Mikor felébredtem, egy vadi új fényképezőgép várt az ágyam mellett. Gyorsan bekapcsoltam, és készítettem vele néhány képet. Az árnyalatok, amiket megjelenített, gyönyörűek voltak, bár az én bőröm színét nem érzékelte. Persze, hiszen se nem fehér, se nem fekete, se nem szürke, és ezek árnyalatai közül egyik se.

Felöltöztem, és lesiettem reggelizni.
-Christian, annyira köszönöm a fényképezőgépet!-öleltem meg a férfit. Meglepetten ugyan, de viszonozta.
-Nagyon szívesen. Amúgy ma lesz a vérvétel, úgyhogy készülj fel rá, egyél keveset.
-Rendben!-mondtam, és kéréséhez hűen nem ettem többet egy vajas kenyérnél.
-Indulhatunk?-kérdezte, miközben a száját törölgette egy szalvétával.
-Persze-válaszoltam, és követtem Christian-t. Egy fehér falú szobába vitt, ahol mindenféle orvosi eszköz helyet kapott.
-Ülj csak le-mutatott egy fehér székre a szoba közepén. Engedelmesen helyet foglaltam.
-Amúgy miért is kell a vérvétel?-kérdeztem.
-Mert miután megvizsgálom, kiderül, ha van valami betegséged, allergiád, vagy valami rendellenességed. Emiatt sok fiolát kell vennem tőled...
-Nem baj! Majd sokat iszom, és hidratálódok.

A megjegyzésemre elmosolyodott, majd egy gumikesztyűben belém szúrt egy fecskendőt. Megtöltött egy fiolát, két fiolát, öt fiolát, kilenc fiolát, tizenhárom fiolát...végül húsz fiolát a véremmel, majd adott egy liter vizet. Már nagyon rosszul voltam emiatt letettem az üveget a földre, aztán elindultam az ajtó felé. A gyengeségtől menet közben összeestem. Christian elkapott, majd visszavitt a székre.
-Még nem végeztünk...baby-suttogta a fülembe, de nem voltam elég erős ahhoz, hogy eltoljam magamtól. Annyira kábult lettem a vérveszteségtől, hogy nem is fogtam fel a helyzetet. Gondolom Christian ezt is akarta.

Beledöfött a bal kézfejembe egy infúzióstűt, de az is csak szívta ki belőlem a vért. Teljesen rosszul voltam. És ekkor szúrt hátba a felismerés.

◽️◼️◽️

-Christian...dögölj meg-bukott ki belőlem haldoklás közben.
-Ó, hát rájöttél, ki vagyok? Sajnos késő, mert mingyárt örökre kómába fogsz esni.
-Miért?-nyögtem ki.
-Tudod, a piros véredet fegyverként használni egy nagyon jó ötletnek bizonyult. Olyan részecskéket tartalmaz, amikhez ha egy csipet sót keversz, akkorát robban, mint egy kézigránát, viszont négyszer olyan erőset. Tehát kicsinek látszik, de szétrobbantja a fejed, ha közel merészkedsz hozzá. Emellett maró savként is hasznosítható. Emiatt a testedet úgy legyengítem, hogy a vér készítése legyen a legfontosabb, ezért a lelked gyakorlatilag meghal. Az immunrendszerednek nem lesz ereje ébren tartani. Egy kómás állapothoz hasonlítható. Ja, és plusz 40 évet élhetsz még, mert lassabban öregszel a kóma miatt. Úgyhogy búcsúzz el az életedtől, mert a lelked most meghal!
-Nee....
-Bye-bye, baby!-mondta, majd kiment a szobából.

A szempilláimat lehunyni volt erőm, de kinyitni már nem. A levegővétel is egyre gyengébb lett. A halál szélén álltam. Vagy ahogy Christian fogalmazott, a lelkem most meghal. Mert a testemet úgyse hagyja majd kárba veszni, hiszen akkor nem lenne vér, és nem lenne pénz. Szörnyű, hogy képes szétválasztani a lelkemet a testemtől, csak mert pénzt kap érte. És a legrosszabb, hogy az egészet szárazon megússza.

Már kezdtem úgy érezni, hogy a kóma megkezdődik, és meghalok, ez van, mikor leestem a földre, mert a fejem lebicsaklott a székről. Az infúziós tű nem volt elég hosszú, emiatt kirántódott a kezemből. Először azt hittem, képzelődök, de mikor nem éreztem a vacuum-ot a kezemből kiszivárgó vér miatt, rájöttem, hogy megmenekültem.

Összeszedtem minden energiámat, és kinyitottam a szemeimet. Megláttam a vizet a jobb lábam mellett.

Ha ezt most megiszod, megmenekülsz! Gyerünk! A lábaddal kell odaügyeskedned a kezedhez! Gyerünk!

A lábam nem moccant. Aztán a bal lábfejem elfordult. Azt tudtam mozgatni, mert abból még nem szívtak ki annyi vért, mint a másikból.

Odalöktem a bal lábfejemmel a jobbat az üveghez, majd a ,,működő" testrészemmel lendületet vettem, és átfordítottam a derekam alatti részeket, így utat biztosítva a lábamnak a kezem felé.

Felrúgtam az üveget a kezem mögé, és a vállammal nehezen elhúztam mellmagasságba az üveget. A könyökömmel fellöktem a számhoz az üveget, és végül a fogaimmal elkaptam az üveg száját, és leharaptam a kupakját(szerencsémre nem volt eléggé rácsavarva).

Elkezdett ömlemi a számba a víz, és nagyon jól esett inni. Nyeltem a folyadékot, nyeltem, aztán hirtelen elfogyott. Ittam volna még, de igazából ez elég is volt ahhoz, hogy jobban legyek. Vártam még egy kicsit, hogy erőre kapjak, aztán végül meg tudtam mozdítani a lábaimat. Ezután felálltam, és elindultam kifelé.