nem tudom, hogy kerültem ide, hirtelen minden homályos, te odahívsz, én megyek. fura a hely, ismerős, de ismeretlen. veszekedtünk, ez eszembe jut – vagy csak gyerekesen hecceltük a másikat inkább. tovább csipkelődsz, én vissza, már nevetünk, aztán egyre közelebb vagyunk, fel sem tűnik és már melletted vagyok. meggondolatlanságtól és keserű rossz érzéstől terhes, édes puszikat adok; az arcodra, a nyakadra. aztán mosolyogsz, végre csendben vagy, rám nézel. megcsókolsz. hosszan, percekre; belefeledkezünk. bűntudat, elválok tőled. boldogság, és bizsergés a kezed nyomán a derekamon. beszélnék, de a torkomra fagynak a szavak. eszembe jut ő. a bizalma. keserűség, öröm, bekoszolt lelkiismeret, eljátszott évek, hamis csók az ajkamon, mosoly, könnyes szemek. felriadok. szürkület szivárog be a sötétítők két oldalán; talán öt óra múlt. nem szabad. nem helyes. nem tettem semmit. semmi rosszat. csak egy álom volt. miért van bűntudatom.

｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ*｡ ｡*ﾟ

culpabilité (fn.): bűntudat