Elmúlt a nyár, s eljött az ősz.

Különösebben sok minden nem történt.

Na jó, ez nem teljesen igaz...

A fiúknak ugyanis igen is sok dolga volt.

Hisz július végén kijött az új albumuk, s a combackkel jött egy csomó új feladat is. Promótálás, tv műsorok, fellépések, s még a jó ég tudja mi, mert én már nem tudtam követni.

Csak azt tudtam, hogy egy jó ideje olyan lefoglaltak, hogy csak aludni járnak haza.

Én meg csak annyiban tudtam nekik segíteni, hogy itthon megcsináltam helyettük, amit tudtam.

Reggel indulás előtt beléjük diktáltam némi reggelit. Ha nem tartottam velük, akkor a házat raktam rendbe, s vacsorát főztem. Ha együtt mentünk el, akkor rendeltük a vacsorát.

Seonghwa nem igazán szerette, ha otthon maradtam a kórházi eset óta.

De nem mehettem mindenhova velük, főleg ha a tv-ben szerepeltek, mivel felvetett volna pár kényes kérdést, pl. hogy ki is vagyok, és milyen kapcsolatban vagyok az idolokkal. Ezt pedig ugye egy darabig még nem akartuk nagy dobra verni.

Az ügynökségnél akkor tisztázták a kilétemet, s hogy bármikor jöhetek mehetek az épületben. A biztonságis férfi pedig elnézést kért a történtekért. Nem haragudtam rá, hisz csak a munkáját végezte.

Seonghwa beszélt az igazgatóval is a kapcsolatunkról, aki annyit kért csak, hogy legyünk egyelőre óvatosak.

Ma is forgatáson vannak a srácok, s utána még mennek egy fotózásra is. A menedzser azt mondta reggel, nem valószínű, hogy este tíz előtt végeznének.

Már szabályosan sajnálom őket.

Szeretném kicsit meglepni a kimerült társaságot, ezért kitaláltam, hogy sütit is kapnak ma a vacsora mellé. Van egy családi almáspite receptem, amit most tervezek bevetni.
A házat ellepi a fűszeres illat, míg sül a sütemény.

Közben elindítok egy lejátszási listát, mert nem szeretem a túl nagy csöndet, ha egyedül vagyok.

Vacsorára főzök egy kis csirkelevest, úgy, ahogy otthon szoktuk, sok zöldsséggel, tésztával. Másodiknak pedig rántott húst és zöldséges rizst kapnak. Még nem igazán megy nekem a koreai konyha, így ha én főzök, magyar étel kerül az asztalra. De eddig egyikük sem panaszkodott, sőt kifejezetten tetszik nekik a magyar konyha.

Mire elkészülök már sötétedik. A sütemény már a hideg kövön hűl, hogy fel tudjam vágni. Meg is terítek, hogy rögtön tudjanak majd enni, ahogy hazaérnek. Az ételeket lefedem, hogy ne hűljenek ki teljesen.

Nekiállok eltakarítani a romokat, amik a sütés-főzés után elárasztották a konyhát.

A mosogatás sosem volt a szívem csücske, de muszáj megcsinálni, mert később csak rosszabb lesz. Most nem indítom be a mosogató gépet, ráérek megcsinálni.

Úgyhogy nekigyűrkőzök, elindítom a srácok új albumát, ami elég löketet ad, hogy megharcoljak az edényekkel.

Nyolc órára már csillog minden. Fogom a tepsit, felszelem a pitét, csinos kis rombusz alakú szeletekre vágom. Kipakolom egy tálcára, megszórom egy kis vaníliás cukorral, majd letakarom egy tiszta ruhával, nehogy kiszáradjon.

Mivel itt már nincs több dolgom, úgy döntök, gyors lefürdök, utána pedig nézek valamit.

Letusolok és megmosom a hajam is, mert a zsírszag rendesen beleette magát a sütés alatt.

Fejemre csinos turbánt kanyarintok, és bevonulok a szobánkba felöltözni.

Épp sikerül felkapnom a bugyimat, mikor nyílik a szoba ajtaja, s egy szőke Seonghwa néz be rajta.

Annyira ledöbbenek az új frizuráján, el is felejtem, hogy gyakorlatilag pucér vagyok.

- Ezt az üdvözlést meg tudnám szokni - húzza magabiztos mosolyra a száját.

Ekkor esik le, hogy fel kellene öltöznöm. Gyors magamra kapom a pizsimet.

