Elkésett leányunk szinte csiga tempóban tartott kifele a városból, ez eleinte nem is igazán tűnt fel neki, csak miután unatkozni kezdett. Hiába az eltökéltsége, a kalandvágya és új kis barátai, egyedüli trénerként unalmas volt a séta. Amióta az eszét tudja mindig azt kívánta bárcsak a Pokémonok tudnának beszélni vagy legalább értene a nyelvükön, de ez sajnálatára azóta sem következett be. Pedig éveken keresztül minden szülinapjakor ezt kívánta, mikor elfújta a tortán a gyertyákat vagy, amikor látott az égen elsuhanni egy csillagot. De hiába várta, sosem történt meg.
Ilyen és hasonló gondolatokba elmerülve menetelt előre, a talajt pásztázva. Az sem igazán tűnt fel neki, hogy elmélázása közepette felvette szokásos séta tempóját, az eddigi lassú helyett. A mellette baktató két Pokémont szerencsére ez egyáltalán nem zavarta, sec-perc alatt felvették a lány iramát és hamarosan már az üdvözlő tábla közelében haladtak el, ami viszont már Alexisznek is feltűnt.

- Ilyen hamar kiértünk volna a városból? - egy pillanatra megtorpant, majd hátra pillantva végig nézett Evelor onnan látható épületein.

Minden egyes centimétert felmért, minden egyes cserepet megszámolt és ki tudja még mit csinált, de vagy percekig nem mozdult el onnan és csak bámult ki a fejéből. Karjaiban pihenő Vulpix aggodalmas pillantásokkal nézett fel rá, de arcáról sokat nem tudott leolvasni. A másik róka Pokémon ülve, értetlen arckifejezéssel figyelte a lányt, azon gondolkozva miért is nem mennek már tovább. Ponyta viszont már kezdte megelégelni az álldogálást, ezért egy prüszkölést követően flegma hangnemben felnyerített, majd patáit megemelve tovább indult az úton.
Alexisz a csikó hangjára már felfigyelt, így visszafordulva ő is indulásra bírta magát, Ninetales mellé lépve, megvárta még biztosan feláll három lábára, majd a lány séta ütemében haladva indultak el a már kicsit messzebb járó Ponyta után.

***

Rövidesen az ő lábuk alól is elfogyott a földút, helyette a friss, zöldellő füvet taposták le, számos cserlye és hatalmas lombú fák mellett elhaladva. Alexisz csillogó szemekkel fürkészte az egész helyet, hisz annyi féle Pokémon veheti őket körös körül és a természet lágy ölén lenni, ennél nincs is csodálatosabb érzés. Gyönyörködését viszont saját gyomra szakította félbe, egy kissé hangos korgással adta a tudtára, hogy bizony enni kellene.

Így a lány vezényszavára elmeneteltek a legközelebbi terebélyes koronájú fa árnyékába. Ott Alexisz óvatosan lerakta Vulpixot a gyepre, majd leülve mellé neki dőlt a fa vastag, barna törzsének. A nagyobbik róka Pokémon lassú mozdulatokkal odakuporgott kis pajtása mellé, majd elterülve nyújtózott egy nagyot. Alexisznek instant mosolyoghatnéka támadt rájuk pillantva, viszont gyorsan lefagyott a mosolya, amikor hirtelen nem látta maga körül a kis csikót. Ijedt ábrázattal nézett körbe, majd, mikor feltűnt neki a tőlük messzebb legelésző, egy megnyugodó sóhajtás hagyta el a száját.
Ezt követően táskájában kezdett el kutatni ebédje után, ami két darab szendvicsre utalt. Miközben neki állt elmajszolni az ételt furcsa, egyenetlen dörmögő hangokra lett figyelmes, ami a két fekvő Pokémon felől jött. Rájuk pillantva rájött, hogy mindketten elszundítottak, Ninetales saját első mancsaira helyezte fejét, így durmolt hangos levegő vételekkel egyetemben, míg Vulpix, fajtársa oldalához bújva.

