"Mennyből a pokolba mindössze fél perc alatt..."

FIRST.

Az ébresztőórám ricsajára keltem.A mobilom után nyújtózkodtam és egy morgás kíséretében kikapcsoltam.Mintha összeragasztották volna a szemhéjam.

Tudtam,hogy el fogok késni,de nem vitt rá a lélek,hogy felkeljek.A telefonom csengése szakította meg a szundikálásom.A fülemhez raktam.

- Sandra!Megint elaludtál?- ütötte meg a fülem egy ismerős hang.

- Nem anya,már ébren vagyok.- válaszoltam az arcomat dörzsölve.Kimásztam az ágyból és a fürdőbe siettem.Magamra kaptam néhány ruhadarabot.Fehér pólót viseltem,aminek a szélén "Calvin Klein" felirat volt,egy világos,magasított derekú nadrággal.

Egy zöld,kapucnis melegítőt vettem a laza összeállításomhoz.A legtöbb időt a szemöldököm,tökéletesre formálásával töltöttem.Előre éreztem,hogy nem lesz jó napom,mint általában.

Bepakoltam a hátizsákomba,de majdnem kifelejtettem a legfontosabbat:a kajám.

- Huh,ez közel volt.- tettem el az utolsó pillanatban.Fejvesztve rohantam a busz után.Szinte láttam Marius arcán a vigyort.Mielőtt megállt,gondolta megfuttat egy kicsit.

- Jó reggelt!- szálltam fel és az arcába toltam a bérletem.

- Reggel már rég volt,Csipkerózsika.- morogta,majd beletaposott a gázba én pedig meglódultam,szinte hasra estem.

Levágódtam az egyik székre.A megszokottnál jóval kevesebben voltunk,így magányosan üldögéltem.

Bevezettem a fülesem a fülembe és zenét kezdtem hallgatni.Éppenséggel Nickelback-et.Elő vettem a tegnap elkezdett rajzomat és megpróbáltam kiegészíteni.Egy szempár rajzolódott ki a kusza vonalakból,egy éjkék,már szinte fekete árnyalatba hajlott.

Fel pillantottam a lapok közül.Egy magas sráccal találtam magam szembe.Végigmértem vékony,szálkás testalkatát.Karján megfeszült a fekete inge.Kihúztam a fél fülesem és unottan néztem rá.Találkozott a tekintetünk.Hirtelen a vér is meghult bennem.A kezemben lévő rajzot visszagyűrtem a táskámba,amint megláttam,hogy a rajz megszólalágis hasonlít az ő szemeire.Lehet csak a szemem káprázott,de meg mertem volna esküdni akkor.

- Szabad a hely?- kérdezte.

- Persze.- húztam meg a vállam.A mellkasom hevesen emelkedett és éreszkedett.Az íriszei sötétkék színben pompáztak,mintha a csillagos,felhőtlen ég ragyogott volna vissza rám.Észrevette,hogy túlságosan is megnéztem,ugyanis elkapta tekintetét.

Én is inkább az ablakfelé fordultam.

Néhány perc múlva az én állomásomhoz értünk.Épp szólni akartam a srácnak,mikor hirtelen ő is felpattant.A táskáját lazán vetette a hátára,beletúrt hullámos,ébenfekete tincsei közé.Kihúzta magát és hátrébb lépett egyet,jelezve,hogy előreenged.Milyen illedelmes.

- Köszönöm!- dünnyögtem halkan.Le siettem és be rohantam az iskolába,mert valószínüleg elkezdődött már a mértan órám.

Még néhány perccel a tanárúr előtt beértem,ami igazi csodának számított.

Lihegve ültem le a helyemre,a barátnőm,Harriett mellé.

- Jó reggelt!- ült ki széles mosoly az arcára.Általában nyugodtabb,de most különösen fel volt spanolva.

- Reggelt'!- nyögtem.A fejemet támasztva bámultam a táblát.- Történt valami?- húztam össze a szemöldököm.

- Nem különösebb,de képzeld ki szakított azzal a vörös démonnal..- lapozott bele a füzetébe.A lap tetejére fel volt firkantva:"Házi feladat",de bele sem kezdett a feladatokba.Olyan jellemző...

- Nincs kedvem találgatni,Hari.- sóhajtottam.

- Milyen baszott róka vagy ma.- vágott fancsali képet.Feltűrte az ingujját.Tépett haja rakoncátlanul hullott az arcába.Fekete,fültágítóhoz hasonlító fülbevaló csillogott füleiben.Kockás ingét kibontva hordta,így láthatóvá vált a "Rolling Stones" felirat és logó.Fekete bakancsát felrakta a székre,majd átkarolta lábait.- David és az a ribanc.- mondta,fültől fülig érő mosollyal.Tehát ezért volt ennyire felvillanyozva.

- Nem izgat.- fordultam a táskámhoz és keresgélni kezdtem.Ugyan,kit akarok becsapni?!Oda voltam David-ért.De mára,úgy gondolom,hogy az egyetlen szép és jó,a kapcsolatunkban,én voltam.Mégis mintha valamiféle kár öröm feszítette volna a mellkasom.

- Ahogy látom,annyira letaglózta a dolog ,hogy nem is dugta ide a hülye fejét.- meredt az első sorban levő,üres padra.

Kezdetét vette a mértan óra és mint mindig,unalmasan telt.Hari unottan nézett ki a fejéből,nem az a matek zseni típus,neki inkább a képzelete ad szárnyakat.Hihetetlen fantáziája van és a humán tantárgyakból jeles,de a számok világa nem izgatja.

Kopogást hallottam.Könnyen meghallom,mert szinte a terem végén ülök,az ajtó előtt.

A tanárúr figyelmen kívül hagyva,folytatta a szekáns és koszekáns szögfüggvények magyarázását,de a hívatlan vendégünk nem adta fel.

Nyílott az ajtó és belépett rajta David.Göndör haja kócosan tapadt homlokához,de álmos tekintete ellenére is helyes volt.

- Elnézést a késésért!Bejöhetek?- nézett kérdően a tanárúr irányába.

- Nem.- mordultam fel.

- Leghátul foglalj helyet,Harriett mellet!- mutatott felénk.David le akart ülni Hari túl oldalára.- Nem úgy,Sandy ülj arrébb eggyel és a két vidám lány közé ülj,akik annyira jelen vannak,szellemileg,mint te.- tette hozzá.

Arrébb csúsztam és átpakoltam,igyekeztem a tananyagra összpontosítani.Harit ismerve,nem hathatta meg túlságosan a tanár panaszkodása,így továbbra sem volt hajlandó figyelni.

Megéreztem egy jól ismert illatot.Nem jó,túl közel van.

A szívem hevesebben dobogott,de csak a kellemetlen szituáció miatt.

- Nocsak,kit fújt erre a szél?- vigyorodott el Hari.Éreztem,hogy ennek semmiképp nem lesz jó vége.- Elaludtál?Csak nem kemény az ágyad?- vágott aggodalmas arcot,persze csak egy álca volt.- Lehet el kellene menni matracot vásárolni-- nevetgélt.Azért is számított ez viccesnek,mert az egyik iskolai rendezvényen nem jelent még,és az volt a kifogása,hogy matracot vásárolt.Chh...tipikus David.

- Nem kellene átesni a ló túloldalára,Hari.- nevetett fel David,Hari torna órai balesetére célozva.- Ha tetszem,mond a szemembe!Nem vagyunk már óvodások.- vigyorgott gúnyosan.Ahogy kimondta ezt a mondatot,mintha fejen vágtak volna.

- Érdekes arca van. Érdekes, hogy ez egy arc.- fordult felém Hari.

- Nyalogasd a bal herém.- morogta halkan.

- A midet?Betörném az orrod, de mit javítsak a kinézeteden...-a legidiótább szövegeket vágták egymás fejéhez.- Hogy az ördög cifrázza ki a pöcsödet csalánnal!- sziszegte.Éreztem,hogy Harit teljesen kihozza a sodrából.

- Csak egy dolgot nem engedtek meg neked kiskorodban: a gázcsapot.- ezt nem kellett volna,látszott Harinél,hogy elszakadt a cérna.- A dohányzókészletedbol már megint csak a pofádat hoztad el..- folytatta.Tudtam,hogy Hari,most olyat készül mondani,amit meg fog bánni.

- A halál citerázzon a farkaddal!- tört elő belőle.Arca paprika vörös színt vett fel.Egy kisebb cirkuszi jelenet közepén találtam magam.

