- Jaj de cukik... - jön egy hang a közelből.

- Csitt, felébreszted őket! - inti le a másik, sokkal hangosabban.

- Mit kerestek itt? Hagyjátok őket aludni, nehéz éjszakájuk volt. - jön be egy harmadik, s kitereli az első kettőt, majd becsukódik az ajtó. Én pedig visszaalszom.

Legközelebb mikor felébredek, már igencsak fentről süt be a nap a szobába. Vajon meddig aludhattam?
Megfordulva veszem észre, hogy a szobatársam már felébredt, s nincs mellettem.

Hirtelen nagyon üresnek tűnik a szoba, s nekem nagyon hiányérzetem támad.

Gyors magamra kapok egy cicanadrágot, meg egy nagyméretű pólót, s kimegyek a konyhába, ahol Hwa már szorgosan tevékenykedik.

-Ah, szia Angyal, kialudtad magad? - mosolyog rám, mikor észrevesz.

- Ööö...igen. Hány óra van? - kérdezem zavartan.

- Majdnem 13 óra, ha vársz egy kicsit, akkor mindjárt ebédelünk.

- Huhh, hogy tudtam ennyit aludni? - csodálkozok magamon.

- A tegnapi nap, és éjszaka után igencsak rád fért egy pihentető alvás!

- De te is, fent voltál! Te hogy-hogy nem vagy fáradt?

-Aludtam én is vagy tízig. Nekem pont elég volt - von vállat, s visszafordul a tűzhelyhez.

- Tudok segíteni valamiben?

- Mindjárt kész vagyok. De ha gondolod, megteríthetsz!

- Rendben, csak navigálj, mit-hol találok!

- Minden ott van a konyhasziget alatt. A poharak vannak egyedül a mosogató feletti szekrényben.

Kiveszem a pult alól a tányérokat, az evőeszközöket. Veszek le poharakat is.

- Szalvétátok van? - kérdezem Seonghwa-tól.

- Valahol kell lennie egy csomaggal, de most tökéletesen megfelel ez a tekercs papírtörlő is - nyomja a kezembe a gurigát.

Nekem jó. De, hogy mégis nézzen ki valahogy az asztal, letépek kilenc darabot, levélformát hajtok belőle, s egyet-egyet a tányérokra rakok.

- Wow, jól néz ki. Köszi a segítséget! - néz rám hálásan az idol - Esetleg szólnál a többieknek, hogy kész az ebéd?

- Persze - s elindulok a srácokhoz.

Yeosang, Jongho és Mingi a nappaliban tv-nek, így nekik szólok először.

- Sziasztok, kész az ebéd.

- Köszönjük, megyünk! - mosolyog hálásan Yeo.

- Nem tudjátok véletlenül, a többieket merre keressem?

- Captain a szobájában dolgozik - válaszol Mingi - San, Yunho és Wooyoung a táncteremben vannak.

Először Hongjoonghoz kopogok be.

- Igen? - szól ki, mire benyitok.

- Csak szólni szeretnék, hogy lehet jönni enni.

- Értem, köszönöm. Mindjárt megyek.

Azzal otthagyom, s elindulok szólni a többieknek is.

Az alagsorban épp kiterülve piheg a három táncoslábú.

- Sziasztok, Seonghwa küldött, hogy kész az étel. Jöhettek ebédelni.

Erre rögtön felélénkül mindhárom fiú, s ujjongva ugranak fel.

- Juhé, kaja!

Egymást lökdösve, nevetve rohannak fel a lépcsőn. Én meg csak állok ott, s azon agyalok, mi a csoda történt itt az előbb? Az egyik pillanatban még haldokolnak a fáradságtól, aztán meg úgy pattannak fel, mintha mi sem történt volna. Arról nem is beszélve, hogy engem is majd elsodortak! Ráadásul itt is hagytak!

Mire felérek, már mind ott ülnek a sziget körül, s hallgatják, ahogy a leader leszidja őket, amiért otthagytak egyedül.

