- Hiányzik a régi életed?

- Elmondhatatlanul.

Törökülésbe helyeztem magam és felé fordultam. El sem tudom képzelni, milyen lehet most neki. Visszajött oda, ahonnan már olyan régóta menekül, csakhogy ne fagyjak meg az utcán, mert ahelyett, hogy hazamentem volna, a könnyebbik utat választottam.

- Lehet egy fura kérdésem?

- Mi lenne az?

- Egy könnycsepp. Ennyit sem ejtettél. Hogy csinálod ezt?

- Nézd, Luke. Miután te elmentél arra a három hétre, anyámmal szorosabb lett a kapcsolatunk. De sajnos ez nem pótolja azt a 17 évet, amit elvettek tőlem. Szerinted milyen volt két alkoholista mellett felnőni? Mikor minden nap azt vártad, abban bíztál, hogy nem arra kell hazamenned, hogy be sem lépsz az ajtón, de már ordítoznak veled, hanem, hogy végre valami csoda történt és ez a napod nyugodt lesz. Soha nem volt ilyen. Én csak álmodni mertem egy olyan családról, amilyen neked volt. Nagyon sajnálom, hogy elveszítetted őket, nem ezt érdemelted volna. Viszont nekem a boldogságra soha nem volt esélyem. Nem tudok már egyszerűen miattuk sírni. Nem érdemlik meg egy könnycseppemet sem.

- Ebbe nem gondoltam bele.

Akármennyire is küzdöttem ellene, a könnyeim hullani kezdtek.

Luke elmosolyodott.

- Tudod, mindig is arról álmodtam, hogy majd lesz valaki, aki nem csak a rosszat látja meg bennem, hanem talál valami jót is. Családot akartam, és megígértem magamnak, ha ez egyszer megadatik, semmi nem rombolhatja le. De mindez egyre inkább úgy tűnik, hogy nem valósulhat meg.

- Sutton, ne legyél már ilyen! Utálom, ha szidod magad.

Letörölte a könnyeim és mélyen a szemembe nézett.
Közelebb hajoltam hozzá, míg ajkaink össze nem értek. Először súrolták egymást, majd megcsókoltam. Hideg, mégis puha ajkai kényeztették enyémeket. Nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz az első csókom, és biztos vagyok benne, hogy mások nem azt érzik amit most én.

- Te ezt nem érzed. - hajoltam el tőle

- Sajnálom.

- Nem. Én sajnálom. Hülye vagyok, hogy elhittem.

- Tudod mennyire szeretném, ha én is tudnék újra érezni? Hogy mennyire hiányzik ez nekem?

- El sem tudom képzelni, milyen lehet.

- Mert nem is lehet.

- Azért megölelhetlek?

Közel húzott magához és erősen átkarolt.

- Soha nem bőgtem ennyit mióta megismertelek. Puhány lettem. Ezt hoztad ki belőlem.

Elnevette magát újra.

- Ha annyira kemény lettél volna, nem hagytad volna, hogy megtörjelek.

- És ennyit sem nevettem ezelőtt soha.

- Szerintem jó hatással vagyok rád.

Elmerültem a gondolataimban, és elfelejtettem válaszolni a szöszinek.

- Sutton?

- Ne haragudj. Elgondolkodtam.

- Min gondolkoztál?

- Hogy miért én?

- Ezt meg hogy érted?

- Kísérthettél volna mondjuk egy plázacicát, egy depresszióst vagy egy antiszociális barmot, de engem választottál. Miért?

- Az az igazság, hogy fogalmam sincs.

- Tényleg nem tudod, vagy csak meg akarsz kímélni az igazságtól?

- Tényleg nem tudom. Ebbe még nem gondoltam bele.

- Lehet még pár kérdésem?

- Had halljam!

- Miért vagy itt?

- Mert olyan meggondolatlan voltál, hogy muszáj voltam ide elhozni.

- Nem, nem úgy értem. Biztos van valami küldetésed, amihez kell egy emberi lény, hogy aztán nyugodtan élj a mennyben. Vagy a pokolban, nem tudom.

- Sok a klisés film, amit megnézel.

Ledőltem a kanapé karfájára, ugyanis kezdtem elálmosodni.

- De igazad van, nem hiába vagyok itt.

