2021. 03. 26.

Mintha nem kapnék levegőt, de nyitva az ablak. Minden nap. Minden éjjel.
Úgy érzem, kezeim közt a Föld egész oxigénállománya, de képtelen vagyok bármit is kezdeni vele. Túlságosan szorít a mellkasom, s fáradt vagyok lelökni a ránehezedő súlyt. Már mióta nincs kedvem tenni ellene — ha egyszer úgyis visszatér majd. Körforgás. Hagyom, hogy lehúzzom, hogy szemhéjaimra súlyokat aggasson, s összepréseljen tetemes súlya. Végülis mindegy, csak ideje lenne már megszoknom, ha társamnak nyílvánította magát. Elfogadom. Kíváncsi vagyok, mennyire tudehúzni a mélybe, ha nem kapálózok tovább. Vajon a feneketlen tengernek is van alja?