Ez a táj, ki először látta nevetésem,
Ez a táj, kinek földje felitatta könnyem.
Ez a táj, hol az erdő végtelen,
S mezeje százszor látott engem.

Ez a táj, hol legszebb a pirkadat,
S az alkonyat előcsalja mosolyomat.
Hol a csillagok követik léptemet,
Hol a nap vidítja szívemet.

Szél borzolja hajamat,
Hó fedi piros orromat.
Hányszor meg-meg botlottam,
De felálltam, szaladtam.

Szaladtam vissza. Vissza a múltba,
Az idő kerekével megint versenyt futva.