A fater hümmögve invitált egy kellemes sétára Miami egyik homokos tengerparti részére. Véleménye szerint a napnyugta, amolyan felhívás táncra a magunkfajták számára. Tehát, miután a nap nyugovóra tért, az éj sötét leple alatt bőven lehet ármánykodni, lopni, csalni, embert ölni és hazudni. Az apám kedvenc tevékenységei a lélekbizniszen kívül, azonban mind közül a leghasznosabb a fondorlatos mesterkedés, a cselszövés, amikor behálózza az adott embert, majd a lelkével tér haza.

Belfegor kivételesen hétköznapi alakot öltött, pedig imádott démonként parádézni, de elmondása szerint, a gyermek a legfontosabb dolog az életben, így jött, ahogy hívtam.

Minden egyes újabb utóddal bebiztosította a helyét Lucifer mellett, hiszen nőtt a pokol létszáma. Egy szó, mint száz, a cél, hogy rendesen benyalja magát a nagyfőnök heréi közé, és oda befészkelődve, elégedetten éldegéljen, miközben a sátán minden egyes herevakarásnál az ő fejét is babusgatja. Buksisimi, ez kell neki, semmi más, pont, mint egy kiváló ölebnek. Legalább ő nem szarja össze a szőnyeget, mint az egyik haverom kutyája, Gatyagotyi. Ja, az összes alsóját széttépte kicsiként, innen a neve.

Kibaszott érdekes dolog ez, mert az apámnak van egy csordányi kölyke, az anyámhoz mégis a mai napig visszajár. Egyszer talán rákérdezek, miért, de egyelőre jobb nem megzavarni a telefonbeszélgetését. Mióta megérkezett, azóta trécselt valakivel.

– Elkeserítő fickó ez a Tod, fiam – nyomta ki a hívást, majd egyszerűen a háta mögé hajította az eldobható készüléket.

– Ki az a Tod? – érdeklődtem.

– Behajtottam egy szívességet a kedvedért. Tavaly adta el a lelkét, mert elfogyott a pénze, most gazdag, de lelketlen. Lassan amúgy is meghal – rántott vállat. – Még azzal dicsekedett, hogy a felesége adakozik! Undorító! Tudod, kik adakoznak? Akik fel akarnak jutni oda! – böködött nagy elánnal az ég felé, célozva a mennyre. Jobbnak láttam, ha megadóan bólogatok, még mielőtt kibukik belőlem a múltkori bakim, amikor adtam pár centet egy hajléktalannak. Véreres pokol! Ha megtudja, lávába áztatja a testem, és savval locsolja meg a sírkövem.

– Igen, förtelmes dolog! – helyeseltem egyetértően. – Ki vetemedne ilyenre? Én biztosan nem! Belegondolni is szörnyű!

Azzal nyugtattam magam, hogy az aprót minden bizonnyal alkoholra költötte a csávó, így talán mégsem akkora kihágás ez. Oké, ezzel fogok védekezni, ha fény derül rá!

– Rossz gyerek vagy! – veregette meg a vállam. – Büszke vagyok rád!

– K...király! – Hú, vérben áztatott kulcscsomó! Majdnem megköszöntem! Nagyon nem vagyok ma formában!

– Nincs több időm rád – torpant meg, és oldalra döntött fejjel rám nézett. – Harmincharmadik utca, két pálmafa, apró, sárga ház. A különlegessége, hogy kerítéssel rendelkezik. Az utca elejétől számítva a huszonkettedik ház, két kereszteződést szelj át, és keresd a 666-os házszámot! Ne okozz több csalódást!

– Az előbb még büszke voltál...

– Ez két külön dolog, de a kettő egyszerre is működik – fintorodott el, amitől kirajzolódott pár ránc a homlokán. – Sátán veled, fiam! – vetette oda a szavakat, majd ruganyos léptekkel megiramodott a város felé. Mennyivel egyszerűbb neki! Ott és akkor tűnik fel, amikor kedve tartja, míg mi, emouronok buszmegállók padjai alá bujkálunk. Lázadást fogok szítani, és kikövetelem az egyenlő bánásmódot!

Egészen az apám által emlegetett környékig duzzogtam, aztán rájöttem, hogy semmi értelme, amúgy sem fog változni semmi, így folytattam.

