"Az akadály csak addig számít, amíg félünk tőle"

FOURTH.

Hari két méterrel a felhők fölött járt és ezt jó volt nézni.Még soha nem láttam ennyire boldognak mióta ismerem,vagyis amire emlékszem belőle.

A lépcső tetejéről néztem le rájuk,ők pedig a földszinti kanapén ültek.

- Hogy érzed magad?- tette Hari a kezét Nashére.

- Már egész jól és neked köszönhetem azt is,hogy egyáltalán még élek,de attól tartok nem maradhatok tovább.- hajtotta le a fejét.Szőke tincsei arcába hullottak és megfeszültek az izmai.

- Ne hülyéskedj,már mondtam,hogy nem vagy senki terhére,addig maradsz ameddig akarsz!- mosolygott rá.

- Te lehetsz a legédesebb teremtés a Földön,igazi kincs,amiért így gondoskodsz egy idegenről.- láttam ahogy Hari arca az idegen szó hallatán eltorzul.- Én nem az vagyok akinek hiszel...én...én egy szörnyeteg vagyok.- mondta szinte alig hallhatóan,majd kezébe temette arcát.

Egy pillanatnyi csend ülepedett közéjük.

- Nem Nash,nem vagy szörnyeteg.Láttam,tudom ki vagy,ne hagyd,hogy mások elhitessék veled,hogy nem vagy értékes!- emelte meg Nash fejét,hogy a szemébe nézhessen.

- Láttál és nem félsz tőlem?- húzta fel a szemöldökeit.Hari nemlegesen megrázta a fejét,majd újra bíztatóan mosolygott Nashre,ami arra késztette a fiút,hogy felkunkorodjanak a szája sarkai.

Hari kezei még mindig az arcán pihentek.Nash kezei Hari derekára vándoroltak,majd közelebb húzta a lányt.Ajkaikat egy vékony levegőréteg választotta el és szinte izzott körülöttük a levegő.

- Ne haragudj,de nem lehet.- húzódott el Nash.

- Semmi baj,én sajnálom,el ragadtattam magam.-hajolt el Hari.

- Nem személyes,de az igazság az,hogy keresek valakit,aki zavarba ejtően hasonlít rád,de van valami benned,ami vonz hozzád.Össze zavarodtam.Én nem tehetem.- harapta be az alsó ajkát.

- Nem,nem.Megértem teljesen.Nincs jelentősége.- mosolygott továbbra is,de egyáltalán nem volt őszinte.

- Nincs harag?- nézett fel rá.

- Ugyan,persze hogy nincs.- legyintett majd nevetve indult el a lépcső felé.Felpattantam,majd a szobám ajtajáig sétáltam.Hari el akart menni mellettem,de karon ragadtam.

- Miért nem mondod el neki?- szegeztem hozzá a kérdést.

- Mert nem lehet.Könnyebb lesz neki így,majd ha meg kell ölnie.Nem akarom,hogy kötődjön hozzám.Rose emlékébe szerelmes,nem belém.- fújta ki lassan a levegőt.

- Hogy mi?!Mi az,hogy majd ha meg kell öljön?!Csak nem engeded neki?- nem akartam elengedni.

- Nem,még dolgom van itt.- rántotta el a karját és elindult a szobája felé.Magára hagytam míg lenyugszik.

Lesétáltam a földszintre,hogy az ottani helyzetet is ellenőrizzem.

Nash még mindig a kanapén ült és egy képet vett a kezébe a polcról,ami Harit ábrázolta.Még tőlem kapta a tavalyi születésnapjára,így elég friss.

Meg simította az üveget,majd végig húzta az ujjait a kereten is és vissza helyezte.Teljesen össze zavarodottnak és letörtnek tűnt.

- Minden oké, Nash?- szóltam halkan.

- Igen.- fordult hátra.

- Nekem elmondhatod,ha szeretnéd...- ültem le mellé.

- Semmi,csak...- hallgatott el.

- Csak?- kérdeztem vissza.

- Csak Hari.Az a szempár... az a szempár annyira ismerős és annyira közel áll a szívemhez.Nem tudom mi van velem.Ő azt mondja,hogy soha nem találkoztunk,de nem hiszem.Ugyanazt érzem ha ránézek,mint amikor meg pillantottam az én Rose-omat.Felkavart.- fordult el tőlem.

- Tudom,hogy össze vagy zavarodva,de idővel minden ki fog tisztulni.- veregettem meg a vállát.Már hajszálnyi választja el a megoldástól és Hari makacssága.Felkeltem mellőle.

- Sajnálom a barátod!Őszinte részvétem!- szólt utánam.

- Köszönöm!- válaszoltam elhaló hangon.

