A következő pár nap eseménytelenül telt. Jasmine-nal játszanom kellett egy csomót, teljesen rám volt kattanva. Nem bántam, hiszen már nagyom hiányzott.
Három nappal azután, hogy hazaértem, reggel arra ébredtem, hogy Jasmine kelteget.
- Sandja! Gyeje gyojsan!
- Mi az? - motyogtam álmosan.
- Apa hazajött! - kiáltotta boldogan, majd kiszaladt a szobámból.
Felültem az ágyamban és a faliórára néztem. Fél 12. Hogy mi??? Eddig aludtam?! Nem is voltam fent tegnap olyan sokáig! Na jó... de... hajnali 3-ig olvastam. De most mit csináljak? Nem voltam fáradt, a könyv meg izgalmas volt! Na ez most mindegy. Inkább menjünk le apához.
Úgy ahogy voltam, pizsiben és kócos hajjal letántorogtam a konyhába. Illetve a konyha ajtó előtt a lépcsőn megálltam és a korlátra könyökölve néztem ahogy Jessie apának örül. Apa már lerakta a csomagjait a földre és a felé szaladó Jasmine-t vette a kezébe.
- Apa, apa, apaaa! - kiabált Jessie boldogan. Elmosolyodtam.
Ekkor lépett be anya a bejárati ajtón. Ezek szerint a kertben volt.
- Anya, anya! Nézd! Megjött apa! - kommentálta Jessie az eseményeket.
Apa lerakta Jasmine-t a földre és anyához lépett. Én pedig megfogtam a húgomat és tapintatosan felcipeltem az emeletre, hogy a szüleink nyugodtan tudjanak beszélgetni.
- Naa! Sandja! Vigyél vissza! - akadt ki a húgom.
- Majd mindjárt.
- De nem! Most! - kezdett hisztizni.
- Jasmine! Elég lesz!
- Apához akarok menni!
- Mindjárt visszamegyünk. Csak előbb segítesz nekem.
- Miben?
- Egyedül nem tudom eldönteni, hogy mit vegyek föl - tetettem a bénaságot és lebiggyesztettem a számat. - Segíts!
- Jó, segítek! - duzzogott Jessie, de láttam a mosolyt a szemében. Ja és a büszkeséget, hogy felöltöztethet. :D
Közben felértünk a szobámba, és miután letettem a húgomat a földre, a szekrényemhez léptem.
Ha otthon vagyok akkor általában mugli ruhát szoktam felvenni, mert minek a talár. Abban dög melegem van. Főleg nyáron. Szóval Jasmine megmondta, hogy mit vegyek föl, miközben én egy picit húztam az időt, így legalább negyed óra eltelt, mire újra lementünk a konyhába.
Anya éppen főzött (az ebédet, bár én még nem is reggeliztem), apa pedig az asztalnál ült és beszélt. De mikor leértünk, abbahagyta.
- Lányok!
- Apa! - Jessie arcán megint egy levakarhatatlan vigyor jelent meg, miközben megölelte apát.
Én is megöleltem, hiszen azért a suliban nem ölelgettem. Más, hogy láttam és más, hogy hogyan viselkedtem vele.
- Apa, magyarázattal tartozol nekem! - jelentettem ki, amikor elengedtem.
- Miért?
- Ez az év vége nekem egy kicsit zavaros - miközben beszéltem a konyhaszekrényhez léptem és kivettem egy tányért. - El kéne mondanod, hogy mi történt, mert Dumbledore biztos kihagyta a legjobb részeket - elvettem pár szelet kenyeret a pultról. - És te eltűntél amikor ő visszajött a terembe - levettem a polcról a lekvárt. - Nem voltál ott - anyának egy kicsit az útjába álltam. - Hol voltál és...?
- Sandra! - csattant fel anya, mert meglöktem és kiöntötte a kezében lévő edény tartalmát.
- Ú, bocsi!
- Mit csinálsz? - nézett rám dühösen.
- Éhes vagyok! - közöltem felháborodva.
- Ne egyél most, mindjárt ebéd!
- De én még nem reggeliztem!
- Mostmár ne egyél!
- És addig haljak éhen, vagy mi?
- Ne szemtelenkedj! - apa felvont szemöldökkel figyelte a jelenetet.
- Bocs! - forgattam meg a szemeimet, majd a tányéron levő szelet kenyerekkel, a lekvárral meg egy késsel a kezemben leültem az asztalhoz apával szemben, és miközben nekiálltam megkenni a kenyeret apára meredtem.
- Szóval. Hol voltál és mit csináltál? Mi történt?
- Ez elég hosszú. És nem fogom elmondani.
- Apa! - néztem rá csalódottan.
- Jó, akkor nem most.
- Miért?
-Mert itt van a húgod.
