Hyunjin valójában csak egy kávéért tér be a kis presszóba. Éppen erre vitte az útja, és a hosszas vezetés közben elfáradt. Úgy érzi, a szemei leragadnak. Egyébként is későn van, lassan tizenegy felé járhat az idő, és a belváros még mindig nyüzsgő forgataga is csak az idegeire megy. Újra megérti, miért költözött el otthonról az egyetemi kollégiumba ― élete legjobb döntését hozta meg azzal, hogy ott kezdte berendezni a jövőjét.

Kiszáll az autójából, majd egy gyenge mozdulattal becsapja a vezetőülés felőli ajtót. Még be sem csukódik, de ő már a végtagjait ropogtatva indul az épület felé. Utoljára visszafordul a parkoló irányába, hogy a slusszkulcs távirányítójával bezárja a kocsit, aztán besétál a hely ajtaján, nem foglalkozva többet semmivel.

Érkezését csengő jelzi, közvetlenül a feje fölött. Belülről nem tűnik forgalmasnak a kávézó, inkább nyugodt hangulatot áraszt a környező utcák szórakozóhelyeihez képest. A falak egyszerű pasztellszínekben fürdenek, s minden vidám. A pult mögött álló szőke fiú futó pillantást vet rá. Valamit pötyög a pénztárgépen, és valójában figyelmen kívül hagyja őt ― egészen addig, míg kiválaszt egy számára szimpatikus sarokban, és a fal melletti széket kihúzva letelepedik. A kezébe veszi az itallapot, s a szemeivel gyorsan átszalad a választékon. Mire eldönti, hogy mit rendel majd, az előbb látott srác is mellette terem.

― Szép estét, mit hozhatok?

Az ajkain mosoly ül. Helyes, határozottan az. Hullámokban pihenő szőkített haj, hófehér bőr és világosbarna szemek, ráadásul az arcán édes gödröcskék ülnek. Hyunjin gyengéi közé sorolható mindaz, amit most lát.

Bang Chan ― ez áll a kártyán, ami az alkalmazott világos ruhájára van csíptetve. Hyunjin szemeit nem kerüli el az az apró részlet, miszerint az ing felső két gombja nincsen a helyére bujtatva, így egy kisebb terület szabadon megfigyelhetővé válik a kíváncsi tekintet előtt.

Sármos mosolyt villant a mellette ácsorgóra. Chan szemei is végigmérik őt, de mindössze leengedi az asztallapra a kezében fogott papírt, és sötét pillantását a némileg fakóbb barnákba fúrja.

― Egy sima cappuccino lesz tejjel és két cukorral ― válaszol határozottan. A pincér bólint, aztán már ott sincs, helyette visszavonul a konyha közelébe.

Hyunjin az alsó ajkára harap. A fiatal férfi egész megjelenése átlagos, elméletileg nincsen benne semmi rendkívül különleges, de az aurája valamiért mégis felkelti a figyelmét. Udvarias és közvetlen, mint ahogyan azt a vendéglátóipar megköveteli, viszont a lazára hagyott öltözet ellentmondásban van az előbbi tényekkel. Csendesen merül a gondolataiba, percekig lefoglalja magát velük ― tovább nem is kell itt rostokolnia, mivel az asztalon kis zörgéssel köt ki egy csésze.

― Köszönöm, Chan ― pislog fel. Maga elé húzza a kávét, s a pici tányérra pakolt tasakok közül feltép kettőt. A cukrot összekeveri a forró itallal, viszont még valami szemet szúr a számára: a szalvéta sarkában fekete betűk sorakoznak. Egy számsor és a pincér teljes neve.

Tipikus ― gondolja, de elvigyorodik a helyzet miatt. Adott egy jóképű és kacér srác, aki a jelek szerint éppen most készül kikezdeni vele. Ki ő, hogy az ölébe hulló lehetőségeket elutasítsa?

― Remélem ízleni fog ― újabb szolid görbület azokon az őrületesen csábító ajkain, amik egyértelműen sugároznak valami ki nem mondottat is ―, viszont ha megbocsájtasz, még vannak számlázások. Meg kell őket csinálnom fél tizenkettőig. Záráskor pontban indulnék.

Hyunjin bólint, és biztosítja, hogy nagyon finom a cappuccinója, köszöni szépen. Ezek után hagyja, hogy a szőke visszaszlalomozzon a saját térfelére. Csupán a szemük sarkából váltanak pár pillantást, ameddig a vendég kényelmesen kortyolgatja a kikért italt, s a hatalmas ablakokon keresztül a várost kémleli. Irtózatosan késő van, érdekes lesz így hazaállítani az édesanyjához. Főleg, hogy ő nem is tud a látogatásáról. Milyen arcot vág majd, amikor másnap nulla óra harmincegy perckor felcsenget a lakásba...

