HATODSZOR keltem fel az éjszaka közepén. Az estélyről hazaérve ledobáltam minden göncömet és rögvest bevágódtam a párnák közé. Elkapott a mély és elviselhetetlen depresszió. Képtelen voltam aludni, megállíthatatlanul járt az agyam. Cikázott a múlt és a jelen között. Szerettem volna élvezni az életet, újból átélni azt az érzést mikor a túlcsorduló érzelmektől fűtött szíved szét akar robbanni. Azt a kellemes várakozást, mielőtt felveszed a telefont és sürgető érzést, hogy találkozzatok.

Hajnali hármat mutatott a TV állvány alján lévő digitális óra, mikor a telefonom pittyegésére felültem az ágyban. Új követés mihablazic25-től. Csak elkerekedett szemekkel bámultam a telefonom és rányomtam a viszonzásra. Le sem zárt a mobilom, azonnal érkezett egy üzenet.

mihablazic25: „Ha nem tudsz aludni, minek szaladtál világgá?„

Pár perc gondolkodás után teljesen kiröppent az álom a szememből és válaszoltam.

mia_inguscio: „Sürgős dolgom akadt." – készülékkel a kézben mosolyogtam, miközben begyűrtem a hátam mögé még két párnát.

mihablazic25: „Sikerült elintézned?"

Tudtam, hogy vérszívásból írja, így folytattam a témát.

mia_inguscio: „Persze. Te miért nem alszol?"

mihablazic25: „Folyamatosan egy vöröshajú csaj jár az eszemben. Nem ismered véletlenül?"

Nem láthatta, de teljesen elpirultam zavaromban és megpróbáltam terelni a témát.

mia_inguscio: „Mondd meg neki, hogy feküdjön le aludni és hagyjon pihenni téged is."

mihablazic25: „Mia, kérlek feküdj le aludni és hagyj békén. Persze előtte ígérd meg, hogy reggel iszunk egy kávét."

mia_inguscio: „Megígérem."

Ezután már félretettem a mobilt és mosollyal az arcomon indultam álmodni egy igen magas és kifejezzen jóképű focistáról.

Másnap rettentő fáradtan ébredtem, úgy éreztem, hogy átgázolt rajtam egy kamion, míg én takarók alatt egy másik világban jártam. Magamra kaptam egy farmert és hosszú pólót, kontyba kötöttem a hajamat és orromra tolva a napszemüvegem indultam is a pizzériába. Mindig szerettem hamarabb érkezni, így volt még időm leülni írni és átnézni az üzeneteimet. Én voltam a soros a nyitásban. Még le sem állítottam a motoromat, mikor megpillantottam az üzlet előtt ácsorgó srácot. Világos farmert viselt, fehér pólóval. Természetesen pont olyankor, amikor a mosott szar jobban nézett ki nálam. Lazán támasztotta a falat és miután észrevett elmosolyodott. Megzabolázva őrülten verdeső szívem, felszegett fejjel kerestem elő a pizzéria kulcsát és mellé léptem.

-Mit keresel itt? – kérdeztem tőle.

-Jó reggelt neked is. – vonta fel a szemöldökét mielőtt elmagyarázta volna. – Tegnap ígértél nekem egy kávét, de nem válaszoltál a kérdésre, hogy hol és mikor, így vettem a bátorságot és úgy gondoltam ez lenne a megfelelő helyszín.

Némán bólintottam egyet, beengedtem magunkat és kiriasztottam.

-Foglalj helyet. – mutattam a székre, azután ledobva a táskámat, beálltam a pultba. – Milyen kávét kérsz?

-Presso-t, két cukorral és tejszínnel. – válaszolta, miközben a pulton lévő kis táblát igazgatta. Lefőztem a kávéját, majd a sajátomat is, amit hihetetlen módon ugyanúgy ittam. Amint elé toltam a bögrét, kisétáltam és leültem mellé.

-A vendégem vagy. – kortyoltam bele a forró italba.

-Akkor ez nem is igazi randi. – húzta el a száját feltűnően.

-Miért, szerinted milyen az igazi randi? – kérdeztem rá. Arra számítottam, hogy elkezdi sorolni az olyan a megszokott dolgokat, mint éttermi vacsora, mozi, romantikus séta és társait. Helyette összehúzta a szemeit és teljesen meglepett.

-Egy közös vásárlás, vidámpark vagy korcsolyázás! Esetleg szóba jöhet még a szabadulószoba. Mégis a legszívesebben egy meccsre vinnélek el. – jelentette ki, mintha a világ legtermészetesebb randihelyszíne lenne.

-Honnan veszed, hogy élvezném? – néztem rá csodálkozva.

