Az ágyamon ülök és gondolkodom. Közben fülhallgatón keresztül BMTH-t hallgatok. Rengeteg minden kavarog a fejemben. Legfőképpen Luke-on jár az eszem. Azon csodálkozom, hogy még nem jelent meg, vagy nem hagyott maga után valamit, amitől tudom, hogy itt van. Talán tényleg elment. Nehéz bevallani, de örülök, hogy Elliot itt van mellettem. Mindig próbáltam minél messzebb tartani magam az emberektől, őt mégis közel engedtem magamhoz. Ő nem a rosszat látja bennem, hanem a jót, és nekem ez elég.

- Sutton! - hallottam ahogyan valaki dörömböl az ajtón és a nevemet kiabálja

Feleszméltem, kikaptam a fülhallgatót a fülemből és siettem kinyitni az ajtót. Megláttam Elliot-ot az ajtóban és elmosolyodtam.

- Fél órával hamarabb jöttél.

Furán nézett rám.

- Én? Láttad te az órát? Fél órája rimánkodok, hogy nyisd ki az ajtót.

Megfordultam és rápillantottam az órára. 16:20-at mutatott.

- Basszus. Ne haragudj, nem figyeltem az időt.

- Mit csináltál?

- A szobámban voltam és zenét hallgattam.

- Kérlek máskor a nappaliban hallgasd a zenét, vagy ne ennyire hangosan.

- A zene hangosan jó.

- Sutton, megijesztettél!

- Nyugi, Leo. Megyek öltözni, addig maradj itt.

Siettem magamra kapni egy testnadrágot és egy atlétát, összefogni a hajam és visszamenni a nappaliba. Ellioton egy kék rövidnadrág és egy fehér póló volt egy sportcipővel. Én is felvettem az enyémet, majd elindultunk.

- Jól hallottam, hogy Leo-nak hívtál?

- Igen, miért?

- Senki sem hívott még így.

- Az Eli jobban tetszik? Úgy is hívhatlak.

- A Leo jó lesz. - vágta rá

Kiértünk az épületből, majd elsétáltunk arra a helyre, ahol Elliot futni szokott. Az erdőbe.

- Komolyan?

- Mi komolyan?

- Az erdőben szoktál futni? Tényleg mindig kijössz ide, csak azért, hogy futhass?

- Miért? Itt nem lát senki. - rántotta meg a vállát

- Igazad van, ha bajba kerülsz sem lát senki.

- De én nem kerülök bajba! - kacsintott majd intett a kezével - Na megyünk?

Igazából semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez, de már rámfért a mozgás, és élvezem Elliot társaságát, szóval megpróbálom túlélni. Lassan indultunk el, majd Leo elkezdett kicsit gyorsítani, így én is megpróbáltam tartani vele az iramot. Szinte semmit sem láttam már az első 20 perc után, és még legalább ennyi volt az utunk végéig. Mikor megérkeztünk alig akartam elhinni, hogy megállhatok.

Elliot homlokán gyöngyözött a verejték, megfeszült szinte minden izma, ami csak még jobbá tette a kinézetét.

- Na? Hogy érzed magad? - kérdezte önelégült mosollyal

Megpróbáltam választ adni a kérdésére, de valahogyan nem ment.

- Hé, jól vagy?

Lehajoltam, kezemet a térdemre helyeztem és megpróbáltam levegőhöz jutni. Mögém jött, hátulról megfogta a vállam és kiegyenesített, majd a hónom alá nyúlt és kicsit hátra húzta testemet.

- Vegyél egy mély levegőt. - tanácsolta

Annyi levegővel töltöttem meg a tüdőmet, amennyivel csak tudtam. Hirtelen már nem éreztem a szúró fájdalmat az oldalamban, és normális tudtam levegőt venni.

- Anyám, még egy ekkora szerencsétlent! - csípőre tett kezekkel lefelé néztem s közben a kavicsokat rugdostam

- Most már minden rendben?

- Azt hiszem. - pillantottam fel rá

Erősen nézett a szemeimbe, mintha nem engedné, hogy ne rá nézzek.

- Ez után a konditerembe szoktam menni. - még mindig engem nézett

- Akkor menjünk oda.

Kinyújtotta a kezét, amiért már muszáj volt elengednem gyönyörű csokoládébarna színű szemeit. Nem tudtam mit akar, de ekkor meglóbálta kezeit, majd megfogta az enyémet. Kézen fogva vonultunk végig az utcán a konditeremig.

- Nincs nálam pénz.