- Olyan édesek vagytok... - a lány szíve őket figyelve hatalmas melegséggel telt meg, soha nem látta még ezt a két Pokémont alvás közben. Ezt az aranyos pillanatot még biztosan sokáig megőrzi majd emlékeiben.

Míg falatozta a szendvicset közbe-közbe elnézett Ponyta felé is, aki még mindig csak legelészett, ahelyett, hogy pihent volna inkább. Hiszen mégis csak sérült ő is, akár csak a két másik.

Miután lenyelte az étel utolsó falatát, a másikat visszahelyezte a táskájába és helyette kicsempészett belőle egy pirosló almát. Majd felállva megiramodott a csikó irányába, aki a felé közeledő lépteket hallva a lány irányába emelte a fejét.

- Szia! - köszöntötte lágy hangon, mosolyogva trénere, de a kedvessége ellenére csak gyanakvó pillantásokat kapott válaszul. - Hoztam neked egy almát. - az eddig hátul tartott kezét előre emelte, amelyben a fénytől megcsillanó piros alma ékeskedett.

Ponyta a lány mozdulatától egyet hátra lépett, majd csak némán bámult hol Alexiszre, hol pedig a zamatos gyümölcsre. A hölgyemény kitartóan tartotta a Pokémon elé a kezét, a még mindig megtartott halvány mosolya kíséretében.

A csikó lassacskán szaglászni kezdett a levegőben, majd vontatottan közelíteni kezdte fejét az alma irányába. Végül egy gyors mozdulattal kikapta a lány kezéből, és egy nagy hátra lépést követően a fűre helyezve kezdte el majszolni a gyümölcsöt.

Alexisz értetlen arccal figyelte, ahogy Ponyta eszi az almát, nem igazán értette miért viselkedik vele ilyen távolságtartóan. De, hogy ezt megpróbálja orvosolni közelebb lépett a Pokémonhoz, majd kezét szép lassan a nyakához érintette. Ám ez nem ígérkezett túlságosan jó ötletnek, a csikó megijedt a lány váratlan érintésétől és felágaskodva fellökte a mellette állót, és egy hangos nyerítést követően visszaérkezett a földre. A földön fetrengő lányt figyelte pár másodpercen keresztül, majd egy prüszkölést követően az erdő felé tévedt a tekintete. Először csak sétáltni kezdett, majd egy gyorsabb ügető tempót felvéve kezdett el célirányosan haladni a fa együttes irányába, közben fájdalmas fujtatásokat hallatva, hiszen bármennyire is tartotta magát nem voltak kicsik a sérülései, így az intenzív mozgás fájdalmat okozott neki.

- Ponyta! Gyere vissza! - kiáltott utána a lány, de hiába, szavai süket fülekre találtak.

Kissé ijedten és reményvesztetten kelt fel a földről, ahogy elnézett a már alig látható Pokémon után. Tudta, hogy rossz ötlet lenne ezek után követni, így inkább visszakullogott a feltehetőleg még mindig alvó Pokémonokhoz.
Sejtése beigazólódni látszott, hisz a két róka még mindig az igazak álmát aludta. Nem állt szándékában felébreszteni őket, az alvás csak jót fog tenni nekik. Óvatos mozdulazokat téve lekuporodott melléjük, majd gyengéden végig simított Ninetales buksiján. Aki az érintéstől kicsit megremegett, de szerencsére nem ébredt fel. A lány percekig mosolyogva bámulta őket, majd tekintetét lassan a horizontra vezette. Vígan figyelte a levegőben kergetöző, szinte már táncoló Pidgeyket és Pidgeottokat, míg a talajon néha-néha megpillantott egy-egy felbukkanó Rattata buksit. De, amit igazából látni szeretett volna az egy lobogó láng volt, ami egy bizonyos Pokémonhoz tartozott, de sajnálatos módon hiába pásztázta perceken keresztül a területet sehol sem látott még csak hasonló dolgot sem. Így a szíve mélyén már csak a reménynek halvány foszlánya maradt, de az mellett magabiztosan kitartott.

