A gyomra hangos korgására riadt fel. Csipás szemmel, grimaszolva pislogott, többször görcsösen becsukva a szemét, mígnem hozzászokott a szoba félhomályához. Halkan káromkodott. Amikor a fejébe nyilallt a fájdalom, átdörzsölte tenyérrel az arcát. Nem sokkal a feje mellett mély, rezgő hang szólalt meg. Sam két ujja között vetett egy pillantást az oldalán fekvő, horkoló Manfredra.

- A kurva életbe - suttogta maga elé Sam, majd káromkodva felült.

Ismét korogni kezdett a gyomra, ha a hasogató fejfájás nem lett volna elég. A fejét fogva a térdére könyökölt, és a szeme sarkából ismét az alvóra nézett. Manfred arcán nyomot hagyott a gyűrött párna, fekete, rövid haja kócosan terült el a fején. Meztelen testét csupán ágyéknál takarta az összegyűrt, fehér takaró. A dögcédulák mellől lekerült az aranyszín gyűrű, és ezúttal ott csillogott Manfred jobb gyűrűsujján. Sam halkan káromkodott, amikor a gyűrű párját megtalálta saját kezén. A kapitány horkolását hallgatta, amit a saját gyomra korgása kísért.

Az éjjeliszekrény fele fordult, ahol üres üvegek katonás sora fogadta. Whiskey, vodka, tequila... Sam káromkodott, nem emlékezett, mikor fogyott el ennyi alkohol, és hogy egyáltalán miért keverték őket. Arra sem emlékezett, honnan került elő a kokain, aminek a nyoma még ott fehérlett az éjjeliszekrényen a kifolyt síkosítós flakon mellett. De a fehér por legalább magyarázatot adott Manfred horkolásának és a hadnagy éhségének.

- A kurva életbe is, Manfred - sóhajtott fel, rosszallóan végigmérte a horkolót. - Mi a fasz bajod van?

Hagyta a kapitányát pihenni. Előbb ment volna szembe egy komplett hadsereggel, minthogy Manfredot felzavarja ilyen állapotban. Nem állt szándékában meghalni. Összeszedte a szanaszét hagyott ruháit, és egy gyors fürdés után elindult reggelit szerezni.

A hotel mellett pár utcányira talált egy kisebb élelmiszerüzletet, még szerencse, hogy Manfred szólt neki, hogy bármelyik Lidl, Netto vagy Aldi boltocskába bemehet. Találomra pakolta a bevásárlókocsiba a péksüteményeket, gyümölcsöket, konzervet. Manfrednak bedobott pár tábla Milka csokoládét. A Kinder Meglepetés tojások láttán a hadnagy megtorpant, kíváncsian szemügyre vette a csokoládét, ami az Államokból ki volt tiltva. A tojások tartódobozán a Verdák film karakterei virítottak. Jópofának tartotta azt a filmet, ha másért nem is, de esetleges ajándék figuráért már megéri a csokoládé. Levett kettő tojást, aztán a telepakolt kocsijával a pénztáraknál kígyózó sor végére állt. Megbontotta a sóval szórt bajorpereces zacskót, két pofára tömte magába a frissen sült perecet. Az előtte álló öregasszony rosszallóan hátranézett rá, amikor meghallotta a csámcsogását. Sam a lehető legnagyobb bűnbánattal rámosolygott a hölgyre, majd újabb perecet vett ki a zacskóból. Nem tudott mást kezdeni a farkaséhséggel. A pénztárnál aztán felszámoltatta az elfogyasztott pereceket.

Abban reménykedett, hogy Manfred még aludni fog, amikor visszatér hozzá. A kapitánya halk horkolást hallva pedig hatalmas kő esett le a szívéről. Már csak az hiányzott volna, hogy Manfred megsértődjön, amiért egyedül kellett ébrednie. Sam minden szatyrot lepakolt az ágy közelébe, és miközben két pofára tömte már magát egy banánnal, nekiállt takarítani. A banánfürt utolsó darabjánál járt, amire sikerült minden üveget kidobnia, a kokain maradványát eltüntetnie, és megtalálnia az ágyuk alatt a hiányzó zoknijait.

- Most már igazán felkelhetnél - vágta neki Manfrednak a zoknikat. A horkolás abbamaradt, de aztán ismét felhangzott. A hadnagy a szemét forgatta, leült az ágy szélére. Megvakarta a kezét, nem tudott szabadulni a bőre alatt mászkáló, láthatatlan bogaraktól. - Köcsög, egy órán belül el kell hagynunk a szobát. Hallod? Kibaszott Csipkerózsika.

