A frufrus lassan már fél órája bement. Reméltem, nem kell utánaszaladnom, mert az éhségtől már extrán ki voltam bukva. Vajon bele lehet halni? Elhagy az erőm, és leeresztek, mint egy lufi? Olyan furcsán szúrt már a gyomrom, totál megrémisztett, még sosem tapasztaltam hasonlót, hiszen mindig szakítottam időt az étkezésre. Mindig!

Úgy döntöttem, jobb lesz, ha nem gondolok rá, nehogy véletlenül rosszkedvemben előbújjon a farkam. Mármint a hátsó. Az első ilyenkor lankadt, mint egy szottyadt hering. Előbb a kaja, utána a szex. Vagyis kaja, szex és kaja. A szex a listám második helyén áll, minden esetben felülírja a zabálás. Egyébként is jobb tele hassal csinálni, mert akkor nem tereli el a figyelmem semmi. Persze nem akkor, amikor az ember durranásig tömte magát, mert akkor nyilván félő, hogy pofán hányom a csajt. Inkább akkor, amikor olyan kellemesen megtelt a pocak, de azért lecsúszna még pár szelet szalámis akármi. Pizza, szendó, péksüti...

Pokoli éhínség! Komolyan megbolondulok!

Fújtatva hajoltam át az anyósülésen, és kinyitottam a törpebörtön kesztyűtartóját, hátha elrejtett oda valaki egy kis nasit. Nem lett szerencsém, ugyanis csak ilyen fura, becsomagolt izéket találtam. Egyet kivettem, és megforgattam magam előtt.

A zöld színű zacsira rányomtatták, hogy Tampax, így lelkesen feltéptem, mert még azért reménykedtem, hogy ehető dologra leltem. Kívülről pont olyan a tapintása, mint azoknak a tejdesszerteknek. A kezdeti lelkesedésem hamar szertefoszlott, amikor megláttam egy kék színű műanyag cuccot, aminek a végéből egy fehér zsinór lógott ki. A vérbe is! Ez nem ehető!

Jó, nyilván nem tart senki a kocsiban hűtős kaját, de Luciferre mondom, én komolyan elhittem, az lesz. Csalódottan emeltem ki ezt a valamit, majd a papírját letettem az ülésre. Jól szemügyre vettem, és konstatáltam, hogy az egyik fele ovális, míg a másik kicsit mozog. Elkaptam azt az oldalát, ahonnan a fehér zsineg lógott, és egy egyszerű mozdulattal kihúztam, mire ez a szerkezet kattant egyet. Véreres esernyő! Atombombát élesítettem?

Bármi is ez, ördögi találmány ezzel a fehér vattaszerű, bordázott miújsággal benne. Még kétszer megforgattam a levegőbe tartva, hogy tutira biztos lehessek benne, nem fog felrobbanni, aztán megfogtam a madzagot, és megtéptem kicsit. Hát, hátra nem indult meg a benne lévő lópikula, viszont, ahogy megtoltam előre a műanyag részét, hirtelen kiugrott belőle a fehér pamacs, és lepattant a gumiszőnyegre. Ijedtem pislogtam egy darabig, nehogy életre keljen itt nekem. Azután nyugodtam csak meg, amikor nem mozdult többet. Ez rémisztőbb, mint Lucille nézése! Magasságos sátán fattya!

A durva sokkhatás után vettem pár nagy levegőt, és újra túrni kezdtem a kesztyűtartóban. A maradék zöldbe csomagolt izét gyorsan félresöpörtem, így ráleltem egy doboz női cigarettára. Nem dohányzom, ami egészen elkeserítő, azonban azt hallottam pár emourontól, hogy segít az éhség enyhítésében. A sátán legyen a tanúm rá, sosem akartam kipróbálni, de most megteszem!

Kipattantam a Smartból, becsaptam az ajtaját, majd felnyitottam a doboz tetejét. Nagyon gondosan eldugták, még öngyújtót is raktak mellé. Hálás lehetek Lucille anyjának. Remélem, túléli a mai napot, és megköszönhetem neki, amiért ennyire kedvesen kiszolgált.

Előhúztam egy szálat, az ajkam közé vettem, és profi módon meggyújtottam. Mélyet szippantottam belőle, átjárta a tüdőm a rákkeltő, gyilkos szer, aztán olyan köhögésben törtem ki, hogy azt hittem, itt dobom fel a talpam. Majd' kiköptem a belső szerveim, görnyedve fuldokoltam, de igyekeztem palástolni, és mosolyogni hozzá. Nem elég, hogy ribancrudat szopogatok, még ki is nyír. Kínosabb, mint amikor pofán nyal egy pokolkanca, miután prüszkölt egy termeteset.

