Másnap hajnalban felszáll a gépünk Korea felé.

Viszlát Magyarország, engem vár egy új élet!

Konkrétan végigalszom az utat. De legalább így könnyebb lesz az időeltolódást feldolgoznom.

Mikor leszáll a repülő, beülünk a céges buszba. Egyből a dormba megyünk, hisz mindenkit megviselt az utazás.

Egy kétszintes családiháznál állunk meg, valahol a kertvárosi részen.

Barna léckerítés, szép, gondozott, zöld előkert, mögötte pedig ott van a nagy barna ajtós kávészín épület. Az emeleti ablakok előtt kis, kovácsoltvas-korláttal védett erkély van. Szép ház, de nem mondanám meg, hogy odabent nyolc idol él.

Bemegyünk.

A bőröndjeimet Seonghwa viszi, nekem megint csak a macim marad. A nagy bejárati ajtón belépve, egy kis előtérbe érünk. Itt egy beépített szekrénybe bepakoljuk a cipőinket, majd mindenki papucsban megy tovább a következő helységbe, ami egy nappali- konyhás tér.

Jobb kézre rögtön nyílik egy fürdőszoba, mellette pedig egy hálószoba.

Mint kiderül az Seonghwa szobája. Mivel ő ébred a leghamarabb, így ő kapta a lenti különszobát.

Balra pedig a lépcső található, ami felvisz az emeletre.

A nappaliban egy hatalmas, kényelmes kanapé, két fotel, előtte egy kis dohányzó asztallal. A falon egy hatalmas led tv, alatta a szekrényen Xbox, PS4, és laptop.

A konyha egy szigettel van elválasztva a nappalitól, körülötte székek, gondolom ott szoktak enni.

Mindenhol patyolattisztaság, látszik, hogy a banda eommája tényleg ügyel mindenre.

Fent az emeleten vannak a szobák, plusz még egy fürdőszoba középen.

Három nagyobb és egy kisebb hálószoba van. A nagyokban kettesével laknak a srácok : Wooyoung és Mingi, Yeosang és San, és Yunho és Jongho.
A kisszoba Hongjoongé.

Van egy alagsor is, ott vannak a stúdiók, a legmodernebb technikával és egy hatalmas táncszoba tükrökkel felszerelve.

Miután körbevezetnek, s mindent megmutatnak, visszatérünk a nappaliba.

- Te velem leszel egy szobában - néz rám a visual - gyere, megmutatom!

Bemegyünk az egyszerű, de mégis gyönyörű fehér szobába. A bútorok, a szőnyegek, az ágy, mind fehér, a parketta és a függönyök barna színűek. Nyugodt hangulatot áraszt. Arról nem is beszélve, milyen rend van egy fiú szobához képest.

- Gyere, ebbe a komódba bepakolhatsz! - üríti ki a fiókokat, és pakolja el a ruháit a másik szekrénybe.

- Köszönöm! - de nem mozdulok.

Betolakodónak érzem magam.

Nem kéne itt lennem. Biztosan zavarok is. Hisz teljesen hirtelen toppantam az életükbe. Nem is ismernek, mégis úgy fogadtak be, mintha ezer éve családtagok lennénk.

- Mi a baj, Lana? Szinte hallom, ahogy kattognak a fogaskerekek a fejedben. Ki vele, mi bánt? Nem tetszik a szoba?

- Neeeem, vagyis nagyon szép! - válaszolok gyorsan.

- Akkor? Mond, mi a gond? Addig úgyse adom fel, amíg el nem mondod! -teszi hozzá.

Hát jó, úgyis mindegy, legfeljebb elküld és akkor marad az első terv. De ezt nem mondom meg neki. Inkább elmesélem, hogy mi miatt aggódom, mik jártak az előbb a fejemben.

- Először is, tisztázzuk! Eszedbe se jusson bármilyen butaságot csinálni! Ne nézz így rám, minden látszott az arcodon. Megint az a "mindent feladok" tekinteted volt, mint aznap, mikor elmentem érted. Másodszor, senkit nem zavarsz, engem főleg nem. Bár teljesen nem ismerlek, azért elég sokat tudok már rólad, és azt tervezem, hogy ezt az ismeretemet bővíteni fogom. Szóval ne izgulj, szívesen látunk itt, mint mondtam, most már a családunk része vagy.

