Izgalmas időszaknak néztünk elébe, hiszen az ikrek bármikor úgy dönthettek, hogy mostmár szeretnék megnézni, milyen a kinti világ.

Nyolc szempár fürkészte izgatottan minden mozdulatomat, leste minden kívánságomat. Plusz sokszor itt volt MinHa is, akivel az esküvőnk óta nagyon jóban lettem, így végre lett egy jó barátnőm is.

A fiúk nem akartak engedni semmit sem csinálni itthon.

Mindig kiakadtak mikor nekiálltam főzni, vagy elindítani a mosógépet...

Pedig bírom. Még.

Meg unatkozom, ha nem csinálhatok valamit, amíg ők dolgoznak.

MinHa amikor csak tehette jött, s csináltunk csajos programokat, de ugye ő is sokat dolgozott. A srácok is a lehető legtöbb időt igyekeztek itthon tölteni. Hazahozták a munka egy részét is, hogy ne hagyjanak hosszú ideig egyedül.

Az alagsorban tevékenykedtek szorgalmasan, a stúdióban a hangfelvételeken, a táncteremben a mozdulatokon dolgoztak. De azért óránként mindig valamelyikük feljött megnézni, hogy minden rendben van-e velünk. Nem mintha sok minden történhetett volna.

MinHa úgy intézte mindig, hogyha a bandának menni kellett fotózásra, vagy valamilyen műsorba szerepelni, akkor itt tudjon lenni mellettem.

Így volt mindig legalább egy bébiszitterem.

Elkezdtük berendezni a szobánkat, hogy készen álljon a babák érkezésére.

Két kis kerek bölcső került be az ágyunk mellé.

A fürdőszobába pedig egy pelenkázószekrény, amiben már szépen behajtogatva várakoztak a pici babaruhák, rugik, bodyk, kissapkák stb. Textilpelenkák, kis törülközők, pelenkázó alátétek voltak még ide bepakolva. A szekrény feletti polcon sorakoztak a pelenkák, nedves törlőkendők, popsikrémek, fürdetők.

A konyhában a pulton álltak lefedve a fertőtlenített cumik, cumisüvegek. A biztonság kedvéért két doboz tápszer is ott várakozott.

Ezekkel legalább lekötöttem magam. Jó érzés volt pakolászni, s készülni a kicsik érkezésére.

Azt hiszem ezt hívják fészekrakó ösztönnek.

A fiúk is, mikor volt egy kis idejük, lelkesen segítettek. Pedig mondtam nekik, hogy inkább pihenjenek. De ragaszkodtak hozzá.

A nappaliba például felszereltek két bölcsőhintát, amiben napközben ellehetnek a kicsik.

Került még ide egy kis játszósarok is. Egy nagy puha szőnyeget raktak le, amit telepakoltak plüssökkel, babajátékokkal. Szerintem még korai, hisz eleinte úgyis csak esznek meg alszanak majd, de annyira lelkesek voltak, s látszott, hogy nekik is kikapcsolódás, így rájuk hagytam.

Végül is elfér.

Az azért vicces volt, mikor Wooyoung és San leheveredtek a szőnyegre, hogy "kipróbálják" elég kényelmes-e, s elkezdtek szórakozni a babajátékokkal.

Én nem akartam ennyi változást, elég lett volna, csak a mi szobánkat átrendezni. Hisz mégis csak az ő otthonuk. De nem sok választásom maradt, mert ők kezdték el átrendezni, s bababiztossá alakítani a földszinti teret.

Az eddigi letisztult legénylakás jelleget leváltotta egy bensőségesebb, családiasabb hangulat a dormban.

Na jó, azért a fiúk szobái maradtak a régiben...

Közben naponta jártam ellenőrzésre, de szerencsére minden rendben volt velünk. Egyedül az volt a meglepő, hogy ilyen sokáig bírjuk.