- Jó lenne még ez neked...- nevetett David.- Ne akarj minden lányt elszomorítani.Főleg a legjobb barátnődnek kellene.- nézett gúnyosan rám.

- Na őt hagyd ki ebből!- emelte fel fenyegetően a kezét.Nem akartam belefolyni,inkább próbáltam lehűteni magam.

- Menj a francba...A te farkad már akkor elhervadt,amikor megdugtad a takarítót.- támadt indulatosan.

- Ha tükörbe nézel, és kibírod nevetés nélkül, nincs humorérzéked.- szólaltam meg hirtelen,de a szemeimet már könnyek marták.Gratulálnék magamnak ehhez a reakcóhoz,egyszerűen elképesztő vagy Sandra!Ó,ugyan te mégjobb vagy, Sandra...David egy undorító fintorral az arcán mért végig.

Ahogy kicsengettek,David elmenekült,háta mögött hagyva a dühöngő Harit.

- Hányingerem van tőle...- nézett utána.- Menjünk,együnk valamit!-javasolta.Bár nem értettem az összefüggést a hányingere és az éhség között,de Hari már csak ilyen.Olyan mint az időjárás,egyik pillanatról a másikra változik a hangulata és gyorsan túllép mindenen.

- Rendben.- mondtam remegő hangon.Hogy lehetek ilyen gyenge?!Én...ahogy mellém ült,elvesztettem a hangom.Ez volt az egyetlen mondat,ami eszembe jutott.

Elsétáltunk a legközelebbi pizzériához,ahova mindig járunk.

- Egy vegát és egy sonkás-kukoricásat!- adta le a rendelést.

Nem vártunk túl sokat és meg is érkeztek a pizzák.

- Ma ismét megmutattam nőiességemet.- nevette el magát.

- Meg sem lepődök.Én figyelmen kívül hagyom,egyszerűen már nem tud érdekelni.- mondtam nemes egyszerűséggel.

- És a kiállítás,hogy áll?- érdeklődött.

- Ha minden igaz,ma délután meg kapom a tánctermet.- toltam egy pizza darabot a számba.

- Ez remek!- mosolyodott el.Ilyenkor sokkal visszafogottabbnak tűnik.Csend telepedett ránk,amolyan megnyugtató csend.

Tisztán emlékszem arra a napra,amikor először találkoztam David-el.Első napja volt ebben az osztályban.Egy évvel később jött,mint a többiek,ahogy Marcell is.

Az iskola udvarán álltunk,a tűző napon és hallgattuk az igazgatónő évnyitó beszédét.A lábam már kezdett nagyon fájni és úgy éreztem,hogy menten meggyulladok.Pont a két új srác mögött álltunk,akik elég hangosan és pofátlanul társalogtak.

Az egyik tanár megkocogtatta a vállam,majd megkért,hogy szóljak a fiúknak.Mivel nem tudtam a nevüket,vagyis valamilyen sejtésem volt,csak felcseréltem őket,inkább amellett döntöttem,hogy megpróbálom felkelteni a figyelmüket.

Köhintettem egyet,de semmi.Még egyet,csak erőteljesebben,de nem vették észre magukat.Már szinte fuldokoltam,amikor a göndörke hátrafordult,egy pillanatra megállt a szívem és egy halvány mosoly terült el az arcomon.

- Há méva'?- ahogy kinyitotta a száját,kiesett rajta a kapa.A szemöldököm felszökött a hajtövemig.

- Kedd,bazdmeg.-förmedtem rá.Szerencsére elhallgatott.Olyan paraszt volt,hogy ha előre hajolt volna,kiesett volna a szájából a föld.Szerelem első látásra,na persze...

Nem kezdődött szépen,nem is tudom,hogy számítottam jó befejezésre?!

Miután elfogyasztottuk a pizzát,vissza siettünk a suli melletti épületbe.Eredetileg ez egy művészeti iskola volt,de teljesen kiürült és a mi iskolánk felvásárolta.Ebben az épületben van a sport terem,a táncterem,az uszoda és hasonló kisebb termek.

Beléptünk az előcsarnokba.Ívelt volt a tető és mindenféle festmények díszítették a falakat.Közelebb sétáltam az egyik műalkotáshoz.Hari is mellém lépett.Jól szemügyre vettem a vászonon lévő mintákat.

A képen sötét fellegek takarták a kék eget.A Hold fénye is,csak alig tudott átszuródni,a kövér füstön.

Egy férfi állt a középen és egy keresztet tartott a kezében.Körülötte minden lángokban állt.Egy fiút,egy sötét hajú,fiatal fiút a lángnyelvek mardosták.Látszott rajta a fájdalom.A hófehér arca eltorzult és mintha az égbe kiáltott volna.A földön absztrakt motívumok jelentek meg és egyéb sátánista szimbólumok.

A fiú alatt mintha megnyílt volna a föld és világoskék fény áradt a gödörbol.Meztelen felsőteste ívbe feszült és mellkasa vékony sávban kettényílt és szivárgott belőle egy sötét,füstszeru forma.Mintha éppen elfajzott lelkét ragadnák ki,kárhozatra ítélt testéből.

"noladets nakts, tumša dvesele"-"Kárhozott éj,sötét lélek"- olvastam magamnak.

Láttam,hogy Hari arca groteszk fintorba torzult.

- Borzalmas.- adott hangot nemtetszésének.

- Inkább ijesztő.- ragadtam karon és elhúztam a kiállító teremig.Régen előadásokat tartottak itt és különböző kiállításokat.Hihetetlen,hogy az én muveimet is ezen a helyen fogják kiállítani.Az első és talán az utolsó ilyen nagy alkalom.Fontos számomra,hogy minden tökéletesen alakuljon.Még az is lehet,hogy ezzel foglalkozom majd felnőttként.

Elképzelésem sincs a jövőmmel kapcsolatban.Annyira tanácstalan vagyok,még azt sem lennék képes eldönteni,hogy mit vacsorázzak.

Felkapcsoltam a villanyt,az egész fehérre mázolt hely fényben úszott.Mindenhol állványok helyezkedtek el,ahova a rajzaimat szerettem volna tenni.

- Összeválogattad már a rajzokat?- jött utánam.

- Még nem,de nálam van egy része.Illetve a vászonra készülteket már átnézem.- magyaráztam miközben végigjártam a termet.Miután felderítettük a terepet,elbúcsúztunk és a buszmegállóhoz siettem.

Marius már éppen bekanyarodott a forgalmas utcába.Felszálltam a megviselt járműre és csak reménykedni tudtam benne,hogy hazáig gurul.Elfoglaltam a jól megszokott helyem és szerencsére most sem ült le mellém egyetlen büdös csöves sem.Elő vettem a rajzaim és nézegetni kezdtem.Hogy őszinte legyek én egyiket sem látom jónak,vagy sikeresnek,de a pozitív visszajelzések miatt nem fogom feladni.

A kezem ügyébe került a kék tekintet ábrázoló rajz.Még mindig hátamon futkos a hideg,ha felidézem a srác ékszereit.

Néhány perc múlva megéreztem,hogy valaki levágódik mellém.Kérdő pillantással néztem az illetőre.

- Oh,foglalt volt?- mosolygott rám a reggeli srác.A szája sarka felgörbült,szeméből mégis a hidegség áradt.

- Nem.-húztam a számat félmosolyra.

- Szép rajzok!- dicsérte meg a munkáimat.

- Köszönöm!- nézegettem tovább.Zavaró tekintetét éreztem az arcomon.Tudtam,hogy elpirultam,miközben az arcomat pásztázta.

A táskájában kezdett keresgélni,majd elő vette a mobilját és a fülhallgatóját.

- Green day?- kérdeztem,mert azonnal felismertem a fülesből kiszivárgó zenét.

- Igen,nagy kedvencem.- válaszolt.

- Nagyon jók.- külön válogattam a rajzokat,amikor az egyik kicsúszott a kezemből és a földre zuhant.Utána nyúltunk,szinte egyszerre,de ő gyorsabb volt és felvette a rajzot,ami pontosan az ő szemeinek másolata volt.

Úgy nézte a fehér lapot,mint aki transzba esett.Mosolyogva fordulta felém.

- Tehetséges vagy!- arcán sejtelmes mosoly ült.

- Köszönöm!-zavarodottan turtem egy tincset a fülem mögé.El akartam venni tőle a rajzot,amikor hirtelen megszólalt.

- Barnabas Lightwood!- nyújtott kezet.