Közben egyre közelebb jön, majd végül megölel.

- Engedd el magad, lazíts! - mondja, mikor érzi, hogy befeszülök. - Itt senki nem fog bántani. Biztonságban vagy. Senkit nem terhelsz, nem vagy betolakodó, mostmár ide tartozol!

Bólintok, hogy értettem, és megpróbálok lazítani, több-kevesebb sikerrel. Új ez még nekem.

- Na gyere pakoljunk ki! Utána ebédeljünk meg. Rendeltem pizzát.

Épp végzünk a pakolással, mikor beront Mingi és Yunho, én pedig ijedten ugrok egyet.

- Hyung, hyung, éhesek vagyunk! Mikor lesz ebéd?

- Kopogni ki fog? Mindjárt kész vagyunk. Kb. félóra múlva lesz ebéd, mikor itt a pizza. És ne ijesztgessétek Lanát, szegény teljesen kiakadt tőletek!

A fiúk nyakukat behúzva meghajolva kérnek bocsánatot.

"Tényleg igaz, hogy Seonghwa a csapat eommaja" - mosolygok magamban.

Félóra múlva tényleg itt a pizza, amit mindenki megrohamoz, majd a nappaliban egy film elé telepedve fogyasztjuk el. A Jurrasic World -ot rakják be, amit személy szerint imádok.

Mire vége a filmnek kiürülnek a pizzás dobozok. Segítek elpakolni.

Majd visszaülünk a kanapéra, és kérdezz-felelekkel ismerkedünk egymással, bár inkább hajaz vallatásra a dolog, mert mindig ők kérdeznek, én pedig felelek.

Miután kivesézzük az életemet, s megtudnak rólam mindent, amit lehet, nekiülünk társasozni.

Activity mellett döntünk, Hongjoong magára vállalja a játékvezető szerepet, mi pedik 4 csapatra oszlunk szét, úgy ahogy a szobákban is vagyunk. Így a legegyszerűbb.

Viccesnél viccesebb előadások és "megoldások" születnek.

Vidáman tellik a délutánunk.

Egészen addig, míg nem én kerülök sorra.

Mutogatnom kell. Húzok egy kártyát.

"HALÁL"
(9 pont)

Elsápadva ejtem ki a kezemből a papírt. Ezt én képtelen vagyok megcsinálni. Szemem könnybe lábad. Eszembe jut mire készültem még pár napja, miért is vagyok itt. És eszembe jutnak a szüleim is, akiknek az elvesztését még mindig nem sikerült feldolgoznom.

Otthagyom őket, és berohanok a szobába, ahol a dolgaim vannak, s bevágom magam után az ajtót.

Mégcsak azt se mondhatom, hogy az enyém. Nincs már nekem az égvilágon semmim!

Belülről nekidőlök az ajtónak, és földrecsúszva sírni kezdek.

Mi a frászt csinálok én itt? Ahhh, nem kellene itt lennem. Csak rontom a hangulatot. Miért írtam meg azt az átkozott levelet?! Most úgy érzik, felelősek értem. Közben meg csak púp vagyok a hátukon! Csak sajnálatból fogadtak be. El kellene tűnnöm innen, és visszakaphatnák a régi életüket. Olyan kedvesek mind, nem érdemlik meg, hogy egy olyannal vesződjenek, mint én.

Lassan a zokogástól már nem kapok levegőt, így a fürdőszobába megyek. Hwa szobájából is nyílik oda egy ajtó.

Hideg vizzel megmosom az arcom. Ekkor látom meg a férfi borotváját.

Megfogom, végighúzom az ujjam rajta. Kiserken a vérem, jó éles... Kipattintom az egyik pengét, közben persze mégjobban összeszabdalom az ujjaimat.

Ahogy végigfolyik a vér az ujjaimon, megcsap az a bizonyos vasas szag. Rosszul vagyok, hányingerem van, forog velem a világ, fekete foltok táncolnak a szemem előtt. Érzem, hogy zuhanok, a fejem valami keménynek csapódik, majd teljes képszakadás.