A zsörtölődésével nem jutott semmire, felvette inkább a zoknikat és átbattyogott az ágy másik oldalára, ott egészen Manfred közelébe húzódva ült le ismét. Magához vette a párnáját, latolgatva, hogy pofán vágja vele a kapitányát, hátha arra méltóztatik végre felkelni. Megérdemelte volna, pláne ahogyan szokása volt őket kelteni a sivatagban, rovarpókokat és egyéb undormányokat engedve a sátrakba, ha nem csipkedték magukat. Sam már készült lecsapni a párnával, amikor Manfred homlokán ráncok szaladtak össze és a teste görcsösen összerándult, mintha védeni akarta volna magát valamitől.

Azonnal félretette a párnát, halkan sustorogva próbálta csitítani a rémálmot, mielőtt az teljesen az uralma alá hajthatta volna Manfred elméjét. Mindannyian küzdöttek valamivel, de amíg a csapatból sokan ki tudták beszélni magukból a démonaikat, addig Manfred hallgatott... Sam meg tudta érteni, ő sem tudott megnyílni. Féltette a lelkét, hogy csak felmutatja a sebezhető pontjait, ha beszélni kezd.

Egészen közel bújt hozzá, Manfred arcát és fejét simogatta, próbálta nyugtatni, de a kapitány légzése egyre szaggatottabb és zavarosabb lett. Manfred motyogott, de Sam nem értette, hogy mit, csupán a nyelvet ismerte fel. Pastut beszélt, de hogy miért? Talán a fogság és a Hindukusban töltött hónapok miatt? A hadnagy halkan csitította őt, mígnem Manfred szemhéja hirtelen felpattant, de a teste nem mozdult.

- Sh, sh, sh - pisszegte le őt Sam, amikor Manfred tekintete túl zavaros volt, hogy bármit is felfogjon a környezetéből. - Én vagyok az, Pillecukor, semmi baj.

Manfred zilált légzése lassan csillapodott, a tekintete tisztult, egy könnycsepp kicsordult a szeme sarkán, amikor egy reszketeg sóhaj közepette lehunyta a szemét. Sam nem tágított mellőle, az arcát és a fejét simogatta, halkan suttogott neki, nyugtatta. Finoman letörölte a könnycseppet is, ami ezúttal sokkal több fájdalommal járt neki lőtt sebnél és törött csontoknál. Manfred szája aprócska mosolyba rándult.

- Még mindig be vagy állva, Sammy? - kérdezte rekedten. - Vagy hova ez a nagy gyengédség?

- Mi a faszról beszélsz? - kérdezett vissza zavarodottan.

A kapitány fájóan felnevetett, eltolta magától a kezét, és a fejét fogva felült az ágyban. Sam értetlenkedve és egy kicsit talán aggódva figyelte őt. De ez az aggodalom nyomában sem volt annak a gyomortépő érzésnek, ami akkor fogta el, amikor fogságba estek. Ezúttal a kapitány szimplán másnapos volt, de volt valami borzalmasan nyomasztó abban, amit mondott. Manfred lassan kiegyenesedett, kiropogatta a nyakát, és németül káromkodott egy sort.

- Az van, Sammy... - sóhajtott fel. - Hogy kibaszott cukorbogyóvá tudsz válni, ha kokaint nyomok beléd.

- Ezzel most kurvára nem tudok mit kezdeni - horkantott fel Sam grimaszolva. Nem értette, nem szerette, ha a sorok között kellett olvasnia. Manfred lehunyt szemmel a nyakát masszírozta.

- Arról beszélek, hogy józanon magasról leszarod, hogy mit akarok - felelte egy újabb sóhajjal. - Eljutottunk addig, hogy tudunk smárolni, kurva jó, örülök neki, Sammy, tényleg... De már nem elég.

- Akkor nyögd ki, hogy mit akarsz!

- Például azt, hogy ne basszál szájba, amikor leszoplak - mordult fel Manfred dühösen. A hadnagy lesütötte a szemét, magában káromkodott. Ez a kérés nem most merült fel először, és a kapitány haragjából ítélve, úgy tűnt, ezúttal sem figyelt oda rá. - De hiába ismételem ezt el neked minden alkalommal, rohadtul nem érdekel téged. Részegen meg még annyira sem.

- Túl durva...

- Durva?! - vágott közbe Manfred élesen. Egy pillanatra visszatért a német akcentusa. Sam behúzta a nyakát. - Konkrétan megerőszakoltál, de nyugodtan nevezd durvának, vagy aminek akarod. És erről szintén nem először beszélünk.

