- ...és így jutottam el odáig, hogy jobb a világnak nélkülem - meséltem el az életem az előttem ülő fiúnak - Hisz úgyse érdekelne senkit, hogy élek vagy halok. Valószínűleg észre se venné senki, hogy már nem vagyok! - vonom meg frusztráltan a vállam - Neked sem azért írtam, mert bármit is vártam tőled. Nem gondoltam, hogy tényleg el fogod olvasni.

- Mindig elolvasom az üzeneteket, amiket kapok. Szerencsére. Mert különben most nem lehetnék itt veled. És ezt egész életemben bántam volna.

- Nem kellene. Ez az én életem, az én döntésem. Csak véget vetek az egész borzalomnak. Nincs kedvem az utcán élni, éhezni, fagyoskodni. Akkor már inkább rövidrezárom a történetemet.

- És ha azt mondanám, hogy nem kell, hogy van más megoldás?

- Erre nincs! Nem figyeltél? - nézek rá kicsit mérgesen - Eddig pont azt magyaráztam, hogy nekem már innen nincs tovább! Elértem a mélypontot.

- Jó, akkor jöhetsz velem felfelé! - néz rám komolyan - Gyere velem!

- Hogy mit csináljak? - döbbenek meg.

- Gyere velem, most rögtön, menjük csomagoljuk be a cuccaidat, és gyere el hozzám, illetve hozzánk! Élj velünk a dormban! Gyere velem Koreába!

- Ezt nem mondod komolyan! - nézek rá, keresve a jeleket, hogy csak ugrat, de nem látom - Biztos, hogy ezt nem lehet! Tuti, hogy a főnököd kiakadna.

- Biztos vagyok benne, hogy meg tudom győzni - mosolyog rám.

- Ha azt mondja, hogy mehetek, akkor átgondolom.

- Akkor menjünk, pakoljunk be neked, addig beszélek vele. Így jó?

- Legyen! - sóhajtom.

Most megint itt vagyunk, ahol az elmúlt évet töltöttem. Kiveszek két nagy bőröndöt az ágy alól, és bepakolok. Ebbe a két bőröndbe belefér az egész életem.

- Engedély megszerezve! - jön be Seonghwa - Kész vagy? A srácok jönnek értünk!

- Úgyérted, mindenki? Itt az egész banda?

- Persze. Itt lesz az egyik szomszédos országban fellépésünk, és átugrottunk megnézni Budapestet. Én pont akkor kaptam meg az üzeneted. Szerintem ez így lett elrendelve. Szóval, ne keress több kifogást, csak fogadd el!

- Rendben. Mikor jönnek?

- Hongjoong azt mondta, kb félóra. Nagy a forgalom. Kész vagy? Sikerült elrakni mindent? - nézi a két bőröndömet.

- Igen, ez mindenem, meg ez az óriási jegesmedve, amit még anyuéktól kaptam a legutolsó szülinapomon, amit még együtt ünnepelhettünk - csuklik el a hangom.

Seonghwa odajön hozzám, megölel. Belebújok a pólójába, és teljesen eláztatom a könnyeimmel.
Hajamat simogatva, próbál megnyugtatni. Elcsendesedek, s már csak szipogok, de nem enged el.

- San elöl majd dugd el, állítom a világon senkinek nincs annyi plüsse mint neki... Shiber a kedvence. De valahogy mindig elhagyja, mi meg kereshetjük neki.

Felnevetek.

- Na így mindjárt jobb! - mondja.

A ház elől dudaszót hallunk.

- Megjöttek. Gyere, menjünk! - fogja a két bőröndömet, nem engedi, hogy én vigyem.

- Hagysz üzenetet?

Megrázom a fejem. Senkit nem fog izgatni, hogy elmegyek. Nincs kinek üzennem. Fogom a macimat, s követem ki a házból.

Kint egy kisbusz vár minket, az oldalajtót akkor nyitják ki, mikor kiérünk a kocsihoz. Én pedig szembe találom magam hét kíváncsi szempárral.

Zavaromban hátralépek, és már pont azon vagyok, hogy akkor most hátraarc, vissza az egész, de a visual a tenyerét a hátamra simítja, és nem enged megfutamodni.

- Srácok, ő itt Lana. Mostmár a családunk tagja és velünk fog élni - ezzel felkap és bepakol a buszba.

- De jó, lesz egy kishúgunk! - mosolyog rám Yunho.

- Végre nem én leszek a legfiatalabb - vigyorog Jongho.

- Attól még te maradsz a maknae! - vágja nyakon Mingi.

