Az utolsó héten újra kaptunk egy kis bajt. Mondjuk ezúttal nem velem volt kapcsolatos. Hanem Harry Potter-rel.
Egyik éjszaka hatalmas zajra, üvöltözésre ébredtünk. A lányokkal felvettünk valami értelmezhető ruhadarabot (persze kábé fél perc alatt) és kirohantunk a folyosóra. De mivel mindenki menni akart ez egy kicsit lassú volt. A fiúk (Gary, Joe, Draco) viszont mellénk léptek.
-Mi történik?-kérdezték tőlünk.
-Mi se tudjuk-vontunk vállat.
-Hogy lehet, hogy ti még az éjszaka középén is jól néztek ki? - nézett végig rajtunk Gary, mire elröhögtük magunkat.
-Így alszotok? - kérdezte Joe.
-Nem - nevetett Betty. - Pizsamában azért nem akartunk lejönni. Ezért gyorsan felkaptunk valamit - a valami alatt igazából egy pulcsit értett (khmm... tényleg!), de azért cukik voltak. :D
-De most komolyan! - Gary folytatta. - Sandrára inkább nem mondok semmit, mert Draco megöl, de Helen és Betty jól néznek ki! - Draco elégedett pillantást vetett barátjára, a lányok zavartan röhögtek egy sort, Joe egyetértően bólogatott, én pedig sértődötten meredtem Garyre.
-Most velem mi bajod? - ,,durciztam be".
-Mondom, hogy Draco kinyír!-mentegetőzött Gary, mire karba tettem a kezem.
-Ne aggódj, Sandra! Te nézel ki a legjobban - nyugtatott meg Draco, mire Helen és Betty felvonták a szemöldöküket.
-Hé!
-Bocs!
-Jajj már! Mindannyian mindig jól néztek ki; mostmár lezárhatjuk - mondta Joe, mire mindannyiunkból egyszerre tört ki a röhögés.
De aztán hamar abbahagytuk, amint megpillantottunk az előcsarnokban egy rakat halálfalót. Minden diáknak elakadt a szava. Én is ijedten kaptam Draco keze után. Ha az apja itt van...
-Ha Lucius is itt van, sikítva fogok kirohanni a kastélyból - mondtam, és komolyan is gondoltam.
Ekkor a lépcsőn álltunk, és kissé fölfelé nézve néztük, hogy mit csinálnak a halálfalók. Az előcsarnokban álltak a diákokat fürkészve, a tanárok a nagyterem ajtajában. A nagyteremben volt a diákok egy része. A többiek a lépcsőkön, a folyosókon minden irányból. Lassan nem volt olyan diák, aki ne ébredt volna fel. McGalagony és még pár tanár a diákokat próbálták megvédeni (bár egyenlőre nyoma sem volt támadásnak). A diákok döbbenten nézték, hogy mi fog történni. Ekkor azonban megláttam Luciust. Ő is észrevett és találkozott a tekintetünk. Elvigyorodott, olyan gonoszan, mint amikor visszaváltozott Draco-ból önmagává. Könnyek szöktek a szemembe, és Draco-hoz fordulva öleltem őt át.
-Sandra mi...? - gondolom észrevette az apját, mert szorosan visszaölelt és megsimította a hátam. - Nyugi, itt vagyok!
-Mi az? - nézett ránk Betty. Aztán ő is észrevette Luciust és dühösen összehúzta a szemét. - Megyek és kitekerem a nyakát! - közölte és el is indult, de Joe visszahúzta.
-Nyugi, Betty! Ne menj oda!
-De megérdemelné, hogy megverjem! - mondta dühösen és újra elindult. Közben elengedtem Draco-t, bár a kezét továbbra is szorosan fogtam.
-Tudom. De attól tartok erősebb nálad - Joe megragadta Betty kezét és úgy húzta vissza, mire Betty halványan elpirult. Helennel összenéztünk és elmosolyodtunk. Erről még beszélünk.
Ezután belépett az előcsarnokba Mordon professzor, és Harryt kísérte, aki a karját szorongatta.
-Engedjetek át! - kiáltott a diákokra, akik azonnal félreálltak. Így ők ketten eltűntek a fölfelé vezető lépcsőn.
Aztán hirtelen a halálfalók egytől egyig kisiettek a kastély ajtaján és eltűntek. Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel. De aztán belépett az ajtón Dumbledore, nyomában egy pár varázslóval, akik között volt tanár is, de volt minisztériumi ember is. És ezek az emberek egy ágy szerű valamit cipeltek, amin egy lepedő alatt egy fekvő ember alak volt kivehető. Lerakták ezt az ,,ágyat" a földre és kicsit arrébb álltak. Dumbledore motyogott valamit az orra alatt, majd ő is arrébb állt, hogy mindenki lássa azt a valamit. Az összes diák visszatartott lélegzettel figyelt. Eltartott egy pár másodpercig, amíg ráeszméltem, hogy mi is van letakarva.
-Nem! - kiáltottam döbbenten, mire jó páran rám néztek, hogy mi bajom van. De én csak némán megráztam a fejem és a szám elé kaptam a kezem. Mindez egy másodperc alatt történt. Aztán a diákok is felfogták, hogy mi történt és mindenhonnan döbbent kiáltások és sikítások hallatszottak. A Roxfort diákjait összességében sokkolta az, amit láttak. És igen. A letakart ember alak bizony egy holttest volt. Könnyes szemmel arra gondoltam, hogy nem biztos, hogy tudni akarom, hogy ki van alatta. De tudtam, hogy esélytelen elkerülnöm azt, hogy lássam.
