Ignissel nem igen beszéltünk a nap további részében. Edwin és Dryl viszont kellemes társaságot nyújtott, és néha úgy tűnt, mintha nem is a délelőtt folyamán beszéltem volna Megarával. Ha számba vesszük, elég zsúfolt volt a napom. Délelőtt úgymond szakítottam a barátnőmmel, akinek jó lenne valami titkos kis módon megüzenni, hogy amúgy miről is van szó, és ezt beszéljük át majd egy nyugis pillanatban. Négy szem közt akarok vele beszélni, akkor nem lesznek zavaró tényezők vagy kíváncsiskodó tekintetek. Igen, elmegyek majd hozzá az ősszel, náluk tuti kettesben tudnánk beszélni. Mi is történt még ma? Ja igen... apám meg az a fura alak. Aztán összevesztünk Ignissel és rám tört egy pánik roham, az istenek tudják, mitől. És még mindig nem értem ezt az egészet. Mi közöm nekem ehhez az alakhoz és... Tartaroszba is, hogy lehet valaki ilyen tökéletes? És mi a francért tartom őt tökéletesnek?

– Ed.

– Hm? – Szeme sarkából pillantott felém miközben fejét megpróbálta úgy fordítani, hogy lásson is engem és ne is kelljen feltápászkodnia a földről. Szerencsétlen már félig aludt mellettem, lehet nem kellett volna felkeltenem.

– Neked van... ideálod? – gondolkoztam el hangosan. Arcára grimasz ült ki majd egy prüszkölés kíséretében visszanézett a csillagos égre. Valóban, hülye kérdés volt. De azért, hátha van egy kép a fejében, amit a táborból ismert alakokból gyúrt össze.

– Nekem van – szólt közbe Dryl, így mind a ketten kíváncsian a szélsárkányra pillantottunk. – Alacsony, vékony, és egy agresszív dög, ja és mellesleg yakuza tag.

– Az meg mi? – fintorodtam el az információ hatására. Edwinre néztem, de a vörös is elég értetlen fejet vágott szóval visszafordultam a mellettünk ücsörgő nőhöz, aki beletúrt rövid, kócos tincseibe és hátrafésülte majd a füle feletti lenyírt területet átvakarta.

– Alvilági bűnszervezet, röviden – vetette oda félvállról. – Japán a lelkem, de egy köcsög disznó – horkantott fel magában majd ültében dühösen összefonta kezeit a mellkasa előtt.

– Aha – bólintott magában Edwin, konstatálva a tényt, hogy nem igen tudtunk meg többet a nőtől. Mondjuk belegondolva, el tudom képzelni Drylről, hogy bűnszervezetekkel tartja a kapcsolatot. Van egy fura stílusa, és nem igen akarnám felbosszantani sem. Hiába tűnik vékonynak és törékenynek, az a vigyor, amit be tud vágni... kicsit sem megnyugtató.

– Neked mi az eseted, Hófehérke? – biccentett felém. Valamiért akaratlanul is nagyobbat dobbant a szívem és olyan érzésem támadt, mintha az arcom lángokban állna. Miért is jöttem én most zavarba a kérdés hallatán?

– Még nem gondolkoztam ezen. A páromat gyerekkorunk óta ismerem, így az ideálom talán úgy alakult, ahogyan ő. Kicsiként nagyon aranyosan állt neki a két copf, meg fogszabályzósan is szép volt a mosolya... nem volt mindig olyan...

– Dögös? – tolta fel magát alkartámaszba Edwin. Oh, szóval annak tartod? Akaratlanul is valami olyan mozdult meg bennem, amit eddig nem igen éreztem, ha Megara szóba került. Kicsit dühös lettem, amiért ilyen megjegyzést tett. Soha senkinek nem engedném, hogy szemet vessen a páromra. Edwin szemei kikerekedtek – lehet kicsit szúrósabb tekintettel néztem rá, mint kellett volna – majd bocsánatkérően elmosolyodott. Nem akart rosszat, csak tényeket vázolt, nem is értem miért éreztem, hogy netán valami más is lenne a háttérben.

– Igen. Bocs haver – feleltem végül nyugodtan, amire Edwin féloldalas mosolyra húzta a száját. – Alkatban régebben olyan volt mint Dryl, vékony de erős csajszi, aki ellátja a bajod, ha beszólsz neki. Aztán... ugye utoljára két vagy talán három éve láttuk egymást, ennyi idő alatt felnőtt és... alig ismertem rá. Volt egy pillanat, amikor jobban megdobogtatta a szívem, de...

– Nem akarod ágyba vinni – szólt közbe Dryl, amire már én is feltoltam magam ülő helyzetbe.

– Igen – bólintottam kicsit meglepetten. De mégis miből tudtad, hogy így érzek? És ez mennyire gáz? Ha számba vesszük, Ace talán velünk egykorú lehetett anno, mikor összejött Killerrel, és Edwin elmondása szerint... elég szenvedélyes volt már akkor a kapcsolatuk.

– Jégsárkány vagy, nem gáz, hogy nem fűtenek téged a vágyak úgy, mint egyeseket! – intézte a szavakat emelt hangon a szirt szélén ácsorgó Ignisnek, aki hátrapillantott a válla felett és nemtetszően felhorkantott.