- És? Úgyse ért egy szót se!
- Lehet, hogy nem érti, de megjegyzi és ha valahol kikotyogja véletlenül hangosan, akkor bajban leszünk. Eléggé. És erre most nincs szükségünk.
- Ajj. Akkor mikor mondod el?
- Délután, amíg Jasmine alszik megbeszélhetitek - mondta anya.
- Jó - egyeztem bele.
- Apa, játsz velem! - kérte Jessie.
Apa sóhajtott.
- Jó, talán. Előbb kipakolom a cuccaimat. Gyere felvisszük! - apa felállt és a pálcája segítségével fellebegtette a ládáját a szobájukba. Jasmine is vele ment, én pedig a lekváros kenyér kenegetése közben elérkezettnek láttam az időt arra, hogy megkérdezzem anyát arról, amiről meg akartam kérdezni.
- Anya!
- Igen?
- Draconak 5-én volt a szülinapja, de annyi minden történt, hogy nem adtam neki semmit ajándékába...
- De kis bunkó vagy! - jegyezte meg anya, mire felröhögtem.
- Egy kis csokit azért kapott.
- Képzelem - viccelődött.
- Na de most komolyan! És a többiekkel akarunk neki szervezni egy meglepetés bulit. És még nincs meg a helyszín, de lehet, hogy nálunk lenne. Lehet itt?
- Persze, de kik azok a ,,többiek"?
- Helen, Betty, Joe és Gary.
- A fiúkat nem ismerem.
- Majd megismered őket. De mind jó fejek.
- Rendben. Felőlem lehet, de apádat is kérdezd meg.
- Oké, köszi! - felálltam és egy puszit nyomtam az arcára.
A tányéromat a mosogatóba raktam, eltettem a lekvárt és felszaladtam apához.
- Apa! Lehet nálunk szülinapi buli? - léptem be a hálószobába ahol apa pakolt, Jasmine pedig az ágyon ugrált.
- Kinek van szülinapja?
- Draconak most volt. Nem igaz, hogy nem tudod.
- Honnan tudnám?
- Onnan, hogy...
- Csak a keresztfiam! Nem tudom mindenkinek nyomon követni a szülinapját!
- Hogy mi van??? Draco a keresztfiad??? - döbbentem le teljesen.
- Igen - morogta apa.
- És én ezt eddig miért nem tudtam?!
- Biztos nem figyeltél, amikor mondtam.
- Vagy nem mondtad.
- Ezt majd később megbeszéljük, most mond amit akartál, mert már kíváncsi vagyok, hogy mi van a keresztfiam születésnapjával - az utolsó előtti szót direkt megnyomta.
- Ja igen. Akarunk neki egy meglepetés partit szervezni. És lehet, hogy nálunk lenne.
- Nem lehet nálunk.
- De miért nem?
- Tudod, hogy nem szeretem, ha civilben látnak a barátaid. Elvesztem a méltóságom, ha ide jönnek a házamba.
- Akkor majd nem jövünk fel ide. Úgyis kint leszünk, mert meleg van.
- Na jó, nem bánom. Legyen. De ide nem jöhettek fel.
- Oké - forgattam meg a szemem. - Köszi!
Kiléptem a szobából és leviharzottam a lépcsőn.
- Anya!
- Mi az? - nézett rám ijedten anya amikor beléptem a konyhába. Vagyis nem léptem. Inkább futottam. - Valami baj van?
-Draco mióta a keresztfia apának???
- Régóta.
- Miért? - kérdeztem döbbenten.
- Mert Lucius - látszott a tömény gyűlölet az arcán amikor kimondta azt a nevet. - Őt kérte meg, hogy legyen a keresztapja. Tudod, halálfaló körökből kerestek valakit és mivel apád még a Roxfortban is tanít, ezért ő lett az.
- Jesszus! Akkor... Draco a rokonom? Úristen, micsoda vér áruló vagyok!
- Miért? - nézett rám anya értetlenül.
- A családom egyik tagjával járok!
- Dehogy! Ez nem olyan rokonság, mintha az unokatestvéred lenne. Ő csak a ,,fogadott" rokonod.
- De ez akkor sem oké! - keseredtem el.
- Sandra, figyelj rám. Ez hülyeség! Felejtsd el!
- Legalább mondhattátok volna! Akkor nem úgy nézek rá és nem szeretek belé! - dühös és csalódott voltam. Felpattantam, és felrohantam a szobámba.
Miért csak most mondják? Ez... ez... egyszerűen rossz!
Éppen teljes önsajnálatban feküdtem az ágyamon, amikor egy bagoly szált le az ablakpárkányomra. Felpattantam. Rögtön felismertem Bettyék kuvikját. Az ablakhoz léptem és elvettem a csőréből a levelet. Visszaültem az ágyamra, kibontottam és olvasni kezdtem.