- Sandra Brigthmore!- ráztam kezet vele.Bizsergető érzés terjedt szét a tenyeremben,majd mintha mellkason szúrtak volna.Oda kaptam a kezem és masszírozni kezdtem az illető területet.

- Jól vagy?- vállamra helyezte a kezét,a másikat pedig a hátamra vezette.

- Persze.- ráztam meg a fejem,de még mindig lehajtva tartottam a fejem.Megsimította a hátam.A levegő bennakadt a tüdőmben és élesen préseltem ki.Köhögésben törtem ki,a tenyerem a számra szorítottam.

Elfehéredtem,amikor észrevettem az apró vérfoltokat a tenyeremen.Vért köhögtem.Megpróbáltam titokban tartani előtte.Gyorsan megtöröltem a kezem.

- Minden rendben.- mosolyogtam rá.

- Akkor jó.- dőlt hátra,majd nagyot sóhajtott.Néhány megállóval arrébb le szálltam a buszról.Az addig kínzó émelygés helyett ürességet éreztem,mérhetetlen ürességet.

A megszokott úton mentem haza és csak rajta kattogott az agyam.A hangja mély,karcos hangja....egyszerre érzek félelmet és azt,hogy pillangók robbannak fel a gyomromban.

Benyitottam a szobámba,a megszokott látvány fogadott.Kicsit kupi volt az asztalomon,de egyébként mindent a helyén találtam.

Leültem a gépem elé és megnyitottam egy jegyzetet.Éreztem,hogy ki kell írnom magamból a ma történteket.Elkezdtem írni,de csak az első pár sorig jutottam el,amikor éreztem,hogy leragad a szemem,így kikapcsoltam a gépem,majd aludni tértem.

Reggel szokásomhoz híven,futottam a busz után.

A legutolsó helyen ültem és néztem az ablakon lepergő esőcseppeket.Az ég szomorúan hullatta sós könnyeit.A fény elszórva szúrodött át a fekete égi füstön.A vihar erősödni kezdett.

Isten haragját a földön levő mocsok,szenny és bűn,lángra lobbantotta.Tüzes nyilakkal büntetette a romlott emberek világát.Az égen cikázó fénycsóvákat,az égiek dühöngése követte.

Valahányszor megdörrent az ég,összerándultak a végtagjaim.A táj sötétbe burkolózott és a hűvös szél erőszakosan rángatta a fákat.

Mire az óra delet ütött,az eső elcsendesedett,de az eget még mindig ködös fátyol takarta.Megkértem anyát,hogy vigye a terembe a kiállítandó műveimet és majd én elrendezem.A legfurcsább az volt,hogy Hari nem jött iskolába,nem hívott,nem küldött üzenetet,egyszerűen csak felszívódott.Próbáltam hívni,de ki volt kapcsolva és az sms-eimre sem válaszolt.

Éppen az ebédszünetben,a szekrényemhez sétáltam és a könyveim közt kutattam,amikor egy cetlit fedeztem fel a rajzaim közé rejtve.Egy rövidke levél volt beleírva:"Még ma éjjel bálba visz Belzebub" A hideg végigfutott a hátamon.Vissza gyűrtem a lapok közé és megpróbáltam figyelmen kívül hagyni.Mégis ki űz velem ilyen tréfát.

A mobilom került a kezembe.Egy hangüzenet volt rajta...David-től.Meghallgattam.

"12:20.Cseresznyefa.Beszélnünk kell!"

Az órámra pillantottam.12:16.Oda akarok én egyáltalán menni?Akarom,hogy újra csalódjak?Mit akarhat?

Magamban tépelődtem.Kinéztem az ablakon,egyenesen a fa felé.Egy sötét alak rajzolódott ki az árnyékban.

David lenne az?Megremegtek a lábaim,ahogy a lépcsőn sétáltam lefelé.Az agyam el futott volna az egész világ elől,hogy többé ne találhassanak meg,de a szívem mást diktált és a kíváncsiságom.

A szakadó esőben szeltem át az udvart.Éreztem,hogy a vékony ruháim átáznak.Én hülye,képes voltam egy szál pólóban lejönni.

Dideregve léptem a fa mellé.

- David?- suttogtam a levegőnek,ugyanis nem volt ott senki.

Ahogy visszafordultam a hajamba akadt valami.

- Basszus.- szisszentem fel.

A feltekeredett tincshez nyúltam.Csak én lehetek ilyen szerencsétlen,hogy felakadok egy rohadt ágba.

Azonban tapintása egyáltalán nem ágra hasonlított.Ahogy egy picit megrántottam,a kezemben maradt egy ezüst lánc.Hari ezüstlánca.Mi a fenét keres ez itt?A nyakamba akasztottam,a félszív alakú medált,ugyanolyan volt,mint a sajátom,vagyis pontosan annak a párja.

Az ékszer nem vonta el sokáig a figyelmem.Újra a fa felé pillantottam.Könnyek gyűltek a szemembe,a csillapíthatatlan dühtől.Átvert,megint.Meglepődtem-e?Nem...

Vissza sétáltam az osztályba a táskámért.A könnyek széles barázdában szántották fel,a hidegcsípte arcomat.Nem akartam tovább magamon érezni a szánakozó tekinteteket,akik csak néznek,mert kíváncsiak a háttértörténetre,de én nem érdeklem őket.

Futásnak eredtem a folyosón.Lehunytam a szemem és csak nyeltem sós könnyeimet.

A vállammal neki mentem valakinek,lopva magam mögé tekintettem.Barnabas állt a folyosó közepén,tágra nyílt szemekkel nézett utánam.

Csak a kiállító teremnél álltam meg.Elhelyezgettem a rajzaimat és közben törölgettem a könnyeimet.Nem maradt sok időm összeszedni magam a kiállítás megnyitójáaig.

Az órámat néztem idegesen.Hol a francban van már Hari?Megígérte,hogy itt lesz,megígérte,hogy mindig mellettem áll és most nincs sehol.Tudtam,hogy ő nem ilyen,nem tenné ezt velem,ha nem lenne nyomós oka rá,ami aggodalmat keltett bennem.

Az ujjaimmal doboltam az egyik asztalon.A szemben levő falon,egy apró tükör lógott,így könnyen szemügyre tudtam venni magam.A hajamból,még nagy cseppekben folyt a víz a szőke tincsemen.A szemem vörös volt és feldagadt alatta.

A tenyerembe vettem a két kis medált.A két szív,pontosan össze illettek.Összeérintettem a törésvonalakat.A fém hirtelen izzani kezdet,szinte megégette a kezemet.

Le ejtettem, a kulcscsontom felé és éreztem,ahogy felégeti a bőrömet.A két darab egy szívvé vállt és halovány kék fény áramlott végig rajta.Nem értettem mi a fene folyik körülöttem.A mosdóba rohantam és hideg vízzel próbáltam csillapítani a fájdalmam.Félre húztam a nyakláncot,ami már meghűlt,de nem lehetett a két darabot elválasztani egymástól.

A szív beleégett a bőrömbe.Mi a...?Elkerekedett szemekkel néztem a kis láncocskára.Talán jobb lett volna,ha leveszem magamról és egy folyóba dobom,de valami oknál fogva nem ment.

- Sandy!- hallottam meg egy ismerős hangot.- Gyere közelebb!- suttogta Barnabas.Csak néhányszor hallottam,de az is épp elég volt,hogy egy örök életre megjegyezzem a különleges hangszínét.

- Ne,kérlek!Maradj ott!- egy élesebb hang szólalt meg.Azonnal felismertem a tulajdonosát,Hari...- Ne gyere közelebb!- még mindig az ő hangja volt,de egy sokkal erőteljesebb és mélyebb hangot ütött meg.Mintha a pokol legmélyéről kiáltott volna.

Zavarodottan néztem körbe.A hangok nem messziről jöttek.Úgy gondoltam ennél furcsábbra már úgy sem fordulhat.

Elindultam a zene terem felé.Óvatosan nyitottam be a hatalmas terembe.Korom sötétben,alig tudtam ki venni valamit.A falon végigcsúsztattam a kezem,a villanykapcsolót keresve.

Az egész helyiség fényárba borult.Hátrahoköltem a meglepettségtől és szinte hátra estem.

- Mit keresel itt?- kérdeztem,enyhe harag volt kivehető a hangomból.Nem válaszolt,csak bambán nézett levegőnek.- Mit keresel itt?!- emeltem fel a hangom,ami a mondat végére elcsuklott és megindultak a könnyeim.- Annyira utállak!- kiáltoztam vele,de ő nem reagált,semmire,bármit vágtam a fejéhez.

