~Tiffany szemszöge~

Ma nem láttam a suliba Naeunt. Már megint mi történt vele? Suli után elmentem a lakásához. Kopogtam, de nem nyitott ajtót. Ordibálni kezdtem, de semmi válasz nem érkezett.

-Hol lehet ez a lány!-gondoltam magamba.

-Elnézést kisasszony, de kit tetszik keresni?-kérdezte meg bácsi.

-Choi Naeunt keresem..-válaszoltam.-Ismeri?-érdeklődtem.

-Ismerem, de a kislány már nem lakik itt. Egy férfival ment el a bőröndjeivel. Aztán egy fiatal emberke beszélt valami árvaházról. A fiú, akivel volt, felajánlotta neki, hogy befogadja a lányt. Azt mondta, hogy ő a lány barátja. És ennyivel elmentek.-mesélte.

Egy férfivel ment? De vajon ki volt az a férfi?

-Elnézést, de nem tudja ki lehetett az a férfi, akivel elment?-kérdeztem.

-Sajnálom kisasszony, de nem tudom.. Nem ismertem fel. Annyit tudok, hogy Naeun kisasszony barátja..-válaszolt.

Barátja? Neki nincs is.. Várjunk csak! Mina folyton a matek tanárral van megáldva, tehát akkor igaz és tényleg összejöttek? Azonnal beszélnem kell vele, de nem tudom, hogy hol lakik tanár úr. Megköszöntem a bácsinak az információkat. Elővettem készülékemet, majd felhívtam Naeunt. Nem vette fel. Mégegyszer megpróbáltam. Felvette.

-Szia Naeun! Hol vagy?-kérdeztem.

-Szia Tiffany! A matek tanárnál miért?

-Ott vagy?-lepődtem meg.

-Igen..

-És.. Mi történt veled?-érdeklődtem.

-Inkább találkozzunk a parkban és ott mindent elmesélek!-javasolta.

-Jólvan..

Letettem. Azonnal a parkba siettem és egy régi padra ülve vártam Naeunt, aki nem sokkal később jelent meg fekete ruhába.

-Szia!-öleltem meg.

-Szia..-viszonozta.

-Miért vagy feketében?-érdeklődtem.

-Épp erről akarok neked beszélni..

-Mondd!

-Szóval.. Az egész tegnap kezdődött, amikor anyukám és a bátyám magamra hagytak otthon.. Sokáig nem jöttek haza, majd..-itt már kezdett könnyezni.-Felhívtak a kórházból, hogy anyukámat és a bátyámat súlyos baleset érte.. Ekkor szaladni kezdtem a kórház felé, amikor találkoztunk. Nem tudtam nem megállni, így sajnálom, ha megbántottalak. Amikor már a kórházba értem, őket infúzióra kötve láttam és bekötött fejjel feküdtek a kórház ágyán. Nagyon rossz volt őket úgy látnom..-ennél a résznél kihullott egy könnycsepp a szeméből.-És.. Sírtam!-arcát kezébe temette.

-Mi történt utánna?-kíváncsian meredtem rá.

Kezét levette arcáról és jobban sírt.

-A matek tanár volt ott mellettem, amikor a gép egyenesbe ment és...-nagyon szipogott.-Meghaltak! Itt hagytak és magamra maradtam..-keservesen sírt.

Átöleltem és próbáltam megnyugtatni.

-Aztán hazahozott és megjelent egy idegen férfi, aki az árvaházba akart bevinni..

-Innentől tudom a történetet!-szakítottam félbe szavát.

-Honnan?-kérdezte.

-Egy bácsi mondta..-válaszoltam.

Nevetni kezdett, közben szemeit törölgette meg könnyeitől.

-Gondolom, akkor hozzá költöztél!

-Igen, de senkinek se mondd el! Hamarosan úgy is elmegyek onnan, mert nem maradhatok ott..-közölte.

-És mégis hova mennél?-kérdőn néztem rá.

-Ez az, hogy még nem tudom..

~Taehyung szemszöge~

Amint Naeun kitette a lábát a házból, utánna eredtem. Egy parkba ment, ahol Tiffanyval találkozott. Nem igazán hallottam beszélgetéseiket, csak annyit hallottam, hogy hamarosan elfog menni tőlem, mert nem maradhat nálam. Ettől ideges lettem és sírva fakadtam, mire hazaértem. Bementem a szobámba és bezárkóztam. Majd a bejárati ajtót hallottam meg, ahogy kinyilik és becsukódik.

-Megjöttem!-hallottam meg hangját.

~Naeun szemszöge~

-Megjöttem!-kiabáltam.

Körbenéztem és sehol semmi. Bementem a konyhába és elmosogattam, majd betettem a lábamat a szobába. Leültem az ágyra és kinéztem az ablakon. Mikor is óhajtok innen elmenni? Az biztos, hogy minél hamarabb.