Amikor bekanyarodtam a megfelelő utcába, egy fáradt sóhaj szakadt ki belőlem, és vagy hatszor megforgattam a szemem. Az összes házat kerítés szegélyezte, arról nem is beszélve, hogy mind előtt szottyos pálmafák sorakoztak. Nevetséges! Ráadásul még be is esteledett! Mondjuk ez nem gond, kiváló a látásom, de jól esik hisztizni. Néha én is megtehetem! Megérdemlem! Amúgy is éhen halok! Ó, pokolbéli tehéntőgy! Tolnék még egy kis pizzát...

Még szerencse, hogy elmondta a megfelelő házszámot, így megleshetem Lucille-t az ablakon keresztül, hátha öltözködik, vagy valami.

A 666 elé érve csípőre szorított ököllel fordultam körbe, és sunyin szétnéztem. Egy-két ember mászkált csak a környéken, így vállat rántottam, és átugrottam a különösen alacsony vaskerítést.

A mozgolódásra a verandán felkapcsolódott a villany, mire gyorsan az épület oldalához szaladtam. Hallgatóztam, de úgy tűnt, nincs mozgás. Biztos azt hiszik, hogy egy mosómedve vagyok. Egy kurva nagy mosómedve.

Pár percig ötleteltem, majd meg is született a világ legzseniálisabb terve. Becsöngetek!

Bátran szeltem át a két lépcsőfokot, majd a mutatóujjammal megpöccintettem a csengőt. Türelmesen, egy lehengerlő mosolyt az arcomra öltve vártam, hogy megjelenjen Lucille, azonban sajnos csalódnom kellett.

Az ajtót egy középkorú nő tárta szélesre, akinek szőke szemöldöke rögvest felszaladt, amikor megpillantott. Komolyan őt kettyintette meg a nagyfőnök? Érdekes, de elfogadom.

– Üdv! – köszöntöttem vidáman. – Lucille-hez érkeztem! Megbeszéltük, hogy átjövök!

– Ó! Gyere csak beljebb, Sam! – Sam? Sam. Oké! Sínen vagyunk! Felőlem Leonardnak is hívhat, ha beenged, és dumálhatok a lánnyal.

A festett szőke, vékony és kellően alacsony asszony beinvitált, így nem is hezitáltam.

– Milyen takaros lakás! – nézelődtem a kisebb helyiségben. A bejárat rögtön a nappaliba nyílt, így azonnal megszemlélhettem a szegényes berendezést. Pont olyan lehangoló, mint a pokol, csak itt minden barna és régi. Nem értettem, miért ilyen furcsa itt minden. Lucifer nem pénzeli őket?

Habár valószínűleg én is elmaradnék a gyerektartással. Remélem, nincs gyerekem! Bár, tuti jelentkeztek volna már a csajok, akiknél megfordultam, ha így lenne.

– Köszönöm! – sétált beljebb Lucifer... nője. – Elszaladok a boltba! Jobbra van egy kis folyosó – mutatott az irányába. – A legutolsó Lucy szobája, nyugodtan menj be!

– De kedves! – folytattam az idétlen vigyorgást. – Köszönöm!

– Jók legyetek! – kapta le a válltáskáját az ajtó melletti fogasról, majd intett egyet, és távozott.

Micsoda kiváló alkalom ez!

Átszeltem a szűkös folyosót – melynek ronda, barnára mázolt falát, Lucille kiskori képei borították –, majd bekopogtattam a faajtón.

– Gyere! – kiáltotta vékony hangon.

Lassan nyomtam le a kilincset, mert nem akartam halálra rémiszteni. Nem kaphat szívrohamot, Lucifer megmondta, hogy élve kell!

Amikor beléptem, Lucille épp háttal ült nekem. Azt hittem, az állam a padlón landol, amint rájöttem, hogy a GTA 5-öt nyomja a laptopján. Nem néztem volna ki belőle, de hirtelen óriásit nőtt a szememben.

– Na, miért vagy ilyen csöndes, anya? – kérdezte a kontrollert nyomkodva, de nem emelte rám a szemét.

– Talán azért, mert nem az anyád vagyok – fontam össze a karom, majd jelentőségteljesen nekidőltem az ajtófélfának.

Lucille megmerevedett ültében, majd csigalassúsággal felém pillantott.

– Ez birtokháborítás! – közölte halkan, majd a laptop melletti körömvágó ollóért nyúlt. – Tűnj innen, mielőtt kihívom a rendőrséget! 

○•○•○

Sziasztok! Ez lenne a hatodik fejezete ennek a csodának! :D 


Köszönöm mindenkinek, aki velem tart! <3