- Beszélnünk kell!- szólalt meg hirtelen.

- Nincs miről beszélnünk!- nyeltem le a torkomban levő gombócot.- Nem akarom,hogy megint átverj.Már annyiszor bedőltem a szép szavaidnak.Elegem van belőled,pedig én igazán szerettelek és teljesen őszintén,de melletted csak csalódást tapasztalhatok.Tönkre tettél érzelmileg,egy roncs lettem miattad...- a könny fátyol mindent elködösített.

- Cseresznyefa...- tekintete olyan semmitmondóan csillogott,mintha üresség tükrözodött volna vissza.- 12:20.- mintha nem is ő mondta volna és egyáltalán nem hangsúlyozottan ejtette ki a szavakat.- Beszélnünk kell.-ismételte robotszerűen.Hirtelen elhallgatott.Féltem,jobban mint valaha.

- David...jól vagy?- kérdeztem halkan.Nem válaszolt,hanem ördögi vigyorra húzta ajkait.Lehajtotta a fejét és a padlót nézte,de tudtam,hogy ugyanúgy mosolyog.

A félelem a csontomig hatolt.Remegésbe kezdtek a lábaim és nagyokat nyeltem.

- Édes kicsi Sandra...- rázta meg a fejét.- Olyan naiv vagy.- néhány lépésben szelte át a köztünk lévő teret.Hosszú ujjával állam alá nyúlt.- Annyi mindent kell még tanulj az életről.- nevetett fel lágyan.A falhoz nyomott és erősen szorította a kezem.- És most pedig elárulod nekem,hol bujkál a barátnőcskéd?- megnyalta az alsó ajkát.Előre biccentette a fejét,így egyvonalba került a fülemmel.Magasabbnak tűnt mint máskor.De az mégis,hogy lenne lehetséges?!

A fejét a nyakamba fúrta és nedves csókokkal hintette be.Mindenem remegni kezdett és próbáltam kikerülni szorításából.

- Eressz!- szóltam rá.

- Nem akarlak téged bántani,nekem ő kell!Hari...vagy,hogy a francba hívod.- nevetgélt.Tekintete elborult,íriszei sötétkék színt vettek fel.Össze szorítottam a szemem.

- Nem tudom,hol van.- nyöszörögtem.- De ha tudnám sem mondanám meg!- kiáltottam rá és minden erőmet összeszedve,a mellkasánál fogva hátralöktem,épp annyira,hogy szabadulni tudjak.Mit akarhat annyira Haritől?Különben is ki ez?Vagy mi ez?!

- A dolgok nem mindig úgy vannak,ahogy látjuk.A szívünk gyakran becsapja az agyunkat.- vissza pillantottam rá,hiszen a hangja teljesen megváltozott.Érdes hangja helyett,egy mélyebb tónusú,mégis érces hangtól csengett a terem.Nem csak a hang,hanem a hangforrás is más formát öltött.Barnabas mosolygott vissza rám,de egyáltalán nem kedvesség sugárzott róla.Mégis mi történik itt?!- Sokszor jónak látjuk azokat az embereket,akiket valójában a gonoszság éltet.Ez egy emberi hiba és elég gyakori.- magyarázta,miközben lassú léptekkel sétált felém.

- Hol van David?- kérdeztem.

- Ugyan kérlek,gondolkozz egy kicsit!- húzta vigyorra ajkait.- Ne aggódj,nem tettem vele semmit,legfeljebb kicsit fájni fog a feje ébredés után,de semmi komoly.- nem ezt kérdeztem.- Csak kölcsön vettem egy kicsit a sármját.- nevetett fel,szinte vállvetve hahotázott.

- És Harivel mit tettél?- kérdeztem feldúltan.Arcom vörös színre váltott.Mintha egy vihar kellős közepén állva,megrángatott volna a szél.

- Hihetetlen mennyire véded azt a ribancot.- megrándult az egyik arc izma,a név hallatán és pillanatok alatt mellettem termet,újra falhoz szorítva.- Tudni akarod ki is ő valójában?- kérdezte indulatosan.- Szívesen elmesélem.- ajkain ördögi mosoly bujkált.Meg sem várva a válaszom,magyarázni kezdett.- Isten tökéletes teremtményének indult,de ő egy selejt lett.- olyan közel volt hozzám,mégsem félelmet keltett bennem.Minden részünk össze ért,alig választott el arcától néhány centi.- Bűnbe esett és elkárhozott a lelke.- megnyalta alsó ajkát.Egy fekete tincs az arcába hullott.- A fénybe született,hatalmas jövőt jósoltak neki és hihetetlen erejének,de ki taszították a mennyországból,mert mocskos lelke volt.Angyali animájától megfosztották és a pokolba száműzték.- értetlenül pislogtam rá.Nem tudtam egyetlen szavát sem elhinni.

- A démonok között is a legrosszabb lenne.Lucifernél is gonoszabb és aljasabb.Az ördög ribanca...- egyre hangosabban beszélt és indulatosabban.Elképesztő haragot táplál Hari iránt.- Azt hitted segíteni akar,pedig csak általad védi magát,mögéd bújik meg.Égen-földön üldözik és én kézre kerítem.Ezért fontos nekem,hogy elmond hol van.Csicseregj hát édes,a gyönyörűen csengő hangodon.- mosolyodott el.Megsimította az arcom.

- Hogy tudnám én megvédeni?- hitetlenkedtem.Meg akartam cáfolni,azt akartam,hogy bevallja,minden szava hazugság.Ez a valóság és a valóságban nincsenek mindenféle lények...Nem lehetnek.

- Te is a fényben születtél,ellentétben velem,aki a sötétben,a pokol legmélyén fogant.Ezért is nem lenne szabad ennyire vonzódnom hozzád.- suttogta halkan,ajkai a nyakamra vándoroltak.- Az te angyalnak születtél!Mennyei,fenséges angyalnak...Gyönyörű,tiszta lelked van.Szinte látom halványkék erőd fényét,amint beragyogja a sötétséget,ami engem vesz körül,ami elnyel engem.- mélyen a szemembe nézett.- Ha melletted van,a démonok távol maradnak,mert félnek tőled és attól,amire képes vagy.- megigézett és elbűvölt.- Milyen kár,hogy nincs maradásom melletted...- újra megfogta a kezem és szorosabban nyomott a falhoz.- Áruld el nekem,hol van?- tette fel újra a kérdést.

- Nem tudom.- súgtam zaklatottan.Ez sok így egyszerre.- Kérlek eressz el!- a szemeim megteltek könnyel.

- Ne tedd ezt velem!Nem akarlak bántani...- elmerültem sötétkék tekintetében.

- Engedd el,ha jót akarsz!- ütötte meg a fülem egy ismerős hang.A terem legsötétebb sarkában Hari alakja rajzolódott ki,hanglejtésébol arra következtettem,hogy büszke mosoly húzódik arcán.

Előrébb jött,ahol jobban szemügyre tudtam venni.A jobb karját masszírozta,ami az oldalán lógott,mintha nem tudta volna mozgatni.Ajka felrepedt és széles sávban szivárgott belőle a vér.

- Nem hallottad?Azt mondtam engedd el,különben nagyon megbánod!- nevetett fel lazán.

- Roselin,milyen kellemes meglepetés!Nem láttalak vagy 221 éve.- lépett el tolem Barnabas.

- Örvendek,hogy újra összefutottunk,Barnabee!- sétált közelebb Hari.Roselin?- És mi járatban?Csak nem azért,hogy újra rám küld a dögkeselyűidet?- arca megkomorodott.

- Látom jó munkát végeztek,de nem elég jót.- morogta Barnabas,majd hirtelen fénysebességgel megindult Hari felé.Alig tudtam követni a mozgását.Megpróbálta megütni,de Hari könnyen kivédte.Barnasbas a földön landolt és kezeit a gyomorszájához helyezte.Ezek szerint Hari ott találta el.- A sátán szajhája vagy!- nyögte fájdalmasan.

- A legjobb,édes!- lehajolt hozzá,a fiú arcát pedig hüvelyk és mutatóujja közé szorította.- Na,szedd már magad össze!Így egy unalmas játszma lesz...- vágott unott arcot Hari.Barnabas féloldalas mosolyt villantott,mintha tudna valamit,amit Hari nem,mintha rendelkezne egy tervvel.

- Sokat éltél emberek között,így romlott az ítélőképességed,drága Rose.- nevetett könnyedén,majd pillanatok allatt eltunt a szemünk elől.Hari arcáról a meglepettség sugárzott,de nem rettent vissza.- Itt vagyok.- szólalt meg hirtelen.Hari ijedten kapta a tekintetét a falat borító óriás tükör felé.

