₪ Ephea ₪

Weslin erdeje nyugodt volt. A madarak ugyanúgy csiviteltek mint máskor. Lassan sétáltam a barlang felé. Talpam alatt megreccsent egy faág. Majd a napfényt egy suhanó árny takarta el egy pillanatra. Egy hófehér toll hullott le elém. A suttogások, melyeket a fejemben hallottam elcsendesültek. Még Sezit is, aki a vállamon állt. Pedig talán ő volt a leghangosabb mindközül. És egyúttal a kedvencem is. Felgyorsítottam a lépteim az ellenkező irányba. Edrein nem szeretett várni. Ő egy ritka félvér volt, aki tolvajlásra adta a fejét, miután a szülei meghaltak. Mindenét elvesztette. Sokszor hirtelen haragú volt és gúnyos. De én tudtam, hogy a szíve a helyén van. Hiszen már a legelső pillanatban segitett. Igaz, én sosem voltam tolvaj. Az az első kísérlet, pedig minden bizonnyal katasztrófához vezetett volna. Mindig mondta, hogy ahhoz képest, hogy a pókok úrnője vagyok a járásom borzasztó hangos. Nem mintha neki nem lett volna, amikor hófehér griffjével a földön landolt. Kérdeztem is Kerut, hogyan bírja őt elviselni. Mivel pedig Edrein csúnyán nézett rá, a válasz minden bizonnyal nem volt túl pozitív.

A tisztáson valóban megpillantottam őt. Volt nála egy zsák. És tudtam azt is, hogy híreket is hozott a városból. De komor tekintete most sem ígért túl sok jót.

-Mit hallottál róla?

-Jobb, ha nem akarod tudni.

-Ne csináld már. Hiszen a nővérem.

-Hányszor mondjam, hogy ha így volt képes bánni veled, akkor nem az.

-Jajj, ne kezdjük újra. Mondtam már, hogy ez érthető hisz..

-Most hagyd abba. Nem akarom újra hallani, hogy azért, mert az vagy aki. És, hogy valójában ő csak segitett neked.

Valóban ezerszer beszéltünk már erről. Hiszen hasonlítottunk. Két számkivetett. De egyetlen dolog mégis más volt. Engem azért gyűlöltek, aki voltam. Edreint pedig azért, aki nem lehetett. Biztosan más lett volna, ha hatalmas birtokkal és örökséggel nő fel. Tett rossz dolgokat is, lopott, fosztogatott. Nemigen volt más választása. Ha a szülei nem halnak meg, talán úgy nő fel mint a nővérem. Szeretetben, nyugalomban és sosem vetemedik arra, hogy kárt okozzon másoknak.

Én más voltam. Kárt okoztam volna a Birodalomnak azzal, ha a fővárosban maradok. De terveztem visszatérni Larnovihba. Három év telt el azóta, hogy nem jártam ott. Anyám halála után, nem maradt okom maradni. Tudtam, hogy apám is szeret. Rengetegszer mondta. Az emberek viszont nem akarták, hogy olyasvalaki legyen a trón közelében mint én. Megvetettek és egyesek még undorodtak is, mert a pókok lettek a mindenem. Ők választottak engem, mert szeretettel tudtam közeledni feléjük. Nem tehettek semmiről, bár sokat bánkódtak a szökésem miatt. De tisztában voltam vele, mennyi gondot okoztam apámnak. Így hát a nővérem segítségével elszöktem. Egyedül ő tudta, hogy elmentem és azt ígérte nem mondja el apámnak. Kiskorunkba sokat civakodtunk, de mikor szükségem volt rá, segitett. Ám az utóbbi időben semmit sem tudtam róla. Edrein nem beszélt és ez aggasztott. De nem akartam faggatni. Így is, úgy éreztem, a terhére vagyok.

Helyette inkább az erdőben sétáltam és álmodoztam, vagy csak figyeltem az erdő minden apró rezdülését. Sosem gondoltam azelőtt, hogy a világ ilyen hatalmas. Edrein és Keru rengeteg csodálatos dolgot mutatott. Olyan helyeket is, melyeket azelőtt sosem láthattam. Minden csodálatos volt, ha megtanulta az ember meglátni a csodát az apró dolgokban. A fiú ilyenkor osztozott az örömömben, néha még nevetett is. Mellette igazán önmagam lehettem.

-Ephea, induljunk.

Követtem őt a barlangba. Az elmúlt napokban más sem járt az eszemben csak az, hogy hogyan mondjam el neki, hogy vissza akarok menni a fővárosba. Látni akartam apámat, a nővérem, a várost. Persze álruhában.

Tüzet gyújtott és húst rakott sülni egy botra. Kiváncsi voltam lopta-e, vagy vadászott. De jobbnak láttam nem megkérdezni. Azzal csak magamra haragítom. A tűz táncolt az arcán és még sötétbarna szeme is borostyánként izzott a lángoktól.

-Valamit el kell mondanom.. -kezdtem bele, mire érdeklődve felpillantott. Minden erőmre szükségem volt, hogy el tudjam mondani, amit szeretnék. -Vissza akarok menni Larnovihba.

-Nem mész oda.

-De igen. Ha segitesz, ha nem visszatérek. De még akkor is, ha az utamba állsz.

-Akkor mondom másképp. Nem mehetsz vissza. Ha kiderülne, hogy élsz, vagy bárki felismer..

-Nem fognak.

-És ha megkérlek?

Felvontam a szemöldököm, mire ő elkomorodott még inkább.

-Kérlek, ne menj oda.

Farkasszemet néztünk a tűz ropogott. Sosem kért tőlem semmit. De másoktól sem. Nagy port kavart a hír, hogy eltűntem és katonák kerestek. De ennyi idő alatt biztos voltam, hogy elült a gyanú. Viszont akkor más ok miatt kért erre. Talán valami szörnyű dolog történt.

-Tudom, hogy titkolsz előlem valamit. És azt is, hogy meg akarsz védeni. De ők az én népem is. A családom. Jogom van tudni mi van velük, legyen az jó vagy rossz.

Edrein lassan gondolta végig amiket mondtam. Majd sóhajtott.

-Rendben. De nélkülem egy lépést sem tehetsz.

Fellpattantam és átöleltem, mire ő teljesen megmerevedett. Nem volt ehhez szokva. Mikor pedig elengedtem, nem nézett rám.

-Megyek, viszek Kerunak is a húsból.

Mosolyogva bólintottam, majd figyeltem ahogy eltűnik a barlang bejáratánál.