– Ebben lehet igazság –gondolkozott el Edwin. – Az elemtől függően változik a személyiség is, habár te elég forrófejű tudsz lenni – tette hozzá rosszallóan, amire csak mosolyogni tudtam. Ezt... nem tagadom.

– Ha igaz, hogy Vasilissa az anyja, akkor biza megértem, hogy szeszélyes – bólogatott bőszen Dryl. Mi van? Anyám nem is volt olyan. Mégis miről beszélsz? A szája ismét vigyorra görbült és viharszürke szemei felcsillantak. – Én csak szóbeszédet hallottam, de anyukád az északi tengerek legveszélyesebb lakója volt. Jó néhányszor seggbe rúgta a titánokat meg az isteneket is – tette hozzá kuncogva. Hogy mi van? Az én anyám?! Biztos, hogy nem. – De amúgy őszinte leszek veled szépfiú, kicsit sem gáz, ha nem akarod megjelölni magadnak azt a kislányt. Néha napján én is szeretnék magamnak egy olyan kis cukiságot mint a barátnőd, aki csak úgy van, és egész nap csak összebújva ölelnétek egymást. De persze, hogy nekem egy szadista seggfej kell, aki csupán alkalmi szeretőnek tartana maga mellett – tette hozzá puffogva. – És azt merte mondani, hogy egy gésa mellett labdába sem rúghatok. Seggfej...

– Nem hittem volna, hogy ezt mondom... de kezdelek megkedvelni téged – mosolyogtam rá, amire felkapta a fejét és egy döbbent sor pislogás után csak nevetett. Most mi van? Valami nevetségeset mondtam volna? Értetlenül pislogtam a nőre, akinek a nevetésétől feltámadt a szél és egy pillanatig úgy tűnt, mintha semmi rossz dolog nem lenne a világon.

– Majd vissza fogod még ezt vonni, ha tengerre szállunk. Kendall nagy pofa volt mindig is, mellette én sem fogok finomkodni úgy, mint most. Na, de mielőtt nagyon eltérünk az eredeti témától... A kis vörös még nem mondta el, hogy ki lenne az esete.

– Mert nincs esetem – vont vállat Edwin unottan. Igaz is, sosem volt szerelmes, honnan is tudhatná.

– Na, persze – kuncogott fel Dryl miközben beharapta az alsó ajkát. – Biztos volt már olyan, aki miatt az arcodba szökött a vér és a szíved hevesebben vert, netán még odalent ki is domborodtál.

– Mi van? – horkantott fel értetlenül, majd a szemöldökét ráncolva nézett vissza a nőre, aki szerintem most igencsak nagyot csalódott. Én pedig szeretném nem érteni a hasonlatot, de sajnos értem. – Kidomborodni? Mi van?

– Szüzek és az ártatlanságuk – forgatta a szemeit a szélsárkány.

– Ja, hogy arra gondolsz! – nevetett fel Edwin. – Bocs, dokik mellett nőttem fel, az ilyen utalásos dolgokat néha nem értem meg. Nem, hála az isteneknek nem szenvedek erektilis diszfunkcióban, csupán... szimplán nem értek eddig olyan ingerek – egy-egy orvosi vizsgálatot leszámítva, amikor a libidómat teszteltük – , ami miatt kialakult volna esetlegesen egy erekció.

Ledöbbenve pislogtam, de megnyugtat a tény, hogy még Dryl is kiakadt mindezen most. Mi a szar, Edwin? Olyan lazán jelentette ki mindezt, mintha csak éppen a napi időjárást tárgyaltuk volna. De nem azt tárgyaltuk! Arcomba szökött a vér aztán kirázott a hideg a puszta tudattól, hogy nagy eséllyel nekem is talán egyszer részt kellett volna vennem egy ilyen vizsgálaton. Nem. Biztos, hogy nem! Visszagondolva... igen, egyszer Oliver panaszkodott valami vizsgálat miatt, amikor felnyúlt neki a doki hátulról... Brrrr! Nem! Én hozzám biza soha senki nem fog nyúlni! Inkább visszamegyek Tartaroszba!

– Te... te rosszabb vagy mint Momo... – szólalt meg Dryl elszörnyedve. Nem tudom, ki az a Momo, de lehet igazad van.

– Csupán orvosi tényeket közöltem. Ren.

– Mi van? – mordultam oda a vörösnek, aki értetlenül pislogott vissza rám.

– Te nem is voltál a laborban, mi? Egy vizsgálat neked sem ártott volna.

– Az egy dolog, hogy Ellennek engedtem, hogy szórakozzon, de ha bárki más egy ujjal hozzám akarna érni, annak letöröm a kezét.

– Oké – kuncogott fel, jót mulatva mindezen. Örülök, hogy jól szórakozol rajtam. – Sejtettem, hogy ezt fogod mondani. A domináns példányok általában nem szeretik, ha valaki ilyen vagy olyan módon hozzájuk ér.

– Egyszer voltam... hogy is hívják? – gondolkozott el Dryl. – Ja igen! Nőgyógyásznál... amint megláttam, hogy pasi a doki, azzal a lendülettel fordultam sarkon.