Szia Sandra!

Tudod beszéltünk arról, hogy tartunk Draconak meglepetés bulit. Na, és az a kérdés, hogy akkor kinél legyen. Nálatok? Vagy menjünk el Dracoékhoz így meglepetésként? Mi legyen? Beszéltem Joeval és ő azt mondta, hogy talán meglehetne szervezni, hogy Dracoékhoz menjünk, de egyszerűbb, ha máshol van. Szerinted? A te pasid, döntsd el te!

Válaszolj mihamarabb!

Puszi: Betty

Persze, a pasim. Meg a kereszttestvérem is, ha egyáltalán létezik ilyen rokoni fokozat.
Dühös voltam, de azért pennát és pergament ragadtam, hogy írjak egy választ.

Betty!

Először is: miért beszélsz te Joeval?
Másodszor: lehet nálunk, meg szerintem a Dracoékhoz menés túl macerás. Ráadásul ott az apja. Nyugi, nem félek tőle vagy ilyenek, de nem hiszem, hogy örülne nekünk. Nekem meg pláne. Szóval gyertek hozzánk. És írok Draconak, hogy egyik nap jöjjön át hozzánk és akkor ti is idejöttök meglepetésből. Az jó? Megírod a fiúknak? Én intézem Helent és Dracot. Még meg kell tudnom melyik nap, azt majd megírom.

Remélem összejön!

Ölel: Sandra

A bagoly szerencsére még az ablakomon állt, így odaadtam neki a levelet, ő pedig elrepült vele.
Újabb papírt vettem elő.

Szia Draco!

Hogy telik a nyarad? Mi volt otthon?
Figyelj csak, arra gondoltam, hogy valamelyik nap átjöhetnél hozzánk, akár itt is alhatsz. Várlak szeretettel, szóval ha van kedved, akkor írd meg, hogy melyik nap lenne neked jó, és én ráérek, szóval ha mondasz, akkor az végleges.

Válaszolj mihamarabb!

