Már tényleg úgy voltam vele, hogy ez a nap már rosszabb nem lehet, de ezek szerint ezt még mindig lehet fokozni.

Felültem az ágyamon, és jobban magamra húztam a takarót, mert hideg van a szobában.

Luke észbe kapott és bezárta az ablakot.

- Sutton... - suttogta, majd közelebb jött hozzám

Nem válaszoltam.

Leült az ágyamra.

- Kérlek menj el. - mondtam higgadtan

- Most nem hagylak itt.

Ezt nem igazán értettem, de ráhagytam.

- Ez nem a legmegfelelőbb alkalom. Kísérts majd holnap, csak kérlek ne ma. - szinte már könyörögtem

Rohadtul nincs kedvem a hülye vigyorához, a hülye humorához és úgy igazából hozzá sincs kedvem.

- Most felteheted a kérdéseid. - halkan beszélt, épp, hogy hallottam

Én viszont annál hangosabban, ahogyan amúgy is.

- De nem érted, hogy most kurvára nincs kedvem hozzád? Kérlek szépen menj el!

- Máskor nem lesz erre lehetőséged.

- Leszarom.

- Hát legyen. - felállt, majd visszafordult utolsó mondata erejéig - Viszlát, Sutton.

A szöszi már egy órája elment, és én még mindig ébren forgolódom az ágyban, mert nem tudok elaludni.

Sokszor volt már ez. Ilyenkor általában mindig beülök az ablakomba, és csak bámulom a lámpák által megvilágított utcát. Vagy ha nagyon reménytelen az eset, gyógyszert veszek be.

Most viszont semmi hangulatom lemenni, mert a két idióta biztosan ott van, és vagy épp berúgnak másodjára is, vagy a tévét nézik. Mivel fel lettem rendelve a szobámba, és meg lett parancsolva, hogy ne kerüljek a szemük elé, nem lenne ajánlatos lemennem.

Végül csak forgolódtam az ágyamban, s valamikor hajnali 3-kor sikerült elaludnom.

Fogalmam sincs mennyi az idő, de hogy rohadtul álmos vagyok, az biztos.

Mivel a fény nem szűrődik át a függönyön, azt sem tudom, hogy reggel van, vagy délután. Rápillantottam az órára, ami 10:47-et mutatott. A hasam jelezte, hogy kiürült, de úgy érzem egy falat sem menne le a torkomon.

Felöltöztem, össze fogtam a hajam, és elővettem a telefonom és a fülhallgatóm.

Nem érdekel, hogy apa megtiltotta. Az Isten szerelmére, 17 éves vagyok!

Elmerültem a zenében, majd az újra korgó hasamra eszméltem fel.
Felkeltem az ágyból, és lementem a konyhába. Nem hallottam semmit, valószínűleg nincsenek itthon.
Csináltam egy szendvicset, s leültem megenni.

Hangokat hallottam fentről. Gondoltam megnézem.

A szobámba érve megpillantottam egy nem kívánatos személyt.

- Elárulnád mi a szart keresel már megint itt? Azt mondtad tegnap, hogy elbasztam a lehetőséget. Felfogtam.

- Úgy gondoltam adok még egyet.

- Te nagyon idegesítő személyiség vagy, tudod?

- Eddig még csak olyanokat hallottam, hogy kedves, okos és jóképű.

- És szerény.

- Igen, az is.

Visszamentem a konyhába, mert tudtam hogy úgyis jön utánam. Így legalább megehetem a kajámat.

- Hány éves vagy?

- 20.

- És szellem. - inkább hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek

- Igen.

- A halálod előtt mennyi idős voltál?

- Úgy érted hány évesen...

- Úgy. - vágtam közbe

- 18.

Annyi kérdésem volt, de nem tudtam melyiket tegyem fel.

Észrevettem, hogy a karomat nézi.
Letettem az asztal alá az ölembe.

- Miért szégyelled?

- Mit?

- A karod.

- Nem értem miről beszélsz. - mondtam zavartan

- Sutton, ne hidd azt, hogy nem tudom mi történt tegnap.