Lehajtott fejjel fogadják a dorgálást, majd mikor észreveszik, hogy én is itt vagyok, egyszerre kérnek bocsánatot.

- 미안해 (mianhea) Lana!

- Szóra sem érdemes! - legyintek a három bűnbánó srácnak. Nem is tudnék haragudni rájuk, amilyen aranyosan festenek most.

- Azért legközelebb jobban figyeljetek oda! - szidja meg kicsit a legidősebb is őket.

- Úgy lesz Hyung! - felelnek kórusban.

- Nos, akkor együnk, mert elhűl az étel! - tesz pontot Hongjoong a végére.

Az asztalon hatalmas adag sülthús, rizs, kimchi várja az éhes társaságot.
Rá is repülnek gyorsan, s a nyolc férfi sebesen elpusztítja az összeset.

Azért arra mindig ügyel a mellettem ülő megmentőm, hogy előttem is legyen étel.

Vidám hangulatban esszük meg az ebédet.

Jó őket elnézni, ahogy beszélgetnek, viccelődnek egymással. Rég nem volt részem ilyen igazi közös étkezésben. Otthon általában csak gyorsan bekaptam valamit, vagy felvittem a szobámba, hogy ne kelljen a bácsikámmal egy helyen lennem. Annak sosem volt jó vége.

Merengésemből Seonghwa szakít ki.

- Lana, minden rendben? - kérdezi aggódva.

- Persze, csak elgondolkoztam! - mosolygok rá nyugtatólag.

- Min tudtál elgondolkozni annyira, hogy azt se vetted észre, hogy már vagy négyszer szóltunk? - kérdezi Hongjoong.

- Azon, hogy már milyen régóta nem volt részem ilyen jókedvű közös étkezésben, és ilyen jó társaságban. És az, hogy mennyire hiányzott is ez, arra csak most jöttem rá! - könnyesedik el a szemem, mire a nyolc fiú egyszerre ugrik fel és von bele egy közös ölelésbe.

- Megigérjük, hogy ránk mindig számíthatsz! Mostmár ide tartozol! - fogja meg a kezem kedvesen Yeosang.

Nem tudok megszólalni, de elönt egy megnyugtató érzés, hogy tartozom valahova. Először a szüleim halála óta.

- Amúgy mit szerettél volna mondani? - nézek rá a kapitányra, mikor megnyugszom.

- Oh, csak azt kérdeztem, hogy lenne-e kedved bejönni velünk az ügynökséghez?

- Nem szeretnék zavarni!

- Nem zavarsz senkit, csak táncpróbánk lesz! - szakít félbe Yunho - csak egy kis gyakorlás.

-Gyere nézz meg minket! - néz rám könyörgő bociszemekkel San is.

- Rendben... Ha ennyire szeretnétek! - egyezek bele mosolyogva, mert ennek már én sem tudok ellenállni.

- Na, akkor szedelőzködjünk, mert elment az idő és elkésünk! - adja ki az utasítást Hong.

Mindenki elvonul átöltözni, én segítek még Seonghwának eltakarítani ebéd után. Majd én is elmegyek és magamra kapok egy kapucnis pulcsit, utána megyek is ki a többiekhez, akik már cipőt húznak.

Én is belebújok az edzőcipőmbe, s megyünk ki a ház előtt várakozó kisbuszhoz.

Szép sorban beülünk, hátra Mingi, San és Wooyoung, eléjük kettesével Yeo és Yunho, Jongho és Hongjoong, Seonghwa mellé pedig én kerülök.

Egy jó félórát vergődünk a szöuli forgalomban, mire eljutunk a KQ Entertainmenthez. Szerencsére van mélygarázs, így észrevétlenül tudunk bejutni az épületbe.

A másodikon szállunk ki a liftből, s jobbra a folyosó végén lévő teremhez mengyünk.

Az ajtó mögött egy hatalmas, tükrös szoba fogad minket, a falon hangfalak, az ajtó mellett balról a sarokban egy zenelejátszó.