Mintha Barnabas eggyé vált volna a tükörrel és két dimenzióba lépett.Körbenéztem a teremben,de sehol máshol nem láttam,csak a tükör lapja mögött.

Hari lába egy pillanatra földbegyökerezett és látszott rajta,hogy váratlanul érte.Bizonytalan léptekkel sétált a tükör elé.

- Valóban csodálatos és látom sokat tanultál!- simította végig a tükör felületét,így teljesen megbizonyosodott,hogy Barnabas képes erre.Hari kezét végig követte Barnabas keze,mintha egymás mozdulatát másolták volna le.- De ahogy 221 éve,úgy most is kevés vagy!- Hari keze ökölbe szorult,kézfején kidagadtak a vérerek.A tükör kellős-közepébe ütött,amilyen erővel csak tudott.

Az üveg lap ezer darabra repedt és ütése nyomán a fal is átszakadt.Lehajtotta a fejét és kezét maga mellé engedte.Az üvegszilánkok a földön landoltak és észre vettem,hogy Hari ökléből csepeg a vér,egy vörös foltot kialakítva a padlón.

- Lassú vagy!- röhögött Barnabas.Az ütés elérte a vállát,de nem akarta bevallani.Rögtön mögötte termett és a vállánál fogva térdelt a hátába.A gyomrom összerándult.Nem akartam a továbbra is szemtanúja lenni az őrületnek,de nem tudtam megmozdulni,nem ment.A földre kuporodtam,lábaimat átkarolva támaszkodtam a falnak.

- Te pedig gyenge.- válaszolt Hari elhaló hangon.Erősen küzdött a fájdalom ellen.Arca eltorzult,az egész teste megfeszült.Hirtelen kirántotta karjait,Barnabas szorításából és a gyorsan megkerülte,a háta mögé csavarva a fiú kezét. - Mennyit ajánlottak a rohadó véremért?- hajolt Barnabas füléhez.

- Túl keveset.- válaszolta fájdalommal a hangjában. Valahogy sikerült Hari kezét lefejtése magáról,így előnybe került és kihasználva az alkalmat,földhöz vágta a látszólag törékeny lányt.

A vékony nyaka köré fonta ujjait és elemelte a földtől Harit,aki a kezeit Barnabas csuklójára vezette és kapálózni kezdett.

- Megvagy!- sziszegte nagyképűen.

- Gyerünk csak,vedd a vérem,tépd le a szárnyaimat,de ezzel végzel vele is!- biccentett felém.Szaporán vette a levegőt,úgy tűnt kezd kifogyni belőle.Értetlenül pislogott Harire,majd rám nézett.Moccani sem mertem,csak a sűrűn potyogó könnyeimet töröltem.Szemeiben aggodalmat véltem felfedezni.Mintha minden egyes Harit ért ütéskor szíven szúrtak volna és megforgatták volna bennem a gyilkos fegyvert.

- Miről beszélsz?!- erősebben nyomta a falhoz.- Mit tettél vele?!- egyre indulatosabban beszélt.Hari nem tudott válaszolni,de lejjebb húzta a felsője nyakát és megmutatta a nyakán levő foltot.Ha jobban koncentráltam a foltra kirajzolódott a jel,ami az én nyakamon is megjelent.- Te mocskos ribanc!- újra a falhoz vágta.Hari köhögésben tört ki.Az életet adó vörös folyadék végigfolyt aló ajkán.- Feláldoztad az életét!Mégis,hogy voltál képes rá?!- üvöltött vele.

- Nyomorék!- köhögött Hari.- Felesküdtem rá,hogy megvédem az életem árán is!Az utolsó lélegzet vételemmel is!Összekötöttem az ő kristály lelkét,az én mocskos animámmal,de nem azért,hogy magam,hanem őt védjem.- magyaráztam,amint Barnabas engedett szorításán. - Ha megölsz,végzel vele is.- nézett merészen a szemébe.

- Te soha nem voltál és nem is leszel becsületes!És ha nem hiszek neked?Szerintem csak blöffölsz,nincs is bekapcsolva.- szemöldöke felszökött a homlokán,ebből tudtam,hogy csak találgat.Most már a pólója nyakánál fogta.

- Ez esetben...- kezdett bele nyugodtan.- Én végzek veled.- vigyorodott el és egy szempillantás alatt Barnabas mögé.Az egyik kezét a homlokára csúsztatta,a másikkal pedig vállát fogta át.- Egyetlen mozdulattal,eltörhetem a nyakad.- suttogta a nyakára.- Választhatsz,mented a bőröd,vagy maradsz és megöllek.- ajánlotta fel Hari.

Barnabas egy pillanatra sem gondolkozott.Hátra nyúlt és vállánál fogva keresztülrántotta magán Harit,aki egyenesen a földre zuhant.Érkezéskor hatalmasat nyögött.Mindketten leharcolt állapotban voltak,bár Hari,már így keveredett ide.Barnabas fehér inge,már szinte teljesen leszakadt róla,teste számos pontján,sebek terültek el,amit Hari okozott.

Hari sem volt sokkal jobb helyzetben.Ruhája és haja tépett megviseltnek tűnt.Arcát teljesen összetörte és az egyik karja nem funkcionált eléggé.Az események gyorsan pörögtek,én pedig még mindig a könnyeimet törölgettem.Féltem,a halálfélelem kerített magába.Az utolsó csepp vérét is oda adná értem.Ezt mondta,én pedig nem tudok érte semmit tenni.Értük...mert bárhogy is alakul a vége,nem akarom oket elveszíteni.Valahányszor Barnabas padlóra kerül,a szívem kihagy egy ütemet,de meg akarom védeni Harit,így tisztán kell gondolkoznom.Az,ami most a legkevésbé megy.

Barnabas hatalmasat lökött a megtört arcú lányon,aki a kezét azonnal földre helyezte,így enyhítve a csúszás erejét.Megremegtek a lábai,de felkelt a födlrol és újra neki támadt Barnabas-nak,aki hasonló helyzetben volt.

Újra távol kerültek egymástól,de most Hari megállt egy helyben.Kifeszítette a tenyerét és Barnabas felé kinyújtotta a kezét.

- Meg mutatom,mik is vagyunk mi.- a zsebébe nyúlt,másik kezével,majd előszedett egy rugós bicskát.Remgeő kezével,a másik tenyeréhez emelte.Tudtam,hogy mire készül és nem akartam végignézni.

Beleszúrta a kést a tenyerébe és egy mintát rajzolt bele.Látszólag pentagrammát.Arca elfehéredett,még jobban és tenyeréből ömlött a vér.

"Sötétkék éj,borulj vörösbe

vér áztasson mindent

keresd hát kegyét az ördögnek

és ne magasztald az Istent" -suttogta maga elé.Mintha haragra lobbantam volna.A szavai késként vágtak és úgy éreztem,hogy engem sértenek,az én Istenem.

Kezében felizzott a jel,vörös füst szállt fel belőle,mintha valami piros köd vette volna körül,az egész lányt.

- Nem megyek bele a beteg játékaidba!- kiáltotta Barnabas.

- Oh,dehogy nem...- nevetett Hari.Szemei vérvörös színben pompáztak,mintha a lelkemig hatolt volna tekintete.Vigyorra húzta ajkait,így látszottak a megszokottnál hosszabb szemfogai.Belegondolni is fáj,hogy milyen sebeket ejthet vele,vagy már ejtett élete során..

Meg görbült a háta és mindkét kezét kifeszítette.Vérfagyasztó hörgés hagyta el ajkait,majd hirtelen megfeszült minden izma és hátából hatalmas,hófehér tollazatú szárnyak magaslottak.Pólója hátát szétszaggatták.Ahogy ruházatán,úgy arcán is látszottak a harc nyomai.Mindent vér borított ,a falak pedig összetörtek.Tönkre tették a termet és önmagukat.Számtalan kérdés merült fel bennem,de a tulajdon szemeimmel láttam olyasmit,ami nem létezhet.

Mindent szenny és mocsok borított,de Hari szárnyai érintetlenek voltak és hófehéren ragyogtak.

- Mégis megtetted?!- szemeivel szikrákat szórt Barnabas.- Hogy vehetted annak vérét,ki olyan tiszta,mint a holdkő?!- dühösen megindult felé.