– Mi bajod volt vele? – értetlenkedett Edwin ezen az egészen.

– A nőkre bukok, drágám. És egy hím egyed ne fogdosson, vagy ha mégis megteszi, akkor vegyen búcsút a golyóitól.

– Micsoda téma... – szólalt meg egy hang a sötétből, amire felkaptuk a fejünket. Diablo tőlünk két lépésnyire tűnt fel az árnyak közül, felpattantam a földről. Na végre te is előkerültél!

– Mégis mit gondolsz? – förmedtem rá, amíg ő unottan leporolta fekete ruhájára ragadt árny foszlányokat. – Szó nélkül eltűntél!

– Utánajártam valaminek – felelte halkan majd lófarokba kötötte hosszú tincseit, amik kicsit összeborzolódtak. Nem tudom mitől lehet, de egyre inkább világosodik a szeme, és meg kell hagyni... jól áll neki ez a zöld árnyalat.

– Legközelebb szólj, mielőtt eltűnsz. Főleg, hogy kioktattál, amiért én sem szóltam, hogy merre mászkálok.

– Rendben – sóhajtott fel megadóan majd féloldalas mosolyra húzta a száját. – Régen volt már, amikor valaki olyan szinten törődött velem, mint ahogyan te teszed.

– Többször húztál ki a bajból, minthogy én azt számon tudnám tartani... a barátom vagy, és bízok benned... és... – torkomon akadt a szó mikor hirtelen magához ölelt és fejét a vállamon támasztotta meg. Ledöbbenve pislogtam egy sort majd viszonoztam az ölelést. Már megint mégis mi van veled? Sosem csináltál ilyet annak előtt. Szemem sarkából segítség kérően Edwinre pillantottam, de igazán semmi hasznosat nem tudott mondani, csak tátogott magában, keresve a szavakat. Mindegy is, küldtem feléje egy hálás mosolyt mire felsóhajtott majd válla felett hátra nézve Ignis fele pillantott, aki mindeközben visszatért hozzánk és csak pár lépés távolság választotta el a vöröstől.

– Ha te is elő kerültél, akkor indulhatunk – szólt nyersen. Diablo felsohajtott majd hátra lépett tőlem, küldtem egy morcos pillantást a kuzinomnak, amiért ilyen hangnemben beszél még mindig. – Az ösvény már tiszta, mire leérünk, addigra a barlang is felszínre kerül, ne pazaroljuk az időt – tette hozzá majd sarkon fordult és visszasétált a szirt széléhez.

– A felszerelést vinni luxus, mi?! – horkantott fel Edwin.

Milyen felszerelés? Kérdőn körbe pillantottam mire sikerült megtalálni a kissebb adagnyi cuccot, amit magunkkal hoztunk még a táborunkból. Négy nagyobb táska volt, amiket látva... Ignis igazán kivehetné a részét a cipekedésben. Neki is lett pakolva ruha meg kaja, eddig oké, hogy árnyék utazással cipeltük ezeket, de most igazán segíthetne. Edwin morogva vette hátára az egyik bomba biztos katonai hátizsákot – ami az egész hátát beterítette – majd egy másikat a kezébe vett. Dryl lazán felkapta a saját kis adagját majd vígan ugrándozva ment Ignis után, aki mindeközben csípőre tett kézzel ácsorgott. Lemondóan sóhajtottam és felvettem a táskámat, majd Edwintől átvettem a kuzinom részét. Még csak az kellene, hogy dacból cipelje ezt az egészet. Diablo némi káromkodás közepette hajolt le az utolsó táskáért, a mozdulatsor darabos volt, mintha fájdalmai lennének.

– Hagyd – léptem melléje és felvettem a táskát szabadon maradt kezembe, de Edwin szinte rögtön el is csaklizta tőlem.

– Csak felerősítené a tüneteket, ha megerőlteted magad – bólintott a vörös egyetértően, míg Diablo teljesen ledöbbenve pislogott vissza ránk. – Ha nincs ellenedre...

– Kihagyom az orvosi vizsgálatot – kuncogott fel végül. – De azért hálás vagyok, hogy felajánlottad volna. Köszönöm! – biccentett felénk majd finoman vállon veregetett.

– Legutóbb úgy is te voltál a málhás szamár... vagy, hogyan is nevezett téged Tóbiás? Póni? – húztam pimasz mosolyra a számat, amire ismét felkuncogott és óvatosan tarkón legyintett.

– Öreg harcos vagyok már, némi tiszteletet mutass már az irányomba, kölyök – szólt ezúttal dorgálóan.

– Rendben van öreg harcos –mosolyodtam el mielőtt követtük volna a többieket.

A szirt egy félreeső peremrészétől sziklába vájt lépcsősor vezetett le a tenger irányába. Tiszta éjszakánk volt, a holdfény tökéletesen megvilágította a lépcsősort, ami szépen kacskaringózva haladt lefelé. A szél erősen fújt a tenger felől, a hullámok morajlásától és a sziklának csapódó víz zajától volt hangos a környék. A homlokom szúrni kezdett pár perc elteltével, túl hangos volt ez az egész és ráadásul mikor leértünk arra a szintre, ahova már fel tudtak csapni a hullámok, ott még vizesek is voltak a kövek. Míg Ignis és a mögötte haladó Dryl magabiztosan közlekedett, Edwin annál is inkább megfontolt minden lépést, Diabloról pedig ne is beszéljünk, aki minden lépésnél magában sziszegett.