- Na!

- Ne ijesszétek el már az első öt percben Lanát! - szól rájuk Hongjoong - Szia, Hongjoong vagyok, a csapat kapitánya. Ők pedig ...

- Yunho, Jongho, Mingi, San, Yeosang és Wooyoung - sorolom az előttem ülő tagok neveit.

- Srácok, egy igazi ATINY van köztünk! -karol át Woo.

Seonghwa berakja a csomagjaimat, majd ő is beszáll. Elindulunk a.... fogalmam sincs hova.

- Hova is megyünk most? - nézek rá.

- Prágába. De nyugi, nem kocsival. Most a reptérre megyünk. Onnan indul a gépünk.

- Hyung, viszont van egy kis gond - vakarja a fejét Hongjoong - nem tudtunk már neki szobát foglalni, mert a koncert miatt teltház van.

- Nincs gond, majd jön hozzám, te meg átmész Yeosanghoz és Wooyounghoz.

- És te miért is maradsz? - kérdezi San.

- Meg van rá az okom - és csak én tudom, hogy nem mer egyedül hagyni.
Még mindig fél, hogy nem tettem le a tervemről.

Nem mondom, hogy már nem fordul meg a fejemben, de nem vonz már annyira a halál gondolata, mint egy napja. Jelenleg kaptam egy okot az életre.

- Nyugi, egyelőre nem szándékozom semmi olyat tenni - súgom neki és megfogom a kezét, hogy megnyugodjon.

- Nem érdekel, akkor is veled maradok! - mormogja vissza.

Azt hiszem erről nem tudom lebeszélni.

Megérkezünk a repülőtérre, ahol egy fehér JET vár ránk, az oldalán az ügynökség nevével.

Beszállunk és beülünk a helyünkre, az egyik oldalba Mingi és Yunho, velük szembe Wooyoung és Jongho. A másik oldalba San, Hongjoong és Yeosang. Mi pedig Seonghwával egy külön fakkba.

Nem fogunk sokat utazni, kb. fél óra alatt ott vagyunk. Mennyivel jobb így, mintha órákat kellene zötykölődnünk a jó magyar utakon!

Az idő, mint a gép, sebesen repül, észre sem veszem, és már le is szállunk Prágában.

Mindig is el akartam jutni ide, mert gyönyörű város, de sosem hittem volna, hogy egyszer lesz is rá lehetőségem. Hisz még a városon kívül se volt lehetőségem menni sehova.

Számat rágva agyalok azon, hogy tudnám felhozni, hogy én szeretném megnézni a várost, ha már itt vagyok.

- Mit szeretnél? - kérdezi meg Hwa, miközben megyünk a kocsihoz.

Persze ez is egy kisbusz.

- Semmit - motyogom zavartan, hogy rajtakapott.

- Biztos vagyok benne, hogy ez nem igaz. Ugye? Valamin nagyon elgondolkoztál, annyira, hogy majdnem véresre rágtad a szádat. Na ki vele!

- Szeretném látni a várost, szeretnék körbenézni - súgom halkan - De nem fontos.

- Dehogynem! Még van egy kis időnk ma, úgyhogy körbevezetlek. Holnap már koncert, utána pedig indulunk haza, Koreába.

- Akkor inkább pihenj, tényleg nem fontos!

- Majd alszunk éjjel. Na gyere! - mondta, majd a leaderhez fordult - Hongjoong, elvinnétek a csomagokat a hotelbe? Mi nem megyünk veletek. Lana szeretné megnézni a várost. Majd jövünk!

Így az idol vezetésével csodáltam végig a csodaszép helyeket.

Óváros tér

Lőportorony

Orloj

Óvárosi híd tornya

Károly híd

Prágai vár

Mire végzünk, már nagyon fáradt vagyok, de soha nem éreztem még magam ilyen jól.

Este tízre érünk a hotelbe.

Seonghwa előreenged, had menjek én  fürdeni elsőnek.

Ő addig elmegy szólni a srácoknak, hogy itt vagyunk.

Gyors letusolok, megtörülközöm. Felkapok egy bő pólót és egy rövidnadrágot. Elvégzem az esti arcápolási rutinom, fogat mosok, majd kimegyek a szobába.

Szobatársam is visszaért már.

- Feküdj le, mindjárt jövök én is! - azzal elmegy lefürdeni.

Magamhoz ölelem a jegesmacit, s befekszem az óriási ágyba. Eszméletlenül kényelmes, puha. Nem kell sok idő, el is alszom.