A gondolatai elterelődnek. Szóval fél tizenkettő. Ha valamit, akkor játszani tud a barista. Szavakkal és kicsiny gesztusokkal ― félregombolt ingekkel, mosolyokkal, többet sugalló tekintettel. Kifejezetten érdekli, mit szeretne tőle.

― Egyedül vagy itt? ― kérdez hirtelen. A csendben csupán az ő hangja hallatszik, amint átszeli a távolságot. Rajtuk kívül csak az üresség tartózkodik odabent. Kedd éjjel senki nem jár kávézni.

― Igen. A társam előbb hazament, valami családi dolog miatt ― osztja meg vele a látszólag idősebb fiú.

Hyunjin bólint. Értette. Ez nagyszerű, a fejében kibontakozó ötlet csak még kivitelezhetőbb lesz. Pár momentumot szótlanul töltenek, a teret hangosan zengi be a pénztárgép csattogása meg az utcákról beszűrődő irdatlan zajos zene.

Ki az, aki kedden jár bulizni?

― Ez esetben szeretnék kérni még egy cappuccinot, plusz nagyjából húsz percet ― mondja végül. Chan elmosolyodik; sokadjára az ő társaságában. Nem telik el sok idő, és újabb bögre jelenik meg előtte.

Chan éppen továbbállna, de Hyunjin maga mellé emeli a kezét. Átgondolatlan mozdulattal simítja a fekete farmerba bujtatott combra a tenyerét, ettől pedig a szőke megtorpan. Kíváncsian hátranéz, várja a következőket.

― Húsz percet tőled, és egy kávét neked ― helyesbít. Az ujjai még mindig a helyükön vannak.

― Nem szerepelek az étlapon ― emlékezteti őt a pincér. Ennek ellenére nem habozik leülni vele szemben, s maga elé húzni a saját italát. Hyunjinnak igenis tetszik ez a szabadszájú hozzáállás.

― És ha az enyémen mégis?

Chan minden mozzanata elegáns; az, ahogy az asztalra könyököl, a cukrot elvegyíti a kávéban, vagy amikor keresztezi a lábait egymáson. Visszafogottan hódító, és Hyunjin számára a helyzet egyre érdekesebb. Nem számolt azzal, hogy egy ilyen este kezdete jön majd szembe vele egy presszó közepén.

― Vendég vagy, az illem nem engedi meg, hogy nemet mondjak ― sóhajt fel az idősebb.

Mindketten érzik a vibrálást a levegőben. Kettejük között megvan az a kis szikra, ami elindítja a beszélgetést és helyenként utalgató vicceket tesz. Mire megisszák a cappuccinot, bőven meghaladják a fél tizenkettőt, viszont egyikük sem bánja. Ameddig Hyunjin felveszi az eddigre ledobott kabátját, s összeszedelőzködik, Chan elsuhan. Az utolsó feladatait kipipálva elmosogat. Megnyugodva hagyna mindent maga mögött, de eszébe jut a táskája, amit a székén felejtett. Nemes egyszerűséggel áthajol a pult felett, azonban az ujjai éppen nem érik el.

Hyunjin beharapja az ajkát. Biztos benne, hogy ezek a kis dolgok is szándékosak, bár nem mintha ellenére lenne akármelyik. Elvigyorodva sétál mögé, hogy a másikhoz juttassa a táskáját, kihasználva, hogy magasabb nála egy kicsivel. Közben a szabad keze Chan farzsebébe csúsztatja a fogyasztásának árát, és talán egy véletlennek feltüntetett cirógatást is megejt a derekán.

― Mivel jöttél reggel? ― érdeklődik halkan, közvetlenül a füle mellett.

― Gyalog vagyok, itt lakom nem messze. Egy pár utca csak.

A mondat hangozhat kétféleképpen. Mintha megnyugtatásnak szánná, hogy nem kell érte aggódni. Azonnal otthon lesz. Azonban az igazi célja inkább a második opció ― ügyesen közölt csalogatás, egyértelmű hívószó. Hyunjin újra megkérdezi magától: hát ki ő, hogy nemet mondjon? Chan megfordul a karjai között, csak most látszik igazán a közelség.

― Akkor engedd meg, hogy hazavigyelek. Kint parkolok ― ajánlja fel. Mind a ketten tudják, hogy nem utasítják majd vissza.