– Minden oké? – kérdeztem rá teljesen feleslegesen, erre egy pillanatra megtorpant és visszafordult hozzám egy mosoly közepette.

– Nem hazudok neked kölyök, pokolian fáj mindenem – felelte halkan, amire már Edwin is megtorpant egy pillanatra. – Ne foglalkozzatok velem, majd elmúlik – tette hozzá, mintha semmiség lenne az a fájdalom, amit próbál magába fojtani. Vajon mennyire lehet gáz a helyzet?

– Leviszlek.

A kijelentésemre csupán legyintett és visszafordult Edwinhez, aki lemondóan sóhajtott és tovább ment, mikor Diablo intett neki, hogy induljon. Oké, nem akarok veled veszekedni. Megigazítottam a táskáim és követtem őket. Ezek után Diablo egyszer sem szisszent fel és nem is morgott magában. Tartaroszba is ezzel az egésszel! Miért akarod elrejteni, ha lenne esély arra, hogy segítsünk rajtad?

Hosszú percek teltek el mire elértük a tengerszintet, ahol az apálynak köszönhetően egy homokos, néhol sziklákkal szabdalt partszakasz fogadott minket. Na meg az a bazinagy barlang, amiben még sárkány alakban is simán elfért volna bármelyikünk. Edrena nevére, ez nem semmi. Mi van? Mégis mióta használom én ezt a nevet? Egyáltalán kitől is... talán apámtól hallhattam? Na mindegy is, biztos valami isteni személy lesz ez is. Szépen cseng a neve, meg talán szerencsésebb is őt emlegetni, mint Zeuszt vagy a többi olimposzit. Kíváncsian körbe néztem, míg Edwin arra készült, hogy nekivágja a kezében tartott nehéz felszerelést a táska drágalátos gazdájának. Végül a vörös meggondolta magát, amikor Ignis tenyerében lángok gyúltak. Na ilyen csalódottnak sem láttam még soha Edwint, mindeközben Dryl beharapta az alsó ajkát, hogy nehogy hangosan felnevessen mindezen.

– Majd legközelebb – kacsintottam barátom fele, aki válaszul a szemét forgatta majd végül elmosolyodott.

– Amúgy meg kell hagyni... szép nagy barlang... – pillantott fel a tetőről lógó tűhegyes, kiélezett kövekre, amikről víz csepegett alá. A holdfény sok ezer kagylón csillogott, néhol egy-két rák mozgott, vagy egy csiga kúszott. Táskájából elő kotort egy zseblámpát és Dryl nyomába szegült, aki kíváncsian nézelődve követte Ignist.

– Menj csak... zárom a sort – veregetett vállon Diablo.

Oké. Aprót bólintottam és követtem volna a vöröst, de megállított azzal, hogy ráfogott a kezemben tartott táskájára. Vagyis... igazából Ignis hátizsákja volt ez. Számat már szólásra nyitottam volna, hogy ne vegye át, ne erőltesse meg magát, de nem igen érdekelte mindez. Szája csücske mosolyba rándult és ezzel együtt megkaparintotta magának a hátizsákot is.

– Ne aggódj miattam... – szólt lágyan.

Jó, vigyed a táskát, de igenis aggódok. Kivontam Foniast, aminek kék derengése meglepően jól bevilágított mindent, amit látnom kellett. Diablo a hátára kapta a táskát, majd tisztes távolból követett. Elképesztő ez a barlang, nem csak a sziklákon élő kis tengeri lakók, hanem az a sok korhadt fa meg minden egyéb, ami ide került. Hát ez meg mi? Kíváncsian szemügyre vettem egy nagyobbacska... valamit, ami talán valami fából faragott alak lehetett. Diablo mellém lépett és a vállam felett átnézve pislogott nagyokat a fadarabra, ami talán... nem is tudom, hogy mit akart ábrázolni.

– Ez egy orrdísz, tudod... hajókra szokás ilyet tenni – szólt elgondolkozva. Ha te mondod. Tovább indultunk, de két lépés után vállon kocogtatott.

– Hm? –fordultam vissza hozzá, ezen elmosolyodott.

– Emlékszel még arra az alagútra? Arra, ami az északi fészekbe vezet.

– Jaj, az istenek szerelmére, ne emlegessük fel! – jajdultam fel, amin jót mosolygott mielőtt tovább indultunk volna.

A hátam borsódzik még mindig, ha eszembe jutnak azok a szemek, amik a falakról figyeltek minket. Ezek után csöndben követtük a többieket, Edwin végig a falakat pásztázta a zseblámpával, míg én néha inkább a lábam elé, és magam mögé pillantgattam. Még csak az hiányozna, hogy ezek a mohás csúszós kövek megfagynak és Diablo eltaknyol. Orromat facsarta a korhadó fák és a hínár meg istenek tudják minek a szaga. Habár ez a tengeri sós levegő egész kellemes volt és emlékeztetett a gyerekkoromra. Régi szép idők, amikor még senki nem akart kinyírni.

