Nem hittem volna, hogy ezt mondom, de Luke nem érdemelte meg a halált.

- Mondj még valamit.

- De már elmondtam mindent.

- Nem a halálodról, hanem arról az időszakról, mikor éltél. És minél hamarabb, mert nem sűrűn van ilyen, hogy kíváncsi vagyok másra.

- Haha, rendben.

Láttam rajta, hogy jobb kedve lett.

- Mondjuk a barátnődről. Persze ha nem gond.

- Dehogy. Imádok róla beszélni. Imádtam. Fura, de nagyon hasonlít rád. Ugyanaz a barna haj, és csillogó tengerkék szem.

Lassan löktem magam a hintán, míg Luke csak ült benne és meredt maga elé.

- Hatalmas szíve volt. Csak tizenhét éves volt, és a suli mellett önkéntesként dolgozott a közeli idősek otthonában. Mindenki szerette. Emlékszem, mikor először bemutattam őt a szüleimnek, el voltak ájulva tőle. Mint ahogyan én is. Még Bennek is szimpatikus volt.

- Ben? - szakítottam félbe

- A bátyám. Jack pedig a másik. Akkoriban Ben egy csúnya szakításon ment keresztül, és anyán kívül egy nőre sem tudott ránézni, de Kathy más volt. Ő mindig kedves volt és segített másoknak. Ha valami problémád volt, hozzá nyugodtan fordulhattál. Évfolyamelső volt az iskolában. Sosem ítélkezett, kivétel nélkül mindenkit elfogadott.

- Miért múlt időben beszélsz róla?

Azt hiszem ezt a kérdést nem gondoltam végig.

Zsebre dugta a kezét és a földet pásztázva rugdosta a kavicsokat.

- A halálom után két héttel öngyilkos lett.

Általában bunkó vagyok az emberekkel, nem tud rám senki hatni, és sírni sem szoktam. Viszont most valahogyan, - nem tudom miért - ejtettem pár könnycseppet.

- Sutton, szeretném ha megígérnél nekem valamit. - nézett a szemembe

Láttam rajta, hogy legszívesebben ő is sírna, de nem tud.

- Élvezd az életet amíg lehet, mert sosem tudhatod, hogy mikor lesz mindennek vége. Hogy mikor jön el az a nap, mikor már nincs holnap. Mikor már senki sincs körülötted. Mikor már nem érzel semmit.

Nem tudtam mit mondani. Soha nem gondoltam erre ezelőtt, csak éltem a szánalmas életem és azon morfondíroztam minden egyes nap, hogy miért ilyen szar minden.

- Lassan haza kellene mennem. - álltam fel

Szó nélkül elindult.

- Hazakísérlek.

- A családoddal mi van?

- Még itt laknak New Orleans-ban, de a város másik végén.

- Szoktál oda menni?

- Igen. Eléggé sűrűn.

- És Kathy-vel nem találkoztál azóta? Mármint, az ő szellemével?

- Nem. - mondta unottan

- Nézd, tudom, hogy ez nem sokat segít neked, sajnálom, hogy ezt történt. Nem ezt érdemelted volna.

- Ha lennének érzéseim, most ez jól esne. - nevetett, ami engem is megmosolyogtatott

Végül hazaértünk, de azt kívántam bárcsak maradtunk volna ott.