De még mindig köpni-nyelni nem tudok. Eszméletlen jól áll neki ez a frizura.

Ó, és az arcát elnézve, ezt ő is nagyon jól tudja!

- Elvitte a cica a nyelved Jagi? - neveti ki megnémult mivoltomat.

- Nem, - szedem össze magam - csak megdöbbentem, hisz ez elég éles váltás az előző sötét tincsek után. De tetszik. Nagyon jól áll. Sexy.

- Tudom, hogy sexy vagyok, - dörmögi mély hangon, közben megölel, s egy csókot nyom a számra - de jó a te szádból is hallani!

Na én itt leszek pirosabb, mint a magyarok fűszerpaprikája. Mert bár együtt vagyunk egy ideje, a csóknál, gyengéd simogatásoknál tovább még nem igen jutottunk. Oh, nem mintha nem akarnánk, csak úgy izzik köztünk a levegő. Egyszerűen még nem sikerült megtalálni a megfelelő időt. A kórház után a gyógyulás volt a fontosabb, utána pedig a csapat lett túl elfoglalt.

Nevet egyet jóízűen piros arcomon, majd ad még egy csókot.

- Nem vagytok éhesek? - terelem a témát másfelé - Csináltam vacsorát, meg van egy kis meglepim is utána.

Seonghwa viszont nem bír magával ma este.

- De szabályosan éhezem, kaphatok kóstolót? - tapad rá újra ajkaimra.

- Aish, Park Seonghwa. Mi lelt téged? Éhen fogtok halni, menjünk vacsorázni! - tolnám az ajtó felé, de nem igazán vagyunk egy súlycsoportban, így persze meg se moccan.

- Már nem szeretsz? - dobja be a durcás arcot.

Nagyot sóhajtok, arcát kétoldalról tenyerembe fogom, hüvelykujjammal végig simítom puha bőrét, s egy szenvedélyes csókba invitálom. Először csak finoman, majd egyre hevesebben falom puha párnácskáit. Kezdeti tétovázásomat elűzi, mikor egy morgásszerű hang tör fel belőle. Nyelvemmel simogatom, de itt átveszi az irányítást, derekamra marva odahúz magához, közben nyelve behatol szám rejtekébe, s elkezdi felfedezni azt.

Lihegve válunk el egymástól, mikor kifogyunk a szuszból.

- Azt hiszem ez elég válasz a kérdésemre - mosolyog rám elégedetten.

- Nagyon szeretlek! - bújok oda hozzá.

- Én is szeretlek Angyal! - puszil bele a hajamba - Menjünk vacsorázni! Kíváncsi vagyok a meglepetésre.

Kivonulunk a konyhába, ahol már gyülekeznek az éhező tagok.

- Na végre, hogy ti is előkerültetek! - csapja össze a kezeit Hongjoong.

- Lana, itt valaminek isteni illata van, mit eszünk? - érdeklődik San.

- Meglepetés - kacsintok rájuk.

Hangos méltatlankodást kapok válaszul.

- Nyugalom! - csitítom őket - Vacsora után megkapjátok.

- Akkor együnk! - kiált fel izgatottan Yunho.

Körbeüljük a szigetet, s mindenkinek merek a még kellően meleg levesből.

Nem sokára csak a jóízű nyammogást, cuppogást lehet hallani.

Mikor kiürülnek a tányérok leszedem az asztalt, amiben a maknae is segít, hiába mondom neki, hogy megoldom egyedül is.

Odavisszük a rizst és a húst középre, közben Hwa és Yeo kicseréli a tányérokat, s az evőeszközöket.

Hamar eltüntetik a főételt is. Élvezet nézni, ahogy a kimerült csapat feltöltődik energiával.

Beterelem a jóllakott sereget a nappaliba.

Eltakarítok gyorsan magunk után, de a mosogatást most a gépre bízom, mert nem akarom megváratni a kíváncsi társaságot. Először a bögrékbe töltött forró, fűszeres almalevet viszem be, s teszem le a kisasztalra, majd a következő kanyarral a nagy tálca puha almáspitét.

Elismerő mormogások, kacsintások, hümmögések és ölelések a jutalmam.

- Lana ez nagyon finom - kapok egy ragacsos puszit szerelememtől.

- Örülök, hogy tetszik. Megérdemlitek. Nagyon keményen dolgoztok mostanában.

Beszélgetünk még egy kicsit, míg a forró almalé és a süti kitart, majd mindenki elvonul letusolni, és aludni, hisz a nehéz napoknak még nincs vége.