– Kit is keresünk? – szólt végül Diablo egy picivel hangosabban, minden bizonnyal Ignisnek intézte a kérdést.

– Egy öreg tengeri medvét – jött a válasz a kuzinomtól, aki úgy tűnt, mintha jobb kedvre derült volna. – Egy pocakos leguánt, nagy iszákos, de a főztje jó. Kicsit hangos és bűn rossz repedt fazék hangon kornyikál. De amúgy szerethető. Téged Edwin, kifejezetten kedvelni fog.

– Aligha lesz kölcsönös – felelte megvetően.

– Majd meglátjuk vörös – motyogta az orra alá, amin elmosolyodtam. Hát... nekem sincsenek nagy elvárásaim, de ha Ignis kedveli ezt az öreget, akkor rossz alak csak nem lehet.

Hosszú percek teltek el, a tenger morajlása elhalt a hátunk mögött, csupán lépteinket visszhangozta a barlang. Diablo néha megcsúszott mögöttem, olyankor morogva elkáromkodta magát, amiken Dryl jót mosolygott, az ötödik ilyen csúszás után magam elé tessékeltem a barátomat. Nem vette jó néven, de végül beletörődött a dologba. Edwin lámpájának fénye fáradhatatlanul pásztázta a teret, felriasztva pár rákot vagy más lakót. A szikladarabok közt feltűnt egy rozsda rágta horgony maradványa majd nem sokkal később egy elnyűtt vitorla vászna lógott alá a plafonról és vetett hátborzongató árnyékot a falakra.

– Kendall!

Ignis alig kiáltotta el magát, mikor kezeimen felizzottak a bilincsek. A Tartaroszba is! Állkapcsomat összeszorítva markoltam rá a jobb csuklómat borító fémre, amikor ereim felizzottak attól a félelem hullámtól, ami a többiek, és a saját magam riadalmából fakadt. A barlang felerősítette kuzinom hangját, ah... a rohadt életbe is.

– A jó isten áldjon meg Ignis! – szisszent fel Dryl. – A frászt hozod rám, te hülye.

– Csak nem megijedtünk? – pillantott hátra, arcán egy igencsak gúnyos vigyorral. Legszívesebben kibeleznélek, itt és most... Nagy eséllyel nem csak én latolgattam esetleges kivégzések esélyét, ugyanis sértődötten előre fordult egy horkantás közepette. – Jól van na – tette hozzá majd megköszörülte a torkát. – Kendall te vén félnótás! Dugd elő a pofád!

– A ménkű csapna beléd, bárki is vagy! – hangzott fel egy távoli rekedt hang. Meglepetten pislogtam magam elé, míg Ignis jóízűen kuncogott magában. Én személy szerint nem számítottam válaszra.

– Itthon van – szóltam hátra a válla felett mielőtt tovább nem indult. Oké... a karomat égető érzés lassan alább hagyott. Diablo hátrapillantott, hogy minden rendben van-e velem, egy szemforgatás közben bólintottam irányába, amire elhúzta a száját. El fog múlni a fájdalom.

Észre sem vettem eddig, de a barlang beszűkült és alig húsz méterrel a fejünk felett már ott volt a plafon, meg az a sok hegyes szikla, amik közül az egyiken valami csontváz volt felszúrva. Diablo egy pillanatra megtorpant és a fura lény vázát nézte, mintha azon morfondírozna mi is lehetett régen az szerzet. Őszintén? Fogalmam sincs mi az isten volt egykoron az az izé.

– Mi a fenét keres itt egy tarthagnar csontváz? – hümmögött magában miközben fejét oldalra billentette.

– Hogy mi? – pislogtam nagyokat, amire feleszmélt.

– Oh, csupán egy lény, amit évezredekkel ezelőtt kiirtottak a halandók. Erdő lakó szerzet volt, amint látod... öt lába van, igazából hat volt neki, a feje meg leszakadt, szóval nekem is kérdéses volt, hogy mi lehet ez. Félénk egy lény volt soha senkinek nem ártott a fajtája, csak úgy lehetett megölni őket, ha vízbe fojtod, talán azért van itt ez a szerencsétlen is, mert régen a tengerbe kergették.

– Ez szomorú – pillantott hátra Edwin. – Miért gyilkolták le őket?

– Kissebb csordákban éltek és ha az erdőben nem találtak olyan növényt, amit enni szerettek, akkor kimentek a mezőkre, a termények közül sokat lelegeltek, a halandók ezért cserébe kiirtották őket. És nem a tarthagnarok voltak az egyetlenek, akik ilyen sorsra jutottak –tette hozzá egy mély sóhaj közepette, majd tovább indult. Edwinnel még egy ideig néztük a magasban ragadt csontvázat, ami talán egy elefánt méretével vetekedett. Vajon milyen lehetett életében?

– Nem rémlik semmi olyan, hogy tarthagnar, pedig Balrock összes könyvét olvastam, amiben a szörnyeket felsorolták.

