Az asztalnál csak ímmel-ámmal evett, még mindig az előbb történteken rágódott. 

- Mi az fiam, baj van? - nézett rá a nő a tányérjában turkáló gyermekére. 

"Nahát, kivételesen észrevetted?" - kérdezte Jisung magában. 

"Mond ki!" hallotta Minho hangját. "Gyerünk, mond ki!" 

- Nahát, kivételesen észrevetted? 

Az étkezőben megfagyott a levegő. A szülők döbbenten pislogtak, Jisung pedig mérgesen lecsapta a villáját. 

- Mert eddig még egyszer sem érdekelt, hogy mi van velem. Helyette inkább zsarnokul elnyomtál, csak veszekedtél velem egész életemben, minden tettedből felém sütött a gyűlölet. Biztosan milliószor kívántad, hogy bár meg sem szültél volna, és őszintén, egyetértek! 

- Fiam, ez... - kezdte az apja. 

- Te csak ne szólj közbe! - fordult felé  Jisung. - Egyetlen emlékem sincs arról, hogy valaha törődtél velem! Gyakorlatilag nem is ismerlek, mert szinte soha nem vagy itthon, ha mégis, akkor sem szólsz hozzám! Ti vagytok a legrettenetesebb szülők a világon! 

Ekkor az anyjában elpattant valami. Kiráncigálta a fiát az asztal mögül az előtérbe, és megütötte. 

- Te hálátlan istencsapása! Tönkretetted az életemet, mert miattad együtt kellett maradnom ezzel a marhával, lemondani minden álmomról, és felnevelni téged! Mégis megtettem! Otthont adtam neked, etettelek, ruháztalak, elláttalak mindennel! Erre neked van pofád leszólni engem? Mindent megtettem, amit tudtam érted! Mindenem odalett miattad! És ez a hála?! 

- Mégis miért kéne hálásnak lennem a ti hibás döntéseitekért?! 

- ÉLÉG! ELEGEM VAN BELŐLED! - kiáltotta a nő, és meglökte Jisungot, aki nekiesett a szekrénynek, és minden elsötétült előtte. 

Mikor magához tért, egy furcsa, ködös, és nagyon fehér helyen találta magát. Egy öreg férfi állt előtte, egy könyvtartó állvány mellett. 

- Szervusz fiam. Bizonyára érdekel hogy, én ki vagyok. A nevem Szent Péter, gondolom már hallottál rólam - ahogyan rávigyorgott a fiúra, kilátszott a hiányos fogsora. - Én fogom eldönteni, hogy a mennybe vagy a pokolba jutsz. 

- MEGHALTAM?! - nézett döbbenten Jisung, majd beugrottak a nemrég történtek. Hogy az anyja meglökte, neki a szekrénynek. 

- Igen, igen, de ne félj - lapozgatott az öreg az előtte lévő nagy könyvben. - Vagy talán mégis - ráncolta a homlokát. - Szent Isten! Te szerződésre léptél egy démonnal? 

- I-igen. Akkor jó ötletnek tűnt. Tényleg, ő hol van? 

- Kis csacsi. Az ilyen paktumok lejárnak abban a pillanatban, hogy az áldozat elhalálozik, és többször nem újíthatók fel. Nem tudtad? 

- Nem - Jisungnak kiszáradt a szája. Magára maradt. 

- Sajnálom fiam, de emiatt csak a pokolra küldhetlek. Pedig nem tűnsz rossz gyereknek - csóválta a fejét Szent Péter. - Erre - mutatott egy ijesztő vörös lépcsősor felé. 

- Még mit nem! - hangzott fel egy ismerős hang. 

- Minho! - örült meg a megmentőjének Jisung, és azon nyomban odarohant hozzá. 

- Te mit akarsz? - nézett Szent Péter az új jövevényre. 

- Második esélyt - jelentette ki Minho, és megfogta Jisung kezét. - Minden léleknek joga van egy második esélyre az életében. 

- Igaz - sóhajtott fel Szent Péter. - Bár ezzel megkerülni nem lehet a halált, csak elodázni. 

- Tudom. De megérdemli, hogy teljes élete legyen - ezzel Minho bíztatóan Jisungra mosolygott, és elkezdte húzni a lépcsőkkel ellentétes irányba, bele a ködbe. 

Jisung lassan kinyitotta a szemét. A nagy fehérség miatt egy pillanatra azt hitte, még mindig a szent előtt van, de hamar rájött, hogy egy kórházi ágyon fekszik. 

- Szia - köszöntötte Minho, aki ott ült az ágy szélén. 

- M-mi történt? - kérdezte Jisung. 

- Egy szomszéd meghallotta a veszekedést, és mikor benézett az ablakon, és meglátta az incidenst, kihívta a rendőrséget. A szüleidet letartóztatták, de a tárgyalások még folynak. Majd neked is be kell menned tanúskodni, ha jobban leszel. 

- Tárgyalások? - meredt maga elé Jisung értetlenül. - Mégis mennyi ideig voltam eszméletlen? 

- Úgy egy hónapig. 

- Egy hónapig? - csodálkozott. - Nos, még mindig jobb, hogy nem a hullaházban végeztem. Köszönöm Minho. Köszönöm, hogy kimentettél a halálból. Mégiscsak te lettél a védőangyalom. 

- Azért ne hívj angyalnak - fintorodott el Minho. 

- Szeretlek - mondta Jisung, és a tarkójába nyilalló éles fájdalommal nem törődve felült, és szenvedélyesen megcsókolta Minhot, aki azonnal viszonozta, sőt magához is húzta a fiút. 

- Én is téged - simogatta meg Jisung arcát. 

- Nem is lepődtél meg, hogy megcsókoltalak? 

- Nem. De kifejezetten kellemes érzés, csinálhatnád többször is - mondta, majd ez alkalommal ő hajolt a fiú ajkaira. 

- Most mi lesz velem? - kérdezte Jisung kicsivel később. 

- Hivatalosan már nagykorú lettél, így azt csinálsz amit akarsz. Kezdhetsz saját életet. 

- Minho? 

- Mi az? 

- Lennél a részese az új életemnek? Úgy, mint a párom - Jisung összekulcsolta az ujjaikat, hasonlóan, mint korábban, amikor a szerződést kötötték. 

- Megtiszteltetés lenne - mosolyodott el Minho, és újfent megcsókolta szerelmét. - Most szólok az orvosoknak, hogy felébredtél, jó? 

- Rendben - bólintott Jisung, de egyből a tarkójához kapott, és felszisszent. - Azt hiszem egy darabig még itt maradok. 

- Én pedig itt leszek veled. Örökké.