Sandra

Nem írtam semmi nyálasat, hiszen minek. Csalódott voltam. Draco is biztos tudta ezt, miért nem mondta?!
Hogy őszinte legyek, én sem tudom miért akadtam ki ennyire ezen, de... Talán ha kiderül a ,,pasidról", hogy tulajdonképpen a rokonod, egy picit talán meglepődsz.
A levéllel a kezemben felmentem apához.
- Apa, hol a baglyunk? - kérdeztem hűvösen.
- Anyádat kérdezd. Mi a baj? - kérdezte, amikor meglátta az arckifejezésem.
- Semmi - vontam meg a vállam, és lementem megkeresni Roly-t (a bagoly).
Miután elküldtem a levelet, visszamentem a szobámba és egészen addig rajzoltam, amíg anya nem szólt, hogy kész az ebéd.
Nem voltam annyira éhes, de azért lementem. Főleg azért, mert utána ha anya elviszi Jasmine-t, megtudhatom, hogy mi volt.
Aztán végre eljött ez is. Anya és Jasmine fölmentek, én pedig miközben elpakoltam a koszos edényeket és nekiálltam mosogatni (bár anya százszor gyorsabban csinálja pálcával), apához fordultam.
- Szóval mi volt?
- Azt tudod, hogy mi volt Potterrel. Utána Mordon felvitte őt a saját szobájába. És mire mi utána mentünk és felértünk, Dumbledore, Minerva és én, addigra kiderült, hogy nem is az igazi Mordonnal volt dolgunk...
- Hogy mi???
- Várj, hallgasd végig! Tudod, Barty Kupornak volt egy fia. De halálfaló volt. Az Azkabanba jutatták, de mint kiderült megszökött. Senki sem tudott róla. Visszament, megkereste a Sötét Nagyurat, és újra szolgálni kezdte. Kitervelték, hogyan tud újra testet ölteni a Nagyúr, és hogy hogyan juttatják be Barty-t a kastélyba. Százfűlé főzetet főzött, Mordonná változott, és így mászkált a kastélyban egész évben. Ő vitte ki Harryt a kastélyból. Ő segített a Sötét Nagyúrnak, hogy visszatérhessen.
- Szóval igaz? Visszatért? - kaptam a szám elé a kezem.
- Igen - bólintott apa komoran.
- És... és ez mit jelent? Ránk nézve? -  kérdeztem ijedten.
- Például azt, hogy nem mászkálhatsz akármikor, akárhol - mondta anya, aki ebben a pillanatban lépett be a konyhába.
- De anya! Apa halálfaló! Vagyis annak hiszik - tettem hozzá halkabban. - Csak megmondom, hogy ki vagyok, és elengednek.
- Ez ennél egy kicsit bonyolultabb. De akkor sem kell féltened őt, Martha - mondta apa anyának.
- Egyébként, hogy hiteted el a Sötét Nagyúrral, hogy az ő oldalán állsz, ha valójában Dumbledore-nak dolgozol?
- Tudod Sandra, amit én csinálok, az hétpecsétes titok. Olyan dolog, amit senkinek sem mondhatsz el. Világos?
- De apa! Én nem vagyok már kicsi! Értem, amit...
- Ez olyan dolog, amit a felnőttek közül sem fognak fel sokan - szólt közbe anya. - Ha bármit, amit tudsz, véletlenül elkotyogsz, azzal hatalmas veszélybe sodrod apádat, de még saját magadat is.
- Épp ezért, nem fogsz ennél többet tudni - mondta szigorúan apa. - Most pedig, menj a szobádba!
- Hogy mi? Dehát...
- Nincs dehát! Menj már! - emelte fel a hangját apa. És ez ijesztő volt. Nagyon régen nem beszélt velem ilyen hangon.
Anyára néztem, aki csak lesütötte a szemét.
Apa tekintete olyan érzelmeket tükrözött, amiket azelőtt még sose láttam az arcán. Szomorú volt, ideges, mérges. Talán félt is.
Eléggé ijesztő volt.
Úgyhogy felrohantam a lépcsőn, becsaptam magam mögött az ajtót és lerogytam az ágyamra.
Borzalmas ez a nap, pedig még csak délután fél három van!
Legalább fél hatig duzzogtam az ágyamon. Draco a kereszttestvérem, az apámnak pedig valami baja van, és anyának is. Akkor éreztem először, hogy hazudnak nekem.