Egy nőt figyelek, amint az út túloldalán egyik kezével a babakocsit tologatja, a másik kezével fogja a kisfia kezét. A kis srác körülbelül másfél éves lehet, a kislány a babakocsiban alig 2 hónapos. A gyerekek apjára várnak mindhárman egy barkácsbolt előtt. Az édesanyjuk a két gyermek után is fantasztikusan néz ki. Ám ez a nő megtört. Mikor fiatalabb volt, rengeteget bántották. De belépett egy férfi az életébe, aki mint a villám, megváltoztatott mindent. Ez a nő még mindig ugyanolyan odaadással és szeretettel néz a két gyermekére, mint a legelső pillanatban. Fiatal, hiszen csak 26 éves. Sok mindent megtapasztalt, mint például, hogy milyen az, ha az ember magányos, csalódott, vagy éppen úgy érzi, hogy ő az egyetlen ember a földön, egy szerethetetlen hátramaradott. Szerencséje van, hiszen közel 8 éve már nem kell ezekkel az érzésekkel küzdenie. Olyan férfit talált, aki megbecsüli, és teljes szívével szereti. Ennek a nőnek vállig érő barna haja van, és gyönyörű, korall kék szeme. A haját két éve vágatta le, eredetileg a dereka közepéig ért. Újítani akart a külsején, és meglepően elbűvölő rövidebb hajjal. A párja szintén barna hajkoronát visel. Szemüveges, már több, mint 3 éve.
Ennek a nőnek meghalt az édesanyja. Éveken keresztül bántotta őt, ezért nem tudott szomorú lenni, mikor megtudta, hogy elment. Az édesapja sem jobb. Mintha az édesanyja másik fele lett volna. Amíg ez a nő el nem ment otthonról, állandóan a szidást, a semmibevételt, a megalázást és a bántalmazást kapta. Gondolom, már tudjátok kiről van szó.

Ez a nő Sutton Shors.

Én pedig a balfék szellemfiú, aki hazudott neki.

8 éve nem beszéltünk. Mindig gondoltam rá, hogy megkeresem, de attól féltem, hogy csak rosszabb lenne. Most viszont úgy érzem eljött az ideje, hogy tisztázzak vele mindent. Egész nap kerestem a megfelelő alkalmat, hogy odamenjek hozzá, de túl gyáva vagyok. Szeretném megragadni a megfelelő alkalmat, hogy végre egyedül legyen.

Elliott kijött az üzletből, megfogta Sutton kezét, aki rámosolygott s elindultak. Az apja felemelte kisfiát, majd óvatosan a nyakába ültette.

Követtem őket. Egy csodaszép házhoz sétáltak, Elliot kinyitotta a kaput s beengedte rajta piciny családját. Aztán nyílt az ajtó is, felpakolták a babakocsit a lépcsőn, a kisfiú pedig már régen bent volt a házban.

Lassan beesteledik. A vacsora az asztalon, a ház lakói is az asztal körül. Annyira családias és meghitt a légkör. Fél óra múlva végeznek az ebéddel, és eljön a pizsamaosztás. Sutton elmegy megfürdetni kislányát, majd miután végez, Elliot fürdeti a fiút. Sutton felment elaltatni a kislányt. Nem bírtam tovább, úgy éreztem most már muszáj beszélnem vele. Beléptem a szobába. Háttal állt nekem.

- Sutton. - alig hallatszott a hangom

Megdermedt. Lassan letette a babáját.

- Nem gondoltam, hogy valaha újra látlak. - megfordult, s lassan rám emelte tekintetét

- Szeretnék veled beszélni.

- Nyolc év alatt eszedbe jutottam?

- Nyolc év alatt végig az eszemben voltál.

- Tudod ezt elég nehéz elhinni. - tette csípőre a kezét

- Te voltál aki elküldött. Én nem akartam elmenni.

- Ja, és akkor még én vagyok a hibás. Hát, ne haragudj, hogy miután hazudtál nekem, nem akartam egy tető alatt lenni veled. Igazad van, az én hibám. Ezer bocs.

- Hanyagoljuk, nem ezért jöttem.

- Akkor még ma kibökhetnéd, mert ha Elliot kijön, kicsit sem fog hülyének nézni, hogy magamba beszélek.

