Visszamenve a szobámba gondolkoztam, hogy hogy tudnék segíteni Dianának, de csak egy megoldás jutott mindig az eszembe.

Soha nem segítenének..

Jött egyből ez az egy kis mondat, ami miatt elvetettem az ötletet. Nagyot sóhajtva tettem az asztalra a kezem hogy a bútorra támaszkodhassak. Végig néztem a szobán, amiben Diana meg én voltunk.

Hiányzik az őrjöngése.. A hangja amint leordít és kishíján eltalál valami halálos sebet ejtve rajtam..

Muszáj lesz megpróbálnom..

Kezemet megfeszítve rugaszkodtam el az asztaltól és indultam meg egy majdnem üres szobában.

Ezt a szobát azért terveztük meg külön idézés szempontjából hisz az eléggé baj szokott lenni a démonnak, ha előtte angyal volt abban a helységben és ugyanúgy a másik fél is érzékeny emiatt.

Viszonylag gyorsan meg is volt az idézés már csak várnom kellett, míg valaki fel nem jön. Egyszercsak egy köhögést hallottam magam mögül és mikor oda néztem egy démon lánnyal néztem farkasszemet. Haja hosszú egyenes volt, aminek a színe fekete volt egy kis kékes hatással vegyülve. Kékeszöld szemeivel olyan gyilkosan nézett rám hogy azt hittem ott helyben szét fog darabolni.

-Mit akarsz?

-Segítenetek kell. Viszont ez nem csak nekem lesz jó, hanem nektek is.

-Mért is lenne nekünk jó, ha kihasználsz minket?

-Mert ahova megyünk, ott van minden bizonnyal a kis hercegetek..-mondtam és nekidőltem a falnak, míg megláttam a szemében a remény felcsillanását a mondat hallatán.

-Meddig gondolhatjuk át?

-Ezen mit kell átgondolni? A ti hercegetek idióták..

-Én nem beszélnék így a helyedben.-morogja.

-Drágám akármi vagy akkor is most az idézésnek hála én irányítok. Most is elmehetnék veled arra, amiért hívtalak, de nem teszem.

-Mért nem?

-Mert nem vagyok olyan, mint ti démonok.. De akkor visszatérve a lényegre.. Benne vagytok?-rugaszkodtam el a faltól és közeledtem felé majd félúton megálltam.

Nem mondott semmit, de éreztem a rengeteg démon jelenlétét a szobában. Szétnézve nem láttam kettőnkön kívül senkit.

-Na, indulunk végre?-szólalt meg már fekete szemekkel.

-És így bízzak meg bennetek..-sóhajtottam.

-Mi is megtesszük, mégse panaszkodunk.-hallottam a hátam mögül egy mély hangot mire hatra kaptam a fejem, de semmi sem volt ott amit a szemem láthatott volna.

-Inkább induljunk.-mondtam.

-Merre?-kérdezte az általam idézett démon.

-Az angyalokhoz.

-Hogy hova?! Mit keres ott Michael??-kérdezte kikerekedett szemekkel.

-Tervük van vele, és ha nem tudjátok megfékezni őket, akkor szép halálban, lesz része a fajotoknak.-mondtam egy kis boldogsággal a hangomban.

Hogy utálom e a démonokat? Még szép!

Hallani lehetett, ahogy a démonok morognak valamit majd megmutatták magukat számomra. Végig nézve rajtuk nem úgy tűnt, hogy veszteni fogunk bár jobban belegondolva ezt nem lehet előre megjósolni.

-Induljunk.-mondtam eltéve a bakancsomba egy pengét, amivel el lehet végleg pusztítani bármilyen lényt majd elindultunk az angyalok felé.

Michael szemszöge

Nyögdécselve felébredtem a kényszerített álmomból, amit még Diana okozott körbe néztem lassan és sajnálatos módon nem ott voltam ahol eddig és nem is az otthonomban. Megmozgattam volna csuklóimat, hogy végre érezhessem, de a bilincs, ami a falba vezető láncokhoz volt kapcsolódva ezt lehetetlenné tette. Elnézve helyzetemet, azaz hogy lógok le a falról a kezemet kifüggesztve ez a helyzet igen hamar kényelmetlen lesz számomra. Magam mellett a földhöz láncolva észrevettem eddigi kínzómat, aki tehetetlenül feküdt a láncok sokasága alatt emberi alakban míg a nyakán egy nyakörv szerűség volt amiben egy kő fénylett kékes színben.

