Behátráltam a kisebb lakásba, hátha nem szaladnak el sírva az éjszakai sétát tevő járókelők, majd büszkén kihúztam magam. Ugyan egy kicsit zavartak a nyakamból kiálló, rakoncátlan csápok, amik ide-oda csapkodtak, de szerencsére nem hosszúak. Az egyetlen gond velük, hogy állandóan megcsikizik a fülcimpám, így oda kell kapnom, mintha legyet hessegetnék.

– Mi a fasz? – nyögte ki Lucille, miközben megpróbált kiszökni az ajtón, azonban Sam nem hagyta neki, és betuszkolta a lakásba, majd elforgatta a zárat maguk mögött. – Miféle szörnyeteg vagy te? Meg akarsz ölni? Én nagyon sajnálom, hogy megütöttelek, nem akartam! Ne bánts, kérlek! – Szorosan a fal mellé húzódva figyelt, nagyokat nyelve kapaszkodott az egyik szekrény oldalába, miközben riadtan könyörgött. Úgy látom, jól befosott tőlem.

– Nyugalom! – vigyorogtam rá. – Csak a külsőm változott meg, belül ugyanaz a csodálatos, megértő lélek maradtam! – A megnyugtató beszédem végén, meglengettem neki a karom oldalára nőtt aranyos, picit hosszabb csápokat, hátha ezzel bátorságot önthetek belé. Ezeket jobban szeretem, mert feketék, ellentétben a nyakamon lévőkkel, amik átlátszóak és kurva ijesztőek, amikor a semmiből hozzám érnek. Kibaszott csikicsápok!

Nem jött be a terv. A csaj már lassan teljes testben remegett, aztán lecsúszott a fal mentén, aztán a tenyerébe temette az arcát. Ó, magasságos démonhere! Ez egyre rosszabb lesz!

– Baszki, baszki, baszki! – mantrázta szüntelenül. – Ezt nem hiszem el! Megint csak álmodom... Ez nem a valóság!

– De az – feleltem magabiztosan. A kezemben tartom a helyzetet! – Tényleg nincs mitől félned! – sétáltam oda elé, majd leguggoltam, és megböktem a karját a szexi, kétfelé ágazó farkammal, amit a fatertől örököltem. Oké, az enyém rövidebb, mint az övé, legalábbis a hátsó biztosan. Szerencsére az elsőt sosem láttam, habár lehet, anya említett valamit róla, amikor kinyírtam Los Santosban a motoros banda oszlopos tagjait, hogy elvigyem a drogszállítmányt az egyik ügyfelemnek. Mármint a GTA-ban! Sosem vetemednék a való életben drogkereskedésre. Ezt sosem tudhatja meg az apám! Kitagadna, mint Samet Asmodeus!

– Tudod, Dex, nem hiszem, hogy illik az első alkalommal megfarkalni a csajt. Lehetnél illedelmesebb – nyilvánította ki nemtetszését Sam. – Amúgy neked mindig felemás színű volt a szemed?

– Igen – rántottam meg a vállam. – Nem látod? Az egyik piros, a másik kék – villantottam felé figyelmeztetően. – Számít?

– De miért? – kérdezősködött tovább.

– Nem tudom, haver, de leszarom! – feleltem, majd visszafordítottam a figyelmem az előttem remegő lányra.

Lehuppantam közvetlen elé, hátrahúztam a farkam, és megkocogtattam a rockzenészeket meghazudtoló, szürke körmömmel Lucille vállát.

Kimért mozdulatokkal emelte meg a fejét, elszörnyedve mért végig, mintha egy olcsó, kínai táska volnék, amit sosem vásárolna meg.

– Mi-miért néz ki ú-úgy az a-arcod, mint egy me-megrepedt sz-szélvédő? – rebegte, és átkarolta a felhúzott térdét.

– Így festek, ha átváltozom – terült el az ajkamon egy újabb széles mosoly. – Annyira nem durva! De látod? Nem harapok! – húztam végig az ujjam a pofámon, melyen kirajzolódott a fekete, sebhelynek látszó, vágáshoz hasonlító mintázat.

– Mi... vagy te? – nyelt egy újabbat. – Mit akarsz tőlem? És te... Sam – pillantott felé –, miért vertél át? Már háromszor randiztunk!

– Bocs, Lucy! – tette csípőre a kezét. – Valahogy le akartalak rángatni a pokolba. Gondoltam, ha belém szeretsz, könnyebb! – Mekkora faszfej! Ja, mindegy, végül is én is szerelmet vallottam az ismeretlen bulának pár órával ezelőtt.

