Elkezdődött az Advent.

Nekem.

A fiúk továbbra is őrült tempóban dolgoztak. Alig láttam őket, és szegények nem igazán tudták kiélvezni a karácsonyi készülődés varázsát.

Az első gyertyagyújtáskor itthon sem voltak. Japánban koncerteztek. A másodiknál úgy volt, hogy együtt leszünk, de behívták őket egy rendkívüli fotózásra.

Sajnáltam.

Jó lett volna együtt hangolódni az ünnepekre. Sajnos az ügynökség nem így gondolta. Nem is lassítanak az ünnepekig. Tv műsorok, fotózások, koncertek. Nem tekintettek rájuk emberként, csak termékekként, akiknek pénzt kellett hozniuk.

Féltem, hogy baj lesz még ebből a hajtásból, de azt kívántam, ne legyen igazam! De sokszor olyan kimerültek voltak, hogy enni sem volt erejük. Viszont ha nem ettek, attól szintén legyengültek volna. Ördögi kör.

Igyekeztem a lehető legjobban megkönnyíteni az életük. Átvettem tőlük minden itthoni teendőt, hisz amúgy is ők adtak tetőt a fejem fölé, ez volt a legkevesebb. Ha hazajöttek, már ha hazajöhettek, mindig főztem nekik, hogy ezzel se kelljen foglalkozniuk.

Plusz megpróbáltam becsempészni az ünnep varázsát, ahova csak tudtam, hogy mégse maradjanak ki belőle teljesen.

Feldíszítettem a házat, sok-sok fényfüzérrel, fenyőágakkal, klasszikus piros-arany díszekkel. A tv-ben, ha épp nem nézte senki, elindítottam egy karácsonyi lejátszási listát, ahol kandallótűz lobogott a háttérben.

Mindegyikük szobájába is tettem egy kis műfenyőt, fényekkel, apró díszekkel.
A nappaliban is ott tündökölt már a karácsonyfa, piros fénye kellemes hangulatot árasztott magából.

Közben elkezdtem a közeli kisboltban részmunkaidőben dolgozni, mert megakartam lepni a fiúkat karácsonyra, viszont semmi tartalékom nem volt.
Szerencsére a főnököm kedves volt, nem akadt ki azon, hogy nem vagyok koreai.

Egyik szabad napomon finomsággal vártam haza a fáradt társaságot.
Sütöttem nekik mézes kalácsot, úgy, ahogy otthon szoktuk, cukormázzal díszítve.

Öröm volt nézni, ahogy megörültek neki. Szinte mint a kisgyerekek. Forró csokit kaptak mellé, tejszínhabbal, pillecukorral.

- Jagi, egy angyal vagy! - kapok egy csókot szerelmemtől. A forró csoki íze az én számat is ellepi.

- Egy igazi karácsonyi angyal! - helyeselnek a többiek is.

- Dehogy, ez semmiség! - szabadkozom rögtön. Mindig zavarba hoz, ha dicsérnek. Hisz ez tényleg csak egy kis apróság.

Egy hét múlva

Nos végül igazam lett.

Bár ne lett volna!

A túlterhelés miatt Mingi háta megsérült.

Újra.

Hongjoong itt már megelégelte a dolgot, s kicsit emeltebb hangnemben állt ki a csapatért.

Végül kaptak egy kis szünetet január első feléig. A második felében viszont újra indulnak a próbák mert februárban kezdődik a turnéjuk Európában.

Kár, hogy ez kellett ahhoz, hogy kicsit tudjanak pihenni, feltöltődni.

Szerencsére Mingi jól van. Csak egy izom húzódott meg a hátán. Egy csodakenőcs, némi pihenés, s egy hét múlva már teljesen jól volt.

Az utolsó advent vasárnap tartottuk meg a közös karácsonyunkat. Utána a tagok hazautaztak a családjaikhoz az ünnepekre.

Sikerült mindenkinek egy kis apróságot vennem.

Hongjoong egy bőrkötésű noteszt és egy gravírozott tollat kapott, az állt rajta:

Captian

Yunho egy Harry Potter-es puha plédet kapott.

Yeosang videójátékokat kapott, amiket nem rég mutatott, hogy ki szeretné őket próbálni.

San egy hatalmas plüss cicát kapott, ami hasonlít az otthoni macskájára, Byeol-ra.

Mingi egy spa-csomagot kapott, és egy Chelsea mintás törülközőt.

Wooyoung egy Harry Potter-es ébresztő órát kapott, ami lényegében egy kocka, képekkel, és az órával. Plusz csatoltam mellé egy ajándékutalványt, amiből megveheti azt a figurát, amelyiket legközelebb szeretne összerakni.

Jonghot egy Chanel parfümmel és egy Bruno Mars gyűjteménnyel leptem meg.

