Home, sweet home.

Vége van a turnénak, s mi újra itthon vagyunk. Ám ez nem azt jelenti, hogy lazítunk.

Oh hova gondoltok?!

A hazatérésünk napján a fiúk már mentek is be az ügynökséghez, hogy gyakoroljanak a következő comebackre.

Igen jól hallottátok.

Épphogy csak lepakoltunk, kaptam a vőlegényemtől egy csókot, s egy "majd jövünk" után már itt sem voltak.

Jobb híján, elkezdtem kipakolni, a szennyeseket beraktam mosni, s feltettem egy nagy adag húslevest főni. Csináltam két piskótatekercset is mellé, egy lekvárosat és egy csokipudingosat.

Mire végeztem a sütikkel, lejárt a mosás és a szárítóprogram is, így elpakoltam a tiszta ruhákat.

A leves is elkészült. Ezután fogtam magam s elvonultam fürdeni. Beáztattam a testemet a jó illatos-habos vízbe, s élveztem ahogy ellazulok.

Mostanában mintha gyorsabban fáradnék. Gondolom ez is a várandósság számlájára írható.

Vajon mi minden fog még változni?

A hasamon még semmi sem látszik, így sokszor el is felejtkezem róla, egészen addig, míg nem jelentkeznek a tünetek.

Fáradékonyság, rosszullétek, szédülés...

Napi szinten emlékeztetnek, hogy ez bizony a valóság, s attól, hogy még nem látható, nagyon is ott van az a kis élet bennem, s felforgatja a mindennapokat.

Miután végeztem, s valami kényelmesbe bújtam, már igencsak későre járt. Megterítettem a srácoknak. Szedtem magamnak egy kis levest, s bevackoltam magam a tv elé, majd elindítottam egy drámát. Pár rész erejéig még kitartottam, de nem sokára elnyomott az álom.

Arra keltem fel, hogy mozog alattam a talaj. Kicsit meg is szédültem, ami enyhe hányingert okozott.

Kinyitottam a szemem s Seonghwa karjaiban találtam magam, ahogy a hálónk felé tartott velem.

- Mikor értetek haza? - kérdeztem alvástól rekedt hangon.

- Csak nem rég. Miért nem az ágyunkban aludtál? Most sokat kell pihenned!

- Meg akartalak várni titeket. Csak nem volt elég izgalmas a sorozat, amit elkezdtem - kuncogtam halkan.

- Legalább napközben pihentél? Láttam, hogy főztél, s a csomagjaink is eltűntek, öblítő illat van a levegőben, így gondolom mostál is. Nem kellett volna! Mind várhatott volna holnapig.

- Jó vagy Sherlock! - ironozáltam - Unatkoztam. Nem volt jobb dolgom, így megcsináltam. Amúgy is, terhes vagyok, nem haldoklom. Meg, ha meghagyom holnapra, akkor mit ennétek vacsorára?

- Valamit csak találtunk volna! - ért be közben velem a szobánkba.

- Persze az utazás, majd az egész napos gyakorlás után biztos nagyon sok kedvetek lett volna bármit is csinálni. Valószínűleg elmentetek volna éhgyomorral aludni. Na nyomás vacsorázni! Itt várlak.

Nyomtam egy csókot a szájára, majd bebújtam a takaró alá.

Egy jó félóra múlva jött vissza, és elvonult gyors letusolni. Én persze közben újra elbóbiskoltam.

Már csak arra eszméltem fel, mikor bemászott mellém, s hátamhoz bújt, fejét nyakhajlatomba illesztette, egyik kezét fejem alá, a másikat a hasamra vezette.

- Jagiya, alszol? - suttogta halkan a fülembe.

- Hmmm - most csak ennyi tellett tőlem.

- Mit szólnál egy május eleji esküvőhöz? Most, hogy jön a baba, nem kellene sokáig várni. Mi is nagyon elfoglaltak leszünk utána az új albummal. Így lenne egy hónapod elkészülni.

- Jól hangzik - fordultam felé - egyszerűbb, ha még nincs nagy hasam. Nem szeretnék begurulni az oltár elé. Még a végén meggondolod magad.

- Soha! - csókolt meg lágyan - Ha kétszer ekkora is leszel, nekem akkor is te leszel a tökéletes nő. De mostmár aludjunk. Holnap pedig belefoghatsz a szervezésbe egy esküvőszervező segítségével. Már sok rendezvényt segített lebonyolítani nekünk is. Szerintem jól kijöttök majd. 잘자 자기야! (jalja jagiya)

MinHa, az esküvőszervezőnk, egy 25 év körüli, csinos, magas vékony alkatú lány volt. Hosszú barna haját laza kontyba tekerte a feje búbjára, mélybarna szemei pedig alaposan vizslatva cikáztak végig rajtam, miközben az emelvényen állva a negyedik ruhában pózoltam előtte.

- Nem, ez sem az igazi! - rázta a fejét komolyan.

Sóhajtva vettem tudomásul, hogy még mindig nem végeztünk. Kezdtem elfáradni, s már elég éhes is voltam, így szédelegtem is egy kicsit. Elvégre az esküvő előkészítése közben sem lettem kevésbé terhes.

