Titokban megszerettelek,
El nem engedtelek.
A szemedbe belenézni félelmetes,
Mert a zöldes szemed igen értelmes.
Szívem közeledben nagyokat dobban,
Lesütöm a szemem, ha utánam állsz a sorban.
Az életem nélküled nem lenne teljes,
Tudom, ez már nem túl értelmes.
A gyomromban ezernyi pillangó megül,
De a közeledben az összes felrepül.
Remeg a lábam, mint a kocsonya,
Elbújnék az érzés elől, de mégis hova?
Futva rohanok álmokon keresztül,
Most kimondom neked mi bánt, merészül!
Hidd el, én ezt nem így akartam!
Viszont neked erről soha sem szóltam.
Verseim néha miattad szomorúak,
Ezek az érzések múlni nem akarnak.

(Egy röpke szerzői megjegyzés: Ez az első és egyetlen szerelmes versem, ami nem szól senkinek, legfeljebb álmaim lovagjának. Ó, és abszolút az egyetlen ilyen versem. :D Szóval nincs több romantikus ábrándozás, bátran tovább lapozhatsz :) )