***

Alexisz idő közben szintén elbóbiskolt, de egy messzebbről érkező hideg fuvallat szinte rögtön felébresztette a csodálatos álomvilágból. Ahogy álmos szemeit törölgetve tekintete felvándorolt az égre, feltűnt neki, hogy kissé messzebb borús felhők lepték el az egész égboltot. Maga mellé pillanatva látta, hogy a két kis Pokémon még mindig durmol és vastag bundájuk ellenére testük meg-megremegett a hideg szellőtől. Gyengéden elkezdte őket simogatni és halk szavak mellett ébresztgetni, mivel nem lenne jó az eső idejére itt maradni. Mikor feltűnt neki, hogy elkezdték nyitogatni a szemüket rögvest belefogott a fontosabb mondandójába.

- Közeledik egy vihar, úgyhogy sietnünk kell, nem messze van itt egy madár leső ház. Ott biztonságban átvészelhetjük. - gyengéden a karjaiba emelte Vulpixot, miközben ő is felállt.

Türelmesen várta, míg Ninetales mancsa segítségével megtörölgeti álmos szemeit és megpróbál felállni három lábára. Ezt követően egy valamivel gyorsabb tempót diktálva indultak meg az erdőség irányába.

Körülbelül húsz perces séta után sikeresen rábukkantak a földes útra, melyet a hatalmas fák és bokrok vettek körül. Leányunk szemeivel ide-oda nézve egy fekete fém táblát keresett, amelyre ki volt írva, hogy "Madár leső ház", de valahogy nem sikerült a nyomára bukkannia. Pedig a táblától pár méterre a fák között található a házikó, amelyet olyannira keres.
Az eső is már lassan csepegni kezdett, amitől Alexiszt egy kisebb kétségbeesési érzés fogta el, nem is igazán figyelt arra, hogy merre lép, így majdnem felbukott egy vasrúdszerű valamiben. Miután kissé jobban szemügyre vette, feltűnt neki, hogy a tábla az, amit egész eddig keresett. Átvergődött azon a pár bokron, amik az út mellett nődögéltek és máris a szeme elé tárult egy letaposott ösvény és nem messze már magát a házat is észre lehetett venni.

- Remek! Végre megtaláltuk! - a lány mosolya fülig ért, ha nem tovább és még a kezében pihenő kis Pokémon is elmormolt egy elégedett "Vul-Vul"-t.

Alexisz összenézett a mellette álldigáló Ninetalessel, majd szinte egyszerre megindultak a ház irányába. A lány bekopogott az ajtón, de egy hangot sem hallott bentről, így benyitva körvonalazódott benne, hogy a ház valóban üres. A bugdácsoló Pokémont maga elé engedte, majd mielőtt ő is bement volna körbe tekintett a ház körül, hogy nem-e látja meg valahol az elfutott tűz Pokémont. Sajnálatos módon nem járt szerencsével, így az ajtót maga mögött becsukva, ő is bement a házba.

Ninetales már rég kényelembe helyezte magát a kandalló előtt található kanapén, feje az egyik támlán pihent, míg néhány farka a heverőről lelógva súrolta a padlót. Alexisz mosolyogva fektette le Vulpixot a kanapé másik oldalára, ahol ő is kényelembe tudta helyezni magát az egyik díszpárnára feküdve. Ezután leányunk a kandallóhoz battyogott és a mellette elhelyezkedő gyújtós, néhány vastagabb fa és a gyufák segítségével megpróbált befűteni.

Percekig próbálkozott vele, számos gyufa felhasználásával és végül sikerrel is járt, a tűz lobogó lángok kíséretében meggyulladt. Kezeit egy ideig melengette, majd az egyik pillanatban kopogó szerű hangokra lett figyelmes, melyek az ablak felől jöttek. Kipillantva feltűnt neki, hogy az eső már teljes egészében eleredt, a szél csak döntögette jobbra-balra a fák lombjait és a fényes villámok is fel-fel villantak az égen. Alexisz módfelett elkezdett aggódni a kis csikóért, nagyon remélte, hogy sikerült találnia egy biztonságot nyújtó helyet, ahol meghúzódhat a vihar elől.