- Nem mondtad el neki?

- De.

- És?

- Meglepő módon nem ment el, nem ordibált velem, nem nézett hülyének, hanem meghallgatott, és megértett. Abban nem vagyok biztos, hogy el is hitte, de jól esik, hogy ennek ellenére velem maradt.

- Értem. Figyelj, nem mehetnénk ki az udvarra?

Ledobta karjait maga mellé, bekiáltott Elliot-nak, hogy kimegy egy kicsit, majd betakarta a babát, aki már ekkor aludt.

Ahogyan kiértünk és megpillantottam a két hintát az udvaron, mosolyognom kellett. Beültünk a hintába, s Sutton lassan ringatózni kezdett.

- Ezért egy életre meg fogsz utálni, de most már tényleg nem fogom magamban tartani.

- Nem akarok bunkó lenni, nehogy félreérts, de kicsit siethetnél.

- Nem arra volt szükségem, hogy egy lány belém szeressen. Akkor azért mondtam ezt, mert hirtelen ez ugrott be hazugságként, mert nem akartam elmondani az igazat. De most csak és kizárólag ezért jöttem el, szóval teljesen őszinte leszek veled. Igazából akkor nem kell már tovább az emberek világában élnem, ha minden családtagom elengedett. De ez még mindig nem sikerült, lassan több, mint 10 éve, és az anyám még mindig szinte minden este álomba sírja magát miattam, közben pedig ostorozza magát, hogy az ő hibája.

- Sajnálom. - szakított félbe

- Nem azért mondtam ezt el, hogy sajnálj, csak tudnod kellett. Én sajnálom, hogy eddig titkolóztam és hazudtam neked folyamatosan.

- Tudod mi a gáz? Hogy nem haragszom rád. Biztos meg van az oka, amiért eddig kellett hazudnod, és én ezt megértem. Nem tudom mi zajlik le benned, biztos nem lehet könnyű, amiért úgy érzem nem haragudhatok. Köszönöm, hogy most végre őszinte voltál velem.

- Huhh, hát erre a végletre nem készültem fel. - nevettem fel

Ő is elmosolyodott.

- Azt hittem megint leordítod a fejem. És végleg elküldesz.

- Hálás vagyok neked, Luke. Annyi mindent köszönhetek neked, amiről nem is tudsz. De komolyan. Ha te nem vagy, nem szabadulok ki otthonról, nem érettségizek le, és nem ismerkedem meg Elliot-tal sem.

- Örülök neki, hogy nem csak ártottam neked.

- Sutton, meg fogsz fázni, gyere be! - kiáltott ki neki Elliot

- Mindjárt bemegyek.

Elliot visszament a házba, s csend telepedett le közénk

- Luke, képzeld, nyitottunk Elliottal együtt egy kávézót. - törte meg a csendet

- Tényleg? Ez nagyszerű!

- Igen. -  mondta halkan ahogyan kifújta a levegőt

- Azt hiszem ideje mennem. - álltam fel a hintából

- Tudom ez most hülyén jön ki, de ha még itt leszel, azért eljössz néha?

- Mindenképp.

A kapu felé vettem az irányt. Ő is jött utánam, csak távolabb. Összehúzta magán a kardigánját, majd megállt a lépcsőnél.

- Viszlát, Sutton.

- Szervusz, Luke.

Kezdeném azzal, hogy fogalmam sincs, hogy hogy lehetek ilyen hülye, hogy írok kérdéseket, mikor nincs is kinek megválaszolnia(a díjas részre gondolok lmao).

Ez lett volna az epilógus, nagyon remélem, hogy tetszett nektek, és, hogy azért nem akartok máglyára vetni, amiért nem egészen happy end lett belőle(+++hogy késtem vele). Nagyon szépen köszönöm a szavazatokat, és minden egyes kommentet♥ Imádtam ezt a blogot írni, talán még én magam sem akarom, hogy vége legyen. És most tényleg jól esne, ha lennétek olyan aranyosak, és leírnátok a véleményeteket a szereplőkről, a cselekményekről, szóval úgy mindenről, ami eszetekbe jut, nagyon sokat jelentene (megint sokat pofázok)

Kellemes időtöltést mindenkinek a nyárra, találkozunk a következő könyvemnél;)