- Nem is kell. - mosolyodott el

Odament a pulthoz, lepacsizott a mögötte álló sráccal, elkezdtek beszélgetni, majd mindketten rám néztek s kis idő után Elliot intett, hogy menjek. Hatalmas a terem belülről. A gépeket hatalmas izompacsirták kínozták. Az egyik férfi például úgy emelte a súlyt, hogy egy cicababa ült rajta, hatalmas csöcsökkel és seggel, aki fülig érő szájjal vigyorgott az alatta fekvő pasasra. Mindketten őket néztük, ahogyan sétáltunk a különböző gépek felé.

- Én ilyet nem csinálok. - nevettem fel

Elliot is elnevette magát.

- Amúgy nincs olyan cuccod amibe át szoktál öltözni? Mármint nekem mindegy mibe izzadsz le, ez egy tök hülye kérdés volt, felejtsd is el. - legyintettem

- De van, de szeretném, ha nem kábítana el a parfümöm illata, hanem a testem bűzétől dőlnél ki.

- Mi van? - olyan magas hangon szólaltam meg, hogy saját magamtól is megijedtem

- Csak gondoltam hülye kérdésre hülye választ adok. - rántotta meg a vállát

- Hm, igen? Akkor kapd be az izémet! - öltöttem ki rá a nyelvem

- Te az enyém! - kacsintott

Hirtelen megfordult, de még szinte akkor is láttam az önelégült mosolyt az arcán.

Rengeteg mindent kipróbáltunk, aminek a nevét sem tudom, és elmagyarázni sem tudnám, hogy hogy nézett ki. Olyan helyeken izzadok, ahol nem gondoltam volna, és olyan részeim fájnak amikről nem is tudtam, hogy léteznek.

Inkább hasonlítottam mosott szarra, mikor kiértünk a konditeremből, mint egy 18 éves lányra.

- Milyen volt?

- Borzasztó! Le akarok feküdni és egy hétig fel sem kelni.

- Holnap pihenhetsz. Ma viszont még van programunk.

- Esetleg neked, nekem az alváson kívül nem hinném, hogy akadna más.

- Csak gyere el velem inni valamit.

- Alkoholra gondolsz?

- Nem, dehogy. Mondjuk menjünk az utca végén lévő kávézóba. Kérlek. - olyan szépen nézett rám, hogy nem tudtam nemet mondani neki

- Legyen.

Felcsillant a szeme, majd mint egy kisgyerek, ugrálni kezdett. Megfordult és lehajolt egy kicsit.

- Ugorj fel a hátamra.

- Meg fogsz szakadni. - horkantam fel

- Ugyan mitől?

- Tőlem. - mire ezt kimondtam már fel is kapott a hátára

Elvitt a kávézóig, s még odabent is csak akkor tett le, mikor leültünk a helyünkre a rendelés után. Mondanom sem kell, hogy mindenki minket nézett.

- Mesélj magadról. - kértem

- Mit szeretnél tudni? Egyszerűbb, ha kérdezel.

- Még azt sem tudom hány éves vagy, vannak-e testvéreid, mi a kedvenc színed, milyen szakmán végeztél, meg ilyenek.

- 20 éves vagyok, van két bátyám, a kedvenc színem a sárga -ne ítélj el - és kereskedelmi szakon végeztem. Közben pincérkedni is megtanultam, és szeretném, ha egyszer nem apám boltjában kellene dolgoznom, hanem lenne egy saját éttermem.

Elgondolkodtam azon, amit Elliot a legelején mondott. 20 éves és két bátyja van. Eszembe jutott Luke. Ő is 20, és Jack és Ben a bátyja. Megpróbáltam ezt gyorsan elfelejteni, és Elliotra koncentrálni.

- Viszont én sem tudok rólad olyan sok mindent. Most mondj te valamit.

- Hát, én csak 18 vagyok, nincsenek testvéreim, szörnyű gyerekkorom volt, a szüleim alkoholisták, anyám nemrég meghalt, a kedvenc színem a piros, de általában feketében járok, ja, és a suliban sincsenek barátaim, és csak egy érettségim van. Vagyis remélem megvan.

- Sajnálom, Sutton. - nézett mélyen a szemembe.

Átnyúlt az asztalon, megfogta a kezemet, s gyengéden simogatta.

- Oh, az anyámat nem kell.

- Nem őt. Vagyis részben igen, de azt, hogy rossz gyermekkorod volt. Nem érdemeltél ilyen szülőket.

- Aranyos vagy, hogy így gondolod, de valamit csak csináltam, ha mindig csak a rossz történik velem.

- Mostantól nem kell aggódnod. - mosolyodott el