Az előzményekből:

- Tudod Jagi, sokat gondolkodtam, s arra jutottam mikor holnap hazaviszlek, szeretnélek úgy bemutatni a szüleimnek, hogy a menyasszonyom vagy. Nem tudom nélküled elképzelni az életemet. Veled szeretnék családot alapítani, megöregedni. Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz? Lennél a feleségem?

Én pedig nem gondolva arra, hogy mindez mivel járhat majd, könnyes szemmel válaszoltam:

- Igen!

Szerelmem boldogan húzza az ujjamra a gyönyörű drágaköves gyűrűt, majd egy lágy érzéki csókkal pecsételjük meg a pillanatot.

Ám ekkor hirtelen megtörik az idill, ugyanis a szobaajtónk kivágódik, s 7 fiú szó szerint beesik rajta, lelkesen, hangosan gratulálva.

Fogalmam sincs honnan, de előkerül egy üveg behűtött pezsgő, poharakkal. Miután mindenkinek töltenek, Hongjoong mond köszöntőt:

- Tudjátok, nagyon örülünk nektek! Lana igazán kedves, helyes lány, s biztosan tudjuk, hogy önmagáért szereti Seonghwa-t, nem a hírnevéért. Lana, nem volt könnyű életed, s boldog vagyok, hogy nálunk otthonra leltél. Mivel Seonghwa olyan, mintha a bátyám lenne, mostmár te is a családunk tagja leszel, bár azóta annak számítasz, mióta elhoztunk, viszont mostantól hivatalos! Kívánom, hogy minden elétek gördülő akadályt le tudjatok küzdeni! Sok boldogságot nektek!

- Sok boldogságot! - emeli mindenki a poharát ránk.

- Csókot, csókot! - kezd kántálni Woo, de nem sok kell hozzá, hogy mind csatlakozzanak.

Seonghwa már tudja, addig úgyse lesz nyugta, míg nem teljesíti a kívánságukat, így lehajol, s lágy csókot hint ajkaimra.

- Na, de most már jó éjszakát, mert holnap mind korán indulunk! - tereli ki a társaságot a szobából.

Hamarosan elcsendesedik a ház, ahogy mindenki elvonul aludni. Mi is ágyba bújunk, s miközben befészkelem magam Seonghwa ölelésébe, nyakamba puszilva kérdezi:

- Tetszik az ajándékom, Jagiya?

Ahogy meleg lehelete nyakamat éri, áramütésszerű bizsergés cikázik végig gerincem mentén, majd szétáramlik egész testemben, bőrömön libabőrt okozva, bensőmben pillangók hadát kirobbantva, ajkaimat pedig halk sóhajra késztetve.

Elégedett kuncogással nyugtázza, milyen hatással van rám.

Először zavaromban nem is tudom mit tegyek.

De megszáll valami, s a következő pillanatban már feléfordulva túrok bele szőke tincseibe, simítok végig arcán, majd megállok gyönyörű ajkainál. Végighúzom ujjammal telt párnácskáit, ráhajolok, s belesúgom ajkaiba az előbbi kérdésére a választ:

- Csodás ajándék!

... És ahelyet, hogy bezárnám a távolságot, s megcsókolnám, kacagva hátraarcot vágok, s elbújok a takaró alatt.

- Ya! Ez meg mi volt? - hábordik fel életem szerelme - Na várj csak!

S a paplant lekapva csikizni kezd.

- Neeee, hagyd abbaaaaa! - próbálom leállítani, miközben már fuldoklom a nevetéstől - Felkeltjük a többieket!

- Akkor csöndben kell maradnod! - azzal betapasztja a számat sajátjával.

A csikizést felváltja egymás testének feltérképezése.

Kezei melyek az előbb még kínoztak, most felfedező útra indulnak.

Ajkaink hevesen falják egymást, s míg én kezeimmel puha hajával játszom, ő fokozatosan ismerkedik meg testem minden centijével.

Kifulladásig hajszoljuk az élvezetbe a másikat. Elszakad párnáimtól, s ajkaival folytatja édes kínzásomat, hangos sóhajaimra elégedett morgással válaszolva. Csak addig hagyja abba, míg megszabadul ruháitól, majd már csak egy boxerben kezd el engem is vetkőztetni. Nincs már rajtam más csak egy fekete csipke fehérnemű. Visszatér ajkaimhoz, ujjai pedig melleimmel kezdenek játszani a csipkén keresztül, s mikor már majd az őrület határán lebegek, egy mozdulattal szabadítja ki puha halmaimat a fogságból, s kezdi ajkaival kényeztetni őket. Kezei pedig lassan lejjebb indulnak....

Úton

- Jól vagy? - érdeklődik már sokadjára.