MinHa kiszúrta, hogy nem voltam jól s kezembe nyomott egy müzliszeletet.

- Te vagy a legjobb! - mosolyogtam rá hálásan.

- Tartsunk egy kis szünetet! - kacsintott rám - Elvégre nem hajt senki sem minket. A mai napot erre szántuk. Egyél-igyál, nehogy rosszul legyél itt nekem. Ülj le, pihenj egy kicsit. Addig én megnézem a kínálatot.

Majd egy jó tíz perc múlva visszajött egy, az eddigiektől merőbben eltérő szabású ruhával.

- Úgy gondoltam, próbáljunk ki valami mást. Ez szerintem kényelmesebb is lesz neked, mint a fűzős, hercegnő stílusú ruhák.

A ruha egyszerű volt, de gyönyörű, és nagyon kényelmes. Mikor kijöttem a próbafülkéből MinHa boldogan csapta össze kezeit:

- Tökéletes! Egy laza rózsacsokor, félkonty, zöld-arany smink, és szerintem elég egy fehér balettcipő hozzá, így megúszod a magassarkút. Mit gondolsz?

- Imádom! - mosolyogtam rá boldogan. Most éreztem csak igazán, hogy tényleg megtörténik, férjhez megyek!

- Nos, akkor menjünk vissza a dormba, s beszéljük át a menüt, a zenét, stb.! - mondta, mikor már a saját ruhámban jöttem vissza a fülkéből - A ruhát kifizettem, s kiszállítják, hogy biztos ne essen baja.

Otthon már a fiúk is beszálltak a tervezgetésbe, most épp volt rá idejük. Mikor épp a dalokat válogatták, amit nyugodt szívvel rájuk bíztam, hisz zene terén kinek lenne jobb ízlése mint nekik, félre hívtam a csapat kapitányát.

- Hongjoong, szeretnék kérni tőled valamit! - kezdtem kicsit zavarban lévő hangon.

- Mond csak nyugodtan.

- Tudod, most nagyon hiányoznak a szüleim. Anya boldogan vetette volna bele magát a szervezésbe. Apa pedig büszkén feszített volna mellettem a bevonuláskor - bicsaklott meg a hangom, de összeszedtem magam, s rámosolyogtam a velem szemben álló férfira.
- Arra gondoltam, hogy megkérdeznélek, átvennéd-e apukám helyét az oldalamon, s megtisztelnél-e azzal, hogy az oltárhoz kísérsz? Nagyon tisztellek, s szeretlek, mintha bátyám lennél. Nagyon boldoggá tenne, ha elvállalnád ezt a feladatot!

Hong megilletődve, könnyes szemmel ölelt meg, s úgy válaszolt:

- Örömmel! Enyém a megtiszteltetés, hogy, bár pótolni nem tudom, de helyettesíthetem édesapádat ezen a jeles napon!

- Köszönöm szépen. Így nekem is sokkal könnyebb lesz, hogy ott lesztek mellettem. Ti vagytok a családom.

- Egyébként, beszélgettünk Seonghwa-val a minap. Felmerült, hogy hol fogtok lakni az esküvő után. Ha neked is jó, s nem zavar, mi boldogok lennénk, ha maradnátok!

- Nem fogunk zavarni? Egy kisbaba nem arról híres, hogy csendes.

- Nem lehet zajosabb a 99-es line-nál - nevet - de őszintén szólva, szerintem senkit nem fog zavarni. A szobáink az emeleten vannak. Amikor fáradtak vagyunk, akár ágyút is elsüthetsz a fejünk mellett, az se zavarna. Egyébként pedig, a kicsinek is jó dolga lesz 7 oppával. El lesz kényeztetve.

- Ebben biztos vagyok! - nevettem fel.

- Nos, mit gondolsz?

- Ha Seonghwa is így gondolja, és titeket sem zavar, én szívesen maradok. Feltéve ha szóltok, ha már sokak vagyunk számotokra. Már az is nagy szó, hogy engem befogadtatok, most lesz egy babánk is. Nem szeretnék teher lenni számotokra.

- Aigo, ne kezd megint! Soha, ismétlem SO-HA nem leszel nekünk teher! Legfeljebb annyiban lett más, hogy ideköltöztél, hogy megkönnyítetted az életünk. Főztél, mostál, takarítottál helyettünk. Lényegesen könnyebb volt, a hosszú próbák, fellépések után.

- De azért sok gondot, aggodalmat is okoztam!

- Amelyek egyikéről sem te tehettél! - szakít félbe.

- Azért nem lehetek elég hálás.

Ekkor jön oda Seonghwa is hozzánk.

- Megkérdezted? - kacsintott rám. Neki már korábban említettem, mit szeretnék kérni a barátjától, s ő boldogan támogatott.

- Igen, s elfogadta. Illetve szóba került a lakhatásunk is, s ha neked is jó, én szívesen maradok itt, amíg ez senkit nem zavar.

- Nekem is tökéletesen megfelel, ha maradunk. Hisz itt a családunk! - csap egy aprót barátja vállára.

- Akkor ezek szerint minden készen áll a nagy napra, jöhet a buli! - kiáltott fel Hong.