Egy félóra után vissza tértem Hari szobájához és bekopogtam,nem érkezett válasz,így óvatosan benyitottam.

Hari a kezével támasztotta a fejét az asztalnál.Másik kezében egy whiskyvel megtöltött poharat tartott.Az asztalon helyet foglalt egy félig üres whiskys üveg és egy hamutálban füstőlő cigaretta.Kisírt,vörös szemekkel pislogott az irányomba.

- Megőrültél?!- próbáltam meg kivenni a kezéből a poharat,de ellenállt.

- Hagyj békén!- lendítette a kezét a levegőbe,felém,ezzel az ágyra lökve.Még soha nem használta így az erőit ellenem,de ha így akar játszani.Erősen koncentráltam a poharára.Éreztem,hogy uralkodok felette,éreztem az anyagot a kezembe,a formáit.Puszta tekintettel emeltem ki a kezeiből,majd a falhoz csaptam az üveget,ami ezer darabra törve hullott a földre.

- Ezt most fejezd be!- vettem el tőle a maradékot is,de már nem volt ereje ellenkezni.- Te nem ez az ember vagy!Te egy jó ember vagy!- kiáltottam rá és elnyomtam a cigarettát.

- Nem vagyok se jó,se ember!Fogalmad sincs róla mi vagyok...egy aljas szörnyeteg.Az én kezemhez vér tapad.Öltem már és nem csak rossz embereket,nem válogattam,hanem bárkit lemészároltam.Hideg vérű gyilkos vagyok!- zokogott.

- Nem így van.Én ha azokba mogyoró barna szemekbe nézek egy törékeny,rémült kislányt látok,akinek tiszta a lelke és a szíve...- mondtam halkan.

- Ő már rég halott.- kelt fel az asztaltól.

- Nem,még nem itt van a vége.Én valóban nem ezt a Harit ismerem,hanem azt aki soha nem adja fel.- próbáltam a lelkére hatni.

- Nem vagyok gyenge.Gonosznak születtem és elérem a céljaimat,ha addig is élek.Ez vagyok én,egy mocskos szemétláda.Nem Rose,hanem Hari.Most légyszíves hagyj magamra!- nyitotta ki az ajtót.

- Nem teheted ezt magaddal!- álltam az ajtóban reményvesztetten.

- Azt mondtam hagyj!- kiáltott,majd az ajtó felé emelve a kezét,az orromra csapta azt.

Gyomor ideggel lépkedtem a szobámig és meg sem álltam az ablakomig.Az éjszakai csendet figyeltem.Muszáj volt kinyitnom az ablakot.Érezni akartam az esti hideg levegőt a bőrömön,hallani akartam a levelek halk suhogását.

Az enyhén dermesztő,késő éjjeli széltől bizserget minden szövetem.Az éj sötét köpenye,pedig lehetetlenné tette a látást,de ezt tette gyönyörűvé,a homály,a fedettség,a nyugodtság.

Ki kellett mennem kiszellőztetni a fejem.Lerohantam a lépcsőn,egy melegítőt lekaptam a fogasról és magamra rángattam.

Halkan zártam be magam mögött az ajtót és lassú léptekkel megindultam az erdő sűrűjébe.Úgy éreztem,hogy nincs semmi és senki aki veszélyt jelentene rám,így magabiztosan haladtam előre.

Bár a sötétség és a hatalmas csend kezdett picit nyomasztóvá válni,de nem fordultam vissza.Halk zörej csapott meg az egyik bokortól.Úgy döntöttem,hogy megnézem közelebbről.

A leveleken keresztül megpillantottam egy sötét alakot ácsorogni az egyik fa mellett.Jobban összehúztam magam és közelebb lopóztam,de még így sem tudtam kivenni.Annyit láttam,hogy háttal áll a nyurga termetű ...lény.

Próbáltam az érzékeimre hagyatkozni,de még ezt nem tudtam rendesen elsajátítani,hogy energiát tudjak felmérni.Ekkor még egyet léptem és egy ág megreccsent alattam.

Az alak egyre közelibbnek tűnt, mintha felém jönne és egyre gyorsabb tempóban.Sarkon fordultam és elkezdtem teljes erőmmel rohanni.Legszívesebben felreppentem volna,de nem lehettem benne biztos,hogy nem ember,vagy,hogy nem tud ő is repülni.

Bárcsak végre át tudnám törni azt a falat,ami közém és az erőm közé áll.Úgy döntöttem,hogy bárki is az szembe szállok vele,esélye sincs ellenem.Lelassítottam,majd megálltam és körbepillantottam.Sehol senki.Talán lemaradt,vagy elrejtőzött.

