Sziasztok! Sosem szerettem ebben a könyvemben beköszönéssel kezdeni a részeket. Most még is megteszem. Ez az első alkalom, hogy akihez szól ez a kis szösszenet, valószínűleg el is fogja olvasni. Bevallom rettentően izgulok. Ilyet még sosem éreztem.
Fogadd sok szeretettel, Pöttöm ❤️

Eddig minden, mit itt leírtam, törött szívem apró titka.
De ez most valami más, valami egészen új... Valami ami megfog, elvarázsol és lángra gyújt. Valami ami összetart, mégis szétszed, valami ami megörjít és reményt ébreszt. Ez lenne a szerelem?
Ezer éve várok, hogy ne csak álmaimban létezzen akit most látok. Hogy ne csak viharban lássak villámcsapást, hogy ne csak a kandalló fűtsön fagyos éjszakán. Ezer éve várok egy társra, a fagyos, halálos hegyvidéki éjszakában. Hol a tavak a hegyek mögé bújnak, a kicsiny házra hópelyhek hullnak. A ház előtt egy hólapát, bentről süti illat száll. A kertben egy kutyus és egy süni kucorog, szeretik egymást ez nem titok. A kéményből illatos füst terjeng, az ablakba kismadár reppen. Táncot jár a jégkristály, szinte keringőzik, majd az üvegen virágként rejtőzik.
A házban vidámság honol, két fiatal olvas, majd könyvet pakol. Egymás mellett, a takaró alatt összebújnak, egymás fülébe szerelmes szavakat súgnak. Önfeledten ugrálnak az ágyon, majd megpihennek. Egymásra néznek, szemük vágytól csillog, hisz tudják, vár még rájuk ezer évnyi titok.