Egy sóhajtást követően átballagott a fürdőbe és kissé kormos kezét az ott található szappannal szép tisztára mosta. Míg a csap mellett közvetlen logó kis törölközőben a kezeit törölgette hirtelen meghallott kintről egy puffanó hangot, ami olyan volt, mintha valami nehéz dolog eldőlt volna. Sietősen kinézett az ablakon, de leányunkat egy nem várt látvány fogadta, a földön kiterülve, vacogva feküdt a lángokkal szinte már alig rendelkező Ponyta. Se szó, se beszéd Alexisz rögvest kirohant a fürdőből és a bejárati ajtót szinte kitépve rohant ki az esőben ázó Pokémonhoz.

- Ponyta! Ponyta! - a csikóhoz rohanva, letérdelt mellé és azonnal elkezdte felmérni az állapotát, teste jég hideg volt, reszketett, mint nyárfalevél és lángjai már-már alig lobogtak. - Ponyta! Fel tudsz állni? - a Pokémon nyaka alá benyúlva próbálta ösztönözni a felállásra, de a Pokémonnak nem igazán állt szándékában megmozdulni. - Gyerünk, kelj fel! - szinte már üvöltve hangoztatta mondatát, ahogy arcán most már nem csak a zuhogó esőcseppek, hanem néhány fakó, sós könnycsepp is utat talált magának. - Nem maradhatsz itt, könyörgöm kelj már fel!!

Bár ez Alexisznek nem tűnt fel, de Ponyta nagy barna szemeivel végig a lány arcát fürkészte. Erőtlennek érezte magát és egyáltalán nem bízott meg a trénerben, de valami különös érzés a lány könnyeit látva mégis elkezdett motoszkálni benne. A következő alkalommal, mikor Alexisz intenzív erőkifejtés mellett próbálta meg megemelni a Pokémon nyakát, Ponyta önszántából felemelte és minden maradék erejét felhasználva feltápászkodott a lábára.

- Ez az! Nagyon ügyes vagy! - könnytől homályos szemeit megtörölte, majd támogatva a csikót, segített neki eljutni a házba.

A még mindig nyitott ajtóval mit sem törődve ellépdestek egészen a kandallóig, ahol már Ponyta egyáltalán nem bírta tartani magát, így összerogyva feküdt le a melegséget nyújtó tárgy mellé. Alexisz sietősen becsukta az bejárati ajtót, majd táskájához sietve kezdett el kutatni benne. Vulpix és Ninetales elképedten figyelték az eseményeket, saját nyelvükön még a tűz csikóhoz is beszéltek, de a kiterült Pokémon meg sem bírt szólalni. Csak erősen lihegve feküdt tehetetlenül, míg Alexisz egy jókora törölközővel el nem kezdte vizes testét áttörölni.

- Nem lesz semmi baj! Nem lesz semmi baj! - halk szavakkal próbálta meg leginkább magát nyugtatgatni, de szavaira Ponyta is figyelmesen hegyezte füleit.

Miután a csikó teste nagyjából száraz lett Alexisz felakasztotta az egyik szék támlájára a törölközőt és egy vastag plédet vett elő táskájából, hálózsákja kíséretében. Majd Ponyta mellé visszatérdelve ráterítette, először a színpompás pokrócot, majd a halvány zöld hálózsákót kicibzározva szintén ráterítette a csikó hátára. Ezután intenzíven dörzsölni kezdte a Pokémon hátát, így próbálva felmelegíteni hideg, vacogó testét.

- Minden rendben lesz Ponyta, ne aggódj! - rendíthetetlen arckifejezéssel dörzsölte tűz Pokémont és közbe-közbe reménykedve pillantott apróra csökkent lángjaira, várva, hogy újra fellobbanjanak.