– Kezdem néha úgy érezni, hogy a dinoszauruszokról többet tudunk, mint azokról a lényekről, amiket Diablo látott ezen a világon.

– Ren... matekozz már egy kicsit, azok több millió évvel ezelőtt éltek. A barátod pedig évezredekről beszélt. Nagy eséllyel az ókorban mászkálhattak ezek a lények, onnantól kezdve pedig kevés írásos emlék vagy bármi más maradt fent.

– Bárhogy nézem... ez nem tűnik olyan lénynek, amit egy ókori simán a tengerbe kergetne – húztam el a számat.

– A gyapjas mammutok voltak ekkorák, arra meg még az ősember is vadászott – gondolkozott el Edwin hangosan majd felkuncogott. – Vicces, hogy ilyeneket tárgyalunk, hogy dínók és mammutok, mikor a görög és a római világ teremtéshez semmi köze nincs ezeknek.

– Háh, tényleg – mosolyodtam el, majd követtük a többieket, akik már egy kicsit messzebb jártak, mint gondoltam volna.

Pár perccel később világosodni kezdett és egy sokkal tágasabb térbe torkollott bele az utunk. A fejünk fölött vagy ötven méterrel egy régi, fából ácsolt hajó vesztegelt az egyik sziklán. Vitorlái bevonva, horgonya valahol előttünk csillant fel a halvány derengésben. A plafonról indák, hínár és alga darabok csüngtek alá, a sziklák közt apró réseken sütött be a holdfény.

– Kendall! Merre bujkálsz te iszákos barom?! – kiáltotta el magát Ignis miközben összezárta öklét, hogy a tenyerében égő láng kialudjon. Az istenek áldjanak meg téged! Már megint a frászt hoztad ránk. Magamban morogva masszíroztam át ismét a csuklómat, míg Edwin azon gondolkozott, hogy nekivágja a hátizsákot a kuzinomnak. A sötétből mozgolódás támadt és egy megtermett alak bontakozott ki az árnyak közül.

– A ragya verné ki az ótvaros pofád! – kiáltott dühösen az idegen, de ezen Ignis csak nevetett. Mi a bajod? Ez a fickó baromira nincs jó kedvében és te itt nevetsz?! Eszednél vagy? – Te nyavalyás ezért kimetszem a nyelved! Majd meglátjuk, akkor mennyi kedved lesz nevetni! – vágta rá és hangjába beleremegett a hely.

– Ugyan már – legyintett Ignis mosolyogva. – Hisz ismersz, Burney. Hát ki a te kedvenc fiad? - tárta szét kezeit mire az idegen megtorpant.

– Jim? – hökkent meg majd hangosan felnevetett. – Te vén csirke fogó! Hát már azt hittem az a szajha magával vitt a tenger mélyére! – szólt vidáman rekedtes hangja majd sietős léptekkel indult felénk ismét. Jim? Mióta hívják így?

Burney, vagy ki az isten ez... elég furcsa szerzet volt. Magas, kövér, ruhája elnyűtt. Hasa és tokája beleremegett minden léptébe. Kabátja szára verdeste lábát, kalapját lekapta fejéről így felbukkant egy vöröses kendő is mely a fejét takarta el. Fehér inge néhol kiszakadt, máshol foltos volt, fekete nadrágja ugyancsak megkopott, nagydarab bakancsáról nem is beszélve. Bicegve járt, bal falába kis híján minden résbe beakadt, de ez nem igen zavarta a fickót. Tengerkék bal szeme csillogott, jobbját fekete szemfedő takarta, napbarnított borostás arcán széles mosoly virított, arany szemfog csillogott a szájában, nagy krumpli orrát megtörölte, mintha kicsit elérzékenyült volna. Kezeit szélesre tárta, amikor már csak pár lépés választotta el Ignistől, széles tenyere volt, nagy virsli ujjain bőrkeményedés, jobb keze helyén kampó. Áporodott óceán szag áradt a fickóból, amitől felkavarodott a gyomrom. A kalóz alkat eközben elért minket és Ignist egy csontropogtató ölelésbe fonta hatalmas karjaival. Nem mondom, hogy alacsonyak vagyunk, de ez a fickó vagy két fejjel tuti magasabb nálunk. Edwin látványosan mellém húzódott, hogy tudjam... kicsit sem keltett benne rokonszenvet a pasi és nem venné rossz néven, ha netán megvédeném majd.

– Jim, fiam! – veregette hátba kuzinom, aki elég hallhatóan nyekkent egyet a lapát méretű kéz alatt.

– Csak óvatosan Burney – tolta el magától kicsit rekedtes hang közepette, mintha beszorult volna a levegő a tüdejébe majd átmasszírozta jobb vállát. – Sophyl kis híján ketté vágott legutóbb.

– Bocsáss meg kölyök – biggyedt le ajka és finoman megpaskolta Ignis fejét majd arca ismét kivirult. Szent istenek, mégis ki a fene ez?

– De nézzenek oda! Tudtam én, hogy a vén pletykások hazudnak! – szólt vidáman és ismét fejébe csapta kalapját majd szúrós tekintettel végig mért minket. Ujjaim rászorultak Fonais markolatára, mikor Edwin idegesen nyelt egyet, míg Dryl úgy vigyorgott, mint aki a diliházból szabadult volna. – De mondd csak Jimy, kik ezek? – kérdezte gyanakvóan.