Ekkor hirtelen hideg kezek fonódtak a számra,belém fojtva minden egyes hangot,majd a derekamnál fogva rántott magához,egy fa mögé.

- Miért menekülsz, Angyalom?- fordított magával szembe.Megcsillantak a sötétben éjkék ékszerei.Azonnal felismertem azt a csillogást és azt a bársonyos hangot.

- Megijesztettél Barnabas.- mosolyodtam el,majd megsimítottam arcát.

- Ennyire ijesztő lennék?- nevette el magát.

- Hát kellemes meglepetés voltál minden esetre.- csókoltam meg lágyan.

Leült a földre,majd az ölébe húzott és a hajamat cirógatta.

- Hiányoztál!- simogatta a hátam.

- Te is nekem!- bújtam olyan közel hozzá amennyire csak tudtam.- De mit kerestél itt?Honnan tudtad,hogy itt vagyok?- kérdeztem,majd felnézve rá vártam válaszát.

- A karkötő.Nem emlékszel?- emeltem meg a kezemet.- Mutatja ha bármi baj van.- magyarázta.- Mi történt egyébként?- zárt a karjaiba.

- Semmi különös,csak kicsit összekaptunk Harivel.- válaszoltam.- Lényegtelen.Most ne foglalkozzunk ezzel,hanem inkább egymással.Még mindig annyi mindent nem tudok rólad.- tereltem a témát.

- Kérdezz bátran!- puszilta meg a homlokom.

- Például fogalmam sincs hova mész,amikor itt hagysz.- kezdtem bele.- Hol laksz egyáltalán?- kérdeztem,majd szembe fordultam vele.

- Hogy én?...A Pokolban, Édes.- válaszolta tömören.- De most a Földön kell éljek.Feladataim vannak,így mindent elintéznek amire szükségem van és melletted lehetek.- fejtette ki bővebben.

Nagyjából egy órán keresztül beszélgettünk,majd szinte a házig vissza kísért,de még a fák takarásában megtorpant.

- Nem megyek tovább,semmi kedvem nincs lepacsizni az ördöggel,ha nem baj.- mondta,majd magához húzott.

- Semmi baj.- csúsztattam a kezeimet a mellkasára.- Jó éjt!- csókoltam meg és belevezettem egy kezemet az ébenfekete hajába.

- Jó éjt, Angyalom!- váltunk el egymástól.Elindultam a ház felé.A külső villany égett,így bevilágította a környezetét.A ház mellett álló kisebb fácska alatt egy fekete kiscica tekergett.

Oda lépdeltem hozzá,majd felvettem az ölembe.Jámbor volt,így hagyta,hogy bevigyem.Teljesen jó állapotban volt,de mégis elhagyatottnak tűnt.

Hari a nappaliban ült és ahogy észre vettem,teljesen jól volt.

- Szia!- köszöntött lágy hangon.- Vendégünk van?- jött közelebb hozzám.

- Kint találtam,reméltem nem baj,ha behozom.- mondtam,majd letettem a földre.Hari lábához dörzsölődött.Felvette az ölébe és megsimogatta a fejét,a cica azonnal dorombolni kezdett.

- Örülök,hogy eljöttél, Luna!- mondta halkan,mintha a cicához beszélt volna,majd négy lábra helyezte.A fekete cicus elindult a másik szobába.

- Szóval ő Luna,egy barátom.- fordult felém Hari.Ekkor kilépett a szobából egy alacsony lányka.- ...és alak váltó.- folytatta.

Végig mértem a cseppnyi lányt.Minimum egy fejjel alacsonyabb volt nálam,pedig én sem vagyok túl magas.Hát középig érő,laza fürtös fekete haj és hatalmas,csillogó,smaragdzöld szemek ötvöződtek rajta.Hófehér bőrét pirosas ajkai még jobban kiemelték,kerek,rózsás arcát pedig néhány szeplő díszítette.

Vékonyka termete még kislányosabb kinézetett kölcsönzött neki.Egy fekete loknis szoknyát viselt,fekete,picit bővebb rövid ujjúval és térdig érő,szintén fekete zoknival.

- Miáu!- mondta és elnevette magát- Örvendek!- nyújtott kezet.

- Szintén!- ráztam meg.Az a tipikus lánynak nézett ki,akiről nem tudod eldönteni,hogy 15 vagy 25.

- Pontosabban 234 szivi.- kacsintott rám,majd lassú,kecses léptekkel elsétált a kanapéig.Valahogy a mozgása mégis egy macskáéra hasonlított.Ezek szerint a gondolataimba is belelát.

- Luna azért jött,hogy segítsen nekünk,sok mindent fog neked tanítani.- mondta Hari.