- Ittam a vérébol.- válaszolt nyugodt hangon.Barnabas szemeiben tűz égett,mégha a zafírkék ékszerei,mindig ridegen csillogtak is.Hari megpróbálta harcra késztetni,ezért hergelni kezdte.- Mabel nem megbukott,ahogy én.- folytatta.

- Mit tettél vele?!- csattant fel.Ki lehet az a Mabel?

- Megöltem.- mosolyodott el.A hideg végigfutott a hátamon.- Igen,megöltem Mabelt.- egyre szélesedett a mosolya.Élvezte,hogy felbőszíti a Barnabasban rejlő démont.

- Remélem megrohadsz a pokolban!- ökölbe szorította a kezét.

- Veled együtt,édes!- nevetett lágyan.Barnabas,Hari irányába indult el,aki előre tartotta a kezét és megállította vele Barnabast,a mellkasánál fogva.Másik kezét óvatosan a fiú vállára csúsztatta és közelebb húzta magához.- Ha akkor másképp döntesz,lehetnél a pokol egyetlen uralkodója,de te elrontottad az egyetlen esélyed.- sóhajtott egyet,majd tenyerét Barnabas szaporán emelkedő mellkasára helyezte.- Most pedig ébresszük fel az én szerelmem!- azt a tenyerét tette oda,amelyiken az ötágú csillag volt.Barnabason is megjelent,a fordított csillag és zafírkék fény futott végig a nyílegyenes vonalakon.

- Ne merészeld!- nyögött fájdalmasan.

- Kénköves pokol legmélyén

Lucifer kebelén

Ébreszd hát haragját

Támaszd fel démonát

Égesd fel eget és a földet

Törd meg a halálos csöndet!- mormolta Hari egyhangúan.Barnabas hátravetette a fejét és hangos halálhörgés szakadt ki ajkai közül.Nem tudom mit tett vele,de elképesztően fájhatott.A torkom elszorult és remegtem.

Hari élesen préselte ki a levegőt.Mintha az erei megdagadtak volna és vörösen izzó szálak futottak végig az egész testén.Hátra hajtotta a fejét és elüvöltötte magát.A szemfogai még mindig sokkal hosszabnak tűntek mint általában,a szemei pedig vad,vörös színben csillogtak.

Barnabason is kezdtek elterjedni a szétágazó vonalak,viszont sötétkéken fénylettek,ahogy íriszei is.

Hari elhallgatott és néhányat körzött a fejével,a nyaka pedig nagyot roppant.

Úgy tűnt,hogy alig tolt egy kevesett Barnabas-on,de a fiú hatalmas zajjal,a falnak csapódott,majd vissza esett a földre.

- Beliál fia,emelkedj fel!- intett a fiú felé.

- Előhívtad Azazel erejét.Ezzel magadra haragítottad minden élő világ népének haragját.A bűnnel átitatott véred,a pokol tuzén fog elégni!- tápászkodott fel a padlóról.Hari orült kacajt hallatott.

- Én bukott vagyok,de a Rubintok közé születtem,tisztaként.Míg te mindig is a Zafírok közé tartoztál,romlott és aljas voltál,mindig is.Bűnben fogantál és bűnben élsz tovább.- mondta hevesen.- Az alvilág szolgája vagy,ami felett én uralkodom,és az Édenkertet is a kezemben tartom.- újra széttárta tenyerét,amibol bíbor füst szállt fel.

A borzongás az egész testemet eltöltötte.Barnabas talpra állt és hátra vetette vállait.Ebben a pillanatban,hollófekete szárnyak emelkedtek ki a hátából.Az inge utolsó darabjai is szétfoszlottak.

A mellkasán felizzott a jel és Hari tenyerében is.

- Megszabadulok tőled,amilyen gyorsan csak tudok.- jelentette ki Hari,teljes magabiztossággal.

Ahogy Barnabas közelebb jött,észre vettem a mellkasán húzódó,heget.Hajszálpontosan olyan,mint a festményen.

Neki rugaszkodott és egy lépéssel Hari előtt termett.

- Ha megtöröd a pecsétet és szabadon engeded őt,akkor ígérem,nem fog annyira fájni.- beharapta alsó ajkát.

- Soha!- tűrte tekintetét Hari.Csatatérré változott az egész terem.Hari minden erejét összeszedve, csapást mért Barnabas gyomorszájára.

A fiú hatalmas pofonnal válaszolt Hari ütésére,amitől lány a földre esett.

Gyorsan talpra ugrott és ököllel támadt Barnabasra.

Alvilági,elfajult fenevadakká vedlettek át és vadállatként harcoltak.Véresre törték össze egymást,de tudtam,hogy az utolsó vércseppig folytatják.

Barnabas tenyerével mért ütést a padlóra,ahol hirtelen sötétkék szikrák cikáztak végig Hari irányába.Az egész föld beleremeget,a padlón pedig nyílás keletkezett,ami egyre jobban kiszélesedett és lángnyelvek csapódtak fel.

- Megnyitottam neked az ajtót!- nevetett Barnabee.Hari vállai megrezegtek,látszólag magában kuncogott.A szárnyait mozgásra késztette és a magasba emelkedett,hasonlóképpen Barnabas is.A valóságtól a legtávolabb éreztem magam.

Hari újra kezébe vette a bicskát és egy vékony vágást mért karjára.A borzongás újra átjárta minden részem.Annyira szorította a markolatát,hogy elfehéredtek ujjai.

Megsebesítette magát.De miért?

Ekkor a földön levő résen keresztül, karmazsin köd szált fel és mintha ezernyi bolyongó lélek,halálsikolya töltötte volna be a helyet és forgószélként kezdtek mozogni.Talán ezek megidézéséhez kellet a vére?

- Nem fog egy magadfajta,Zafírklánbeli undormány legyőzni!- mondta dacosan Hari.

Barnabas arca egyáltalán nem tűnt rémültnek,pedig a piros gyűrű őt is közre fogta.

A szakadék felé állt,ahol még mindig lobogott a tűz.Kezével mintha megbűvölte volna a lángnyelveket,a tenyerébe vett egy kisebb szikrát,majd lángra gyújtotta,pusztán az akaratával.

Hirtelen ,Hari, felé irányította és éppen súrolta a kezét.Zafírkék egéstermék került a levegőbe.Már nem tudtam sírni,teljesen elapadtak a könnyeim,sokkal inkább éreztem félelmet és haragot.Leginkább magamra voltam dühös,amiért tehetetlenül hevertem a földön.

Az ujjai között sebesen forgatta a bicskát,majd igyekezett minél közelebb kerülni Barnabashoz,hogy megsebezze.

Hari ereje végén járt már és az eddig is nehezen használható karját,már alig bírta mozdítani.A fegyvere most földet ért.Szaporán kapkodtak levegőért.

A pecsétre helyeztem a kezem,még mindig érezni lehetett a melegét és mintha aprókat lüktetett volna.Ez lenne a Hari szíve és nála az enyém dobog?

Barnabas említette,hogy ezáltal vagyunk összekötve és megvédhetem Harit.De hogyan?

Próbáltam felidézni minden fontos információt.Emlékszem,hogy beszélt nekem valamiféle lélekkapcsolásról és ezzel kapcsolatosan belekarcolt egy szöveget a padjába,egy verset.

Hirtelen egyetlen sora sem jutott eszembe.Fel pillantottam Harire,akiben már alig pislákolt élet lángja.

-Gyerünk Sandy!- ösztönöztem magam.

- "Lelke tiszta,mint a kristály,

Könyörgöm,ó Égi Király

Add kezembe szívét

Oszd meg velem erejét,

Életem adnám érte

Tudom,az én jövőm éjfekete,

de Ő az égbe emelne"- az utolsó két sor,sehogy nem akart eszembe jutni.Az emlékeimmel vívtam a harcot.

Barnabas keze Hari mellkasán pihent.

- Aktiválhatod a pecsétet és önző módon megmentheted az életed.- tekintete szikrát szórt a megdermedt lány felé.Valamivel sakkban tartotta,de nem tudtam elképzelni mivel.

- Soha nem áldoznám fel őt!- válaszolt dacosan.

- Nos,akkor viszlát a pokolban!- vállvetve nevetgélt.Mintha süllyedni kezdett volna a keze Hari bőrében.

- Tépd csak ki a megkövült szívem!- sziszegte halkan.

- Túl könnyű buntetés lenne,ha elvenném tőled azt,amid soha nem is volt.- rántotta vissza a karját.Kezét újra a lány nyakához vezette és oldalra biccentette a fejét.Közelebb hajolt hozzá,majd kiéhezett vadállatt módjára támadta meg és bele mélyeszette fogait,Hari fehér bőrébe.Fájdalmasan üvöltött fel és pokoli hörgést hallatott.