A hely többi részét sajnos nem lehetett nagyon kivenni, hogy hol mi helyezkedik el, mert nagy volt a sötétség. Becsuktam szemeimet és koncentráltam a hallásomra majd egy hirtelen mégis erőteljes mozdulattal megrántottam a jobb kezemet leszorító láncokat, amik hangos csörömpöléssel, de megszólaltak viszont még így se tudtam felmérni a számomra álló terepet így kinyitottam a már fekete szemeimet majd megismételtem az előző folyamatot. Láttam, ahogy a hanghullámok az útjukba álló dologba beleütköznek így már sikerült nagyjából felmérni a terepet, amiben semmi nagyszám nem volt. Egy nagy cellaszerűség, aminek vas ajtaja van, aminek egy kisebb rácsokból álló ablaka van, ezenkívül voltak a falak, amik valószínűleg kőből lehettek meg ugye a kínzóm meg én voltunk ennek a cellának a rabjai. Semmi tárgy sem volt. Mivel éreztem, ahogy perzseli valami a bőrömet a démoni részem miatt így gyorsan rendes színű lett a szemem. Ránéztem cellatársamra, aki nem igazán akart felébredni álmaiból így egy nagy sóhajjal inkább az ajtóra néztem várva, hogy valaki bejöjjön rajta.

Mikor kezdtem már unni magam egyedül meghallottam, hogy valakik közelednek a cella felé. Hallottam, hogy valamiről beszélnek, de nem teljesen értettem csak pár szót, de azok se voltak valami bíztatóak.

-Na, fent van?-hallottam egy lány hangját majd megláttam egy igézően kék szempárt a rácsokon keresztül.

-Még szép.-válaszolta a szempár tulajdonosa mire kattantak a zárak és kinyílt a vasajtó. Meglátva hányan voltak nem igen láttam arra esélyt, hogy gyorsan leverjem őket és megszökjek. Odajöttek hozzám és kettő biztosításképp lefogott, hogy még annyira se tudjak mozdulni, mint amennyire tudtam volna.

-Mit akartok megint?-förmedtem az előttem állóra, akinek nem akart a mosoly lehervadni az arcáról.

-Nyugalom Michael mindent a maga idejében megtudsz.-mondta majd az eddig hátra tett kezeit előre tette és megláttam a jobb kezében egy fecskendőt.

-Mit akarsz az...-mielőtt be tudtam volna fejezni a nyakamba szúrta a tűt, amin keresztül belém adagolta tartalmát majd kivette. Éles fájdalom hasított végig az egész testemen a szúrás pontjától kezdve. Éreztem, ahogy a szárnyaim kezdenek előjönni és a szemeim is kezdik felvenni fekete színűket. Mintha megvadultam volna olyan erővel kezdtem el tépni a láncokat, hogy még a két angyal se tudott visszatartani.

-Mit nyomtál belém?!-morogtam és szerencsémre időben kivette a nyakamból a tűt, mert biztosan beletört volna a nyakamba. Reakciómra csak nevetett egyet és annyiban is hagyta.

-Nyugi nem kell félni. Csak pár pillanatig fog fájni aztán már jobb lesz.-mondta majd végig simította ujjaival azt az egy pontot ahol belém nyomta a tűt. Mikor elvette az ujját megláttam, hogy nem fekete a vérem, ami kissé a frászt hozta rám, hogy vajon mit adhatott be.

-Majd látjuk egymást még.-kacsintott majd intett a fejével a két mellettem lévő angyalnak és kimentek.

Az idő múlásával valóban kezdett a fájdalom enyhülni, de mikor megpróbáltam a szárnyaimat eltűntetni azok meg se mozdultak. Láttam, ahogy a tollak rajta elkezdenek fehéres színt is felvenni, amit jónak könyveltem el hisz ez bizonyítja, hogy nem tettek semmi nagy dolgot csak a szervezetem önvédelme kissé lassabban kezdett reagálni, de még működik.