Reggel arra ébredek, hogy egy kar szorosan ölel a hasam körül, a tarkómat pedig meleg levegő simogatja.

Kell egy pillanat, mire kapcsolok, hogy hol is vagyok, és hogy a kar tulajdonosa Seonghwa.

OMG!!! A biasommal aludtam!

Fejem elvörösödik, ahogy visszatartom a levegőt, nehogy felsikítsak.

- Azért meg ne fulladj! - suttogja a fülembe.

Ijedtemben kiszakad belőlem a bent tartott levegő, és köhögni kezdek.

- Basszus, jól vagy? - ül fel aggódva, és finoman megpaskolja a hátam.

Bólintok, és végre normálisan veszem a levegőt.

- Megijesztettél! - nézek rá bosszúsan - Azt hittem alszol.

- Felébredtem arra, hogy nem veszel levegőt, bekapcsolt a belső vészjelzőm - mondja teljesen komoly arccal.

- Csak próbáltalak nem felkelteni - vörösödök el újra a gondolatra, ami akkor a fejemben járt.

- Hmm, most mi jár a fejedben? - vigyorodik el - Pirosabb vagy, mint egy paradicsom.

- Ööö, semmi? - hangzik inkább kérdésnek, de zavaromat nem tudom palástolni.

- Ó persze, és én ezt el is hiszem! - gúnyolódik - Na, ki vele! Úgysem úszod meg, az arcod lebuktatott.

Elbújok a takaró alá, de levegőt sincs időm venni, már le is repül rólam, s landol a földön a túloldalt.

- Nos? - hajol fölém - elárulod végre, hogy miért vagy olyan zavarban?

- Ahh, mindegy - hunyom le a szemem, mert, ha nem látom, talán könnyebb kimondani - Eszembe jutott, hogy mióta debütáltatok, azóta te vagy a kedvencem, az ub-m. Most pedig egy ágyban aludtunk, ráadásul összebújva! Azért nem vettem levegőt, mert enyhe fangörcs kerülgetett, és nem akartam senkit felvisítani. Most boldog vagy?

- Uhumm - mormogja mély hangon - de boldogabb lennék, ha kinyitnád a szemed.

Ránézek.

Bár mosolyog, a szemei sötéten izzanak.

Fura érzés gyűlik a hasamban. Nem rossz, csak még soha nem éreztem hasonlót ezelőtt.

Az idilli hangulatot a szobánkba hangosan betrappoló Yunho töri meg.

- Jóóó reggeeelt álomszuszékok! - majd vigyorogva folytatja - csak nem megzavartam valamit?

- Nem! - De! - kiáltjuk egyszerre, én pedig ismét paprika vörösre váltok.

- Azt hiszem, én most kimegyek a mosdóba - és már pucolok is, a háttérben a magas viccmester már leplezetlenül, hangosan nevet.

Elvégzem a dolgom, fogat mosok, majd hideg vízzel arcom is megmosom, hátha enyhül a piros szín.

Mikor már lenyugszik a légzésem, erőt veszek magamon és visszamegyek a szobába.

Yun már nincs bent, Hwa pedig a telefonját nyomkodja az ágyban. Megállok az ágy lábánál, nem tudom mit csináljak.

Ekkor a kezemnél fogva beránt maga mellé, és felém hajol.

- A reggeli beszélgetésünket még koránt sem zártuk le! - néz mélyen a szemembe, amitől én egy nagyot nyelek - De most reggelizned kell! Rendeltem fel reggelit, nem tudtam mit kívánsz így többfélét is. Utána nekem a srácokkal hangpróba lesz, délután pedig főpróba. Este hatkor koncert, utána pedig fanmeeting. A kérdés az, hogy te mit szeretnél csinálni? Itt maradsz, pihensz, filmezel, és egyéb... Vagy szeretnél inkább velünk jönni, és egy kicsit belekukkantani, hogyan is mennek a dolgok?

- Hmm az első nagyon csábító, pihenni, míg ti dolgoztok... - vigyorgok rá - de azt hiszem, inkább jófej leszek és lelkitámaszt nyújtok.

- Hálásan köszönjük! Nos akkor öltözz, mindjárt itt a reggeli! - nyom egy puszit a homlokomra, és kimegy a mosdóba.

Ez meg már megint mi a jó ég volt?!

Gyors felöltözöm, mielőtt visszaérne. Egy szűk fehér, combközépig érő farmert és egy rózsaszín-lila batikolt haspólót húzok.

Mire kész vagyok, Seonghwa is felöltözve kerül elő a fürdőből.

Kopognak.

Megérkezett a reggelink.

Tényleg nem viccelt! Rengetegféle étel van itt: tojás többféleképpen elkészítve, palacsinta, gofri, bundáskenyér, és pár szendvics is. Inni van tea, kávé, tej és narancslé.

