Mire kiérünk, már mindenki a reggeli körül tolong.

- Ah, most hogy végre teljes a létszám, együnk! - csapja össze a kezeit Yunho.

-Akkor jó étvágyat! - int a kapitány is, és nekilátnak az evésnek.

Mikor már csak a kávéját, illetve teáját kortyolgatja mindenki, Seonghwa egy kis figyelmet kér a többiektől.

Kicsit félek, mert sejtem, hogy miről fog beszélni, és tartok a reakcióiktól. Még az is lehet, hogy el kell mennem. Erre kicsit szaggatottan kezdem venni a levegőt.

A keze ráfonódik az enyémre, s biztatóan rászorít, majd simogatva nyugtatgat. Légzésem lecsendesedik.

- Srácok, szeretnénk nektek valamit elmondani... - kezd bele a legidősebb, de nem hagyják neki befejezni a mondatot.

- Hah, én megmondtam! - ugrik fel ujjongva Wooyoung.

- Úgy tudtam! - csap egymás tenyerébe Jongho és Mingi.

- Mondtam, hogy valószínűleg már sejtik! - von vállat vigyorogva Seonghwa.

- Mit sejtünk? - kapja fel a fejét Yeo. Mire kitör a nevetés a csapatban.

- Csak, hogy Yeosang is képben legyen - emeli fel a kezünk az asztal fölé Hwa - Lana és én egy pár vagyunk. Nektek szerettük volna elmondani először, majd később odabent is szólok. Viszont a világ előtt egyelőre maradjon titokban. Márcsak azért is, hogy egyelőre nyugtunk legyen.

- Gratulálunk nektek! - mosolyog a kapitány, de nem sokáig tart az idill, mert ránéz az órájára.

- Tíz percen belül itt a kocsi, úgyhogy kapjátok össze magatokat!

Gyorsan felöltözünk, én egy nagy táskába bepakolom az ételeket, pár csomag energiaszelettel, ásványvízzel, sportitalokkal együtt.

Kapnám fel a vállamra a csomagot, mikor Hwa kikapja a kezemből.

- Ezt majd én viszem, meg ne húzd magad. Láttam, hogy rendesen megtömted - majd nyom egy puszit a homlokomra - gyere menjünk.

A kisbusz már a ház előtt áll, a csapat gyors bepréselődik, s el is indulunk az ügynökség felé.

Odabent, mielőtt elkezdenék a próbát, Hongjoong figyelmet kér:

- Ma kiróbálunk egy új módszert srácok! Óránként tartunk egy 10 perces pihenőt, addig lehet, inni, mosdóba menni, esetleg enni egy energia szeletet. Utána újult erővel folytatjuk. Remélem, hogy ez javítani fog a teljesítményünkön, s könnyebben megy majd a munka! Na akkor ne lazsáljunk tovább, gyerünk bemelegíteni!

Yunho vezeti ma a bemelegítést, egy jó tízperc alatt jól átmozgatja a fiúkat.

Ezután jönnek a koreográfiák. Az előre összeállított lejátszási listán pörögnek a dalok egymás után. Fantasztikus élőben látni, főleg ilyen közelről, ahogy mozognak! Lélegzetvisszafojtva figyelek. Egy élmény nézni őket.

Letellik az első óra. Gyors kiosztom nekik a vizet, s a sport italokat. Illetve kezükbe nyomok egy-egy törülközőt is.

Seonghwához megyek utoljára, s segítek felitatni az izzadságot az arcáról, nyakáról.

- Naaa! - háborog San - Mi ez a megkülömböztetett figyelem, kérem szépen?! És velünk mi lesz?

- Bocsi srácok, de ez csak nekem jár, szerezzetek magatoknak saját barátnőt! - ölel magához Hwa.

- Aish, de irigy vagy! - majd kisfiúsan nyelvet nyújt az idősebbre.

De lassan lejár a pihenőidő, így nekiállnak folytatni a próbát.

A harmadik szünetben előveszem az ételt amit sütöttem, hisz már jócskán benne vagyunk az ebédidőben.

Vidáman esnek neki, nem kell őket noszogatni.

- Lana ez nagyon finom! - dicsér teliszájjal Yunho.

- Ennél finomabbat még nem is ettem! - csatlakozik hozzá Woo is.

-Hé, és amit én csináltam?! - néz rá tettetett felháborodással Seonghwa.

