A következő kis kiegészítő novella egy írásgyakorlat nyomán született a könyv karaktereivel, Egy érzelmet szeretne tükrözni, amit el is árulok végül az utolsó szóval. Kíváncsi vagyok, szerintetek sikerült átadni ezt a bizonyos érzelmet Dexen keresztül? Írjátok meg, mi a véleményetek! 

Mi a kénköves, babcsírába mártott eperlevélért nem sül gyorsabban az a rohadt pizza?

Fújtatva ültem le a seggemre. Közelebb húzódtam a sütőhöz, és hunyorogva bámulni kezdtem a sajtot. Még csak nem is olvadozik! A pokolban égne az ilyen! Ja, várjunk, a sütőben fog, ha most felkelek innen.

Megtámaszkodtam a térdemen. A vádlimon doboltam. Hevesen sóhajtoztam, legalább olyan hangosan, mint egy nő, akit éppen gerincre vágnak. Mármint jól gerincre vágnak, mert persze lehet rosszul is. Nyilván ez velem és Lucille-lal még sosem fordult elő. Ő hangosan, sokat és nagyokat sóhajtozik, amikor becsusszan a répa.

Répa! Hámozott répa! Szőrcsomós vajas pirítós! Vajon milyen lenne egy répás pizza? Minden bizonnyal kielégítő.

– Dex?

Hátrafordultam Lucille felé. A kölykünkkel a karjában meredt rám rám. Az arcán fintor ült.

– Csak aludjatok tovább! – Ezzel ismét az általam összerakott zamatos finomságot kezdtem figyelni. Szalámis pizza! A kedvencem! Annyira éhes voltam már! Arra ébredtem, hogy fájdalmaim vannak. Úgy korgott a gyomrom, ahogy a pokolban fröcsög a láva. Hangosan, mérgesen. Mikor lesz már kész?!

– Ha nézed, szerinted gyorsabban sül?

– Nem tudom! – motyogtam ingerülten, miközben mosolyogva közelebb hajoltam a sütőhöz. Már elkezdett olvadni a sajt. Alig vártam, hogy ráharapjak, és megnyúljon, mint a pokolkancatakony. Csak ez finom.

Lucille megérintette a vállam. Annyira befostam, hogy magától előugrott a farkam. A hátsó. Bosszúból megböktem vele a hasát.

– Megfognád, amíg elmegyek pisilni?

– Ezt nem hiszem el! – Odafordultam, elvettem tőle Adamet.

– Talán kibírod még azt a tíz percig. Addig foglalkozz vele! Így is megdöbbentő, hogy sunyiban kaját készítesz magadnak, hogy egyedül zabálhasd meg!

Fagyika kimasírozott a helyiségből, én meg szembe fordítottam a kispatkányt a sütővel.

– Nézd csak, kisegér! – A farkammal a kaja felé böktem, mire a kis pulya kacagni kezdett. Bejött neki, az tuti! Nekem is bejött! Mikor lesz már kész?! – Mindjárt ehetjük! Igaz, neked csak két szem fogad van, de majd megrágom neked előtte. Nem mondhatod el az anyádnak, mert szárnyas, szexi démon-angyallá válik, és kénytelen leszek az ágyba cipelni, de ha hallgatsz, akkor kaphatsz egy falatot. Nyálas falatot. Imádsz nyáladozni, nem igaz?

Adam vihogott. Előhúzta a kis farkát, és rácsapott vele a kezemre. Pokoli gyerek! Még mindig az anyjától örökölte a vérmérsékletét. Mondjuk amíg a farkát tőlem, addig nincs baj.

Kifújtam a levegőt. Sóhajtoztam még egy sort. A kettéágazómmal dobolni kezdtem a konyhapult szélén. Komolyan itt fogok megpusztulni, vigyen el az éhínség!

Eltelt két perc. Kettő? Mi az, hogy kettő? Az kevés. Túlságosan kevés! Mi a tepertős zsírszalonnáért telik ennyire lassan az idő?

– Áú! – kiáltottam drámaian. Megharapott a kis sátán fattya. – Két kis fogad van, egérke! Mi a szart csinálsz? Nem látod, mennyire kikészültem?

A rosszaság tapsolni kezdett, ugrándozni, és hangosan gügyögni. Megforgattam a szemem. Hihetetlen! Ez tényleg hihetetlen! Kinek van ehhez türelme, mikor akkora lyuk tátong a gyomrában, mint egy húszgyerekes anyának a lába között?

– Komolyan felverted?

– A fiad bántalmaz engem, asszony! – förmedtem rá, majd megcsóváltam a fejem, és megkocogtattam a kisfiú kobakját a farkam végével.

– Add ide azt a gyereket! – Lucille idemasírozott hozzám, majd magához vette a szerelmünk gyümölcsét. – Ha végeztél, mosogass el!

Hátat fordított, és futólépésben elszaladt, mialatt csitítgatta a rakoncátlan kotonszökevényt. Amúgy nem az, nyugi! Nem használunk ilyesmit, minek? Házasok vagyunk! Éljen?! Éljen, persze!

Na, de a pizza...

Megolvadt a sajt!

A szemem majdnem könnybe lábadt a megkönnyebbüléstől. Felpattantam, már húztam is elő a tányért. Alig vártam már, hogy belekóstoljak! Nyami, nyami!

A szám nyalogattam, már megint pokolkancákról fantáziáltam, azoknak csepeg ennyire a taknyuk. Előrehajolva doboltam a lábammal, csóváltam a farkam, akár egy bolhás kóborkutya. Eltelt néhány gyötrelmes pillanat, aztán csippant egyet ez a fasza készülék.

Nem vártam. Kirántottam a tepsit. Leégette a kezem, de ki a tehéntőgyet zavar, mikor korog a gyomrom? Meghalok már, a hínárkenőcsbe bele!

Ez az, bébi!

Beleharaptam, végre! Végre elmúlt ez a furcsa érzés.

A türelem rózsát terem. Vagyis pizzát, pizzát terem. Kár, hogy egész végig pokolian türelmetlen voltam.