- Hűű, nem sok ez egy kicsit kettőnknek? Ne szóljunk a többieknek is?

- Ők már elmentek enni. Gondoltam, neked talán így kényelmesebb. Akkor együnk! Jó étvágyat!

- Neked is! - Hmm, annyi minden van itt, azt hiszem mindből veszek egy falatot.

Mire végzünk, a többiek is visszaérnek, majd egy kis szusszanás után elindulunk a buszhoz, ami a helyszínre visz minket.

A fiúk az egész délelőttöt a hangpróbával, színpadi beállításokkal töltik. Én pedig a mobilommal fotózok.

Van 8 szelfim egy-egy taggal. Van jópár fotóm, ahogy bolondoznak, és arról is mikor komollyá válnak, hogy elvégezzék a feladatukat.

A délelőtt gyorsan eltelik, a dél is, én pedig már szédelgek az éhségtől.

Ők vajon hogy bírják ilyen jól? Ahh, le kell ülnöm, mert felnyalom a padlót.

- Minden rendben? - jön oda hozzám Hongjoong.

- Igen - nézek rá kicsit zavarban - csak megszédültem. Túl rég volt már a reggeli.

- 아이고 (aigo), tényleg nagyon elment az idő, ne haragudj! - vakarja meg a tarkóját.

- Mi történt? - fut oda hozzánk Hwa.

- Elfelejtkeztem az ebédidőről, úgy belemerültünk a dolgokba, Lana pedig megszédült.

- Akkor menjünk, itt már úgyis végeztünk! - azzal hirtelen ölbekap, és elindul velem a parkoló felé.

- Hé, tudok ám járni magam is! - ficánkolok, hogy tegyen már le.

- Nem azt mondtad, hogy szédülsz? Nem hiányzik, hogy eless, aztán meg az ügyeleten köss ki...

- És a többiek? Ők nem jönnek?

- Dehogy nem, itt vannak mögöttünk.

Átlesek a válla felett, és tényleg ott vannak mind, sőt vigyorog mind, mint a tejbetök.

- Aish, ez olyan kínos! - motyogom magyarul.

- Valami baj van? - kérdez rá - nem értettem, mit mondtál?

- Csak azt, hogy a többiek jót mulatnak rajtam, és ez olyan kínos.

- Ne figyelj rájuk, csak engem nézz, én is csak rád figyelek! - szemei már megint sötéten izzanak.

Mi a csoda? Az nem lehet... ugye? Hisz én csak egy senki vagyok.

Kiérünk a buszhoz, és beszállunk, de Seonghwa nem ereszt, így én az ölében utazom.

Az Óváros tér közelében lévő koreai-japán sushizóba tartunk.

Nem igazán vagyok oda a tengeri herkentyűkért, sem a halért, így én egy zöldséges Makit kérek.

Ebéd után vissza kell mennünk a helyszínre, hogy a srácok elpróbálják a setlist-et párszor.

Később visszatérünk a hotelbe, ahol mind veszünk egy gyors zuhanyt.

A fiúkhoz jönnek a fodrászok, sminkesek, hogy a helyszínen már csak a fellépő ruhát kelljen felvenniük.

Én is rendbe szedem magam, dobok fel egy kis sminket, hajam lófarokba felkötöm, mert meleg van, felkapok egy háromnegyedes fekete cicanadrágot, föllülre pedig egy fehér ing tunikát egy vékony fekete övvel. Lábam egy hófehér Converse tornacipőbe bújtatom. Egy vállon átvethető kistáskába beledobok pár fontos dolgot, zsepit, szájfényt, papírokat, pénzt.

Kész is vagyok.

Nemsokára jönnek értünk, hogy induljunk.

Ötre már a stadionban vagyunk.

Kapok egy karszalagot, amivel szabadon mászkálhatok, de inkább ott maradok velük, mert nem igazán szeretem a tömeget.

Kezdődik életem első élő ATEEZ koncertje! Nem hittem volna, hogy valaha is eljutok egyre.

Fantasztikus élmény látni élőben, ahogy énekelnek, táncolnak. Mindent beleadnak.

Látom, hogy Seonghwa néha felém pillant, de csak kis időre, le ne bukjunk a rajongók előtt.

Igazi ATINY módjára élvezem végig az előadást. Velük együtt énekelek, táncolok.

A végére látom rajtuk, hogy nagyon elfáradtak. De még van egy kis dolguk. Találkozniuk kell pár szerencsés rajongóval, fotót, aláírást osztogatni. Nem irigylem őket. Én is elfáradtam, pedig nem én adtam három órás műsort.

Bemegyek az öltözőbe, hogy az egyik kanapén ülve megvárjam őket.

Ám közben elalszom.

Arra riadok fel egy pillanatra, hogy ölbekapnak, és visznek ki a buszhoz. Ráborulok az illető vállára, és alszom tovább.