Seonghwa

Lana beköltözése aránylag simán megy. A fiúk is szívesen fogadják.
Ebéd után alaposan ki is faggatják a lányt.

Tartok tőle, hogy megijed, és elszalad, de egész jól veszi az akadályt.

Majd nekiállunk Activityt játszani. Szuper a hangulat, egészen addig, míg Lana kerül sorra. Mutogatnia kellene. Kihúzza a kártyáját, majd elsápad, és eldobva a cetlit, könnyes szemmel elrohan a szobánkba.

Odamegyek felveszem a papírt, amin az áll, hogy:

"HALÁL"
(9 pont)

A francba, hogy pont neki kell ezt a kártyát kihúznia!

- Mi a baj, mit húzott ki? Miért borult ki ennyire?

Mivel már ismerik a történetét, csak odaadom a papírt a mellettem álló Wooyoungnak, és Lana után megyek.

De a szoba üres. Hol lehet?

Benyitok a szoba szomszédjában álló fürdőbe és megfagy bennem a vér.

Ott fekszik véres kezekkel, eszméletlenül.

- Segítsetek! - ordítok ki a fiúknak, közben ellenőrzöm, lélegzik-e még.

Hála az égnek, rendesen vesz levegőt.

Közben jönnek a srácok is.

San mikor látja, hogy mi helyzet, hozza az elsősegély készletet.

Felkapom Lanát, Mingi lekapja az ágyneműt az ágyról, én pedig odafektetem az eszméletlen lányt. Megvizsgálom a kezeit, de csak az ujjain vannak karcolások.

Ebbe még senki nem halna bele...

Akkor meg mégis mi a csodától ájult el?

És miért nem kelt még fel?

Egyáltalán mi volt a célja?

Közben Yunho, jön be a borotvámmal, és az abból hiányzó pengével.

- Azt hiszem ezzel vágta meg magát. De pontosan miért is szedett szét egy borotvát?

- Szerintem ártani akart magának - válaszolom szomorúan, s közben elkezdem lefertőtleníteni a kezeit - eleve ezzel kezdődött a történet, de azt hittem ezen már túl vagyunk.

- De csak az ujjai véresek, nem? Az pedig tudtommal nem halálos, vagy tévedek? - teszi fel Jongho azt a kérdést, ami mindannyiunkban felmerült.

- Én sem értem, és azt se, hogy miért eszméletlen - rázom meg a fejem.

De ekkor megrezzennek az ujjai a kezemben, és résnyire kinyitja a szemeit.

- Lana! Lana, hogy érzed magad? - szólok hozzá lágyan - Tudod, hogy hol vagy?

Enyhén bólint.

- Emlékszel, mi történt?

Újra becsukja a szemeit, és az arcán két könnycsepp gurul végig.

- Elszúrtam ugye? - suttogja - Most el kell mennem... Csak teher vagyok nektek, mint mindenkinek!

- Csss, nyugodj meg! - ölelem magamhoz - Nem kell menned sehova! Eszemben sincs elengedni! Főleg ilyen állapotban!

- Nem vagy teher, ezt már megbeszéltük! Ezen ne borulj ki újra! - csatlakozik hozzánk Hongjoong is.

- Fontos vagy nekünk, és nem akarunk elveszíteni! - jön oda Yeosang, és ő is átölel minket.

- Ne csinálj ilyet újra! - jön oda Jongho is, de San, Mingi és Wooyoung se marad ki.

- Ne ijessz ránk így mégegyszer! - zárja a kört Yunho.

Így a csoportos ölelés közepén zokog fel Lana, s adja ki magából a sok felgyülemlett feszültséget, fájdalmat. A többiek fokozatosan elpárolognak, végül csak mi maradunk kettesben.

- Istenem, úgy megijesztettél minket, tudod? Főleg engem. Hogy juthatott ilyesmi az eszedbe? Legközelebb beszéljük meg kérlek! Ne rohanj el újra! Bármi is van, találunk rá megoldást, rendben? - s közben karomban ringatom sírástól rázkódó testét. Könnyei teljesen átitatták már a pólómat.

Simogatva, ringatva, suttogva próbálom megnyugtatni. Lassan elcsendesedik, s gondolom kimerült a sírásban, mert elalszik az ölemben.
Eldőlök vele az ágyon, s magunkra húzom a takarót.