Ponyta a szeme sarkából észrevehetetlenül végig Alexiszt figyelte. Igazából nem tudta hova tenni magában, hogy a lány ezeket miért csinálja, miért segít neki. De mivel ereje nem volt hozzá, hogy ellenkezzen, így szemét lehunyva hagyta, hogy a tréner azt tegyen vele, amit jónak lát.
Ninetales egy idő után úgy határozott, hogy megpróbál segíteni a szintén csurom vizes lánynak. Lemászott a kanapéról és lefeküdt Ponyta másik, szabad oldalára. Farkaival körbe ölelte a Pokémont és hozzá bújva testhőmérséklete segítségével igyekezett melegíteni őt.

Alexisz egy hálás mosoly kíséretében megköszönte a segédkezést a rókának, és időnként egy pár fát dobott a tűzre annak érdekében, hogy ne legyen képes kialudni. Így valamelyest közben talán a víztől áztatott haja és ruhái is képesek lesznek megszáradni.

***

Ahogy telt az idő Ponyta lángjai kezdtek újra fel-fellobbanni, hála a tréner lánynak. Így ereje is lassan visszaköltözött a testébe, aminek hatására már nem szándékozott tovább ott feküdni a földön. Fejét felemelve, első lábai közül a balt kicsúsztatta maga alól és megpróbált felállni, de Alexisz ezt nem igazán hagyta neki.

- Nem kelhetsz fel, még nem épültél fel teljesen! - a csikó a lány felé fordította a fejét, aki előbbi tettét szúrós pillantásokkal díjazta.

A tűz Pokémon kissé sértődött hangnemben prüszkölt egyet, majd fejét visszahajtotta a földre és szemeit ismételten lecsukta. Alexisznek egy halvány mosoly jelent meg a szája szélén, majd aktívan folytatta Ponyta testének dörzsölését.

Percekkel később az ablak felől már megszűntek a kopogó hangok, vagyis az esőzés már kezdett abba maradni. Ezzel egy időben a csikó lángjai újra eredeti méretünkben kezdtek el pompázni, így mestere egy felemelően boldog mosoly kíséretében elkezdte visszahajtogatni dolgait táskájába. Ponyta unott arckifejezéssel figyelte a lány minden lépését, míg az egyik pillanatban hangokat nem kezdett el hallani a hálószoba irányából. A furcsa kaparászó hangokra Ninetales szintén felfigyelt, a csikó mellől felkelve, baktatva célba vette a tölgyfa berakásos ajtót és szaglászni kezdett az alatta elterülő parányi résen keresztül.

- Baj van, Ninetales? - kíváncsian fordult el a Pokémon felé, miközben a már megszáradt törölközőt pakolta el oldaltáskájába.

Válaszul a róka morogva kezdte el kaparni az ajtót, amire már Ponyta és Vulpix is irányába kapta a fejét. Alexisz gyanúsan méregetve a Pokémon reakcióját, odasétált mellé, majd kinyitotta az ajtót, amit lehet, hogy jobb lett volna, ha nem tesz meg.
Amint kinyitotta egy egész nagyra nőtt Nidorino tört ki rajta, felöklelve szarvával az előtte álló Ninetalest, aki a hirtelen támadás miatt védekezni sem volt képes. Hátra esve elterült a földön, míg Alexisz ijedten símult a falhoz, a méreg Pokémon viszont semmit sem törődve a lánnyal célba vette a bejáratot, majd az ajtót kitörve kirontott a házból és úgy nézett ki, hogy vissza sem fog térni.