Általában már a harminchetedik héten beindítják a szülést, hogy elkerüljék a felesleges komplikációkat. Mi pedig holnap már a harmincnyolcadikat töltjük.

Így repült el még egy hét villámgyorsan.

Péntek este van. Épp vacsorázunk. MinHa is velünk van, mert a srácok csak nemrég értek haza egy fellépésről.

Nekem viszont most nem esik jól az étel, csak piszkálgatom a tányérom. Majd elnézést kérek, s elmegyek a mosdóba.

Seonghwa

Valami nem stimmel Lanával.

Ma este különösen csendes, s nem evett semmit. MinHa is azt mondta, hogy alig bírt beleerőltetni egy kis levest napközben.

Plusz többször is mondta, hogy fáj a dereka.

Tudom hogy nagyon nehéz neki már cipelni az ikreket, de eddig nem panaszkodott.

Elég régóta a mosdóban van már. Talán meg kellene néznem, minden rendben van-e vele.

Felállok, s hogy ne zavarjam meg a többiek társalgását, csak a mellettem ülő kapitányunknak súgom meg, hova megyek, aki egy bólintással jelzi, hogy tudomásul vette.

A szobánkhoz érve egyre idegesebb vagyok, mert Lana fájdalmas nyögése üti meg a fülemet. Tudtam, hogy valami nincs rendben! A fürdőszobába benyitva  találok rá a feleségemre egy hatalmas tócsában ülve a földön. Arca eltorzult a rá-rá törő fájdalomtól. Szemeiből csöndesen folynak könnyei.

- Jagiya, miért nem szóltál? - térdelek le mellé aggódva, nem foglalkozva a padlót beterítő meleg folyadékkal.

- Nem bírtam - nyögi ki halkan - túl gyorsan történt. Csak úgy éreztem, mosdóba kell mennem, majd mikor beértem, egyszer csak elöntött a víz, s már jöttek is a fájások.

- Gyere beviszlek a kórházba! - majd óvatosan alányúlva felemeltem. Még így az ikrekkel sem volt nehéz. Remélem lesz elég ereje a szüléshez. Olyan törékenynek tűnik. Adja az ég, hogy minden simán menjen, s mindhárman jól legyenek! Nem tudnám elviselni, ha bármelyiküket elveszíteném.

Hong amint meglátta karjaimban a lányt, már kapcsolt is, s rohant beindítani az autót. A többiek is felugorva jöttek segíteni, így már Yunho-val ketten vittük a görcsöktől pihegő szerelmemet.

Jongho beszaladt a szobánkba az összekészített poggyászért, San pedig hozott egy kupac törülközőt, meg egy plédet.

A kocsiban a törülközőket Lana alá terítettük. Beültettem, majd én is beültem gyors mellé. Beszálltak a többiek is, s már száguldottunk is a kórház felé.

Az első kereszteződésnél kék villogó fényre figyeltem fel.

Ah, remélem nem fognak minket megállítani.

De meglepetésemre, nem hogy nem állítottak meg minket, hanem lezárták nekünk a forgalmat, motoros felvezetést kaptunk, s úgy mentünk tovább.

- Hát ezt meg hogy...?

- Felhívtam a menedzsert, hogy szülünk, egyrészt, hogy nehogy a rajongókkal legyen gond, de ő azt is elintézte, hogy könnyedén odajussunk! - válaszol Woo a be nem fejezett kérdésre.

- Én pedig beszéltem a doktornővel, készenlétben várnak titeket! - nyújtja oda a mobilom Yeosang, amit a nagy kapkodásban el is felejtettem, hogy nincs nálam.

Aish, össze kell szedned magad Park Seonghwa, hisz Lanának szüksége van rád!

Leráztam magamról az idegességet, s a mellettem fújtató feleségemre koncentráltam, simogattam, bíztattam, vele együtt csináltam a légzésgyakorlatokat.

