Néztem ki az ablakon és tűnődtem a sorsomon. Mi értelme az életnek, mikor nincs mit a holnaptól reméljek? Kedvem támad elmenni, elfutni talán örökre? Nincs semmi ami marasztal, akkor minek maradjak? Új élet, új esélyek, de hogyan, ha be vagyok skatulyázva? Így hát nincs mit tennem, tűrök és addig is az ablakpárkányban ülök és várom az én időmet .