Ez is csak egy est, amikor már megint nem írtál, én pedig más karjaiba menekülök inkább. Más karjába menekülök, hogy ne halljam közös emlékeink zajait. Hiába. Hangod szerető karokban sem hagy itt. Pontosabban de, itt hagy. Itt hagy, egyedül, kiszolgáltatottan mások szeretetének. Mondjuk igaz nem vagyok egyedül, de te nem vagy itt, és mivel nem te vagy itt, ezért olyan, mintha egyedül lennék. Egyedül, ebben a sötét, esőcseppektől zajos éjszakában. Ja, ezek nem is esőcseppek, ezek a könnyeim.