A falhoz vágta,olyan erővel,hogy beszakadt a fal és a földön fekvő,mozdulatlan lányra omlott a vakolat.Nem kelt fel.Vártam,hogy vissza támad és győzedelmeskedik,de nem moccant,csak feküdt a törmelékek között.Hófehér szárnyait ellepte a mocsok és beterítette a vér.

Eleredtek a könnyeim.

- Hari!- kiáltottam fel,de nem érkezett válasz.

Megpróbáltam talpra állni.A fal segítségével,megálltam remegő lábaimon.

- "Kösd össze lelkünk

Hogy örökre együtt lehessünk!"- suttogtam halkan.Széttártam karjaimat és megfeszítettem minden izmom.Melegség feszítette a mellkasom és úgy éreztem,mintha fény áradt volna bennem.

Mintha egy áramütés ért volna,ami végigkúszott az ereimen,bizsergő érzést keltve.

A pecsét felvillant,de kezdett kihulni,ahogy Hari gyengül,a pecsét is kialszik.

Erőt éreztem magamban,ahogy végigáramlik az egész testemben.Lopva a kezemre pillantottam és megszeppenve szemléltem meg a bőrőm felületén,elszórtan megjelenő apró holdköveket.

A hátam mögé nyúltam.Nagy ívben húzódtak,tejszínfehér szárnyaim.A legkülönösebb érzés,amit valaha tapasztaltam.

Harihez siettem és leszedtem róla romokat.A szív alakú folt,még melegen izzott,míg az enyém szinte teljesen kihult és alig lüktetett.Oda helyeztem a tenyerem és próbáltam a rövid versre koncentrálni.

Azt hiszem muködött,mert Hari ábrázatába újra élet költözött és éreztem,hogy a rajtam levő jel is melegszik.A kézfejemen levő kövekből,halványkék fény áradt.

Hirtelen két kéz fonódott a csuklómra és elrántotta a kezeimet.

- Ne,kérlek!- húzott arrébb Barnabas.

- Hagyj békén!- rántottam el a kezeimet és azzal pofon vágtam.A kezemen elhelyezkedő kövek,felhasították az arcát.Hanyagul törölte tenyerébe.Azt hittem vissza üt,de nem tette.

Közelebb lépett hozzám,én azonnal védekező pozicíóba helyezkedtem.

Hirtelen karjait körém fonta és szorosan húzott magához,kezeimet az oldalamhoz szorítva.

- Ne tedd,könyörgöm!Nem tudlak bántani,nem akarlak!- suttogta a nyakamra.Puha ajkai súrolták a bőröm.Hangja elcsuklott,megéreztem,hogy egy könnycsepp folyik végig megtört arcán és a nyakamon szárad fel.Vállai megremegtek.

Elhúzódtam tőle,hogy a szemeibe nézhessek.Valóban könnyfátyol fedte tökéletes ékszereit.Felvezettem a kezeimet kidolgozott felsőtestén,amin jól látszódtak a harc nyomai.

Egy-egy érintésemre felszisszent.A vállára csúsztattam a kezem.Egyszerre éreztem közel magam hozzá és a legtávolabb.

Feneketlen mélység világított szemeiben és tudtam,hogy ha közel merészkedek hozzá megégethetem magam.Előre biccentette a fejét,így újra az én magasságomba kerültek ajkai.

Orrával arcomat súrolta.Forró ajkai az enyéimre találtak.Nyelve táncba hívta magamét.

A lelkem beszennyeződött,de átadtam magam a földöntúli élvezetnek.Ilyen,amikor a gonosz kísértésbe visz.Én ott is maradok.A lélegzetével egyszerre dobbant a szívem.

Légszomjam csillapítva távolodtam el tőle.Homlokát enyémnek támaszotta,én pedig elmerültem a éjkék tengerében.

A pillanat varázsát Hari köhécselése törte meg.Válla felett pillantottam az erőtlen hangú lány felé.Még él.A szív éppen csak lüktetett.

Mellkasára vezettem kezeimet és eltaszítottam magamtól,amennyire csak tudtam.Hátával csapódott a szembeni falnak.Egy röpke pillanatra elgyengültem és hagytam,hogy elcsábítson a földi bujaság.

Hari irányába indultam el,de néhány méterre tőle megtorpantam.A világ forogott körülöttem és az elmém tompulni kezdett.Mindent elhomályosított az üresség.A fejemben milliónyi hang,érzés és emlék kavargott.

Lassan fújtam ki a levegőt.Nem jutott elég oxigén az agyamba.Belehasított az éles fájdalom,a halántékomba.Nagyot nyeltem és megpróbáltam magam ezen világon tartani.

A lábaim felmondták a szolgálatot és rongybábúként csuklottam össze.Remegő tenyerem Hari felé nyújtottam.A földön heverő fehér toll után nyúltam és egy csillagot karcoltam vele a kézfejemre.Felszakította hideg bőrömet és a felszínre tört a vérem.

A földre helyeztem a tenyerem.A padlóból halványkék fény tört fel,a kezem nyomán.

Egy töréshangra kaptam fel a fejem.Porfelhő lepte be a levegőt és éreztem,ahogy a por lerakódik a tüdőmre.Lopva tekintettem fel és szembe találtam magam az ijedt tekintetu Carole-al,aki éppen berontott az ajtón.Szemeiből aquakék fény áradt.

El akartam érni Hari kezét.Utolsó erőmmel csúsztam közelebb hozzá.Mutatóujjaimmat végighúztam a tenyerében.

Egy hajszál választott el tőle,de a szervezetem feladta és sötétség szállt szememre.Elvesztettem a kapcsolatot a világgal.

***

Még lélegzem.Éreztem,hogy áramlik a levegő a tüdőmbe.Élek.

Kinyújtottam a kezem.Az ujjaim szatén anyag érintkeztek.Erősen bele kapaszkodtam.

Megrebegtettem a pilláimat és bágyadtan néztem körbe.Igyekeztem felmérni a terepet.Egy otthonos kis szobában ébredtem,Carole szobájában.

A tegnap este megízleltem a halált.Mi történt ott?Mi lett a kiállítással?Hol van Hari?...és hol van Barnabas?Egyáltalán valós volt?

Megbűvölve néztem a bekötözött kezeimet.Minden részem fájt és alig bírtam mozogni.Az ágy szélébe kapaszkodva húztam magam ülő helyzetbe.

Az ajtó nyílására lettem figyelmes.A résen világosbarna tincsek lógtak be,majd belépett Carole.

- Hogy vagy?- kezében egy bögre kávét fogott,amit letett az asztalra.

- Jobban.- csúsztam előrébb és lelógattam a lábaimat.Annyi kérdés merült fel bennem.Egyáltalán,hogy került oda?Ő miről tudhat?

- Bizonyára össze vagy zavarodva.- bólintottam.

- Mi történt?- kérdeztem félve.

- Készülj fel,nem lesz egyszerű felfogni,amit most elmesélek.Csak arra kérlek hidd el,ez a valóság!- várt megerősítésemre.Újra aprót bólintottam.- Te nem az vagy,akinek hiszed magad.A sors nagy rangot szánt neked és angyalnak születtél,ahogy Hari is,vagy igazi nevén Rose.A te neved pedig Scarlett.- kezdett bele.Megígértem,hogy igyekszem elhinni,amit mond.

- Scarlett?- kérdeztem vissza.Helyeslően bólintott.

- Hamar elterjedt a hír,hogy meg született az angyalok legerősebbike,vagyis Roselin.- azaz Hari.Emésztgettem az információkat.- Mindenki belé vetette a hitét és nagyon sokat vártak el tőle.Már fiatal korában látni lehetett,hogy nem tiszta lelku.Könnyen engedett a csábításnak.Emberi bűnökkel fertőződött meg.Ilyen a bujaság,paráznaság,kapzsiság és a kezéhez tapadó rengeteg vér.Bármit tett az önös érdekű volt,magán kívül senki sem érdekelte.- a semmibe meredt,majd újra rám kapta tekintetét.- Kitaszították a mennyországból.Meg bukott,de nem tudták megfosztani szárnyaitól.- a tekintetem kereste,hogy ellenőrizze,jelen vagyok-e még.- Nagy jövőt jósoltak neki,de ő más útra tért.Ennek már több mint 300 éve.Megjárta a pokolt és a Édenkertet is,de sehol nem volt maradása.- 300 éve?- Ő a Rubint klánba született,így hatalmas erővel bírt.Majdnem 200 év telt el,amikor egy újabb prófécia látott beteljesedni.A Holdkő klánban mozgolódni kezdtek és pletykák terjedtek az új Fényangyal érkezéséről.- a kezem után nyúlt és megszorította.Az elmúlt este után,bármilyen nehéz is,hinnem kell neki.