– Drylt ismered, ha minden igaz. Régebben a Fergeteg kapitánya volt – felelte mire az öreg lekapta kalapját és színpadiasan meghajolt. Oh szóval ő is tengerész lett volna?

– Tuti kalózok – súgta oda Edwin, ügyelve, hogy más ne hallja meg rajtam kívül. Mérget vennék rá, hogy ez a fickó kalóz volt egykoron.

– Megtisztelő találkozni a nagy "Ravasz" Norine Smithy-vel.

– Részemről a szerencse – biccentett Dryl büszkén. Norine? Kérdőn a mellettem álló vörösre pillantottam, de ő sem értette mi a helyzet.

– Ők a társaink – folytatta Ignis. – A vörös félisten Edwin Hunter, mellette a fivérem Arenisz avagy Ren Johns és a barátja Bajnok, habár a többiek Diablonak nevezik.

– Örvendek – biccentett felénk mosolyogva. Apró biccentettem neki, de nem igazán akart mosolyra húzódni a szám. – És mit kerestek errefelé fiam? – fordult vissza kuzinomhoz.

– Kéne egy hajó – felelte, amire felcsillant a fickó szeme és megigazította nadrágja övét, hogy ne lógjon annyira rajta a ruhadarab.

– A legjobb helyen jártok. A vén Bolond Anyós még mindig tündököl akárcsak fénykorában – intett kampójával a magasban horgonyzó hajó irányába. Ugye csak viccelsz? Elszörnyedve konstatáltam a tényt.

– Az egy lélekvesztő – szögezte le álláspontját Edwin is, amiben teljes mértékkel egyet tudtam érteni. – Én meg nem tudok úszni, szóval ne is álmodjatok róla, hogy tengerre szállok... azzal.

– Eeeeeeh a kis szárazföldi patkány – húzta el a száját a fickó és belepöckölt homlokánál alulról a kalapjába. – Akkor majd megtanítalak úszni, ahogyan ezt a csirke fogót is tanítottam – veregette hátba Ignist büszkén, aki ismét nagyot nyekkent. Milyen erős lehet ez a fickó, hogy a kuzinom így megrogy egy-egy hátba paskolástól?

– Finomabban, te őrült – morogta válaszul.

– Más, aki fél, hogy netán vizes lesz? – kérdezte gúnyosan és felemelte szemfedőjét. Kirázott a hideg, mikor egy rubint ékkő csillant fel szemgödrében. Végig nézett rajtunk, majd visszapöccintette helyére a fedőt és összefonta kezeit a mellkasa előtt. – Ha nincs, akkor felvonjuk a horgonyt és indulunk.

– Először lássuk mennyire megbízható a hajója – szóltam közbe. Semmi kedvem nincs valami életveszélyes bárkán utazni. Megértem, hogy Ignis jóban van ezzel a fickóval, de az a hajó valóban egy lélekvesztő.

– Hallod ezt Néne? – kiáltott fel a hajónak. – Sértegetnek! Hát milyen dolog ez?

– Ez bolond – súgta Edwin, amin mosolyogni szerettem volna, de sajnos nem tudtam. Valamilyen szinten rémisztő volt, hogy ez a fickó ilyen. Mellesleg, kikészít ez a repedt fazék hang. Biztos sokat piál, attól elvileg ércesebb lehet a hangja, a pia meg a dohány, ha jól emlékszem ezeket mondta Patrik.

– Gyerünk fiúk! – kiáltott fel vidáman és hátat fordított nekünk. – Hamarosan itt a dagály és indulhatunk.

– Ne aggódjatok – kacsintott ránk Ignis, szárnyai kivágódtak és a magasba lökte magát. Edwin morogva emelte fel a hátizsákot, hogy ezúttal tényleg utána dobja, talán sikerülne is eltalálnia. Mosolyogva fogtam le a kezét, hogy megakadályozzam azt, amire készült. Dryl eközben a kuzinom után röppent.

– Fent találkozunk – biccentett felénk Diablo mielőtt eltűnt volna a sötétségben.

– Repüljünk, vagy az árnyak közt vigyelek fel? – fordultam Edwinhez, aki a száját húzta a kérdés hallatán. – Nem nagy dolog, ha repülni akarsz inkább.

– Ha már lehet választani, akkor inkább repülnék – bólintott egyet magában.

Oké. Levetettem a táskám, majd visszakötöttem Foniast az oldalamra. Egyik kézzel a hátizsákot fogtam meg, másikkal szorosan magamhoz öleltem Edwint, hátamon felszakadt a bőr és kellemetlen bizsergés futott végig karjaimon, amikor felbukkantak szárnyaim. Aprót bólintott magában, így egy magabiztos mozdulattal a levegőbe rugaszkodtam. Szíve nagyot dobbant, mikor eltűnt talpunk alól a föld és tollaim csilingelve verődtek össze minden szárnycsapásra.