-Mikor mondjam el Taehyungnak, hogy nekem nem itt a helyem?-kérdeztem meg önmagamtól.

Kezemre támasztottam a fejemet és a pillanatra vártam, hogy mikor jelenik meg a béka a párkányon és a csókomért esedezik. Jézusom, nagyon elkalandoztam. Ez se fog megtörténni. Nem vagyok Tiana és nem vagyok Hamupipőke, aki a galambok segítségére vár, hogy elmehessen a herceg báljára.

*egy hónappal később*

Kora reggel fent vagyok és összepakoltam a cuccomat. Taehyunggal nem igazán beszéltem ebbe a pár napba, de jobb lesz ez így nekem. Nekem nem itt van a helyem, hanem a családi házamba, amiről kiderült, hogy az állam egy boldog családnak adományozta. Legyenek boldogok. Egy levelet írtam és a szobája ajtajához tettem és elmentem a cuccaimmal. Nem tudom merre mentem, de sötét a város és az orrom hegyéig alig láttam. Aztán befordultam egy utcába és megálltam Tiffanyék házához. Bekopogtam és szerencsémre Tiffany nyitott ajtót.

-Szia lakhatok nálad, amíg nem kerestem magamnak egy albérletet?-érdeklődtem.

-Szia.. Persze! Gyere beljebb! Csak halkan!

Bementem és csendben közlekedtem. Betettük a lábunkat a szobájába és befeküdt az ágyába aludni. Én pedig a földre feküdtem és elaludtam. Mikor felébredtem már az ágyon feküdtem. Tiffany már fent volt és engem keltegetett.

-Hm? Hol vagyok?-kérdeztem.

-Nálam!-válaszolt.

-Oké..-visszafeküdtem aludni.

-Ne aludj! Mi lett a matek tanárral?-kérdezte.

-Hm? Az utóbbi időkben nem igazán beszéltünk, ami a legjobb... Megpróbál elfelejteni és minden happy lesz nála!-válaszoltam.

-Hogy érted azt, hogy megpróbál elfelejteni? Csak nem jöttetek össze?-kérdezősködött.

-Nem.. Hülye vagy? Mina és az angol tanár jött össze, meg Jaehwa és a tesi tanár is.. Én nem vagyok az a fajta lány, aki összejönne a tanárjával!-vágta rá.

-Akkor megnyugodtam!

Mosolygott.

-De, hogy értetted?-kérdezte.

-Mit?

-Amikor azt mondtad, hogy megpróbál elfelejteni és minden happy lesz?

-Úgy, hogy belémzúgott és szeretném, ha csak egy diák lennék a számára és nem a kedvese vagy a szeretője.

-Ez így érthető!-bólogatott, mint egy kiskutya.-Szerintem elkellene neki mondanod, hogy ide költöztél!-tanácsolta.

-Már elmondtam neki levélben!-közöltem.

~Taehyung szemszöge~

Felébredtem. Kimentem a szobámból és az ajtó előtt megláttam egy levelet, amit olvasni kezdtem. Kétszer olvastam el, amikor észbekaptam, hogy már nem lakik velem. Azt írja:

Taehyung (tanár úr)!
Köszönöm, hogy befogadott és törődött velem, de nem tudnám azt megtenni magával, hogy kockáztatom az állását! (Tudom folyton ezzel vagyok megáldva). Kérem ne haragudjon, de szeretnék adni egy kis teret magának. Nem akarom önt lefárasztani és azt szeretném, ha csak egy egyszerű diák lehetnék számára! Kérem felejtse el érzéseit irántam! Üdv.: Choi Naeun.

Sírni kezdtem és nem tudom, hogy most hol lehet. Bementem a szobájába és nem volt ott. Szekrényeibe néztem és a ruhái sem voltak ott.

-Hol lehetsz?-kérdeztem a könnyeimmel küzködve.

Próbáltam elfojtani a könnyeket, de nem tudtam. Egyszerűen szükségem van rá. Megvan mit teszek! Elmegyek az iskolába és felmondok.

Úgy is tettem, miután felöltöztem. Bementem az igazgatóhoz és beadtam a felmondó levelemet.

-Igazgató úr!-szólítottam meg.

-Hmm?

-Felmondok!-közöltem.

-Miért is?-érdeklődött.

-Nem akarok már tanítani és nincs kedvem a szemtelen diákokat hallgatnom nap, mint nap.-idegeskedtem.

-Jólvan.. Ezennel a szerződését megsemmisítettem!

-Köszönöm!

Kiléptem az irodából és a folyosón Naeunnal találkoztam, aki lesütötte a szemét. Rossz érzés volt szomorúnak látnom.

-Nem vagyok már tanár Naeun!-közöltem.

-Micsoda?-értetlenkedett.

-Ma mondtam fel!

Szóhoz sem jutott és megfordult, majd elrohant.

-Sajnálom!-suttogtam.