Talán két percig kínlódtam, természetesen ez idő alatt a cigi fele elégett, bár valamiért nem bántam. Azért beleszívtam még egyszer, de ezúttal nyugisan, nem úgy, mint valami függő, és szerencsére így csak a nyelőcsövem égette porrá. Sebaj! Egész gyorsan regenerálódunk.

Ráuntam erre a szörnyű tevékenységre, megveregettem a saját vállam az apám helyett is – aki tuti büszkén vigyorogna –, és bepöccintettem a csikket a parkoló menti bokorba. Így ni! A fater örömkönnyekben törne ki, ha ezt látta volna.

Jobbra kaptam a tekintetem, amikor meghallottam Lucille ismerős lépteit a kórház felől. A csaj leszegett fejjel közeledett, és néha-néha az arcához kapott.

Fenséges lávafolyam! Ugye nem sír?

Egyenesen elém sétált, és rám emelte meggyötört pillantását. Az ajka remegett, a képe tiszta maszat lett a sok nedvességtől, sötét hajszálai hozzátapadtak a bőréhez. Ó, pokoli tőzegmoha! Ne csináld ezt velem!

– Fagyika, miért bőgsz ennyire? – kérdeztem döntésképtelenül. – Ugye... ugye nem halt meg az anyád?

– Nem! – tört ki belőle a zokogás, majd frankón átkarolt. Belenyomta az arcát a mellkasomba, és csak hüppögött.

Mit tehettem volna? Hát, a pokolba is! Magamhoz vontam, és megsimogattam a hátát, míg ő kitartóan nyivákolt. Mi az ördög történt, de komolyan?

Ha ezt a nagyfőnök megtudja, nyársra húz, és mellém tesz pár zöldséget is, aztán jól átsütve elfogyaszt.

– Elmondod akkor? – faggattam tovább, de a lány csak ölelgetett, mintha világ életünkben legjobb barátok lettünk volna. Oké, nem feltétlen bántam. Olyan puha és törékeny, akit meg kell védeni. Ha tehetném, a farkam is köré csavarnám, bár azzal lehet még jobban megríkatnám szerencsétlent. Az nem lenne túl kellemes, még mindig utálom, ha sírnak a csajok.

– Epi-epilepsziás ro-rohamot kapott – húzódott el, majd megtörölgette a szemét. – Ne-nem tudják, mi-mi baja van – dadogta, miközben egyhelyben toporgott.

– És akkor most mi van? Itt kell vele maradni vagy mi lesz?

– Elküldtek! – kámpicsorodott el ismét. – Azt mondták, ne üljek itt. A doki ma-majd felhív.

– Véres pokol! – sóhajtottam gondterhelten. – Sajnálom, azért, biztos jól lesz – biztattam, mire újfent elbőgte magát. – Na, jó! Gyere, fagyis lány! – kaptam el a könyökét, majd odavezettem az anyósüléshez, és betuszkoltam rá.

Behuppantam mellé, aztán ránéztem. Nagyon kiborult, én meg azt sem tudtam, mit kell csinálni, amikor ilyen drámai dolgok történnek. Empatikus vagyok, ami felér egy tragédiával, és a fater nem tudhatja meg, de sosem szorultam rá, hogy olyan lánykákat vigasztaljak, akiket le kéne cibálnom a pokolba. Szentséges kivéreztetett pokolsün! Mi a fasz van ilyenkor? Sírjak vele? Az segíthet?

– Megjött közben? – pillantott a gumiszőnyeg felé, ahova a fehér pamacsot ejtettem. – Mi-minek kellett neked tampon?

– Csak... megvizsgáltam – bólogattam, mintha végig tudtam volna, mi az a cucc.

– Értem – szívta be a levegőt szakaszosan, majd elővett a retiküljéből pár zsebkendőt, és kifújta az orrát. – Nagyon aggódom, pizzás fiú. Most már azért is, hogyan jutunk haza, ha nincs is jogsid.

– Egy percig se félj, míg engem látsz! – villantottam felé egy széles vigyort, majd előkotortam a zsebemből a nyakláncát. – Látod? A bugyuta, szíves láncod is megvan!

– Nem bugyuta – suttogta, majd kikapta az ujjaim közül, és visszacsatolta a nyakába.

– Na, fagyika, megmondom, mi lesz most! – magyaráztam kellő határozottsággal. – Visszamegyünk a kunyhótokba, elmeséled, hogyan kell megfőzni azt a valamit, amibe belekezdtél, aztán kajálunk egy nagyot, majd utána elsírod, mi van anyuval, én meg... majd nagyon támogatóan megvigasztallak.

– Borzalmasan hangzik – szipogott egyet –, de legyen, úgysincs más választásom. 

○•○•○

Hali! 

Remélem, élveztétek Dex kalandjait a tamponnal, mert én írni nagyon :D