- Köszönöm!- mondtam előre is.

- A legnagyobb örömmel, szépségem!- kacsintott rám.

- Ő tabu,Luna drága.- ült le mellé.

- Megértettem.-fonta karba a kezeit.

Ajtó nyikorgása hallatszott,majd néhány közeledő lépés hangja ért el hozzánk.Elhallgattunk.

- Elnézést.Zavarok?- lépett közénk Nash.

- Nem,dehogy.- mosolygott rá Hari majd közelebb lépett.- Nash,ő itt az egyik barátom,Luna.- mutatott a lány felé,aki kevés izgatottságott mutatott a fiú irányában,pedig igazán jóképűnek számít Nash.Azt hiszem lassan kezd összeállni a kép a fejemben.

Kezet fogtak,majd Hari közelebb húzta magához Nasht,aki átkarolta őt.Valami nagyon furcsa dolog folyik itt...

Leültünk a kanapéra és beszélgetni kezdtünk.Luna rengeteget mesélt,arról,hogy ki vagy mi is ő.

Nash egy ideig még köztünk volt,majd valamiért Hari szobája felé vette az irányt,Hari suttogott valamit a fülébe mielőtt elment.A kristálynál is tisztábbá vált a helyzet.Most már mindenképp beszélnünk kell.

Luna kilépkedett a konyhába én pedig közelebb csúsztam.

- Hol fog Luna aludni?- kérdeztem halkan.

- A vendégszobában.- válaszolta velősen.

- És akkor Nash?- folytattam kérdéseimet.

- Azt bízd rám.- mosolygott sejtelmesen.Valami gyerekes pajkosság ült szemeiben,mintha egy szerelmes lánykával álltam volna szemben...habár tulajdonképpen...

- Hari,ne nézz hülyének!Átlátok én a szitán.Mi történt amikor elmentem?- továbbra is faggatóztam.

- Rendben,elmondom.Röviden annyi,hogy miután kimentél Barnabeehoz,feljött hozzám és megbeszéltünk mindent.- még mindig csak ködösített.

- Szóval tudja,hogy ki vagy?- húztam fel a szemöldököm.Nemlegesen megrázta a fejét.

- Nem szeretném bajba sodorni,sem azt,hogy még mindig Roseba legyen szerelmes,akihez már csak pár emlék köti.Haribe fog belebolondulni és sikerülni fog elengedni Rose-t.- magyarázta csendesen.

- Egyszer úgyis ki fog derülni,te is jól tudod.- fújtam ki a levegőt.

- Egyszer mindenképp,addig is kiélvezem a helyzetet és nem hagyom,hogy a boldogságom útjába álljon bárki is,megpróbáljuk elkerülni.- mindenre megvolt a válasza.

- Az elkerülhetetlent nem tudod elkerülni.Akkor mit fogsz majd tenni?- nem akartam annyiban hagyni.

- Ha kell harcolok érte,akár ölni is képes vagyok.- mondta és hangjából kicsengett a csillapíthatatlan dühe.

- Ezt meg hogy érted?- kérdeztem vissza bizonytalanul és nagyot nyeltem.

- Nagyon jól tudod,hogy értem.- nézett szembe velem.Határozott tekintetében tűz lobogott.Tudtam,hogy Barnabasra célzott.

Egy rövid ideig mindketten elhallgattunk.

- Mellesleg honnan tudtad,hogy itt van Barnabas?- kíváncsiskodtam.

- Ugyan,messziről megérzem a dög szagot.- nevetett fel.

- És nem haragszol,hogy vele voltam?- tettem fel ujjabb kérdésem.

Elnyújtózkodott a dohányzó asztalig és elemelte a cigis dobozát.Kivett egy szálat,majd újra rám nézett.

- Nekem fontos az,hogy boldog légy.Amíg tudom,hogy biztonságban vagy,addig nem teszek semmit.- válaszolt,majd felpattintotta az öngyújtóját és meggyújtotta a cigarettát.Hátra hajtotta a fejét és a levegőbe engedett egy adag sűrű füstöt.

- Még mindig úgy füstölsz mint egy gyárkémény.- jött vissza egy rövid idő múlva Luna és azonnal az ablak mellé ugrott,hogy szellőztessen.

- Vannak dolgok, amik soha nem változnak.- mondta Hari,majd felkelt.- Ha megbocsájtotok,akkor én elmegyek lassan,elteszem magam holnapra.Luna,már tudod a járást.- nézett a lány irányába,aki bólintott.

Felsétált,majd hallatszott az ajtó csapódása.

