Hosszú ideje nem aludtam ilyen jól. Semmi rémálom, semmi forgolódás. Kipihenten nyitom ki szemem a reggeli napfényre. Oldalra fordulva látom, ahogy Seonghwa még alszik.

Szegény már megint fent volt miattam az éjjel. Hagyni kellene aludni, amíg csak lehet.

De a többiek fel fogják verni, ha éhesek lesznek.

Az lesz a legjobb, ha készítek gyors valami reggelit. Meg a próbára készített ételt is el kell még csomagolnom nekik.

Óvatosan kiosonok a mosdóba, majd a konyha felé veszem az irányt. Magammal hozom Hwa mobilját is, mert nem akarom, hogy idő előtt felkeltse az ébresztőóra. Miattam már így is elég keveset aludt mostanában.

Gyors eldobozolom az ebédjüket.

Csak egy kis csirkemell, tetején vegyeszöldség-mixxel, sajttal. Amolyan hús és köret egybe. Szeretem az ilyen fogásokat, mert kevesebb munka, mégis finom. Nem mellesleg kevesebbet is kell utána mosogatni.

Mikor végzek, nekilátok a reggelinek.

Tojástekercs, sült virslipolipok, és saláta. Főzök le kávét és teát is, legyen választék.

Mire végzek, néhányan már jönnek le az emeletről.

- Jó reggelt! - üdvözlöm az első madárkákat, Hongjoong-t, Wooyoungot és Mingit. Még félkómásan támasztják a pultot.

- Kész a reggeli. Szólok a többieknek is! Addig igyatok egy kávét vagy teát!

Azzal otthagyom az ásítozó társaságot.

Felmegyek az emeletre, Yunho és Jongho szobájával kezdem.

Bekopogok, majd halkan benyitok.

A maknae már fent van, fülessel a fején a telefonját bújja.

Akkor ezért nem kaptam választ!

Intek neki, mire lekapja a fejéről a headsetet.

- Jó reggelt, kész a reggeli!

- Köszi, felkeltem Yunhot, és megyünk!

- Rendben - azzal behúzom magam után az ajtót.

Yeosang és San következik. Mikor a kopogás után benyitok a szobába,látom, hogy még alszanak.

Yeosang, mint egy angyal szuszog békésen, San pedig Shibert ölelve hortyog.

Nincs szívem felkelteni őket, de sajnos muszály, mert hamarosan itt a menedzser értük, és nem lesz idejük elkészülni.

Előbb Yeo-t keltegetem, mert ott nagyobb eséllyel járok sikerrel.

Mikor kinyitja szemeit, pislogva próbál teljesen felébredni.

- Jó reggelt! Bocsi, hogy felkeltettelek, de kész a reggeli, és készülnötök kell utána!

- Semmhii bhajh! - nyom el egy ásítást.

- Felébresztem Sant is, addig menj, mosakodj meg! -húzom ki az ágyból, s állítom be a helyes irányba.

Ki is megy, én pedig nekilátok a másikat is felkelteni, ami nehezebb mint gondoltam. De nem adom fel!

Drasztikus lépéshez folyamodom, s kikapom a kezei közül Shibert. Csukott szemmel, tapogatózva kezdi keresni. De nem jár sikerrel.

- Sannie! Jó reggelt napsugár! Ha szeretnéd visszakapni a barátodat, fel kell kelned és le kell jönnöd érte! Mellesleg, kész a reggeli!

Azzal kirohanok a zsákmányommal, s meg sem állok a konyháig.

- Hát te hova rohansz ennyire? - néz rám meglepetten az időközben teljesen felébredt kapitány.

De nincs időm válaszolni, mert már hallom is Sant:

- Lana, ezt még megbánod! Senki sem veheti el tőlem a kutyusomat! Szegény, biztos meg van ijedve, hogy elraboltad!

Itt már mindenkinek leesett, hogy miért iszkoltam le olyan sebesen, s hangos derű söpör végig a társaságon.

- Nyugodj meg, gondját viseltem, nincs semmi baja. De másképpen nem tudtalak felébreszteni! - s odanyújtom neki a plüsst.

- Hogy ez nekünk eddig miért nem jutott eszünkbe? - csap a homlokára nevetve Hongjoong.

Erre megint mindenki jóízűen felkuncog, csak San néz szúrósan a leaderre.

- Na megyek szólok Seonghwának is - indulok meg a szobánk felé.

- Tényleg, ő hogy-hogy még alszik? Nem szokott ennyit aludni! - kérdezi Woo.

