A kedvenc cold brew kávém szorongatom a kezemben, az üveget néha a kerek, világosbarna színű asztalra helyezve. Krákogva veszem tudomásul, hogy a Rolex karórám szerint Daniel tíz percet késik - semmiképp sem etikus egy első találkozón.

Mikor kinyílik az ajtó s azon beesik egy esetlen srác, egyből tudom, ez csakis a következő alanyom lehet.

Daniel élőben még vékonyabbnak és nyüzügébbnek tűnik, s pólóját ugyan lecserélte egy sima feketére, de orra hegyére egy otromba, barna keretes szemüveg csúszott helyébe és deréktől lefelé lehetetlen maskarában feszít : valami hetvenes évekből rajta maradt farmer, s egy olyan piszkos Converse pár amiben a sarkig se ugranék le tejet venni.

Szemeimet az égnek meresztem s mikor látom, hogy Daniel orrát csavargatva és szemöldökét ráncolva kutat utánam, bájosan és segítőkészen a magasba lendítem a kezem, s megvárom míg hozzám buckázik vállán olyan súlyosnak tűnő táskával, amivel már lehetne kezdeni valamit - persze csak a kondiban.

Kezet nyújtok neki az asztal felett, majd a srác idegesen helyet foglal a velem szemben levő széken.

- Kedves Daniel, mesélj kérlek magadról! - érintem össze ujjaim és várakozásképp a lábammal halkan dobolok a padlón.

- Izé - kezd bele, szemüvegét feljebb csúsztatva orrán, melyről apró cseppekben izzadság gyöngyözik lefelé. Óriási erőfeszítés által sikerül csak a seggemen maradnom és végighallgatni ennek a lúzernek a mondanivalóját. Közben nagyokat kortyolok a jéghideg kávémból, hátha így elviselhetőbbé válik a szitu. - Ugyebár infó szakos vagyok és a gazdaságinformatikai órám közös a haveroddal - meséli lelkesen. Hűha, kurva nagy meglepetés, hogy hivatásos kockának tanul!

- Mit szeretsz csinálni a szabadidődben?

Kicsit feljebb ül a székben és mosolyra húzza ajkait. Hiba volt, óriási lapátfogai kikandikálnak szájából és arca immáron úgy fest, mint egy gethes szamár. A kávémhoz nyúlok mielőtt elröhögném magam a gondolataimtól.

- Gyakornok vagyok egy informatikus cégnél, etikus hac .. - folytatná s szinte dagad a csontos melle a büszkeségtől, de feltartott kezemmel beléfojtom a szót.

- Szuper - bólogatok. - Egyéb hobbi?

- Van egy kis társaságom, egy Facebookos csoport. Én vagyok az adminja - újabb büszke vigyor. - Élő szerepjátékozunk, legtöbbször Star Trek jeleneteket de van, amikor vegyítjük a Feláldozhatókkal.

Ha nem lenne üvegből a kávétartó, szinte biztos, hogy összeroppanna kezeim közt és az értékes koffein kezemen folyna alá.

- Na jó - sóhajtok mélyet. - Ki a szóban forgó csaj?

- Penelope Morgenstein - eiti ki szégyenlősen a lány nevét, szemeit az asztalra szegezve. Természetesen nem cseng ismerősen.

- Mutatsz róla képet? - érdeklődöm.

- Nos, a Facebookon van fent róla pár, de nem vagyok az ismerőse úgyhogy nem látom az összeset - kutat telefonja után a táskájában. Ezek után kíváncsi vagyok, melyik ősrégi Motorola készüléket vágja mindjárt elég. De kellemes meglepetésként ér, mikor egy iPhone kerül elő - persze egy 5C modell, dehát ennél sokkal rosszabbra számítottam.

Bepötyögi a kódot, majd megnyitva az alkalmazást, maga felé fordítja a készüléket.

Hitetlenkedve pislogok felé, majd megrántja a vállát - Jézus, mintha érdekelne a kis szerencsétlen élete a közösségi médián!

Egy évezrednek tűnik, mire végre felém mutatva a kijelzőt, azon megjelenik egy lány.

Sokáig méregetem. Nem mondom, hogy a legszebb, akit valaha láttam, sem azt, hogy egyáltalán szép, de vállalhatónak tűnik.

Daniel keze azonnal remegni kezd, ahogy szeme sarkából megpillantja a képet.

- Egy szakon vagyok vele, szinte az összes órám közös. A tárgyfelvételnél megnéztem, ő mikor és kihez megy és én is oda iratkoztam fel. Van, amikor este hétkor végzek, de megéri - mondja büszkén.

- Meddig jutottatok el? - érdeklődöm, nem foglalkozva a valószínűleg veszélyes zaklató hajlamaival.

- Tessék? - értetlenkedik.

Az utolsó korty kávét is leküldöm a torkomon, majd kicsit jobb kedéllyel nekiállva, újrafogalmazom a kérdést.

- Úgy értem, meddig mentél el ezzel a Penelope-val?

- A büféig már sokszor.

Fejem fogva szörnyülködöm, az összes agysejtem azt üvölti, "húzz a picsába Fuller, míg nem késő", s őszintén szólva szívesen hallgatnék rájuk.

- Randi meghívás volt már a részedről?

- Mi? - kerekednek el a szemei. - Láttad milyen jó csaj, nem? - hát nem. - Azért fordultam hozzád, mert nem merem egyedül megtenni.

- Tiszta - bólogatok. - Az első lépés, bejelölöd Facebookon. Most - nyomatékosítom a szavam.

Daniel kezébe nyomom a mobilját, s végigkövetem, ahogy rányom a kis "Ismerősnek jelöl" ikonra a csaj adatlapján.

- Szuper - veregetem vállba, de szegény összerezzen a tenyeremtől. - A következő lépés egy beszélgetés. Vegyen téged észre. De előszöris, ezen - mutatok rajta végig - változtatnunk kell. Viszont erre ma már nekem nincs időm. Én gazdaságtanon vagyok, elég szellős az órarendem jelenleg, úgyhogy holnap kettőtől a tied vagyok.

Daniel óriásikat pislog, gondolom nem hallotta még senki szájából ezt a mondatot, s az enyémből kissé rémisztőnek hathat.

- Ráérek - nyel egy nagyot, csontos almacsutkája táncot lejt közben. - Mennyi is lesz az annyi? Illetve meddig tart?

- Átlagosan két - három hét, mire eljuttatom a vendégeim a randiig, de mivel nálad a nulláról indulunk, több lesz a munka. A heti bérem hetven dolcsi, ez majdnem minden napos találkát tartalmaz és folyamatos elérhetőséget, a számomon írhatsz üzenetet vagy akár fel is hívhatsz ha nagy a gáz vagy sürgős. Viszont a külsőd átszabásának csak egy részét állom abból az összegből, amit kapok tőled. De hidd el, ha a csaj a tied lesz, az minden pénzt megér - mosolygok és vágom be a szokásos végszavam.

- Szuper - bólogat Daniel, szemeiben enyhe rémület a magabiztosságomtól.

- Akkor holnap kettőkor a gazdasági szárny előtt? - pontosítom a találkozónk helyét.

- Ott - helyesel.

Felpattanok az asztaltól, megragadom a tárcám és a kocsikulcsom, majd egy gyors köszönés után elviharzok a helyszínről.