- Hát akkor neked is jó éjszakát,gyönyörűm!- pattant fel az aprócska lány is.Fogalmam sincs,hogy miről tudhat Luna,de kíváncsi lennék,hogy hallgatózott-e az előbb.- Szívem,ha tudni szeretném,hogy miről beszéltetek,csak leolvasnám az őzike szempillás szemecskéidről.- fordult hátra,fültől-fülig érő mosollyal,majd egy csókot dobott a levegőben.Ehhez még hozzá kell szoknom

Én is követtem a többiket,egy gyors zuhany után,fáradtan bedőltem az ágyamba.

Másnap már igazán korai órákban kipattantak a szemeim.Lenéztem az ágyam mellé és egy kíváncsi cica tekintetével találkoztam.Felugrott az ágyamra,majd leült a lábamnál.Megsimítottam a fejét,ami egy alig hallható dorombolást váltott ki belőle.

- Jó reggelt, Luna!- mondtam,majd beletúrtam a hajamba.Lemászott az ágyról,majd kisurrant a résnyire nyílt ajtón.

Pár perc alatt felöltöztem és kilibbentem az ajtón.A falnak támaszkodva,karba font kezekkel állt velem szemben Luna,immáron eredeti formában.

- Jó reggelt!- villantott egy fél mosolyt.

- Csak nem leskelődtél?- viszonoztam pimasz mosolyát.

- Hová gondolsz?- mondta egy ironikus hanglejtéssel,majd elnevette magát.Rosszallóan megráztam a fejem,de valójában én is kuncogtam.

Lebaktattam a konyhába és gyorsan összedobtam egy kávét magamnak,majd lassan kortyolgatva ébredeztem.

- Majd,ha végeztél akkor gyere!Kint várunk.- sétált el mellettem Hari és felkapott egy almát a pultról,majd ki ment.

Letettem a csészét,majd kibotorkáltam.Megpillantottam Harit,olyan 300 méterre tőlem.Közelebb mentem hozzá,ekkor vettem észre egy fa takarásában álló,középmagas srácot.Meglepődötten néztem Harire,majd oda léptem a fiúhoz és bemutatkoztam.Az arcomba nevetett.

- Gyönyörűm,hát meg sem ismersz?- nevetett,a hangját még soha nem hallottam.Mély tónusú,lágy hang,éles áll vonala,izmos testalkata,beesett arca,kiugró arc csontjai,széles vállai,a gödröcskék, amik akkor jelentek meg ha nevetett,vagy az apró ráncok a szeménél,dús,barna haja mind ismeretlen volt számomra.Ekkor pedig találkozott tekintetünk,villámcsapás szerű felismerés vágott fejbe.Ezer közül is megismerném ezeket a zöld íriszeket és apró szeplőket.

- Ne haragudj!- sütöttem le a tekintetem.

- Semmi baj, Sandy!- mosolygott rám.El kell ismerjem,hogy vonzó srác volt.

- Azt gondoltam a mai nap,nem a fizikai erődre kellene koncentrálni,hanem a szellemi energiádra és annak kezelésére.- Lunára pillantott,aki egy bólintással jelezte,hogy felfogta.

Hari kifeszítette karját és kitárta kezeit.

- Az erőd egész testedben áramlik,az ereiden keresztül is,de felszínre kell hoznod,máskülönben nem tudod használni.Nagyon fontos a koncentráció és az önkontroll.- magyarázta.Ekkor apró szikra szerű vörös energia jelent meg két tenyerében.- Onnantól te irányítod,hogy mennyit használsz belőle.- ebben a pillanatban karmazsin lángok borították el kézfejét.- És te döntöd el,hogy mit csinálsz belőle.- szorította össze a markát,majd amikor újra kinyitotta hamu kezdett hullani belőle,amit a szél fel is kapott.- Te jössz!- nézett felém.

A tenyeremre koncentráltam,de nem éreztem semmit.

- Talán éles helyzetben jobban menne.- ötletelt Luna,majd Harire nézett.Ekkor hirtelen a hátam mögött termett Hari és karját a nyakam köré fonta,másikkal pedig a derekamnál szorított.Levegőért kapkodva kapálóztam,de rendíthetetlenül állt.

- Gyerünk Sandy!Védd magad!- suttogta a fülembe,de mind hiába.Egy idő után engedett szorításán,én pedig köhécselve térdre estem.

Forrt bennem a düh,amiért gyengének éreztem magam.Hari talpra segített,majd meggyőződött arról,hogy minden rendben.