- Jól vagyok - felelem mostmár nevetve, hisz olyan aranyos, ahogy aggódik - Vigyáztál rám! Tökéletes volt! - biztosítom sokadjára, s adok egy puszit is mellé, hátha végre megnyugszik.

Csendben utazunk tovább. De kezeim néha idegesen dobognak combomon.

- Izgulsz? - pillant felém a kormány mögül.

Bólintok.

- Nincs miért, imádni fognak! - próbál most ő megnyugtatni engem.

De ahogy közeledünk a Gyeongsangnam tartománybeli Jinjuhoz, egyre idegesebb leszek.

A gyomrom már egyadta görcs, s kínoz a hányinger. Kezeimet már annyira ökölbe szorítottam, hogy tenyeremben kirajzolódik a körmeim lenyomata.

Seonghwa keze simul az enyémre, s hüvelykujja simogatásával igyekszik oldani bennem a feszültséget.

Némileg sikerül lazítanom kicsit, de kisördög nem nyugszik a fejemben, s fújja a magáét:

Nem fognak szeretni! El fognak kergetni! Nem vagyok hozzávaló, nem érek fel hozzá, hisz egy senki vagyok, nem tudok semmit felmutatni, nem tartozok ide, egy idegen vagyok, biztos nem ilyen feleséget szánnak a híres fiuknak!

És így tovább....

Behunyom a szemem s próbálok csak Hwa kezeire koncentrálni. Tudom, hogy ő szeret, s én is őt szeretem, Park Seong Hwa-t, a férfit, nem csak az idolt. Mert bár hozzá tartozik, sokkal több ő, mint egy híresség. Egy érzékeny, gondoskodó, kedves ember, aki egy üzenet miatt képes volt felkutatni, befogadni egy ismeretlent. Annyi mindenen mentünk már keresztül, bízom benne, hogy ez a karácsonyi látogatás nem gördít elénk újabb akadályt.

Szeretném ha a szüleivel, és a bátyjával is jó kapcsolatban lehetnék, s nem szeretném elrontani a család ünnepét.

Lassan megérkezünk. Beérünk a városba, s a kertvárosban bekanyarodunk egy szép kertesház felhajtójára.

Le sem állítjuk a motort, már nyílik a bejárati ajtó, s egy gyönyörű, középkorú nő szalad ki rajta, s ugrik a kocsiból kipattanó fiú nyakába.

Olyan megható jelenet anya-fia találkozása, hogy könnybelábad a szemem.

Közben megérkezik felesége után a családfő is, aki szintén megölelgeti rég nem látott fiát.

Szinte nincs is kedvem kiszállni a kocsiból, s megzavarni a boldogságukat.

De nincs sok választásom, ugyanis Hwa már nyitja is a kocsi ajtaját, s karonragadva, kisegít a járműből.

- Eomma, Appa, szeretném nektek bemutatni Lanát, a menyasszonyomat!

Az jár a fejemben, hogy nekem most lesz végem, világraszóló botrány, és a többi...

...mikor egy kart érzek magam köré fonódni.

- Üdvözlünk a családban drágám, jó végre személyesen látni! Sokat hallottunk már rólad, de sokkal szebb vagy élőben, mint a képeken, amiket a fiam küldött nekünk!

Megilletődve, s kissé megdöbbenve állok leendő anyósom karjaiba zárva, miközben mosolygó páromra nézek.

Mesélt rólam a szüleinek, sőt meg is mutatott nekik? És nem utálnak?

Hirtelen lekerül a lelkemről a felgyülemlett feszültség, s ez átszakít bennem egy gátat, ami miatt sírva fakadok.

Seonghwa apja finoman lefejti rólam feleségét:

- Ejnye Jagiya, ne rohand le, megrémíted szegényt!

Seonghwa közben engem próbál vígasztalni:

- Mi a gond Lana? Egész úton olyan feszült voltál. Most pedig anyám egyetlen ölelésétől összetörsz. Mi a baj Jagi?

Mikor sikerül rendeznem valamennyire légzésemet, szipogva, dadogva válaszolok:

- Nih-incs sehmmi bha-aj! Csak u-úgy féhl-tem, hogy mit gondolnak rhólam. Azután mikor anyuh-kád megöh-lelt, a megkönnyebbüléstől elshir-tam magam.

- 아이고! (Aigo) drágám! - jön vissza az anyukája - Hát miért ne szeretnénk egy ilyen csodálatos lányt, aki ennyi boldogságot ad a fiunknak?

- De annyi gondot is okoztam neki! - szipogok.

- A gondok az élet velejárói drágám - ölel meg újra - az a fontos, hogy ne hagyjuk, hogy legyűrjenek minket. S ketten könnyebb, mint egyedül!

- Na, de mostmár menjünk be, mert megfázunk! - szól apósom, s beterelget mindannyiunkat a jó melegbe.