A Nap sugara szemérmetlenül szökik be a szobába, a poros polcra, ahol magányosan ücsörög Ő. A szoba megannyi emberrel van tele, de rá sem hederítenek - de hogyan is figyelnének rá, ő csak egy porcelán baba. Egy élettelen tárgy, ami nem érez semmit. De a kövér könnycseppek mégis végigfolynak arcán, de nem veszi észre senki, nem törődnek vele. De ez érthető, hiszen a porcelán babák azért vannak; hogy játszanak velük, amikor megunják őket, akkor pedig eldobják maguktól.

Magányosan üldögél, hiszen ellökték maguktól. Mindenki azt hiszi, hogy minden rendben van vele, pedig nem így van. Rettentő fájdalmat érez szívébe, sötétséget, ami lassan felemészti őt, pedig nincs is szíve, ő egy élettelen tárgy.

A porcelán baba rengeteg törődést igényel, és ha nem kapja meg összetörik - a porcelán nagyon törékeny. Meleg karokra van szüksége, hogy azok szorosan öleljék magukhoz, de mintha egy láthatatlan burok ölelné körül, ami nem enged senkit se a közelébe.

Fodros, kockás ruhájába belekap a hűvös szél, mely az ablakon suhant be orvul.

Így le fogja fújni.

Az emberek ide-oda tipegnek a nyikorgó parkettán, fürgén, idegesen szaladgálnak az egyik saroktól a másikig - mi olyan fontos nekik?

A porcelán baba nem tud beszélni. Némán kiált segítségért, miközben a sós cseppek lehullanak arcán.

Az álnok szél le fogja fújni.

Nem akar senki sem játszani a porcelánbabával - miért nem? Miért csak a lényegtelen dolgokkal törődnek?

Gyorsan cselekedniük kellene, hogy nehogy leessen!

A porcelán baba sír, könnyei vadul folynak, de senkinek sem tűnik fel.

Ne! Le fog esni! Miért nem figyelnek oda rá? Gyorsan, még megmenthetik! Ne az érdektelen dolgok foglalkoztassák őket, hanem kapják el végre! Szorítsák magukhoz védelmezően!

De várjunk... A porcelán baba egy érdektelen dolog...

Igen, így már érthető, miért nem figyelnek oda rá. Hiszen Ő csak egy lényegtelen tárgy, nem ér semmit.

A porcelán baba hidegen látja a sorsát - le fog innen zuhanni, és nem kapja el senki.

Az emberek továbbra is langyos cselekedetüket folytatják, de egy pillanatra megállnak. Besuhan egy erős széllökés, mely galád módon lelöki a porcelán babát. A sok üres tekintet mind leszegeződik, le ŐRÁ. Apró darabokra tört, de még így is reszket a kínzó gyötrelemtől.

Pár perc - talán annyi sem, és az emberek, mintha misem történt volna, tovább folytatják balga életüket.

A porcelán baba meghalt - pedig sose élt. A porcelán babának fájt ez az egész - pedig egy élettelen tárgy volt. Hogyan érezhetett bármit is?

Lágy fülemüle csiripelés szökik be a kicsiny szobába. Senkinek sem csendül fel a füle ettől a kedves dallamtól. Nem is figyelnek, elvannak foglalva saját magukkal. Egyedül a porcelán babának ad kellemes megnyugvást, pedig ő élettelen... Hogyan hallja a fülemüle hangját?

Akárhogy is, de a halott könnyei még most is hullanak.