- Van még egy ötletem.- mondta Luna.Szembe állt velem Luna,majd mélyen a szemembe nézett,mintha íriszem apró részleteit tanulmányozná.Zöld szemei még jobban csillogtak,szinte világított.Úgy éreztem,hogy egész a lelkemig lát,de nem tudtam elfordulni.Hátra lépett egyet,de még mindig le sem vette rólam a szemét.Megpillantottam a válla felet valakit,akitől kétszer olyan gyorsan dobogott a szívem.

Luna továbbra is egy szemtelen vigyorgást villogtatott.Felemelte a kezét és intett egyet,aminek hatására Barnabas elindult felém.Összeráncolt homlokkal néztem rá.

Luna előtt megtorpant.Azok az éjkék szemek,mintha valami gyönyörű zafír ékszerek lennének.A barna hajú fiú mögé lépett,majd a Barnabas kezeit megragadva,hátába térdel.A szívem egyetlen választottja ívbe feszült,majd a földre esett.

Mozdulni akartam,de nem bírtam.Mintha minden megállt volna körülöttem.Luna épp Barnabast kínozta,aki egyáltalán nem engedelmeskedett.

Éreztem,ahogy az agyamat elfutja a méreg és a vérem száguldozik az ereimben.Ökölbe szorítottam a kezeimet,majd láttam,ahogy lángba borul az egész alkarom.A halványkék tüze nem égetett,sokkal inkább eltöltött egy felpezsdítő érzés,olyan volt,mintha senki sem állíthatott volna meg.

- Ereszd el!- kiabáltam Lunára,aki ekkor felpillantott.Hozzá szaladtam,majd ellöktem.Egy közeli fának esett és a földre csúszott.

- Elég legyen!- kiáltotta el magát Hari.Megálltam,majd ránéztem.A lángok elhalványultak,majd teljesen eltűntek.Barnabas felé néztem,aki teljesen köddé vált.Lunára pillantottam,aki a fa alatt ült,fejét a törzsének támasztotta.

Odarohantam hozzá.

- Ne haragudj!- hajoltam le és kisöpörtem az arcába hullott haját.Szája sarkában legördült egy vörös vércsepp.- Jól vagy?- rémüldöztem.

- Minden rendben.- válaszolt rekedt hangon.A bordáján tartotta egyik karját.- Te ne haragudj,amiért belepiszkáltam a gondolataidba.- mondta halkan.

Megpróbáltam felsegíteni,Hari is oda jött.Bevittük a házba és a kanapéra helyeztük le.

Hari behozta az elsősegély dobozt,majd megszólalt.

- Nekem és Nashnek el kell mennie az angyalokhoz,körül nézni.Lunát is el akartam vinni,de nem hiszem,hogy most olyan állapotban lenne.- vette fel a melegítőjét,majd Nash is mellé állt.

- Nincs semmi bajom.- mondta Luna,de nem tudott felkelni.

- Maradj itt!Sandy majd vigyáz rád.- szólt rá.

- Tényleg nem lenne jó ötlet.- fordultam felé.Hariék kiléptek az ajtón és pedig elővettem a kötszert.

Bekötöztem az alkarját és felnéztem rá.Haja kócosan állt,de még így is vonzó volt.

- Hol kellene még bekötözni?- kérdeztem halkan.A bordájára helyezte a kezét.Bólintottam.- Jó lenne ha levennéd hozzá a felsőd.- mondtam elhaló hangon.

Megpróbált kibújni belőle,de a sérült kezével sehogy sem ment.

- Segítenél?- kérdezte,de egy halvány mosoly bujkált ajkain.

Megragadtam a pólója szélét,majd óvatosan felhúztam.Elém tárult a kidolgozott felső teste,amit igyekeztem figyelmen kívül hagyni,ahogy azt is,hogy a forró bőre a kezemet súrolja.

Felhelyeztem a kötszert,de a felsőjét továbbra sem vette fel,ami kissé zavart.

- Megyek csinálok valami kaját.- álltam fel,majd átmentem a konyhába.A pultnál álltam és a paradicsomot szeleteltem,amikor hirtelen megéreztem egy leheletet a nyakamon.Az ágyékát a fenekemhez szorította,majd egy ajkait nyakamra helyezte.Felocsúdva,megpördültem a tengelyem körül.

Szembe találtam magam Lunával.Kezét a felettünk lévő szekrényre helyezte,a másik,enyhén sérülttel pedig a pultba kapaszkodott,így elzárva előlem az összes menekülő utat.

Lehajtotta a fejét így közelebb kerültek az ajkai a nyakamhoz.

- Kérlek!- próbáltam kibújni.

- Láttam,hogy nézel rám.- suttogta a nyakamra.Próbáltam eltolni,kevés sikerrel.

- Ne nevettess...azt sem tudom,hogy mi vagy ki vagy!- tűrtem a tekintetét.