- Mikor került elő a kokó? - pillantott fel a hadnagy félve. Manfred a fejét fogta, úgy könyökölt a térdén.

- Amikor elegem lett... Amikor már nem bírtam tovább. Amikor... - lemondóan felsóhajtott. - Amikor egy kibaszott pánikroham környékezett.

- Pánikroham?!

Sam úgy érezte, mintha a közvetlen közelében robbant volna fel egy gránát. Érezte a detonáció erejét a fejében, és ahogyan a robbanás mélyen beléje mart, hogy darabokra szaggassa őt. Nem akarta elhinni. Manfred soha nem pánikolt semmitől. A kapitány mégis bólintott.

- Azt hiszed... nem volt hatása rám annak, ami hét éve történt? - kérdezte a kapitány gúnyosan. - Hogy nem kúszik fel annak a kibaszott napnak az emléke bennem, ha durvábban bánsz velem? A kurva életbe is, Sammy... Ha nem lett volna az a kibaszott büszkeségem, összetörtem volna aznap, ahogyan akartad. De úgy voltam vele, inkább dögöljek meg, minthogy akár egy könnycseppet is lássál tőlem.

- Nem gondoltam volna... - suttogta Sam maga elé.

Manfred felsóhajtott.

- Most már tudsz róla - felelte egy fancsali mosollyal, visszadőlt a hátára, jobb karját kényelmesen behúzva a feje és a párna alá. - A kokain miatt bocsánat. Nagyon kajás vagy miatta?

- Már nem annyira - sóhajtott fel Sam, kikászálódott az ágyból. Magán érezte végig a kapitány pillantását. - Hagytalak aludni, beugrottam boltba. A te pénztárcád bánta - tette hozzá, miközben a bevásárolt holmik közül kitúrt egy még elég hidegnek nevezhető, alkoholmentes sört, és az egyik Kinder Meglepetést.

Manfred tekintete felcsillant, széles mosoly villant fel gyűrött arcán, miközben a hátát az ágytámlának vetve felült.

- Tudtam én, hogy a szíved mélyén szeretsz.

- Ne rontsd el - morogta a hadnagy, miközben kibontotta a sört. - A tegnapi fülhallgató miatt. Semmi másért.

- Bedrogozva legalább őszinte vagy - szúrta oda a kapitány, miközben átvette a sört és csokoládét. Sam felvonta a szemöldökét.

- Ezt úgy mondod, mintha máskor nem lennék veled őszinte.

Manfred komoran felsóhajtott, beleivott a sörbe.

- Hagyjuk. A tojást mire fel? - kérdezte kíváncsian, miközben megrázta a csokoládét. Sam kíváncsian figyelte a zörgő hangot.

- Otthon ilyet nem kapni. Érdekelt, milyen.

- Akkor felezzünk - bólintott Manfred.

A tojás csomagolását hamar letépte, majd gyakorlott mozdulattal választotta szét az összeragasztott csokoládé feleket. Sam csendben figyelt, leült a kapitány lába mellé az ágyra. A tojás belsejéből egy sárga, furcsa doboz került elő.

- Ez a meglepetés része - magyarázta Manfred. - És az indok, amiért ki van tiltva az Államokból. Egyesek nem voltak képesek használni a józan eszüket, és megették - tette hozzá szemforgatva, és felpattintotta a dobozka fedelét.

A hadnagyot nem érdekelte a történeti körítés. Árgus szemmel figyelte, ahogyan Manfred kirázta a sárga dobozkából Hudson doki aprócska figuráját, és egy papírt. Sam elmosolyodott, amikor a kapitánya gyűrött arcára is mosoly ült ki.

- Most már értem, miért vettél ilyet - jegyezte meg szórakozottan, ujjai közt a kocsit forgatva. - Remélem, nem csak egyet szereztél.

- Van még egy - bólintott Sam, és visszatért a szatyrokhoz. A Manfredtól látott mozdulatokkal kibontotta a tojást, majd kettétörte a csokit. De a sárga dobozkával meggyűlt a baja. Nem tudta olyan könnyen felpattintani a tetejét.

- Össze kell préselni az alsó részét - magyarázta a kapitány, csokoládéval a szájában.

Sam visszaült az ágy szélére, ott küzdött tovább, de csak nem járt sikerrel. Halkan káromkodott, aztán csatát vesztve, duzzogó kisgyerek módjára átnyújtotta Manfrednak a dobozkát. A kapitánya nyugtatóan elmosolyodott, ezúttal úgy nyitotta ki, hogy Sam jól lássa, mit csinált. De mielőtt a hadnagy megpillanthatta volna, milyen kocsit rejtett a meglepetés, Manfred visszazárta a tetőt.