Woo csatlakoztatja a telefonját, s kikeresi a bemelegítéshez az első számot.

Én leülök az egyik kanapéra, s onnan csodálom a mozgásukat.

Négy órán keresztül szinte folyamatosan tart a próba. Egyedül inni állnak meg néha pár percre.

A végére már nagyon fáradtak, de hihetetlenül profin táncolnak el minden koreót.

Végül olyan hat óra fele úgy döntenek, hogy mára elég lesz ennyi, s elindulunk hazafelé.

A kocsiban szinte mindannyian bealszanak, egyedül Hongjoong marad ébren.

- Hogy tetszett a próba? - kérdezi tőlem.

- Nagyon tetszett, annyira ügyesek voltatok! - felelem - De nem volt kicsit sok egyszerre? Félek, hosszabb távon nem tesz jót ez így nektek. Tartok tőle, hogy lesérül valamelyikőtök, ha ilyen rohamtempóban edzetek állandóan!

Elgondolkozva néz rám, majd felteszi a következő kérdését:

- Te hogyan csinálnád?

- Hmm, nem is tudom... Lehet, hogy hülyeség, hisz ti jobban értetek hozzá, én pedig csak egy kívülálló vagyok.

- Biztos vagyok benne, hogy nem hülyeség. Sokszor egy külső szemlélő sokkal jobban átlátja a dolgokat. Szóval áruld el mit láttál? Mi az, amin szerinted változtatnunk kellene?

- Azt vettem észre, hogy nagyon hajtotok, s emiatt többször kell elismételni egy-egy táncot, mert a kimerültségtől sokkal többet hibáztok. Szerintem több szünetet kellene tartanotok, és nem csak annyit, hogy isztok. Az se jó, hogy ennyi időn keresztül csak vizet fogyasztotok... Talán egy energia szelet, vagy azok az ionos italok, amiket a sportolók fogyasztanak segítenének, hogy jobb állóképességetek legyen.

- Határozottan van benne valami. De mégis mennyi szünet kellene, mondjuk egy ilyen négyórás próba alatt? Mikor kezdtünk el hibázni, emlékszel?

- Egy óra, addig tökéletes volt minden, aztán csak apróbb hibák voltak. De a második óra után már észrevehető hibáitok voltak. A végére pedig komolyan attól féltem, hogy valamelyikőtök megsérül.

- Jól megfigyeltél minket. Akkor kb. óránként kellene egy kis szünet, amíg felfrissülünk, iszunk. Egyéb észrevétel?

- Csak emlékezzetek arra, hogy nagyon szeretünk titeket, és nem baj ha hibáztok! Csak maradjatok egészségesek és vidámak! Amíg élvezni tudjátok amit csináltok, nem lehet nagy baj. Amikor már teher, akkor kell pihenni kicsit.

A kapitány először nem mond semmit, csak kikerekedett szemekkel bámul. Valami rosszat mondtam talán?

De egy perccel később odajön és megölel:

- Köszönöm, ez most nagyon jól esett. És megfogadom a tanácsodat, holnap már így alakítjuk a próbánkat.

Ekkor érkezünk meg, így erre már nem tudok reagálni. Felkeltjük a többieket, egymást támogatva, bevonszolják magukat a házba, s látványosan kidőlnek a nappaliban.

Seonghwa egy nagy sóhajjal indul meg a konyha felé, de gyorsan útját állom.

- Menj, pihenj még egy kicsit! Ma én csinálom a vacsorát.

- Nem kell, tényleg, meg tudom csinálni... - de a mondat végét elnyeli egy hatalmas ásítással.

- Aha, el is hiszem, de most én akarok főzni, úgyhogy, menj és nézd meg milyen kényelmes az a fotel a nappaliban!

Még irányba fordítom, és taszítok rajta egy kicsit, hogy menjen már.

Egy kicsit kéretve magát, de végül bemegy a többiekhez, akik persze már vissza is aludtak azóta.