- Jisung, Seungmin! – rivalltam rá a két fiúra. – Ne piszkáljátok már Jeongint – vezettem tekintetemet a fotelba félreülő, karba tett kézzel duzzogó legfiatalabbra.

- Hyung, tudod, hogy csak viccelünk – hízelgett Jisung. – És ő is tudja – biccentett fejével a fogszabályzós fiúra.

- Nincs kedvetek békén hagyni őt egy kicsit? Videojáték, vagy... akármi? – utaltam feltűnően, mégis kedvesen arra, hogy kettesben hagyhatnának minket.

- Hanie, gyere, a múlt hétvégén vettem egy kalandjátékot, de a beosztás miatt még nem sikerült kitanulmányoznom – vette az adást a fiatalabbik, ajánlatának pedig a perpillanat vöröses hajú barátunk még véletlenül sem tudott ellenállni. Vidám léptekkel hagyták el a nappalit, majd, ha jól hallottam, a mi szobánk ajtaja mögött tűntek el.

- Inie, gyere ide – tártam ölelésre karjaimat, de ő szavaimat szinte meg sem hallva húzta maga alá vékony lábait, hogy össze tudjon gömbölyödni. Kifejezéstelen tekintettel meredt maga elé, és már vagy tizenöt másodperce nem pislantott. – Hé, Jeonginie – szóltam neki lágyan, de mivel erre sem reagált, feltápászkodtam ülő helyzetemből.

Leguggoltam elé, tenyeremet jobb térdére vezettem. Minden tag lelki állapotát a szívemen viseltem, de ő legkisebbként mindig több törődést igényelt a csapat többi emberével szemben – ezt pedig mindannyian igyekeztünk neki ott megadni, ahol csak sikerült; az más kérdés, hogy ezt a szeretetet ő kitől fogadta el legjobban, és kiben bízott leginkább. Próbáltam elkapni tekintetét akár csak egy pillanatra is, de ő elnézett fejem felett, majd lassan lehunyta szemeit, és jó ideig csukva is tartotta őket.

- Kicsi – simogattam alsó combját. – Melyik része fájt ennyire?

Pirosas ajkába harapott, majd végül enyémbe mélyesztette könnyes pillantását. – Tudom, hogy nem go-gondolták komolyan – nyelt nagyot –, de az elmúlt pár napban enélkül is a föld alatt érzem magam... Ne-nem hiányoztak az idióta megjegyzéseik.

- Gyere, a ti szobátokban most úgysincs senki, ott megbeszéljük – álltam fel lassan, mivel Felix és Changbin közeledő hangját hallottam.

Halványan bólintott, aztán ő is feltápászkodott a sötétszürke ülőalkalmatosságról. Vállát átkarolva vezettem végig a folyosón, majd benyitottam a Jisunggal közös szobájukba. Sejtésem beigazolódott, a helyiségben mindössze a csend terpeszkedett, amit a mi lépteink zaja tört csak meg. Jeongin ágya felé indultunk, leültem a pléddel takart felületre, majd oldalasan az ölembe húztam őt. Ez volt a lelkizős helyzetünk, ha valamilyen problémája adódott, mindig így vontam magamhoz. Evvel egyébként soha semmilyen mögöttes szándékom nem volt, én élveztem a közelségét, őt pedig megnyugtatta karjaim ölelése, amik közt elbújhatott a világ elől.

- Na, mesélj – simogattam oldalát ujjaimmal.

- Hát... A menedzser mostanában dupla annyit csesztet az énekhangom miatt, tegnapelőtt a tánctanár szállt rám, mert nem tudtam megcsinálni azt a mozdulatot, tudod – magyarázott, mire bólogatni kezdtem. Pontosan tudtam, melyik elemről beszél. – A múltkor a színpadon hibáztam, kétszer egymás után, mindenki azt mondogatja, hogy szedjem össze magam és koncentráljak jobban, mert ebből így semmi jó nem lesz, de... – csuklott el a hangja, mire szorosabban fonódtam köré. – Alig tudok aludni mostanában, kevesebbet eszek, és úgy é-érzem, minden szétesik – hüppögött.

Halántékára nyomtam egy apró puszit, tudtam, hogy azt imádja, közben kézfejemmel letöröltem egy arcán kószáló könnycseppet.