- Az vagyok,amit csak szeretnél.- válaszolta és felgördült a szája sarka.

- Nem,kérlek hagyj!- ellenkeztem.A derekamra csúsztatta mindkét kezét,majd felrakott a pultra egyetlen mozdulattal és felszisszent,karja miatt.

- Rendben!- helyezte két kezét a csípőm mellé.

- Amit most látsz,az eredeti formám.Luna a második gazda testem,huzamosabb időre ezt a két emberi alakot tudom ölteni.Nekem nincsenek szüleim,nem is születtem.Egy angyal teremtett és eladtak,hogy az alvilágban szolgáljak.De nekem nem volt elég a szolgaság,így felmásztam a ranglétrán.Ebben az időszakban találkoztam Harivel,aki felhozott erre a világra és húsz év után itt vagyok,előtted,lemeztelenített lélekkel és felső testtel.- nevetett lágyan.- Olyan mintha minden lélekből lenne egy kis darab bennem.- tette hozzá.Nem tudtam mit válaszoljak.- Most te jössz!Ki volt az a srác akire gondoltál,amikor manipuláltam a gondolataidat?- továbbra sem engedett.

- Ő a barátom.-válaszoltam,majd ellökve az immáron lazán tartott kezét,leugrottam a pultról és folytattam a főzést.Megállt a hűtőnél és nekidőlt vállával.Továbbra is engem nézett,engem tanulmányozott.Bármennyire is irritáló volt,igyekeztem figyelmen kívül hagyni.- Nem szeretnél segíteni?- fordultam felé.

- Nem igazán értek hozzá,de megtaníthatnál.- jött közelebb.Mögém lépett újra,de most kevés távolságot tartott.Kezeit pedig az enyéim alá helyezte,majd várt,hogy mozduljak.

Lassan elkezdtem szeletelni a többi zöldséget.Tudtam,hogy nem azért csinálja,mert szeletelni nem tud,de mégis hagytam magam.

- Ügyesen bánsz a késsel.- suttogta a fülembe,amitől minden apró szőrszálam az égnek meredt.

- Ne akard megtudni,hogy milyen jól.- válaszomat eredetileg dühösnek szántam,mégis elfogott a nevetés.

Végeztünk a főzéssel és végre megszabadultam tőle.Leültem a kanapéra,majd bekapcsoltam a tv-t és elfoglaltam magam.

Valaki lehuppant mellém,hát igen,Luna volt az.

- Hogy nincs egy szabad percem sem...- morogtam az orrom alatt.

- Csak gondoltam társaságra vágysz.- tette keresztül a kezét a vállamon.

- Rosszul gondoltad.- pattantam fel,de ahogy el akartam menni mellette megragadta a karomat és visszarántott a kanapéra.Azonnal felém kerekedett,így teljesen mozgásképtelenné tett.Megint túl közel került hozzám és kezdett kicsit zavaróvá válni.

- Luna...- sóhajtottam.

- Ezra.Jobban szeretem.- de így sem mozdult.Tekintete égető volt,fejben már vagy kétszer levetkőztetett.- Elég azt egyszer is.- nevetett halkan.

Erről megint megfeledkeztem.

- Ezra.- ízlelgettem.- Szép név!- mondtam,majd egy hatalmas lendülettel lelöktem magamról.Tudtam,hogy nem tervezhetem a menekülésemet,mert ő azonnal látni fogja maga előtt.

Elindultam a szobám felé,de oda már nem követett.

Benyitottam és azonnal az ágyamra vetettem magam.Már szinte fél álomban voltam,amikor éreztem egy kéz nyomott a vállamon,ami lassan végigment egész a kézfejemig.

- Ezra, kérlek hagyj békén!- dünnyögtem.

- Ki az az Ezra?-hallottam meg egy hangot,amitől azonnal kipattantak a szemeim.

- Ő csak egy vendég,egy tanárom.- ültem fel hirtelen és ártatlan szemekkel meredtem Barnabasra.

- Persze...gondolom nagyon érdekes dolgokat megtanít neked.- mondta egy cinikus tónussal.

- Barnabas ne csináld ezt!- mentem közelebb hozzá és megfogtam a kezeit.

- Mit ne csináljak?Itt ülsz kettesben egy másik sráccal,egész nap és el kellene hinnem,hogy...- elhallgatott.

- Hogy?- emelkedett meg hirtelen a hangom.Elsétált az ablakomig,de nem adott választ.- Azt hiszed,ha nem szeretnélek,vállalnám érted ezt a sok kínlódást.Ha akartam volna,már rég leléptem volna,de én mindig várok rád.Azért,hogy lássalak hetente párszor,egy órára és mégis várok rád.Azt sem tudom,hová mész,akár egy másik lányhoz is mehetnél,a szemembe hazudhatnál,de tudod mi a különbség kettőnk között?Hogy én tényleg szeretlek és bízom benned.- kiáltoztam vele.

