Egy furcsa, lepukkant épület koszos ágyában ébredtem. Sajgott minden egyes porcikám. Egy idegen férfi állt előttem, bár ismerősnek tűnt.

A rohamok miatti emlékezetzavarok biztos ilyesmiket is okoznak!

A férfi megállt előttem, majd elmosolyodott.
-A kis telefonbetyár felkelt!
-Mi?
-Tényleg, nem emlékezhetsz rá. Mindegy is. A nevem Armin-feküdt le mellém.
-Amúgy ki is vagy? Én csak Christian-
-Nem akarok hallani róla-vágott szavamba ingerülten Armin.
-Mért, mi van vele?
-Elrabolt valakit, aki fontos volt nekem, de törölte az emlékeimet vele kapcsolatban, így azt se tudom, kit keressek. Aztán elrabolt egy másik csapattársat is, és utána engem. Ekkor törölte az emlékeimet. De megszöktem, és miután elrabolt, és felhívtál...te eszembe jutottál. Helena vagy, Helena Cikol. Te vagy az, aki fontos nekem...emiatt visszaszereztelek magamnak-a végén megcsókolt.

Köpni-nyelni nem tudtam, hiszen egy idegen egy roham után azt mondja, hogy a párom, és lesmárol. Ráadául elvitt Christian-tól, aki eddig vigyázott rám.

De ha igazat mond?

Felötlött ez a gondolat is, és végül aztán úgy gondoltam, úgy teszek, mintha hinnék neki, majd egyszer, egy alkalmas pillanatban visszamegyek Christian-hoz.

Visszacsókoltam tervemhez hűen. Ráfeküdtem, és mosolyogtam.
-Tudod, Armin, nem csodálkozok, hogy egy ilyen cukipofába szerettem bele...-majdnem ráhánytam, olyan fájdalmas volt ezt belehazudni a szemébe!
-Nagyon aranyos vagy...drágám. Ha már itt tartunk...
-Menjünk, keressük meg a hülye által elrabolt társunkat-vágtam bele a szavába.
-Rendben, aranyom-mondta, és kiszálltunk az ágyból.

El sem hittem, hogy komolyan ezzel a dagadt undormánnyal kell kavarnom. Szerencsés módon full azt hitte, hogy szeretem, emiatt nem kellett sokat járszanom előtte. Persze még vagy százszor megcsókolt, de muszály voltam szerepben maradni. Kiléptünk a helységből, és meglepően ismerősnek tűnt. Mintha laktam volna itt azelőtt. Vicces, mikre nem képesek a rohamok...

Armin vagy ki lement egy poros, öreg falépcsőn, majd leértünk egy szobába. Szürke színei kopottak és fakók voltak, szégyen, hogy mennyire elhanyagolták a helyet.

Aztán láttam valamit...egy laptop lehetett. Bekapcsoltam, mire kidobott egy videót. Egy fényképezőgépről származott, és...ÉN VOLTAM RAJTA?!
-Szia, a nevem Helena Cikol, és Christian elrabolt Csengével és Larával együtt. Az agyunkat egy emléktörlővel irányítja, ami ideiglenesen bezavarja az emlékeidet. Amikor rájövünk az igazságra, azt mondja, rohamaink vannak, és...és újra törli az agyunkat...figyelj Helena, tenned kell valamit! Ezeket nem a rohamok miatt látom, hanem tudom! Emiatt neked is eszedbe kell, hogy jussanak az emlékek!-Idegesen "pillantott" föl, majd hezitálva, pánikolva folytatta-Ott van Armin, Lara szerelme, meg Lana, meg Jeff! És a Sellő Apartman! Meg...a kezeim! Ezek a sebek Christian miatt vannak! Kómába rakja a testem, hogy kicsapolhassa az értékes véremet, és eladhassa! Segítség! Itt van!

Eléggé elcsodálkoztam a látottakon. Armin mellém lépett.
-Hogy-hogy ,,Armin, Lara szerelme"?
-Nem tudom...ezt a felvételt most találtam.
-Amikor elhoztalak, a szobádban voltál, és gondoltam, szétnézek, hogy elhozzam a fontos dolgokat. Akkor találtam meg elrejtve ezt a kamerát, gondoltam, érdekes dolgok lehetnek rajta-mondta. Ez a perverz a cuccaimban turkált?!
-Figyelj, én erről nem tudok semmit.
-Pedig a te arc-
-Nem tudom, mi ez!-vágtam közbe. Ideges voltam. Haragudtam az alakra.
-Helena, fáradtnak tűnsz...
-Hagyj már BÉKÉN!-üvöltöttem rá. Hátrahőkölt, majd könnyek gyűltek a szemébe.
-Te nem...Lara!-kiáltott fel, majd ordítani kezdett. Lefeküdt, összekuporodott, és zokogni kezdett.

Rögtön megszántam, és lelkiismeret-furdallásom lett.
-Nem úgy gondoltam...
-Hát nem érted?!-kezdett volna mondani valamit, de megint felordított, és a fejére tapasztotta a kezeit.

Hékás...mintha ez már megtörtént volna korábban...Lara!

                            ◽️◼️◽️

A vergődő Armin-ra néztem.
-Armin, tudom, mi történt!
-De smároltunk, érted?!
-Nem csaltad meg Larát!
-Melléd feküdtem, és...és...
-Semmi rossz nem történt! Egy csóktól még nem fogtok szakítani!
-Nem hiszem el, hogy hűtlen voltam hozzá! Ő az egyetlenem! És én...
-Figyelj rám! Szedd össze magadat! Az a vadbarom irányított minket, senki sem tudta, hogy mi van! Nem akartad megcsalni, de miket beszélek...nem is csaltad meg! Csak csókolóztunk! Felhasználták a testünket! Nem történt semmi-a végén már magamat nyugtatgattam.

Armin pánikjából rám is ragadt, így ketten pánikoltunk, sírtunk, és együtt kuporodtunk le a földre.