Az utazás nem különösebben ragad meg az emlékei között. Annyit tud utólag, hogy a keze végig Chan térdén pihen, vagy éppenséggel afölött nem sokkal, de igazából az foglalkoztatja, hogyan fog alakulni az éjszaka további része. Letagadni sem tudná, hogy mennyire vonzódik az idősebb felé.

Aranyos kertes ház, ahova érkeznek. Minden rendezett, és a környék is kedvesnek mutatkozik. Hyunjin ― aki egyébként mindenhol nagyon félti az autóját ― most nem aggódik, hogy hol állítja le a motort. Többek közt azért sem, mert Chan rögtön kiugrik mellőle és a kaput kinyitva beinvitálja az udvar elejébe. Kétség sem fér hozzá, hogy az éjjelt itt tölti el.

Mosollyal térnek be a bejárati ajtón, várakozás teljesen vetkőzve le magukról ― egyelőre ― a kabátot. Chan udvariasan fordul a fekete hajúhoz, elveszi tőle a bőrdzsekit, s felakasztja a fogasra.

― Megkínálhatlak valamivel? ― pislog rá. Figyelmes, és ezt aranyosnak találja a fiatalabb. ― Éhes vagy? Ha gondolod seperc alatt összedobok valamit vacsorára.

― Kedves tőled ― mosolyog rá szelíden, aztán némileg más stílusban a fiú oldalához lép és a tenyereit a derekára teszi ―, de abszolút nem vagyok az, ha rendes kosztról van szó. Esetleg valami személyes ajánlat?

― Mire gondolsz, mit szeretnél?

Chan alig észrevehetően furakszik közelebb hozzá. A karja helyet keres magának, nemsokára meg is leli Hyunjin nyakába aggatva. Így, hogy az alacsonyabb felnéz rá a feje felfelé emelésével, az ajkaik tébolyítóan közeliek egymáshoz. A szavakkal elszabaduló forró lehelet perzseli őket.

― Téged. ― Hyunjin szédítő mosolyt varázsol a vonásaira. Ez az egy kifejezés ijesztően természetesen bukik ki a száján; de nem Bang Chan számára.

Az idősebb ajkai hasonló módon görbülnek, miközben játékosan levezeti a bal tenyerét Hyunjin válláról a mellkasára. Fogai előbukkannak a dús ajkak takarásából, ezzel a másik figyelmét teljesen odavonzza.

― Még mindig él a ❝vendég vagy, és az illem...❞. Nem mondhatok nemet. 

― Nem szoktam elfogadni nemleges választ ― közli vele a sötét hajú. 

Magasságából fakadó előnyét ügyesen használja ki: az idősebb mosolyogva hagyja, hogy alig észrevehetően közelebb vonja magához. Belesimul az izmos karok nyújtotta kellemes ölelésbe, és hátrahajtja a fejét, amikor Hyunjin vastag ajkai a nyaka sima felületéhez érnek. A testében izgalom terjed szét, lábai pedig automatikusan mozdulva kezdenek kicsiny lépésekben hátrálni a folyosón. Együtt botorkálnak végig az átjárón, majd a megfelelő szoba előtt megtorpanva Hyunjin rátámaszkodik a kilincsre. Gyakorlatilag átzuhannak a küszöbön, ám addigra semelyiküket sem érdeklik ilyesféle apróságok. Chan ajkain piszkos mosoly játszik; fekete tincsekbe markol, összeszorított szemekkel sóhajt a lámpafény nélküli szobába mialatt Hyunjin tökéletes fogsora sötét nyomokat fest a bőrére. 

Tudják, hogy ez a kezdetleges ismerkedés nem sokáig marad meg közöttük ― meglepően hamar illan el a finomkodás. A magasabb pimasz mosollyal húzódik távolabb. Kacérkodva kapcsolja össze tekintetét a másik sötétbarna pillantásával, s amikor az nem koncentrál, kihasználja a gyengeséget: egyetlen mozdulattal taszítja hanyatt az ágyon. Hyunjin pólója úgy zuhan a földre, ahogyan Chan törékeny teste tette másodpercekkel ezelőtt. Természetesen őt sem kell sürgetni, hogy hozzákezdjen a dolgához. A passzos ing gombjai egyesével pattannak, vonzva, foglyul ejtve a fiatalabb szemeit. Ő képtelen eltekinteni a tejfehér mellkasról, egyre csak az jár a fejében, hány helyen akarja a saját nyomait látni rajta.

