- Lehet egy hülye kérdésem? - kérdeztem Jungkooktól, miközben a fűben feküdtünk és azon versenyeztünk, hogy ki lát több hullócsillagot.

- Kettő is - mondta a mellettem fekvő, de esze ágában sem volt elnézni az égről.

- Velem boldog vagy? - suttogtam, hiszen jobban örültem volna, ha meg sem hallja a kérdésem.

Sikeresen meglephettem ezzel a pár szóval, ugyanis összeráncolt szemöldökökkel pillantott rám.

- Mi? - kérdezte, mire megvontam a vállaimat, hiszen eszem ágában sem volt megismételni a kérdést.

- Mondtam, hogy hülye kérdés lesz - köszörültem meg a torkom.

- Miért ne lennék veled boldog Jimin-ssi? - nyúlt a kezemért és azonnal összekulcsolta az ujjaimat.

- Mert unalmas vagyok? - fordultam vele szembe és már magasról tettem a versenyünkről.

Mindig is beszélni szerettem volna erről vele, de sosem volt elég bátorságom ahhoz, hogy felhozzam neki ezt a témát. Most viszont felhoztam, szóval nincs menekvés.

- Miről beszélsz? Egyáltalán nem vagy unalmas. Ezeket ki mondta neked? - sóhajtott fel, mire megvontam a vállaimat.

- Senki. Csak így érzem.

- Akkor most elárulok egy nagy titkot neked - fordult velem szembe és az állam alá nyúlt, hogy semmi esetbe sem tudjam elkerülni a szemkontaktust. - Ennél boldogabb nem is lehetnék. Nálad jobb embert nem kívánhatnék magam mellé. - simította meg gyengéden az állam, mire lesütöttem a szemeimet, hiszen nem számítottam arra, hogy ilyesmiket fog nekem mondani. - Szóval verd ki ezeket a hülyeségeket a fejedből, mert mindennél jobban szeretlek téged. - mosolyodott el mondandója végére és egy apró puszit nyomott a számra.

- Túl jó vagy hozzám - motyogtam, mire csúnya pillantást kaptam tőle.

- Csönd babám - hajolt ismét ajkaimra, de most nem vált el olyan gyorsan tőlem, sőt azonnal elmélyítette a csókunkat.

- Min gondolkodik ennyire? - ült le mellém Mr. Shin, amikor kizavartak Jungkook szobájából, mondván, hogy fontos vizsgálatokat kell végezniük.

- Hogy mikor lesz végre vége ennek az egésznek - pillantottam a férfire, aki elmosolyodott. - Már egy hete kómában van, ez olyan borzasztó. - temettem a fejemet a kezeimbe.

- Eddig is türelmes volt, ezek után se adja fel Jimin.

- Sosem voltam türelmes - motyogtam a tenyerembe.

- Pedig annak látszik - vonta meg a vállait, majd elővette a telefonját a zsebéből. - Ő itt a férjem és a kislányunk. - tartotta felém a telefonját, én pedig eltátottam a számat.

Azt hiszem mindenre számítottam, csak erre nem. Szóval ezért volt velem ilyen kedves és megértő? Mert ő is meleg? Hirtelen megszólalni sem tudtam, de látszott rajta, hogy nem is azért mutatta a képet, hogy erről pletykáljunk egész nap, inkább volt egy nyugtató jel, hogy előtte nem kell szégyelljem magam.

- Na de megyek, kíváncsi vagyok, hogy kit állapítottak meg a többiek - mosolyodott el, majd felkelt mellőlem és bement a 207-es szobába.

Vettem egy mély levegőt és hátradöntöttem a fejem, egészen addig, amíg a hideg csempének nem ütközött. Nem tudtam magammal mit kezdeni, csak a velem szemben lévő órát bámultam. Pislogtam egyet és mire legközelebb kinyitottam a szemeimet, már el is telt három óra. Ijedten pattantam fel a székből, hiszen ezek szerint elaludhattam és ennyire időre nem szerettem volna magára hagyni Jungkookot. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, amikor megpillantottam a barátomat, amint az ágyán fekszik. A feje mellett lévő gép pityegett, szóval a szíve is tökéletesen vert. A változatosság kedvéért, most Jungkook jobb oldalára húztam egy széket és a jobb kezét kezdtem szorongatni.

- Egy hete vagy itt Jungkook - mosolyodtam el szomorúan. - Nem volt már elég ennyi pihenés? - nyúltam az arcához, majd gyengéden végigsimítottam rajta.

Némán bámultam tovább az arcát és minden egyes kis porcikáját hatszor át tanulmányoztam, ahogy azt már jó párszor megtettem, de nem érdekelt. Ha kell, akkor még ezerszer meg fogom tenni, hiszen legalább ez elvonja a figyelmemet egy kicsit, erről a rendkívül szar helyzetről.