- Én is szenvedek!- üvöltötte vissza.- De túlságosan szeretlek,ahhoz,hogy ez eltántorítson.- szűrte át a fogai között.

- Igen?!Akkor bizonyítsd!- sziszegtem és felkeltem az ágyról.Egy fél percig csak néztük egymást.Az íriszei elsötétedtek,az arca rezzenéstelen volt.

Hirtelen átszelte a köztünk lévő távolságot,majd a derekamnál fogva közel húzott magához és teljes erejével megcsókolt.Égetett az a csók,perzselte az ajkaimat.Hozzásimultam és éreztem,hogy a szívünk,egyként dobog,akár a megáradt patak.

Medence csontját szorosan hozzám nyomta,kezei pedig egyre lejjebb csúszott és a fenekemen megállapodtak.Lassan elemelt a földtől,én pedig reflex szerűen köré kulcsoltam a lábaimat.

Óvatosan lehelyezett az ágyra és fölém mászott.Csókokkal hintette be a nyakamat,majd lekapta rólam a felsőmet,én is hasonlóan cselekedtem az övével és a padlóra dobtam.Végigcsókolt a kulcscsontomtól,egész a medencémig.

Halk sóhajokkal jutalmaztam minden egyes nedves csókját és a hajába túrtam.

Visszatért a nyakamhoz,amíg minden négyzetcentimet felfedezte a kezeivel.Erőt vettem magamon és megfogtam a kezeit.

- Ne most!- állítottam le.

- Ahogy szeretnéd.- sóhajtott és adott egy puszit az arcomra,majd elnyúlt az ágyon és magára húzott.Ujjammal apró köröket írtam le mellkasán,ő pedig a hátamat simogatta és néha egy csókot nyomott a fejem tetejére.

Végre kitisztult minden és tudtam,hogy őt akarom,csak őt és egy cseppet sem érdekel Ezra.

*Hari szemszöge*

Néhány órán belül sikerült eljutni a bázishoz.Nash karját idegesen szorítottam.Néhány éve nem jártam erre,de reméltem,hogy még sikerül megtalálnom,a hátsó bejáratott a fehér,kicsike épületbe.

A folyosón is sikerült elvegyülnünk,amikor elértünk végre a kiképzők terméhez.A kulcslyukon belesve megbizonyosodtam arról,hogy senki sincs bent.Az ajtó nyitva volt,így egyáltalán nem okozott a bejutás sem problémát.

Körülnéztünk a szűk szobában.Az egész szürke színekben pompázott,plafonig érő szekrény sorral,amik csak aktákat tartalmaztak.A középen egy asztal állt és a gyenge fény egyetlen forrása a plafonról lógó villany körte szolgáltatta.

Meghallottuk a kilincs kattanását,így azonnal bepréseltük magunkat a szekrények mögé és lélegzetvisszafojtva vártunk.Nemsokára be is lépett két látszólag teljesen normális ember.Egyikük ismerős volt számomra.

Próbáltunk hallgatózni,de összesen annyit tudtam kivenni a beszélgetésből,hogy újoncok fognak érkezni nemsokára.Az ismeretlen férfi elhagyta a szobát,így mindketten kiléptünk a szekrény mögül.

- Hari?!- nézett rám meglepődötten.

- Shh...- emeltem az ujjamat a szám elé.

- Ezer éve nem láttalak.- ölelt meg.

- Ti még nem ismeritek egymást.- néztem Nashre.- Ő itt Nash,egy barátom!- mutattam be.- Nash,ő David,egy angyal,vagy csaló,attól függ melyik oldaláról nézed.- nevettem el magam.

- Mindkettő.- nevetett ő is velem.

- Az igazság az,hogy azért jöttem,mert a segítségedre lenne szükségem.- tálaltam ki.

- Hallgatlak!- fonta karba a kezeit.

- Arról van szó,hogy be kellene valakit ide juttatni és beépíteni.Biztosra kell menned,hogy te fogod kiképezni,nagy szükségem van rád.- vázoltam fel,részletek nélkül.

- Bízd rám!Majd szólok,amikor hozhatod.Christal és én majd kezelésbe vesszük.- ígérte meg.- A legjobb kiképzésben lesz része!- mosolygott rám bíztatóan.

Sikerült kijutni az épületből,majd elindultunk vissza felé.

Minden a tervem szerint halad.Már csak tőle kell megszabadulnom valahogy...

.

.

.

to be continued...