- Az is finom hyung, de Angyalé finomabb! - vigyorog a fiatalabb.

Én pedig nem győzök pirulni a sok dicséretre.

- Ez igazán semmiség!

- Dehogy semmiség, hisz fél éjszaka fent voltál miatta! - mondja a kelleténél hangosabban a párom.

- Te éjszaka csináltad ezt? - néz rám nyugtalanul Hongjoong.

- Miért nem aludtál, valami baj van? - aggodalmaskodik Woo is.

- Esetleg zavart valami? Vagy mi zavartunk? - kérdezi Mingi

- Tudunk segíteni? Bármi is a baj, találunk megoldást! - fejezi be a sort Jongho.

Én hirtelen köpni-nyelni nem tudok, annyira meghat a törődésük. Szinte szégyellem magam, hogy megint miattam aggódnak.

- Nincs semmi baj srácok, már dolgozunk a problémán! - ment ki Hwa, miközben hátulról nyugtatólag megölel.

- Rendben, de szóljatok, ha tudunk segíteni! Egy család vagyunk! Eight, akarom mondani, nine makes one team! - zárja le egy kacsintással a témát a kapitány.

Pár perc múlva folytatódik tovább a gyakorlás.

A délután folyamán már nem történik semmi különös. Pörögnek az órák, a beszúrt pihenőkkel a tagok sokkal jobban bírják, mint a múltkor.

Végül este nyolc óra körül Hong úgy dönt, hogy ma egész jól haladtak, így mára ennyi elég lesz.

Szerintem még sok is, de ez csak az én véleményem. A rajongók nem is sejtik mennyi munkájuk van a fiúknak abban, hogy a legjobbat nyújtsák az ATINY-nek.

Elmennek letusolni, átöltözni, én addig kint várok rájuk a folyosón.

- Hé, maga mit keres itt?! - kiált rám dühösen egy biztonságis a folyosó végén s siettve megindul felém.
- Nem hallotta?! Válaszoljon - dörren rám újra a nagy darab férfi.

Ijedten meredek rá, hirtelen cserben hagy minden nyelvtudásom, lefagyok, már behúzott nyakkal, kezemet a fejemre vonva rettegve várom az első ütést, az üvöltözést.

Karon ragad, s elkezd kifele húzni az épületből. A félelem olyan szinten elhatalmasodik rajtam, hogy nem kapok rendesen levegőt, szemem előtt fekete foltok táncolnak, gyomrom forog.

Egyszer csak enyhül a csuklóm körül a szorítás.

Majd a következő pillanatban kint találom magam az utcán.

- Mégegyszer nem akarom magát itt meglátni! Mi nem tűrjük meg itt a zaklatókat!

- De én... - kezdenék bele, de meg sem várja a mondandóm, belülről rám zárja az ajtót.

Kint ragadtam egyedül Szöul sötét utcáin.

Hirtelen azt sem tudom mihez kezdjek. Tapogatva keresem a mobilom, de rá kell jönnöm, azt bizony fent hagytam a próbateremben.

Most mi lesz velem? Vajon merre kell hazajutnom? Azt sem tudom, melyik az az utca. Eddig nem voltam soha sehol  egyedül.

Mihez kezdjek most?

Megpróbálom megkeresni a hátsó bejáratot, ahol kiszálltunk a kocsiból.

De ez egy hatalmas épület. Eléggé félek egyedül a sötét hátsó utcán végig menni. De nincs más választásom.

Már fordulnék be a parkoló felé a sarkon, mikor egy nagy szemetes mögül alkoholtól bűzös, koszos férfi lép ki elém.

- Szia cicám, eltévedtél? Nem akarsz játszani?

Próbálom nagy ívben elkerülni, de sajnos nem eléggé részeg, így gyorsan utánam kap.

- Ne olyan gyorsan cica! Szórakozni akarok! - morog rám.

Most mihez kezdjek?

Próbálom kirántani a karom koszos kezei közül, de erősebb nálam.

Egy mozdulattal bevág a fal melletti szemét közé. Fejem nekicsattan a falnak. Még látom, hogy megindul felém:

- Ne félj cica, jól fogunk szórakozni! Én legalábbis biztos! - nevet fel gonoszan.

Többre nem emlékszem, a fejemre mért ütés miatt elájulok.