- Megint ébren volt miattam, így reggel inkább kiosontam reggelit készíteni nektek, hogy ne kelljen felkelnie - fordulok vissza a válasz erejéig.

- Oh értem. Akarsz róla beszélni?

- Nem igazán... - húzom be a nyakam, majd újra sarkon fordulok, s megyek felkelteni a legidősebbet is.

Mikor benyitok a szobába, még mindig ugyanolyan békésen alszik.

Halkan megközelítem az ágyat, s befekszem mellé. Pár percig csak figyelem, majd a tenyeremmel finoman megsimogatom az arcát. Mikor elkezd ébredezni, mosolyogva üdvözlöm :

- Jó reggelt! Sajnos ideje felébredni, mert lassan mennetek kell. Remélem valamennyire ki tudtad pihenni magad.

- Jó reggelt! - köszön vissza félálomban ő is - Mennyi az idő?

- Lassan 9 óra. Ha jól emlékszem 10-re kell bent lennetek, ugye?

- Mi?! Már 9? Miért nem szólt az ébresztő, vagy miért nem keltettetek fel? Még reggelit is kell készítenem! - ül fel ijedten.

- Nyugi, már mindent megcsináltam. Direkt hagytalak tovább aludni, nehogy miattam megint kimerülten kelljen dolgoznod.

- Te mégis mióta vagy fenn? És miért nem aludtál, hisz ugyanúgy ébren voltál, sőt többet is, mint én!

- Kidobott az ágy. Rég nem aludtam ilyen jól. És engem nem fárasztottak le annyira, mint titeket a próbán - mutatok rá a különbségre.

- Akkor is többet kell aludnod! - néz rám szigorúan - Ha nem alszol rendesen, a végén még megbetegszel itt nekem.

- Rendben, igyekezni fogok. De most már kelj fel, mert elkéstek!

- Naa, és a reggeli üdvözlés hol marad?

- Már mondtam, hogy jó reggelt! - nézek rá értetlenül.

- Én erre gondoltam - húz le a pólóm nyakánál fogva magához, s lop egy csókot magának.

Kicsit meglepődöm, mert bár az éjjel is megcsókolt, nem tudom, hogy mi is ez köztünk, s hogy is akarja kezelni ezt az egészet.

Láthatja rajtam, hogy valami nem kerek. Szemei arcomat vizslatva cikáznak, s mikor nem mondok semmit, rákérdez:

- Mi a baj Jagiya?

- Nem tudom, csak annyi kérdés van bennem. Mit csinálunk? Miért én? Mi lesz ezután? Titkolózunk, vagy beavatjuk a többieket is? Te egy idol vagy. Mi lesz ha kitör a botrány? Egyáltalán szabad ezt nekünk? - fakadok ki.

Felül, s az ölébe húz.

- Nyugi Lana! - simogat nyugtatóan - Először is, igaz, hogy az éjjel nem beszéltük meg, és ha nem volt elég egyértelmű a vallomásom, akkor most mondom, hogy azt szeretném, ha a barátnőm lennél. Mármint, ha te is szeretnél az lenni!

Kérdő tekintetére beleegyezően bólintok.

- Másrészt, megoldunk mindent - folytatja - Itthon szerintem nem kell titkolóznunk. A többiek, ahogy ismerem őket, valószínűleg már amúgy is sejtik. Persze, csak, ha te is szeretnéd. Nem akarok ráderőltetni semmit.

- Csak itthon ne kelljen. Azt nem bírnám elviselni, hogy többieket be kellene csapnom. Nem szeretnék bújkálni előlük.

- Ebben egyetértünk. Odabent pedig majd szólok, de nem hiszem, hogy akadékoskodnának. Csak a nyilvánosság előtt kell még egyelőre óvatosnak lennünk.

- Rendben.

- Most, hogy ezt megbeszéltük, kapok egy rendes jó reggelt puszit? - néz rám incselkedve.

Nevetve hajolok oda, s egy gyors csókot nyomok a szájára, de mikor elhúzódnék, elkap a tarkómnál fogva, s elmélyíti a csókot. Pár perccel később pihegve válunk szét.

- Ezért már érdemes volt felkelni! - mosolyog.

Persze az arcom már megint ég, amin ő elégedetten mosolyog.

- Na gyere enni, mert a többiek már éhen halnak, s el fogtok késni! - próbálom terelni a témát.

Nevetve indul meg utánam a konyhában várakozó társaihoz.