- Tudod, egy hete folyamatosan kattog az agyam és mindenféle felesleges dolgon gondolkodom, amik nem feltétlen jók, hiszen ismersz. Túlságosan aggódok minden miatt és néha fura gondolataim vannak. Vajon milyen lenne a világ nélkülem? Feltűnne valakinek, ha egyik pillanatról a másikra eltűnnék és soha nem jönnék vissza? Tudod, te vagy az egyetlen oka annak, hogy még élek. Olyan sok erőt adtál nekem ebben a másfél évben, mint senki egész életem során. Szóval csak meg szeretném köszönni, hogy vagy nekem Jungkook-ah! Tényleg baromira köszönöm, hogy vagy nekem és elmondhatatlanul hiányzol. - harapdáltam az alsó ajkamat, hiszen időközben sikerült bekönnyeznem.

Örültem, hogy elmondhattam neki mindent, mert ezek a dolgok már jó rég óta nyomják a lelkem. Sosem voltam az a fajta ember, aki szívesen beszélt az érzéseiről, de voltak olyan pillanataim, amikor csak úgy random rám jött az őszinteség.

Teljesen ledermedtem, ugyanis a következő pillanatban Jungkook ismét megszorította a kezemet, pedig most nem kértem meg rá. Tekintetem felvezettem az arcára és eltátottam a számat, ahogy megpillantottam a nyitott szemeit. Tekintetünk azonnal találkozott, bennem pedig ekkor törött el a mécses és kezdtem el zokogni.

- Jungkook - nyúltam az arcához és gyengéden végigsimítottam az arcán.

Nem szólt egy szót sem, csak pislogott párat és nyelt egy hatalmasat. Persze nem vártam tőle el, hogy azonnal a nyakamba ugorjon és bevallom őszintén nagyon zavarban voltam. Próbáltam megállítani a könnyeimet, de úgy folytak, mintha én lennék maga a Niagara.

- Mi.. mindjárt jövök. Szólok e.. egy orvosnak - dadogtam, majd elengedtem a kezét és azonnal a folyosó végén lévő recepcióhoz rohantam.

Meglepődtem, amikor vagy hatan jelentek meg, köztük Mr. Shin és szó nélkül mentek be a barátom szobájába. Némán követtem őket és bármennyire is nem szabadott volna bennem utánuk, attól én még bementem. Szaknyelven kommunikáltak egymással, hiszen én nem igazán értettem meg, hogy még is miről van szó, de a lényeg az volt, hogy: Jungkook felébredt.

- Megtenné, hogy ki... - pillantott rám az egyik orvos, de én azonnal a szavába vágtam.

- Nem! - mondtam határozottan. - Nem fogok kimenni innen.

- Na de... - mondta volna, de Mr. Shin leintette.

- Hagy maradjon bent, elvégre miatta kelt fel a beteg - állt az oldalamra, mire elmosolyodtam.

- Jimin - motyogta Jungkook a nevemet, a szívem pedig olyan gyorsasággal kezdett el verni, hogy azt hittem menten meghalok.

- Most már minden rendben lesz - bólintott Mr. Shin és jelezte az orvosoknak, hogy ideje elhagyni a szobát.

Szó nélkül guggoltam le Jungkook ágya mellé, pontosan oda, ahova első nap is lekuporodtam. Vettem egy mély levegőt és elmosolyodtam, ahogy felém fordította a fejét. Belül ordítottam, sikítottam és őrjöngtem, hogy felébredt, viszont annyira elfáradtam ebben az egy hétben, hogy kívül csak mosolyogni voltam képes. Végigsimítottam az arcán, mire vett egy mély levegőt és behunyta a szemeit.

- Hiányoztál Jungkook - suttogtam, hiszen hangom időközben magamra hagyott.

- Te is - mondta erőtlenül, de az apró mosoly ott bujkált a szája két sarkában.

A kezéért nyúltam és összekulcsoltam az ujjainkat. Gyengéden megszorította a kezemet, amitől könnyek gyűltek a szemembe és nem tehettem róla, de ismét sírni kezdtem. De egyetlen különbség volt ezek a könnyek és az elmúlt napokban hullajtott könnyek között. Ezek örömkönnyek voltak, borzasztóan boldog voltam, hogy Jungkook felébredt és nem tudok elég hálás lenni azért, hogy minden rendben van vele.

Jungkook! Köszönöm, hogy minél hamarabb felébredtél, hiszen tudod: Szükségem van rád!

Vége

Sziasztok!
Ennyi lett volna ez a hét részes Jikook történet. Remélem nem okoztam nektek csalódást a befejezéssel és magával a sztorival sem. Nagyon szerettem írni, talán a hatodik nap volt a kedvencem mindközül. Köszönöm a csillagokat és a sok-sok kommentet! Nagyon királyak vagytok! ❤ Tartsatok velem a többi Jikook könyvemnél is! 😊

SeoBona