- Seonghwa, hívott a menedzser... - jön be Hongjoong, de mikor meglát minket, lehalkítja a hangját, s úgy folytatja - be kell mennünk a központba, valamilyen interjú miatt. Mondtam, hogy te most nem tudsz bejönni, s megoldjuk nélküled, azt mondjuk majd, hogy családi okokból vagy távol.

- Köszönöm barátom! - nézek rá hálásan. Nem szívesen hagynám most itt Lanát.

- Sietünk vissza, a vacsorával most ne törődj, hozunk haza valamit.

Majd behajtja maga után az ajtót, s már csak azt hallom, hogy csukódik a bejárat is utánuk.

Itt maradtam, karomban az alvó lánnyal.

A légzése már lelassult, csak néha szipog kicsit álmában.

Vonásai kisimultak, arca még így, a sírástól duzzadtan is gyönyörű.

Ujjammal óvatosan letörlök egy könnycseppet a szeme alól, ő felsóhajt, de alszik tovább.

Nem tudom, honnan jön ez az érzés, mint valami ősi védelmező ösztön. Csak szeretném megvédeni, boldoggá tenni, és elérni, hogy többé ne sírjon.
Mi ez, még nem tudom, de szeretném kideríteni!

Egy jó félórát fekszünk így.

Ő alszik, én figyelem.

Lassan ébredezni kezd, pislog néhányat, majd mikor észhez tér, aranyosan elpirul.

- Sajnálom - suttogja lesütött szemekkel - megint aggodalmat okoztam nektek. Legjobb lenne, ha elmennék!

- Semmiképp sem foglak elengedni! - szakítom félbe határozottan - Már hozzánk tartozol! Mi vagyunk a családod. Együtt megoldjuk, rendben?
Segítünk neked túl lenni ezen. De ígérd meg, hogy nem titkolózol többé előttem! Nem bújsz el ha baj van, nem fojtod magadba, ha bánt valami! Mert akkor nem tudok segíteni. Bízz bennem kérlek!

Szemembe néz. Gyönyörű barna szemei csillognak.

- Megígérem! - súgja lágyan - Bízom benned!

Szavaira a szívem heves ritmusba kezd.

A többiek visszatérése töri meg az idillt.

- Gyere, menjünk vacsorázni, a fiúk vettek valamit hazafelé.

- Rendben, csak megmosakszom.

- Segítek, ne áztasd le a fertőtlenítőt még a kezedről.

Kimegyek, benedvesítek egy kisebb kéztörlőt, majd visszatérve, letörlöm az arcáról az álom nyomait.

- 예쁘다 (yeppeuda, szép vagy)! - csúszik ki a számon a bók, ő pedig édesen elpirul.

Halkan nevetve fejezem be a műveletet.

- Kész! Na gyere, nézzük meg mit szereztek a többiek! - tolom ki az ajtón.

Wooyoung és Yeosang már megterítettek. Csirkét, rizst, különböző önteteket hoztak. Szereznek még egy széket Lanának. Mingi és köztem foglal helyet.

Nem hozzuk szóba a délután történteket. Laza, vicces, könnyed témákat érintünk. Poénkodunk, hecceljük egymást. A végén már Lana is nevet, amit mind megkönnyebülve figyelünk.

Gyönyörű mikor nevet.

Vacsora után megszavazzuk a filmnézést.

San, Wooyoung, és Yunho az egyik kanapén, Jongho, Yeosang és Mingi a másikon foglalnak helyet. Hongjoong a fotelbe ül bele. Így én leülök a szőnyegre, hátamat az egyik kanapénak támasztva, Lanát pedig az ölembe húzom. Ő választ filmet.

- Mit szóltok a Sonic, a sündisznó című filmhez?

Vannak akik már látták, ők helyeslőleg bólogatnak, hogy az egy jó film, így megkeressük, és elindítjuk.

Lana nagy beleéléssel figyeli a képernyőt, én viszont őt figyelem. Öröm nézni, ahogy őszintén nevet egyes részeken, vagy a csillogást a szemében, amikor az izgalmasabb részek jönnek.

A filmből én nem sokat látok.

Mikor vége van a srácok elköszönnek, sorban elmennek fürdeni, majd aludni, mert reggel jelenésünk van az ügynökségen.

Én is letusolok, s mire végzek Lana már a kanapéra borulva alszik.

Felkapom a karomba. Könnyű, mint egy pihe.

Beviszem az ágyba, és befekszem mellé én is. Magunkra húzom a takarót, és a nap eseményeitől kimerülten álomba zuhanok.