- Meg kell találnod a gyilkosod? Izgalmas. Nem is erre számítottam. - tettettem csodálkozást

- Nem. Vagyis, azt is meg szeretném tudni, de nem ez a fő ok.

- Akkor mi?

- Majd ezt megvitatjuk máskor. Késő van és aludnod kell, mert holnap iskola.

- Ki ne találd, hogy én holnap felmegyek abba a pöcegödörbe!

- Mit fogsz majd kitalálni, huh?

- Most halt meg az anyám.

A felismerés és rádöbbenés futott végig az arcán.

Most már végleg lehajtottam a fejem, és elaludtam.

A nap már szinte idegesítően erősen ragyogott. Kinyújtózkodtam és próbáltam hozzászokni a fényhez. Luke-ot kerestem, de sehol sem találtam. Kimentem a kertbe, és megpillantottam a hintán ülni. Leültem mellé, ekkor nézett fel.

- Jó reggelt. - köszöntött

- Neked is. Mennyi az idő?

- Tíz körül lehet. Miért?

- Csak kérdeztem.

- Nem vagy éhes?

- Kibírom. Viszont szerintem vissza kellene mennem.

- Akkor ennek nem sok értelme volt. Hogy idejöttünk.

- Ja, nem. Nem megyek véglegesen vissza. Csak kell egy kis pénz, meg akkor kajálhatnék is.

-Akkor menjünk.

A végén annyiszor tesszük meg az utat, hogy majd 15 percnyi gyaloglásnak fog tűnni a majdnem másfél órás táv.

Óvatosan nyitottam ki az ajtót, ha esetleg apám itthon lenne, ne hallja meg, hogy hazajöttem. Körbenéztem, de nem találtam senkit. Bementem a szobámba és kivettem a fiókomban rejtegetett megtakarított pénzemet. Egy táskába összegyűjtöttem még pár cuccot, amit szükségesnek találtam.

- Luke, nem lenne gond ha letusolnék?

- Felőlem. - rántotta meg a vállát

Próbáltam sietni, és ennek hála el is estem, mikor kiléptem a kabinból.

- Sutton, jól vagy? 

Az ajtót ugyan bezártam, de jól tudom, hogy Luke-ot ez nem akadályozza meg.

- Persze, csak bevertem egy kicsit a fejem.

Gyorsan felöltöztem és visszamentem a táskámért a szobámba. Felkaptam a vállamra s visszaindultunk Luke-kal a házhoz.

- Most hol laknak a barátaid?

- Ők is itt vannak New Orleans-ban.

- Szeretnék velük találkozni.

- Tessék?

- Jól hallottad. Meg akarom őket ismerni.

- És mégis hogy? Beállítasz, hogy hé, a halott haverotok barátja vagyok, megmondta hol laktok, gondoltam megismernélek titeket!

- Oké, ezen nem gondolkodtam. Biztos megértenék.

- Biztos, hogy nem.

- Legalább próbáljuk meg, kérlek!

- Tényleg elpuhítottalak.

- Ezt hogy érted?

- A három hónappal ez előtti Suttont fasorba sem érdekelnék a barátaim.

- Látod, magadnak köszönheted.

Elmosolyodott.

Meg akarok ismerkedni a barátaival, de csak hogy többet tudjak meg Luke-ról. Biztos, hogy ők máshogy alkotnának véleményt róla, mit ő saját magáról.

- Mikor akarsz menni?

- Most.

- Az kizárt. Messze van. És késő lenne, mire odaérnénk. Iskolába járnak, biztos sok a tanulnivalójuk.

- Te félsz. - tettem karba a kezem

- Én? Nincs mitől félnem. - jelentette ki

- Dehogynem. Hogy esetleg elfelejtettek, vagy hogy nem azt hallod tőlük, amire számítottál.

Nem szólt semmit.

- Ja, és tudod feltalálták a buszt. A busz amolyan közlekedési eszköz, ami elvisz egyik helyről a másikra, egy kis pénzért cserébe.

- Tudom mi az a busz. - fintorgott

- Akkor?

- Legyen. De ha nem fognak hinni neked, tényleg elrángatlak onnan, és ez volt az utolsó, hogy valamit megtettem neked.

- Rendben.

Kinyújtottam a kezem, hogy hitelesebb legyen. Elfogadta és megrázta.