Pár másodperccel később miután Alexisznek sikerült felfognia a történteket rögvest odarohant és letérdelt a még mindig fekvő Ninetales mellé. Aggódva simította meg a tűz Pokémon oldalát, aki megrázkódva komótosan felült és nevét elmormolva tudatta trénerével, hogy semmi komoly baja nem lett. A lány megnyugodva sóhajtott, majd mosolyogva megsimította Ninetales feje búbját.
Viszont, amire egyikük sem számított, hogy maradt még valami bent a hálószobában. Az a bizonyos valami a következő pillanatban neki ugrott az éppen felállni készülő Alexisznek ezzel kizökkentve őt egyensúlyából, így a lány elterülve a földön végezte. A róka Pokémon, közvetlen a csapás után, három lábon ügyeskedve felvette a támadó állást és morogva próbálta védeni a lányt a lila, méreg Pokémontól. A vinnyogó szerű hangot hallató Pokémon viszont nem tántorodott meg addig a pillanatig, amíg Ponyta, Alexisz elé rohanva egy kisebb parázs támadást nem küldött felé, összezavarása érdekében. Ezt követően hátsó lábai segítségével oly erős rúgassal díjazta a Nidorant, hogy a fal, aminek neki csapódott kissé még be is horpadt, a Pokémon pedig ájúltan hullott alá, a padlóra. A lány meglepődve fordította az ájult lényt mérgesen néző csikó felé ábrázatát, majd száját egy hálás mosoly keresztezte, miközben felkelt a földről.
A csikó mellé lépve összenéztek egymással, ami talán úgy pár másodpercig tarthatott, mivel Ponyta sarkon fordulva visszasétált a kandallóhoz és újra helyet foglalt mellette. Alexisz úgy gondolta ezt most inkább ráhagyja, így helyette odament a még mindig ájultan fekvő méreg Pokémonhoz. Nem tartotta jó ötletnek azt, hogy itt hagyja, hisz az a Nidorino, aki vele volt, valószínűleg már nem fog ide visszajönni. Így hát egy vérbeli Pokémon edzőhöz hűen kihalászta zsebéből egyik labdáját, majd a Pokémonhoz érintette. A kezében tartott tárgy kinyílt és egy kisebb fénycsóva kíséretében bele is került a fiú Nidoran. Még pár pillanatig rezgett a labda a lány kezében, majd végül egy kattanó hang kíséretében abba maradt, a világító piros fénnyel egyetemben.

- Hát skacok, úgy néz ki lett egy új útitársunk! - egy lágyabb vigyorral az arcán megfordult, majd a kezében tartott labdát Pokémonjai felé mutatta.

Ninetales farkait megcsóválva, egy mosoly kíséretében csatlakozott Alexisz öröméhez, míg Vulpix kissé vonakodva, de hangját vígan hallatta a kanapéról a lánynak címezve. Ponyta meg hát, ő csak elejtett egy kisebb prüszkölést és számára a téma már lezártnak volt tekinthető.

Trénere csak fejét csóválta a Pokémon semittelen reakcióján, majd a labdát kezeiben szorongatva megindult táskája irányába. Figyelmesen belehelyezte új kis Pokémonját, majd felvéve vállára az alapjáraton korall rózsazsín oldaltáskáját, amelyen néhány helyen ezüstösen csillogó csíkok húzodtak végig, a kandalló másik oldalához lépett, felemelte az odakészített vizes bödönt és szép lassan az égő tűzre öntötte, ami ennek hatására hamar ki is aludt. Miután visszahelyezte eredeti helyére az imént felvett tárgyat a még mindig a kanapén fekvő Vulpixhoz lépett. Lágyan karjaiba emelte, majd buksiját kicsit megdédelgetve úgy döntött ideje lenne elindulniuk.

Ponyta viszont már réges régen az ajtóban topogott, mivel gondolatban a lánynál már egy kicsivel előbbrébb járt. Alexisz halkan kacagott egy rövidet a Pokémon türelmetlenségén, majd a másik rókának biccentve megindult a kijárat felé. A csikó ezt látva azonnal kitette patáit a nedves fűre, majd kibaktatva tekintetét akaratlanul is az égre vezette. A többiek pedig a házból kijövetel kíváncsian követték példáját, aminek következtében egy gyönyörűségteljes, színpompás szivárvány tárult a szemük elé.
Egy kicsit még elidőzve a ház előtt csillogó szempárral fürkészték mindannyian ezt a ritka természeti jelenséget. Végül Alexisz törte meg megszólalásával eme kellemes, nyugodt pillanatot.

- Ideje lenne indulni! - a lány végig tekintett a két oldalán álló egy-egy Pokémonon, majd az első lépést megtéve ismét elindult a Kristály Völgy város felé vezető úton.

￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