Seonghwanak több ajándékkal is készültem, egy publikus és egy privát meglepi is várt rá.

Most odaadtam neki azt, amit nem szégyeltem a többiek előtt. Egy borítékban egy páros spa, egy Lego utalvány és egy levélke várta, miszerint az ajándéka másik felét este a szobánkban kapja meg.

Egészen meghatódtam, mikor én is elkezdtem kapni a csomagokat mindenkitől.

Hongjoongtól egy képet és egy pólót kaptam. A képen mi voltunk rajta, a képkereten a FAMILY szó állt. A póló elején az én nevem állt a bal oldalon, a mellem magasságában:

Lana

a hátuljára pedig az volt írva:

Az ATEEZ család tagja

Bevallom, elpityeredtem.

Meghatódtam.

Yunhotól, Yeosangtól és Mingitől dedikált ATEEZ albumokat kaptam, amikről egyszer beszélgettünk, hogy mindig is vágytam rá, de sosem volt lehetőségem egyet sem megszerezni. Most hirtelen megkaptam az összeset.

Santól Shiber kistestvérét, plusz egy puha köntös-házipapucs szettet kaptam. Öröm lesz belebújni.

Wooyoung egy francia truffel praliné csomaggal lepett meg, majd egy kacsintás kíséretében átnyújtott egy borítékban lévő fehérnemű utalványt, a borítékra az volt írva:

Lepd meg valami szexivel Seonghwa-t! (^_-)

Nem mondom, hogy nem lettem pirosabb, mint a gömb a fán!

Szerencsére mindenki az ajándékával volt elfoglalva.

Jonghotól egy Toothless és egy Winklemon plüsst kaptam. Pedig az utóbbit még nem is lehet kapni! Ezekkel fogok aludni, mikor Seonghwa nincs itthon.

Vacsorára mindenféle jó került az asztalra, keverve a nemzettségek konyháit. Volt koreai, magyar, sőt angol és amerikai karácsonyi étel is. Jutott mindenkinek bőven, sőt a holnapi útra is tudtam csomagolni mindenkinek egy nagy adagot.

A vacsora után bekuckóztunk a szőnyegre a tv elé, s megnéztük közösen a Grincs rajzfilm változatát, közben forrócsokit ittunk.

Seonghwa nekidőlt a kanapénak, én az ölében ültem, s a mellkasának támaszkodtam. Jobbról Hongjoong, balról Jongho ült mellénk, Wooyoung és San jobbról, Mingi és Yunho, és Yeosang balról feküdtek a lábunkra. Így a karácsonyi fények hangulatos világítása mellett összebújva kezdtünk bele a rajzfilmbe, amin hol együtt kacagtunk, hol pityeregtünk a meghatódotságtól.

Nagyon élveztem. Tényleg éreztem, hogy a család tagja vagyok.

Annyira elárasztottak az érzelmek, észre sem vettem, hogy Seonghwától nem kaptam semmit.

Egészen addig, amíg el nem vonult mindenki a szobájába aludni.

Ahogy pakoltam el a frissen kapott kincseimet akkor esett le, hogy szerelmem bizony megfeledkezett rólam. Ez egy kicsit elszomorított.

- Mi a baj Jagi? - ölelt át hátulról Hwa.

- Nincs semmi baj! - erőltettem mosolyt az arcomra, mert nem akartam, hogy így lásson. Hisz így is annyi mindent kaptam már tőle. Egy ilyen kis semmiség nem ronthatja el az esténket.

De Seonghwa-nak túl jó szeme van, s túlságosan érzékeny mások érzéseire, így könnyen rájött, hogy hazudok.

- Jagiya, megígértél nekem valamit, emlékszel? - nézett a szemembe, de nem mérgesen, inkább kérlelve, hogy ne rejzőzzek megint el az álarcom mögé.

- Tudod mindenkitől kaptam valamit a mai este, csak tőled nem. Viszont nem akartam szólni, hisz így is annyi mindent kaptam már tőled. Sosem leszek elég hálás érte.

- Ó te kis 바보 (pa-bo, hülye, buta), azt hitted elfelejtettelek?

Odahúzott az ágyunk mellé és leültett. Zsebébe nyúlt, s kihúzott egy kis dobozt, s nekem a szívverésem is kihagyott.

- Tudod Jagi, sokat gondolkodtam, s arra jutottam mikor holnap hazaviszlek, szeretnélek úgy bemutatni a szüleimnek, hogy a menyasszonyom vagy. Nem tudom nélküled elképzelni az életemet. Veled szeretnék családot alapítani, megöregedni. Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz? Lennél a feleségem?

Én pedig nem gondolva arra, hogy mindez mivel járhat majd, könnyes szemmel válaszoltam:

- Igen!