Ránéztem a tanárokra. Az összes professzorunk arca mélységes döbbenetet tükrözött. Apa halkan kérdezett valamit Dumbledore-tól, amire az igazgató felelt valamit, de senki sem hallotta, mert mindenki beszélt. Aztán Dumbledore előre lépett és így szólt:
-Kérek mindenkit, hogy menjen be a nagyterembe, hamarosan megtudtok mindent!
A diákok elindultak, ahogy mi is. Amikor apa mellé értem megálltam egy pillanatra.
-Apa, Mordon elvitte Harryt, nem kéne megnézni mi van vele? Úgy sejtem köze van ehhez a dologhoz - mutattam a letakart hullára és megpróbáltam nem gondolni arra, hogy az egy hulla.
-De! Jó, hogy szólsz! - megeresztett egy apró mosolyt felém és Dumbledore-hoz lépett. Én pedig gyorsan Dracoék után siettem.
A nagyteremben helyet foglaltunk az asztaloknál és vártunk. A diákok egy része beszélgetett, de voltak akik a fejüket az asztalra hajtva elaludtak vagy csak pihentek.
Legalább 1 óra elteltével belépett a terembe Dumbledore. Az igazgató végigment a hosszú asztalok között és a tanári asztal mögé lépett. Leült székébe és várt. Először nem tudtuk, hogy mire, de aztán belépett a terembe az összes többi tanár Mordon, McGalagony és apa kivételével. Mindenki helyet foglalt és ekkor Dumbledore felállt. Intett az ajtóban álló minisztériumi embereknek, akik behozták a letakart alakot és letették a tanári asztal elé a földre. Mindenki felállt és lélegzet visszafojtva figyelt. A minisztériumi emberek a terem szélére álltak és Dumbledore intett a pálcájával, mire a lepedő félig lekerült a letakart alakról és felvedte Cedric Diggory üveges tekintetét, ahogy széttart karokkal feküdt a földön. Mindenhonnan döbbent kiáltások és hisztérikus sírások hangzottak fel. Nyoma sem volt az előbbi csöndnek. Én pedig csak álltam ott, Draco mellett és nem hittem el, hogy ez történik. Lesokkolódva meredtem Cedricre és éreztem, ahogy a könnyek végigfolynak az arcomon. Annyira hihetetlen volt. Alig másfél órával ezelőtt még önfeledten röhögtünk a folyosón, most meg itt állunk és egy diák társunk holttestét nézzük. Nem ismertem Cedricet személyesen, csak látásból. Egyszer, amikor elsős voltam eltévedtem a folyosókon, egyedül voltam és már rég elkéstem az óráról. Találkoztam Cedric-kel, aki akkor negyedéves volt és segített nekem. Olyan kedves volt és segítőkész, hogy nagyon megkedveltem, bár nem ismertem. De akkor is nagyon megrázó volt látni azt, hogy most halott.
Pár perc elteltével a diákok egy kicsit elcsendesedtek és lassan mindenki leült. Én még mindig a szememet törölgetve meredtem Dumbledore-ra, aki ekkor beszélni kezdett. Elmondta, hogy mi történt. Harryt valaki kivitte a kastélyból, hiába ellenkezett és a Tiltott Rengetegbe vitte. Cedric még a folyosón észrevette, és követte őt. Az erdőben ott volt Voldemort és még egy halálfaló. Cedric megpróbálta megvédeni Harryt, de a halálfaló Voldemort nagyúr parancsára végzet vele. Azután Voldemort újra testet öltött és visszatért. De Harry Cedric holttestét is megmentve valahogy megmenekült, miután a Sötét Nagyúr majdnem megölte. Ígyhát Cedric most már halott, Voldemort pedig visszatért.
Minden diák döbbenten hallgatta az igazgató úr beszámolóját. Nem telt el körülbelül fél óra, amikor a tanárok úgy döntöttek ideje elmennünk aludni, így mindenkit visszaküldtek a hálókörletükbe.
Csendesen baktattunk vissza a klubhelyiségbe. Páran halkan beszélgettek, de egyébként teljes csend uralkodott a kastélyban. A klubhelyiségben elköszöntünk a fiúktól és bementünk a hálószobánkba. Helen és Betty is befeküdtek az ágyukba és én is követtem a példájukat. De persze egyikünk sem tudott azonnal elaludni, pedig elég késő volt. Eszembe jutott, hogy Betty-t meg kell kérdeznem majd erről a Joe-s dologról, de annak nem most van itt az ideje. Ezt Helen is érezte, mert nem hozta szóba.
-Ez durva volt - jegyezte meg végül Helen.
-Bárcsak ne történt volna meg!
-Bárcsak... - értett egyet velem Betty.
Még a fiúk ,,jól néztek ki" megjegyzését sem beszéltük meg, mert mindannyiunkat gondolkodás közben nyomott el az álom.

Azt hiszem életem egyik legrosszabb éjszakáját éltem át az előbb. És nem akarok emlékezni rá.

Nos, helló-belló babáim!❤ (Ne vegyetek komolyan, xddd) Elkészült egy újabb csodás rész. Remélem tetszett! Próbáltam ezt a részt az eredetihez hűen megírni, a Trimágus Tusa nélkül. Nem volt egyszerű feladat, de azért remélem elfogadható lett. Ha nem, mindenképp jelezd! Kommentbe a véleményetekkel, írjatok sokat, mert naggggyyyyon kíváncsi vagyok rá!😉 Hamarosan találkozunk, addig is legyetek jók!❤