Hazamentem és a kanapén hevertem. Megint magamra hagyott és nem akarom azt, ha számomra csak egy diák lenne, de már nem vagyok tanár, tehát nem kell félnie, hogy kirúgnak. Nem akarom elfelejteni se őt, se az iránta érzett szerelmemet.

~Naeun szemszöge~

Mától már nem tanár. Felmondott, de miattam? Nem.. Beszélni akarok vele, ezért suli után elmegyek hozzá. Szerencsémre hamar eltelt az iskola és mehetett is az "akcióm". Elmentem Taehyung házához és becsengettem. Kinyílt az ajtó és kijött. Kinyitotta a kapu ajtaját, majd beengedett. Beléptem a lakásába és furcsa érzés fogott el.

-Emlékszem még erre a lakásra!-szólaltam meg.

Erre csak mosolygott.

-Viszont nem azért jöttem, hogy visszagondoljak egy hónappal ezelőttre, hanem azért, hogy beszélgessünk!-közöltem.

-Jó lenne!-sóhajtotta.

-Tulajdonképpen miért mondtál fel?-kérdeztem.

-Mert szeretlek és nem akarlak elveszíteni. Nem akarom, hogy aggódj a felfüggesztésemért. Ezért mondtam fel!-válaszoltam.

-Akkor miattam tetted meg ezt a lépést..-sóhajtottam.

-Nem.. Miattunk!-fogta meg a kezemet.

-Nem.. Én még diák vagyok, te meg egy felnőtt ember! Akkor sem változott az semmit sem, ha felmondasz.. Attól én még diák maradok!-közöltem.

Sírva fakadtam. Magához ölelt és ő is sírt.

|Időutazás: Amikor Naeun leérettségizett és már 21 éves lesz!|

Sikeresen leérettségiztem és most munkát keresek egy albérlethez. Már ki is néztem az interneten egyet, de még nincs pénzem, hogy megvehessem. Munkalehetőségeket kerestem és megtaláltam egyet. Egy pincérnőnek állok egy kávézóba, amit Tiffany és Jaehwa indított be. Hamarosan kezdek, ezért felöltöztem és elindultam a kávézóba. Amint odaértem már a csajok egy papírral és egy tollal vártak az asztalnál. Aláírtam a szerződést, majd kezdődhetett a munka. Először letisztítottam az asztalokat, majd megfordítottam a táblát és jöhettek is a vendégek. Még 3 órán keresztül senki sem tette be a lábát. Tiffany idegeskedni kezdett, de megjelent az akkori biosz, tesi és a matek tanárunk.

-Sziasztok lányok!-üdvözöltek minket.

-Sziasztok!-köszöntünk egyszerre.

-Miben segíthetünk?-érdeklődött Jaehwa.

-Capuccinót szeretnénk!-szólalt meg Jimin.

Indultam is a pult mögé, majd megcsináltam az italukat és kivittem nekik. Letettem puharaikat és kortyolgatni kezdték.

-Tiffany! Nagyon csinos lettél!-rákacsintott Jin.

-Ó, köszönöm!-elpirult az említett személy.

Taehyung és én szótlanok voltunk, míg meg nem szólítottak minket a többiek.

-Taehyung és Naeun! Nagyon csendesek vagytok! Beszélgessetek!-szólalt meg Jaehwa.

Megfogta a kezemet Tiffany és Taehyunggal egy asztalhoz ültetett.

-Beszélgessetek!-veregette meg a vállunkat Tiffany.

-Mi a helyzet?-érdeklődött.

-Semmi különös, itt dolgozom!

-Hallom sikeres lett az érettségid, kivéve a matek! Az kettes lett?-érdeklődött.

-Igen..-sóhajtottam.

Megfogta a kezemet, amit még régebben tett. Akkor még diák voltam és undorodtam tőle, most más a helyzet. Valamiért hevesebben vereget a szívem és zakatol.

-És veled mi a helyzet?-kérdeztem.

-Otthon ülök és tv-t nézegetek! Állást keresek, ami nem tanári meló..-válaszolt.

-És mit szeretnél csinálni?-érdeklődtem.

-Gondoltam dolgozhatnék én is itt, ha megengeded!-rám mosolygott.

-Rendben.. Megbeszélem Tiffanyékkal!-közöltem.

-Rendben!

Közelebb hajolt és megcsókolt, mint régen. Élveztem csókját és viszonoztam. Majd elváltunk egymástól és alsó ajkamba haraptam.

-De régen csókoltalak meg! Bevallom hiányzott..-jegyezte meg.

Nevetni kezdtem.

-Féltem és diák voltam!-mosolyogtam.

-Most már nem vagy, tehát bármikor megcsókolhatlak és bárhol!-jegyezte meg.

-Az attól függ, hogy megengedem-e..

-Megengeded?-kiskutya szemekkel nézett rám.

-Meg!-rábólintottam.