- Nagyon jól csinálod Jagiya, tarts ki, mindjárt ott vagyunk!

Még be sem fejeztem a mondatot, Hongjoong már be is kanyarodott a kórház bejáratához. Kiemeltem Lanát a kocsiból, egy nővér pedig rögtön egy tolókocsival várt minket.

Fent a szülészeten már bemosakodva várt minket az orvosi csapat. Gyorsan én is beöltöztem, hogy ott lehessek végig szerelmem mellett.

Mikor beléptem a doktornő pont befejezte a vizsgálatot.

- Jókor jön apuka, kezdhetünk nyomni. Lana, ha érzi a következő kontrakciót, szorítsa össze a szemeit, s nyomjon, ahogy csak bír!

Lana pedig mindent beleadva, karomba kapaszkodva, adott életet kisfiúnknak, aki csupán öt perccel előzte meg a mögötte érkező húgát.

Lana nagyon ügyes volt, hisz alig félóra múlva már mindkét gyermekünk hangos sírással tudatta a világgal, hogy megérkeztek. Én a kezembem a fiammal figyeltem, ahogy a nővérke az éppen megszületett lányomat az anyja hasára helyezi.

Mint a fiamnál is, a kislányomnál is én vágtam el a köldökzsinórt.

Majd bebugyolálták őket, engem pedig megkértek hogy gomboljam szét az ingemet, s üljek le az odahelyezett fotelbe. Először nem értettem, de mikor a megtörölgetett, s csupán csak egy pelenkába bújtatott csöppségeket a mellkasomra fektették, s ők megnyugodva elaludtak, már kapizsgáltam miért.

Lanát is ellátták közben. Mivel szépen kitágult mire beértünk szerencsére megúszta varrás nélkül, de bekötöttek neki egy infúziót, hisz a szüléssel elég sok vért vesztett. Plusz kapott valamit ami segíti, hogy minél hamarabb elálljon a vérzés. Láttam rajta, hogy nagyon elfáradt, s nem sokra azután, hogy magunkra hagytak minket, el is szundított.

Ott ültem magamon a két újszülött gyermekemmel, mellettem pedig kimerülten alvó feleségemmel, akit, ha lehetséges még gyönyörűbbnek láttam most, s még jobban szerettem azért, hogy ezt így végig csinálta.

Nem sokára elvitték az ikreket, hogy ellássák őket. Mikor magunkra maradtunk, odahúztam a fotelt Lana ágya mellé, óvatosan kisimítottam egy tincset az arcából, s egy csókot adtam a homlokára.

- Köszönöm szerelmem, életem legszebb ajándékait adtad ma nekem! Ígérem, hogy megbecsülöm, és vigyázok rájuk, ahogy csak bírok! - suttogtam neki halkan, nehogy felébredjen.

Egy jó óra múlva kaptuk vissza az ikreket. Mikor behozták őket, Lana is felébredt.

A nővér megmutatta neki, hogy tudja őket egyszerre mellre rakni, pár perc múlva pedig már csak az elégedett szuszogásukat lehetett hallani.

- Ha bármi probléma van csak szóljanak, a nővérpultnál leszek! - azzal magunkra hagyott minket.

Csodálattal figyeltem az előttem lévő meghitt képet. Észre sem vettem, hogy sírok, csak mikor a feleségem felpillantott, s megkérdezte, hogy mi a baj, éreztem meg az arcomon lecsorgó könnyeimet.

- Nincs semmi baj Jagi! Csupán nagyon boldog vagyok. Köszönöm neked!

- Én is köszönöm Oppa! Köszönöm, hogy neked hála, már nekem is van családom!

-Szeretlek Jagiya! - hajoltam le, s csókoltam meg finoman.

- Én is szeretlek Oppa! - súgta bele ajkaimba.

Majd mikor az apróságok jóllaktak, felváltva dajkáltuk meg őket, s élveztük kis családunk első óráit.