- Elhiszem, hogy nehéz most neked – húztam fejét mellkasomhoz, mire ő kisgyerekként kapaszkodott pulcsimba. – Ebéd után, ha szeretnéd, bemegyünk a próbaterembe, segítek átvenni a táncot, és ha megkéred a fiúkat, biztosan adnak tanácsot az énekkel is. Viszont, ami fontosabb – toltam el magamtól ismét, hogy fekete szemeibe nézhessek, amik most az izgalom helyett könnyektől csillogtak –, hogy egyél és aludj is eleget. Ezek nélkül nem fog sikerülni továbblépned, érted? – simítottam arcát tenyerembe.

- Igen, tudom – harapta meg cseresznyeszín alsó ajkát. – De Chanie?

- Mondd, Pici – vontam fel szemöldökömet.

- Ugye segítesz, és nem engeded, hogy bántsanak? – halkan kiejtett szavainak ártatlansága mosolygásra késztetett. Nem értem, hogy tud bárki is rosszat tenni egy ilyen csodálatos teremtménnyel.

- Soha nem engedném, hogy bántsanak, Jeonginie – pusziltam meg álla vonalát. – Soha – suttogtam, majd mielőtt gondolkodhattam volna, ajkaimmal lejjebb haladva csókoltam meg nyakának több pontját is.

Tettemre a fiúban még a levegő is bent ragadt, sírni is elfelejtett. Ugyan az, hogy puszit adunk egymásnak, önmagában nem számított volna furcsának, amolyan testvéri szeretetből gyakran megesett köztünk a tagokkal; most mégis mindketten tudtuk, ez valami több annál. Én egyre kevesebb négyzetcentimétert hagytam szabadon puha bőrén, az ő ajkai közül pedig egy halovány, reszketeg sóhaj szökött ki talán akaratlanul. Valahol mélyen valószínűleg tisztában voltam vele, hogy ez nem helyes, és hogy talán most rontom el évek barátságát kettőnk között, mégsem igazán tudott ez a tény érdekelni. Jeongin ujjait szőkített tincseim közé simította, én számmal felfelé vettem az irányt, már állkapcsa vonalát érintették meleg puszijaim.

Ekkor azonban mintha agyamban átkattant volna valami, hirtelen hajoltam félre tőle, mire egy értetlen pillantás volt a reakció az ölemben ülőtől. Lehajtottam a fejemet, összeszorítottam a szemeimet, igyekeztem lenyugtatni hevesen dobogó szívemet, és kusza gondolataimat, meg a nem odaillő vágyaimat rendezni. Tudtam, hogy ha felnéznék, közelebb találnám magam szájához, mint amit tettek nélkül el tudnék viselni, így abban a reményben, hogy akkor majd arca messzebb kerül az enyémtől, hanyatt dőltem a matracon, törzsére kulcsolt karjaimmal viszont őt is magammal rántottam. Balomon terült el, félig pedig az én testemen feküdt, lábát átvetette az enyémen. Tenyeremet továbbra is vékony derekán pihentettem, közben azon gondolkodtam, vajon a mellkasomra tapadó fülével feltűnik-e neki, mennyire hevesen ver bordáim közé zárt szívem.
Lassan felpillantott rám, éjfekete szemeiben kíváncsiság és zavartság csillámlott, gyönyörű ajkai résnyire nyíltak egymástól.

- Sajnálom, Kicsi, n-nem tudom, mi ütött belém – vesztem el a plafon fehérségében.

- Nincs s-semmi baj, Hyung – kezdett el mocorogni, majd hasra fordult, és feljebb kúszott hozzám.

Éreztem a pillantását, hiába nem néztem rá, tekintete szinte lyukat égetett arcbőrömbe. Néhány óra hosszúságúnak tűnő másodpercig csak bámulta négyzetcentimétereimet, majd az addiginál is közelebb hajolt, államat csikizte langyos lehelete, aztán hirtelen apró puszit nyomott állkapcsomra.

Agyamat ismét köd lepte el, mindenről megfeledkezve és semmivel nem törődve fordítottam nagy lendülettel helyzetünkön, ezzel ő a babák alvópózához hasonló helyzetet vett fel alattam, karjai kétoldalt a feje mellett pihentek. Orraink is összeértek, annyira közel hajoltam hozzá, benedvesítettem ajkamat nyelvemmel.