Chan angyalian fest a hófehér paplanok közt. Angyalian, noha a viselkedéséből az ördög szövetségesének csábítása árad. Hyunjint lenyűgözi, amint a kecses karok tulajdonosuk mellé ejtik az inget, ezt követően a nadrág övéhez kapnak. Úgy vetkőzik le előtte, mintha parancsot teljesítene. Szenvtelenül, céltudatosan ― szemmel láthatólag még az is idegesíti, hogy a fekete megáll gyönyörködni benne. Előrébb kúszik hozzá, már az ágy peremén ücsörög, s kihasználja, hogy Hyunjin még nem helyezkedett el a matracon. Hosszú ujjait azonnal munkára fogja, s kigombolja a farmernadrágot. Csupán egy cipzár állja útját a továbbiakban; az sem sokáig. Határozottan csúsztatja le a nadrágot a fiatalabb derekáról, ám a többit nem vállalja át. Dús ajkai éppen egy töredék másodpercig érintik a kisebb izmos hasfalát, ezután pedig kaján mosolyt öltve húzódik vissza a helyére. 

Egyikük testét sem rejti más, mint az alsónadrág vékony anyaga. A hószínű huzatra térdepelve Hyunjin azt sem tudja, mit akar tenni az idősebbel, aki olyan kettősségekkel teli viselkedést mutat, mint eddig senki. Ártatlannak tűnik, holott közel sem az. Mégis kicsúszik egy kicsi, jelentéktelen mondat a fiatalabb száján, ahogy térdein és tenyerén támaszkodva megközelíti a másikat. 

― Megőrjítesz ― vigyorodik el halványan. 

Channak imponál az egész helyzet. Élvezi, hogy elmondhatja magáról, igenis hatással van a fiú felett. Hogy ebben a pillanatban keményen mar a csípőjére, és szemérmetlenül rántja maga alá, azonnal leereszkedve. A szőke szemei egy óvatlan momentumig fennakadnak az érzéstől. Hyunjin pontosan tudja, mit csinál; előrébb mozdítja a csípőjét, ezzel súrolva össze kettejük erekcióját, mialatt a nyelve kivehetetlen formákban szaladgál a nagyobb kulcscsontja alatt. Chan szenvedve hánykolódik az ingerektől, azonban még nem akarja megadni a másiknak a dicsőséget, hogy önmagából kiforgatva hallhassa őt nyögdécselni. Makacs módon harapdálja a száját, szinte észre sem véve Hyunjin tenyerét, amely elemeli derekát a matractól, majd megtartva őt alányúl, és lesegíti róla az alsóneműt. Mindössze a hálószoba hűvösebb levegője téríti észhez; na nem, mintha tiltakozni akarna.

Hagyja magát irányítani. Hyunjin könnyedén éri el, hogy felhúzza térdét, aztán a combjai közé engedje. Innen nézve az egész fiú ugyanazt a jelentést kapja, mint percekkel ezelőtt csupán: angyalnak látszik. Bemocskolt angyalnak. 

A fekete tenyere magabiztosan vonul végig Chan szépre edzett hasán. Gyengéden cirógatja az izmokat, s el-elmosolyodik, amikor a mély tónusú hang elenged egy morranást a cselekedetei nyomán. Nem habozik túl sokat, haladni akar, eggyé olvadni az alatta szenvedő gyönyörűséggel. Ebben az egészben semmi romantikus nincs, semmi érzelmi töltet, ám a figyelmes mozzanatokért Chan nem lehetne hálásabb. Lehunyt szemekkel konstatálja, a fekete srác telt ajkai túlontúl messzire ereszkedtek. Forró lehelete az alhasán csapódik, s már csak egy meglepett hang szabadul ki a torkából; Hyunjin nyelve szégyentelenül nyalja végig teljes hosszát. Meg merne esküdni, hogy az arcán széles vigyor játszik, azonban nem képes megemelni a fejét és ellenőrizni az igazát. Hyunjin ajkai égetően ölelik körbe őt, elfeledtetve vele minden épkézláb gondolatát. Ebben a percben az összes érzékszerve kiélesedik, de paradox módon nem volna képes semmit reagálni. Puszta nyöszörgések törnek elő belőle, s tiltakozás nélkül engedi, hogy Hyunjin hosszú ujjai az ajkai közé találjanak. 