- Tessék, próbáld meg.

- Most direkt szopatsz - morgott a hadnagy.

Nem fűzött sok reményt a sikerhez, aztán a fedél mégis első próbára felnyílt neki. A pillanatnyi döbbentet gyermeki öröm követte. A dobozból maga Villám McQueen került elő, és mellette egy szürke Piston kupa. Amíg Sam a játékkal volt elfoglalva, a kapitány magához vette a használati utasítást.

- Rá kell ültetni a kupa talapzatára, és ha lenyomod, elvileg kilövi előre - gondolkozott hangosan, megmutatva a hadnagynak a papírosra nyomtatott képsort. Sam tekintete elkerekedett.

- Beszarás!

A játékkal együtt átült Manfred mellé, ahol az éjjeliszekrényen kipróbálhatta új szerzeményét. A kapitány halkan kuncogott, arrébb húzódott, hogy jobban rálásson a szekrényre. Samnek elsőre sikerült a versenyautót katapultálnia, ami aztán szélsebesen leszáguldott az asztalról.

- Hát ez kurva jó! - nevetett fel a hadnagy. Összeszedte a földről a kis kocsit. Ismét kilőtte, a versenyautó pedig ezúttal is a földön kötött ki, miután leszáguldott a szekrényről.

- Amíg elszórakoztatod magad... Letusolok. - Manfred finoman vállon veregette Samet, aki csak legyintett, és újabb szélsebes kilövéssel a padlóra küldte a kocsit.

A magányt kiélvezve Sam hosszú percekig eljátszott a két kisautóval. Újraélte elveszett gyerekkorát. Versenyt rendezett az éjjeliszekrényen, az ágytámlán. A takaróból megépítette a Verdák filmben látott helyszíneket. Néha még motorhangot is kiadott, vagy a csikorgó kerekeket utánozta. Párszor felpillantott a fürdőszoba irányába, ahonnan csupán a zuhanyban verődő víz hangját hallotta kiszűrődni. Egy idő után sokallni kezdte a kapitány fürdési idejét, másfelől pedig... egyedül nem volt olyan mókás kocsikázni. Reménykedett abban, hogy Manfred a partnere lenne, hiszen ha a fiúkkal hülyéskedtek, aprócska játékokba a kapitányuk is hajlandó volt beszállni. A partvissal és felmosóronggyal történő lovagi tornákba és kopjatörésbe ugyan nem, de egyéb dolgokban szívesen volt partnerük.

Kopogás nélkül nyitott be az aprócska fürdőszobába. Manfred egy pillanatra összerezzent, aztán folytatta a fogmosást. A haja víztől csepegett, a sebhelyes, napbarnított testen itt-ott még vízcseppek csillogtak a lámpafényben. Egy kézzel a csap szélén tenyerelt görnyedten, majd megigazította a derekára kötött törülközőt. Fogkefével a szájában végül az ajtóban álló hadnagy felé fordult.

- Mit szeretnél, Sammy?

A hadnagy nem felelt, megvárta, amíg Manfred kiöblítette a száját, és előkereste a hajszárítót. A kimért, lassú mozdulatok fájdalomról és másnaposságról árulkodtak. De a kapitány arca meg sem rezzent.

- Na, mivan, Sammy? - fordult ismét feléje, ezúttal egy pimasz mosollyal. - Elvitte a cica a nyelved?

Sam sértetten felhorkantott. A kivörösödött, bedagadt szempárt nézte, ami ezúttal nem tükrözte a lámpák csillogását.

- Látom, megint sikerült sampont mosnod a szemedbe.

Manfred szája csücske megrándult, de a hadnagy bárhogy gondolkozhatott volna rajta, nem tudta volna megmondani, mosolyogni vagy éppen grimaszolni akart a kapitány.

- Elég hülye szokás - felelte Manfred egy vállrándítással. - Majd elmúlik. Miért jöttél?

- Csak unatkoztam. De nem zavarlak - tette hozzá, miközben vetett egy pillantást a karórájára. - Azt mondtad, tízkor kell lelépnünk, igaz?

- Azt. Van még röpke húsz percünk. Addigra összekapom magam, aztán mehetünk is, mert tizenegykor indul a vonat. Már ha nem gondoltad meg magad.

- Nem - felelte Sam egy fejrázás közepette. - Nem gondoltam meg magam.