- Te voltál az.Te vagy Rose utódja.Ugyan törékenyebb vagy,de sokkal nagyobb erőket tudsz megmozgatni.- mosolygott rám.

- Holdkő?- húztam össze a szemöldököm.

- Szürkés,kékfényu kő.Mint az íriszeid.Az erőd színét jelzi.- az erom színét?Hari a Rubintok közé jött világra.Akkor az ő ereje vörös?- A te lelked tiszta.Roselin pedig mögéd rejtőzik,a Tisztaságod mögé.Égen-földön keresik,mert áruló,ahogy Barnabast is.- ezek szerint ismeri őt.- Rose tudta,hogy újra keresik.Egy átkos pecséttel összekötötte az animátokat.- kezét a szív alakú jelre helyezte.- Milyen forró és,hogy dobog...- csodálkozott.- Ez itt Rose szíve.- megfogta kezem és oda helyezte.

- Miért keresik?- kérdeztem.Ő teljesen másképp beszélt a pecsétről.

- Miattad.Mert féltek,hogy téged is kísértésbe visz és letérít az útról.Ezért küldtek ide,hozzám.A sors fintora volt,hogy mégis megtalált.Ezzel a pecséttel felesküdött,hogy a vérét adná érted,ami egy furcsa lépés volt a részérol.De nem olyan rossz mint,amilyennek hiszik.- halvány mosolyra húzta ajkait.Újabb kérdéseket vetett fel,de nagyon féltem a választól.

- És hol van most Hari?- nyeltem le a torkomban lévő gombócot.Biccentett,jelezve,hogy forduljak hátra.Ekkor realizáltam,hogy a mögöttem levő kanapén csendben szuszog Hari.Mindkét karja tele volt kötésekkel.Arca feldagadt és a sebei bevarrasodtak.Olyan nyugodt volt,mint egy valódi angyal.- Hogy van?- kérdeztem és végigsimítottam rezzenéstelen arcán.

- Stabil az állapota.- válaszolt és belekortyolt a kávéjában.- Volt már ő rosszabb helyzetben is,amikor alig tudtam helyrepofozni.Egy ilyen démon meg sem kottyant neki.Fiatal még és erős.- tekintete végigsiklott a kicsit összetört állapotban levő lányon.

- Fiatal?Hisz 300 éves...- lepődtem meg.Halkan kuncogott.

- Én a 841. életévemet töltöttem be.- mosolygott,majd újra szólásra nyitotta a száját.- Te pedig majdnem száz,amiből egyelőre 16-ra emlékszel.- nevetett.

Hari mellé lépett.Kezét a kulcscsontja felé helyezte és lehunyta a szemét.- Hamar rendbe jön,ne aggódj miatta!- nézett rám bíztatóan.- Én Akvamarin családba születtem,ahol kifejezetten Gyógyítók élnek.Így hát én is rendelkezem gyógyerővel.- magyarázta.Mindig olyan nyugodt és rendezett.Annyi mindent kellett felfognom egyszerre.Soknak éreztem,de nem kételkedtem egyetlen szavában sem.- Szerencséje volt,hogy utolsó pillantban aktiváltad a pecsétet,mert így te még életben tudtad tartani,a saját erődből táplálva.Ő nem tette,mert ha egyikőtök meghal és a pecsét életbe lép,viszi maga után a másikat.Nem akarta az életed kockára tenni.Barnabas is erős,az egyik legerősebb,de ő a sötétség fia és kárhozatra született.- újra kortyolt a kávéból.- Mégis annyira egyformák Rose-al.Miközben téged próbáltalak helyrehozni,észre vettem,hogy az animádat megviselte valami,Rose lélekkapcsolásán kívül.- kezdett bele nehezen.- Valaki elvett a lelkedből.- elvett a lelkemből?Ez a legabszúrdabb dolog,amit valaha hallottam.- Nem találkoztl Barnabas-al ezelőtt?Mármint,emlékszel-e,mert a száz év alatt nem egyszer futottatok össze.- hajolt közelebb

Dehogynem,többször is.Akkor történhetett,amikor kezet fogtunk?Féltem,hogy ezzel bajba sodrom,de nem hallgathattam el.

- De.- ráztam meg a fejem.

- Hát ezért nem tudta végül megölni Rose-t.Noha ebben a lányban elképesztő erők vannak,Barnabas nagyon ügyes.- nem értettem,mire akart ezzel célozni.- Te vagy az összeköttetés.A Édenkert hercegnőjét,az Alvilág hercegével kötötted össze.Osztoznak a lelkeden,ezáltal nem tudják egymást véglegesen elpusztítani,ehelyett elszakíthatatlan kötelék alakult ki közöttük.- felemelte Hari kezét és végigmérte.- Beigazolódott a gyanúm.Barnabas hozzád láncolta magát és feltette az életét,a tiéd védelmében,ahogy Rose is.A két áruló sorsát örökre megpecsételted.- ajkain megmagyarázhatatlan mosoly bújkált.

Most éreztem igazán összezavarodva magam.Minden válasz újabb kérdéseket vetett fel bennem,de úgy döntöttem egyelőre elég lesz.Nagy nehezen felkeltem és elsétáltam az ablakig.

- És...- nem tudtam,hogy folytassam-e.- És ő hol van?- nyeltem nagyot.Nem érkezett válasz.Ettől féltem a legjobban.Könnycseppek gyűltek a szemem sarkába és felszántották az arcomat,nedves csíkot hagyva maguk után.Én tettem.Én öltem meg őt... Két erős kar tapadt a derekamra és megtartott.

- Min felejtette a tekintetét,hölgyem?- szólalt meg egy számomra furcsamód' kedves hang.- Engem keresel?- suttogta a fülembe.Hangjából arra következtettem,hogy mosolyog,ami belőlem is egy mosolyt csalt elő.Szembe fordított magával.Ajka felrepedt és karcolások díszítették selymes arcbőrét.Ébenfekete haja,kócosan tapadt homlokához.Beletúrtam hullámos tincsei közé.Olyan finom,puha tapintásúak.

Hüvelykujjával letörölte az érte hullott könnycseppjeimet.

- Kérlek,ne haragudj!- simogattam az arcomon pihenő kézfejét.- Nem akartalak bántani!- hangom elcsuklott és alig tudtam befejezni a mondatot.A fején egy fehér kötés volt és a karjait is hasonló anyagba tekerte,néhol átszivárgott a vér is.Szeme alatt lila karika húzódott,szemei pedig vöröslöttek.

- Nem tudnék rád haragudni,soha!Te vagy az én angyalom!- finom csókot lehelt ajkaimra.Abban a pillanatban akartam ragadni örökre,ébren és életben.- Sajnálok mindent!Megkövült szívem is csak érted dobog.Miattad jöttem a földi pokolra, Scar...- a tekintete felégette a bőrömet.A földöntúli érzés újra magába kerített.Nem csak a lelkem lopta el,hanem a szívem is,egyetlen pillantásával.Valóban azért jött a földre,hogy engem megvédjen?- Miden nap téged néztelek és figyelemmel kísértem a lépteidet,onnan lentről is.Nekünk nem lehetnek tiszta és igazi érzéseink,a hűségen kívül.De az,hogy ennyire fontos vagy számomra,igazabb mindennél.- hangja erőtlen volt.- Tudom,hogy becstelen,undorító szörnyeteg vagyok és közelébe sem érek egy mennyei teremtésnek.Nem is várom el,hogy miattam mondj le a hatalmadról.Nem szeretném,hogy értem mocskold be magad.- rázta meg a fejét.

- Tisztának születtem,de jött egy becstelen Júdás és ellopta a szívem.A szárnyaim adnám érted.- mosolyodtam el pimaszul.Hihetetlen,hogy egy szinte idegenért,oda adnám az egyik testrészem,amiről eddig nem is tudtam.De úgy érzem ismerem és Carole is mondta,hogy nagyon jól ismerjük egymást,csak nem emlékszem rá.Még mindig annyi kérdés kínoz,amire tudom,hogy idővel megkapom a választ.

Vele akarok maradni,még ha nincs is közös jövőnk.

.

.

.

to be continued...