Pontosan tisztában van a feladatával, tehát a saját érdekében cselekszik. A fiatalabb elégedetten nézi, amint engedelmeskedik a szótlan utasításnak, s jutalmul kedves csókokat hint kidomborított mellkasára. Az elkövetkezendő percek fájdalmasnak ígérkeznek, viszont a kínlódás nagy részét kiküszöbölték, s Chan is tudja, mire számíthat most. Megrezzen ugyan, de nem panaszkodik a testébe hatoló ujjak miatt. Szemei természetellenes módon akadnak fent minden alkalommal, valahányszor Hyunjin a szervezete legérzékenyebb részét érinti, s mostanra félredobja minden büszkeségét. Egyik lábát a kisebb dereka köré fonja. Ösztönösen vonja közelebb és közelebb magához, míg a hangja folyamatosan nő. Hyunjin büszkén mosolyog fölötte. Élvezi figyelni, miként rezdülnek a szőke arcizmai, ám lassanként muszáj lehajolnia hozzá. 

Ajkaikat egymásra tapasztva nyeli el a nyögések legtöbbjét, amely koordinálatlanul szabadul a levegőbe. Elképzelni sem tud jelenleg szebbet, mint ezek a nyöszörgések, s már csak a gondolatra is borzongás fut át a hátán, ha belegondol, mit vált majd ki nem sokkal később az idősebből? 

Egyiküket sem várakoztatja sokáig. Elhagyja őt az ujjaival, amit a szőke helytelenítően reagál le. Csupán egy rövid csók, amit a pillanat hevében nyom a kívánatos ajkakra ― ennyi kell, hogy az idősebb újra elhallgasson, s Hyunjin után kapjon. Talán ezzel készül a fájdalomra, talán csak elvette minden maradék eszét a fekete gyakorlott nyelvtechnikája; az sem zavarja, merre járt az a száj nem sokkal ezelőtt. Újabb csókba csalogatják egymást. Chan karjai szorosan ölelik a felette támaszkodó vállát, fejét hátravetve temeti a puha párnába. Hyunjin elégedett mindennel, ami a szeme elé tárul. Bang Chan úgy fekszik a karjai között, mintha az a sokat emlegetett angyal lenne, akinek szárnyait ő tépte volna le a tetteivel. Nyakán terjedelmes foltok éktelenkednek, világos, göndör tincsei izzadtan tapadnak bele homlokába, és az isten szerelmére, olyan rohadtul kívánatos, hogy a másik már nem képes türtőztetni magát.

Erőszakosan vezeti végig nyelvét a csókoktól megtépázott száj alsó párnáján. Egyértelműen adja Chan tudtára, hogy bebocsátást szeretne, a szőke pedig nem vonakodik megadni neki. Mindenbe vakon csatlakozna, amit Hyunjin szeretne ― ám csak akkor érti meg, mire való a túlfűtött, ajkakkal vívott csata, mikor a fekete véglegesen elfoglalja a helyét. Hiába a felkészítés, a feszítő, fájó érzet elkerülhetetlen. Chan nyüszítve fogadja magába Hyunjint, habár ebben a minutumban nem tud gátat szabni néhány kósza könnycseppnek, ami lepereg az arcán.

― Ügyes vagy ― Hyunjin hangszíne mocskosul csendül, miközben óvatosan csípi fogai közé az idősebb mellbimbóját ―, olyan rohadtul... ― Aztán elharapja a mondat végét, mintha valami fontosat hallgatna el a másik elől. Chan hangtalan, ám hatalmas levegőkkel telíti meg tüdejét, s igyekszik alkalmazkodni a jelenleg még kényelmetlen helyzethez. Erőtlenül kap bele a sötét hajtincsek sűrű tengerébe, s meghúzza őket. Egyfajta jelzést közvetít. 

Hyunjin ujjhegye játékosan siklik át Chan kulcscsontján, s onnantól lefelé finoman becézi a hasfalára edzett kockákat is. Lassú ütemben mozdítja a csípőjét előre és hátra, egyfolytában figyelve a másik reakcióit. Mikor az első, igazán jóleső nyögés kiszökken a szőke helyenként vérző ajkain, már tiszta előtte a tény; az éjszakát itt tölti. Felesleges azon agyalnia, mikor esik haza.

oké szóval 

asszem összeszedem magam, csak kell egy kis idő

kis...

btw nagyon boldog karácsonyt szeretnék kívánni ezzel az egyáltalán nem romantikus résszel, lol

ha minden igaz, egy chanlix os-sel még készülök, de tudjátok, hogy működöm

nem lepne meg az sem, ha jövő év ilyenkor tenném közzé

puszika mindenkinek!!

javaslat, hogy ki legyen hyunjin következő éjszakája?