– Rohadj meg! – kámpicsorodott el szerencsétlen kis csaj, majd sebtében letörölte a csordogáló könnyeket. Jaj, ne sírj! Nem bírom, ha bőgnek a bigék! Az annyira szörnyű! Még elérzékenyülök én is!

– Emouron vagyok, mint már említettem. Az apám egy démon, az anyám meg ember – vágtam bele, hátha elterelhetem a figyelmét Samről. A lágy, szeretettel teli emberi részem kellően megsajnálta ahhoz, hogy törődőnek bizonyuljon. Undorító, igen, de ez van. Nem lehet mindenki egy szörnyeteg! De én próbálkozom! Komolyan! Ha valaha kiderül, hogy képes vagyok az együttérzésre, kiforgatnak a bőrömből, és masnit kötnek a két farkamból a fejem búbjára.

– Te... te... – dadogta még mindig rémülten. – A-amikor meló u-után... o-odajöttél h-hozzám... a-akkor is ezt mondtad...

– Persze, kivételesen nem hazudtam! – bólogattam helyeslően. – Várj, visszaváltozok, aztán dumálunk még, mielőtt elmegyünk a pokolba!

– Én nem... nem értem ezt az egészet – vett szakaszosan nagy levegőt. – Ti mindketten azért jöttetek, hogy elraboljatok? És... levigyetek a po-po-pokolba? De... miért?

– Lucifer, a faterod, a nagyfőnök, a pokol királya téged keres – húztam a farkam a fejem fölé, és mindkét végével felé böktem, mire Lucille szeme ezerszeresére tágult. – Tehát, visszaváltozom!

Leengedtem a második kedvenc végtagom – ami különösen hasznos volt, amikor megszomjaztam GTA közben –, majd hagytam, hogy az igazi énem elhomályusoljon.

A bizsergés átjárta a testem, ahogy a démon visszahúzódott. Egészen hasonló érzés, mint mikor beül az ember egy kád forró vízbe. Megnyugtató. Nem kell azért aggódni, hogy a szomszéd meglát az ablakon keresztül, és szívrohamban megpusztul.

– É-értem – motyogta Lucille.

– Akkor én tiplizek – ragadta meg Sam a kilincset. – Dex, te vagy a legjobb barátom!

– Sosem voltam a barátod – fintorogtam. – Ismerem ezt a behízelgést, nem kell folytatnod. Nem köplek be, de húzz el! Már mondtam, de ő az én feladatom és az én csajom!

– Nem vagyok a csajod – suttogta Lucille, de ezúttal nem baszott gyomorszájon. Hálám egészen a pokol legmélyebb bugyráig üldözni fogja.

– Rendi, tesó, kösz! Öröm volt, Lucy! – emelte maga elé Sam a tenyerét, aztán kisurrant a bejáraton.

– Szemétláda! – kiáltott utána Lucille, aztán felsóhajtott. – Ez nagyon gáz! Én komolyan elhittem, hogy érdeklem, erre kiderül, hogy csak hátsó szándékai voltak! – Többé nem tűnt szomorúnak, inkább mérgesnek. Ahogy ráncolta a homlokát, egészen hasonlított a főnökre. Ugyan a frufruja takarta, így nem biztos, hogy jól láttam, de mindegy is, már megint csak elkalandoztam.

– Akkor hálás vagy, amiért idejöttem? – érdeklődtem vigyorogva.

– Nem! – csóválta meg a fejét. – Nem is ismerlek!

– Nekem nem gond! Na, mehetünk a pokolba, bébi? – nyújtottam felé a kezem, mire rácsapott egyet. – Ne üss már, jó asszony! Alig indult el a kapcsoltunk, és máris bántalmazol!

– Dick, nem vagyok senkid!

– Dex a nevem! – forgattam a szemem látványosan. – Hagyjuk! A lényeg most az, hogy elviszlek a pokolba, mert az apád már nagyon vár rád!

– És ha nem akarok menni? – harapdálta az alsó ajkát. Miért ennyire izgató, ha egy jó nő ezt csinálja? Elrágcsálnám én is az övét, főleg a GTA-s incidens után. Hm... 

– Akkor megkérlek, hogy kísérj el! – vetettem fel. – Ha pedig nemet mondasz, a csuklód köré tekerem a farkam, és addig nem eresztelek, amíg ki nem értünk a buszmegállóba!

○•○•○

Sziasztok!

Ez lenne az új fejezet!

Köszönöm mindenkinek, aki itt van velem! :)