- Istenem, Jeongin, annyira meg akarlak csókolni – leheltem a minket elválasztó, szinte jelentéktelen méretű résbe.

Kijelentésemre ő csak lecsukta szemhéjait, amolyan beleegyezve, hogy azt csináljak vele, amit csak szeretnék. Testem teljesen övének feszült, és eszemben sem volt tovább teketóriázni, finoman ajkaira simítottam enyémeket. Ő egy tizedmásodperccel később készségesen csókolt vissza, óvatosan mozgatta száját enyémen. Egy pillanatra elszakadtam tőle, miközben ő hajamba túrt, és mélyen enyémbe fúrta pillantását, ezúttal pedig ő vonta közel fejemet övéhez, hogy újabb, ajakápolótól eperízű csókot hagyjunk egymás száján, emlékeiben, lelkében.

Ujjaimmal végigsimítottam arcélén, nyakán, majd tapintásomat levezettem a mellkasán, egészen a hasáig. Pólója szegélyével játszadoztam egy rövid ideig, majd kissé feltűrtem a fekete anyagot, hogy érinthessem szabaddá vált bőrét. Hideg ujjbegyeim hatására a felforrósodott testére libabőr ült ki, és bár a hűvös valószínűleg elsőre kellemetlenül érte, szüntelenül csókolt tovább. Puszijaimmal lassan halovány nyakára tértem át, finoman kényeztettem érzékeny felületének teljes egészét. Figyeltem tetteimre való minden apró reakcióját, az összes rezdülését – ahogyan egy pillanatra erősebben markolt tincseim közé, ahogyan megremegett, ahogyan lábszárait csípőmön kulcsolta össze, hogy még közelebb tudhasson magához, ahogyan először száját harapva próbálta magába fojtani egyre feltörő sóhajait, majd később szabadon engedte ki levegőjét az elnyíló ajkai közti résen.

- Chanie – lehelte nevemet, amitől normális helyzetben agyam az addigiaktól is jobban elborult volna, ám megpróbáltam tisztán gondolkodni, így elszakadtam nyakától, és csillogó szemeibe néztem.

- Mondd, Kicsim – suttogtam, miközben egy utolsó puszit hintettem állára.

- Ugye megbeszéled Jisung Hyunggal, hogy ma estére cseréljetek, és te aludj velem? – pillantott rám ártatlanul.

- Ezt szeretnéd? – vontam fel szemöldököm, leplezetlenül mosolyogva. Határozott bólintás volt a válasz. – Igyekszem majd meggyőzni – pusziltam meg fülcimpáját, majd róla legördülve terültem szét mellette az ágyon.

Bal oldalára fordult, így velem szembe került, hosszú pillanatokra merültünk el egymás sötét lélektükrében. Arcához nyúltam, félretűrtem egy fekete tincset, ami szemébe lógott, egy ujjal végigsimítottam orra tökéletes vonalán, mire csak kuncogott egyet, végül alsó ajkát is megérintettem, ő lehunyta szemhéjait. Közelebb kúsztam hozzá, már majdnem megcsókoltam volna ismét, de végül inkább megszólaltam. – Jeonginie – nyomtam gyengéd puszit bal szájsarkába –, ugye tudod, hogy – majd a jobba – most már az enyém vagy?

- Nem is akarnék másé lenni – vágta rá gondolkodás nélkül, nekem pedig nem kellett több, újra szenvedélyes csókkal láncoltam őt magamhoz.

｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ

mon (nm.): enyém
[premier (szám.): első]

//Két hete arra várok, hogy közzétehessem ezt a novellát, mivel ez a one shot egy teljes szerelemprojekt volt nekem (ebben természetesen a kollégiumi wifihálózat véletlenül sem szeretett volna támogatni, de ezt egy másik történet), és mivel ennyire élveztem az írását, úgy döntöttem, megtoldom egy második résszel, így two shot lett belőle, amit terveim szerint holnapután olvashattok. Remélem, nektek is annyira tetszett (és fog tetszeni a folytatás), mint amennyire én beleszerelmesedtem ebbe a kis történetbe!
Szép napot és jó hétvégét Nektek!//