Mikor elértem az ajtóhoz, megálltam, mert meg akartam tudni, hogy van-e valaki a folyosón. Nekitámaszkodtam az ajtónak, hátha nem hallok senkit, de a súlyomból túl sokat döntöttem neki az ajtónak, emiatt az kinyílt. Hangos puffanással értem földet. Óriási szerencsém volt, mert senki sem tartózkodott a folyosón.

Ekkor léptekre lettem figyelmes. Valaki közeledett, egészen pontosan a folyosó jobb oldaláról. Kemény, vaskos léptei alapján csakis Christian lehetett. Gyorsan becsuktam az ajtót, és berohantam az egyetlen szobába, ami a folyosó bal oldalán volt, mégpedig az én szobámba.

A francba is! Itt meg fog találni az a kis hazug! Valamit ki kell találnom!

Ekkor megláttam a földön heverő kamerát, amiről menten eszembe jutott valami. Bekapcsoltam, és selfie üzemmódra állítottam. Ezután elindítottam a videót. A léptek hangosabbak lettek, egyre nőtt a pánik. Gyorsnak kellett lennem.
-Szia, a nevem Helena Cikol, és Christian elrabolt Csengével és Larával együtt. Az agyunkat egy emléktörlővel irányítja, ami ideiglenesen bezavarja az emlékeidet. Amikor rájövünk az igazságra, azt mondja, rohamaink vannak, és...és újra törli az agyunkat...figyelj Helena, tenned kell valamit! Ezeket nem a rohamok miatt látom, hanem tudom! Emiatt neked is eszedbe kell, hogy jussanak az emlékek!-A léptek nagyon hangosak voltak, majd egy ajtónyitással Christian belépett a másik szobába. Nem volt sok időm-Ott van Armin, Lara szerelme, meg Lana, meg Jeff! És a Sellő Apartman! Meg...a kezeim! Ezek a sebek Christian miatt vannak! Kómába rakja a testem, hogy kicsapolhassa az értékes véremet, és eladhassa! Segítség! Itt van!

Gyorsan leállítottam a felvételt, kikapcsoltam a gépet, elrejtettem a szekrénybe, és bebújtam az ajtó mögé, hogy rajtaüthessek Christian-on. De senki sem jött be, és akkor vettem észre, hogy nincs is semmiféle hang. Lassan kinéztem a kulcslyukon, de nem láttam semmit és senkit. Aztán gyorsan végiggondoltam, hogyan lenne a legbiztonságosabb tovább menni, aztán arra jutottam, hogy kiugrok az ablakomon.

Nem volt magas, max. 2-3 métert zuhanhattam volna, szóval kinyitottam az ablakot, és gobdolkodás nélkül kiugrottam. Esés közben hallottam, hogy valaki benyit a szobámba.

Mikor földet értem, az egész testem nyekkent egyet, és sajgott mindenem. A jobb bokámra rá sem tudtam állni, a kezem sem volt túl jó állapotban, de cserébe szabad voltam. Feltápászkodtam, de egy hangos nyekkenéssel vissza is estem, ugyanis a jobb bokámra túl sok súlyt helyeztem. Aztán kiderült, hogy egyáltalán nem tudok lábra állni.

A szobámból hangos káromkodások törtek fel. Nagyon féltem.

Gyerünk, Helena, képes vagy rá! Ha ez a pénzéhes vadbarom megtalál, neked lőttek! A karjaiddal evickélj ki a parkolóból, aztán hívj segítséget...stoppolj! Csak csináld! Vagy ott az a cserje! Egy ágat törj le! Használd mankóként!

Megfogtam egy cserje nagyobb és vastagabb ágát, majd rátámaszkodtam. Nehezen ugyan, de így már tudtam járni. A lehető leggyorsabban kivánszorogtam a parkolóból, azonban ekkor ért a felismerés...színes voltam. Emiatt nem igazán lett volna jó stoppolni. Tehát a telefonálás maradt.

Körbenéztem, van-e valahol telefon. Sehol sem láttam, hiszen az ember mire számíthat egy luxusparkolóban?

Állj...az itteni autókkal tudsz telefonálni, ha van bennük
SIM-kártya! De biztos van, mert Christian az összes luxuskelléket beszerezte magának. Szereznem kell egy slusszkulcsot, anélkül nem fog menni. A házban biztos van! Aaa...a parkoló mellett van! Emlékszem arra, mikor kivittek a kocsiból...a parkoló melletti kis sufniban vannak a kulcsok!

Gyorsan odaevickéltem a parkoló melletti kis sufnihoz, és benyitottam. Tényleg az összes kulcs oda volt csúsztatva! Gyorsan kikaptam a legmenőbbet, ,,abban biztos lesz SIM-kártya" vezérléssel, majd visszaindultam. Azonban az autók felől Christian rekedtes hangját hallottam.

A gyomrom összeugrott, és bepánikoltam. Olyan közel volt már a szabadulás!

Christian léptei egyre erősödtek. Felém jött. Egy pillanat alatt bebújtam a sufniba, bár ez így utólag nem volt egy túl logikus döntés. Az üldözőm közeledett, majd az ajtó alatti árnyékokból ítélve a sufni előtt állt. Hipergyorsan és hiperhalkan az ajtó mögé lopóztam, és abban reménykedtem, hogy nem fogja túl nagyra tárni az ajtót ahhoz, hogy érezze, hogy belém ütközik a tárgy.

Benyitott ugyan, de csak kicsit, majd körbenézett. Nem vettem levegőt, mozdulatlanná váltam, és a lehető legjobban odanyomtam magamat a falhoz. Christian nem vett észre. Becsukta az ajtót, mire kifújtam a levegőt. Ekkor viszont egy furcsa kattanás hallatszódott az ajtó túloldaláról.

A francba...LAKAT!!!