-Mert velem lennél. – vigyorgott félreérthetően. – Amúgy azért, mert szereted a focit, a hangulatot. Így nőttél fel és a véredben van.

Nem fűztem hozzá semmit, mert teljesen igaza volt.

-Mit akarsz tőlem? – néztem rá komolyan. Érdekelt a válasza, nem szerettem kerülgetni a dolgokat.

-Megismerni. – vont vállat. – Felkeltetted az érdeklődésemet és nagyon remélem, hogy én is a tiédet. Mindent tudni akarok rólad, azon is túl amit eddig sikerült kiderítenem.

-Az mégis mennyi? – nevettem fel. Félelmetes volt belegondolni, hogy valaki utánad kémkedik, nem mintha én nem ugyanezt csináltam volna pár nappal ezelőtt.

-Tudom, hogy hol születtél és mikor. Azt is, hogy gyerekként fociztál, később pedig írni kezdtél. Tudom, hogy imádod Magyarországot és Alessiának hívják a legjobb barátnődet. Oda vagy a macskákért. Van egy exed, aki énekes és megcsalt.

Damiano említésére felkaptam a fejem. Vajon mennyi cikket olvashatott el? Mennyit sikerült kiderítenie az életem azon időszakáról?

-Ja és olvastam az egyik blogod, ahol imádtam a David Beckham történetedet. – vigyorodott el, amitől paradicsom pirossá vált az arcom. Elolvasta egy ősrégi fanficton-ömet és még ki tudja mennyit. Soha nem gondoltam bele mi lesz, ha beleszaladok egy ilyen szituációba. Rettenetesen zavarba jöttem.

-Nyomoztál utánam? – köszörültem meg a torkom.

-Csak megkérdeztem pár embertől mit tudnak rólad és Google is a segítségemre sietett.

-Most mit vársz tőlem? – álltam fel beindítani a kasszát.

-Hagyd magad, előbb szabadulsz elven nem ellenkezel és hagyod, hogy a sarkadban loholjak.-rántotta meg ismét nem törődöm módon a vállát. Csak vizsgáltam az arcát és megpróbáltam elképzelni milyen lenne, ha meg tudnék nyílni valakinek. Nem a megszokott és már-már berögzült védekező üzemmódban vegetálnék, hanem sikerülne ismét teljes emberként élni az életem. Minden szó nélkül a bejárathoz sétáltam és megfordítottam a táblát. Kinyitottunk.

A nap hátralévő részében folyamatosan jöttek a vendégek. Két percre nem tudtam leülni pihenni, Miha mégis hajnal óta ott ücsörgött a bárszéken és olyan arccal figyelt munka közben, mintha éppen a világot menteném meg a sugárfertőzéstől. Nem próbált meg szóba elegyedni, nem akarta magára felhívni a figyelmet, bár páran így is odamentek hozzá fotózkodni és aláírást kérni. Alessia délután hatkor libbent be, kipihenten és mosolyogva. Amint meglátta a Fradi védőjét, megtorpant és feltűnően összefonta a karjait. Tetőtől talpig végig mérte, majd egy szó nélkül belém karolt és behúzott az irodába.

-Mi van már? – pislogtam rá meglepetten.

-Te mégis mi a francért vagy még mindig itt? – emelte meg a hangját. – Szedd össze a cuccaidat és húzd el a beled.

-Mi ütött beléd? – kérdeztem tőle meghökkenve.

-Belém? Itt állsz talpig lisztben, mikor álmaid szőke hercege a pultnál várakozik. Faszért nem voltál képes felhívni, hogy váltsalak le? – pirított rám és mielőtt reagálhattam volna, kiakasztotta nyakamból a kötényt, kezembe adta a táskám és kilökött az ajtón.

Egy elsuttogott ciao után elhagytam az éttermet. Alig léptem ki az ajtón, Miha már ott is volt a nyomomban.

-Szia. – vigyorogva mellém lépett.

-Te tényleg egésznap a sarkamban leszel? – mosolyogtam rá.

-Hiszel a szerelemben első látásra? – A kérdéstől totál lefagytam, amit rögtön észrevett. – Azt hittem kérdezőset játszunk.

A válaszát hallva kitört belőlem a nevetés. Oly annyira, hogy neki kellett támaszkodnom a motoromnak, ne boruljak fel. Nem tudom mikor nevettem utoljára ilyen jót, miért láttam újból színesnek a világot és mikor kezdte öngyújtónyi lángocskával melegíteni fagyos szívemet a védő mosolya. Úgy éreztem magam, mint hóban hanyatt vágódott Grincs a film végén.

Nem szép dolog, ha akarata ellenére érezni kezd az ember.