– Ez zseniális – mosolyodott el magában. Örülök, hogy tetszik. Szám csücske féloldalas mosolyra húzódott. Pár szárnycsapással elértük a hajót és megpróbáltam óvatosan landolni a fedélzetén, ami már így is vészesen nyikorgott attól, hogy Ignis és Dryl rajta mászkáltak, míg Diablo a főárbócnak nekidőlve a szemöldökét ráncolta. Lassan ereszkedtünk le, de így is nagyot reccsent a hajópadló alattunk.

– Ez... kicsit sem megnyugtató – mormogott Edwin, amiben ismét egyet tudtam vele érteni. Nem volt megnyugtató ez a moszatos, algás istenek tudják hány éve nem használt hajó.

Félre tettük a táskákat, míg a kapitányunk vidáman dúdolva és táncikálva jelent meg, ahogyan végig sétált a fedélzeten. Felsétált a kormánykerékhez vezető lépcsőn és büszkén kihúzta magát csípőre tett kézzel a fedélzeti korlát mögött. Ignis hiába mosolygott mindezen, nekem kicsit sem tetszik ez az egész. Kuzinom mellé léptem, amire felém fordult, vörös szemei úgy csillogtak, mint az a rubint az öreg kalóz szemfedője alatt.

– Nekem nem tűnik megbízhatónak a hajó – szóltam aggódva, de nem hatotta meg. Túlságosan is boldog volt, hogy törődjön a meglátásaimmal, miszerint... ez a hajó el fog süllyedni, ha vízre szállunk vele.

– Ugyan már – legyintett lazán. – Célnak megfelel – tette hozzá majd felkiáltott a barátjának. – Te vén mocsok az úti célt nem is mondtam még neked! – Sarkon fordultam és ott hagytam, Edwin idegesen pillantgatott körbe. Nem lesz ez így jó.

– Nem is kell. Először meglátogatjuk a kis szívem csücskét, majd utána megyünk, ahova akarsz – felelte vidáman.

– Na nekem annyi – húzta el a száját Ignis, visszafordultam hozzá. – Burney szíve csücske egy szirén.

– Azt ne mondd, hogy a szeretőd volt – sóhajtottam fel unottan mire grimaszba rándult az arca.

– Éppen ez a baja, hogy nem voltunk szeretők – morogta az orra alatt majd hátra pillantott a többiekre. – Van, aki ért a hajókhoz?

– Áh, hagyd őket! – legyintett Dryl unottan, mi hárman a fejünket csóváltuk. – Ezek mind szárazföldi patkányok. De majd megtanítjuk nekik milyen ez az élet nem igaz? – nevetett fel gúnyosan. Már kezdem érteni, hogy mire mondta azt, hogy nem fog finomkodni.

– Hárman kevesek leszünk ehhez a hajóhoz Burney – fordult vissza Ignis a kalózhoz, aki a korlátra könyökölve piszkálta ki körme alól a koszt a kampójával.

– Ne aggódj Jimy – mosolygott vissza rá magabiztosan. – Lesz legénység, ha eljutottunk a kicsikémhez. Addig is... Vitorlákat kibontani nyavalyás csürhe! – kiáltotta el magát torka szakadtából. A gyomrom összeugrott, Edwin is megrezzent mellettem a hang hallatán. Mikor felém pillantott, azt láttam, amit én is érezni véltem... rossz emlékeket idézett fel bennünk ez a hangsúly és hangerő. De Ignis és Dryl... ezek csak mosolyogtak mindenen.

– Te, Edy fiacskám felmosod a fedélzetet, de úgy csillogjon ám, hogy enni lehessen róla! – szólt ismét a kalóz. Apró ingattam a fejemen, amikor a gyomrom görcsölni kezdett ettől a fickótól. Most éreztem csak igazán, hogy az a rühes Tábornok tényleg eltört bennem pár dolgot, amiről azt hittem, hogy semmiség. És most mégis itt állok és szinte már remegek attól, hogy valaki parancsokat osztogat. – Te, morcos tisztára sikálod a konyhát! – mutatott rá Diablora, aki sértetten felhorkantott. – A kölyök pedig húzza fel a horgonyt, ha van elég ereje hozzá, aztán mehet a raktárba takarítani! Egy órán belül készen legyetek mert jön a dagály fiúk! - nevetett fel boldogan és büszkén kihúzta magát csípőre tett kézzel. Nem... én erre nem vagyok képes.

– És maga mit segít? – horkantott fel Diablo miközben ellökte magát az árbóctól és mellénk lépett.

– Én vagyok a kapitány! – bökte magát mellkason egy sértett pillantás kíséretében. És még neked áll feljebb? Ujjaim ökölbe szorultak, nyavalyás leguán. – És örülj neki te nyavalyás, hogy nem doblak ki a hajómról! Takarodj a konyhába, ha enni is akarsz majd valamikor!

– Jó lesz ez – mosolygott ránk Ignis. Nem. Nem lesz jó. Remegő kezeim hátra húztam a derekam mögé. Pedig, ha látná... talán megértené, hogy nagyon nincs itt rendben minden. Nem, nem szabad ezzel foglalkoznom.

"Ne erőltesd meg magad, ha bármi van, szólj és segítek" fordultam Diablohoz, aki mélyet sóhajtott majd bólintott.

– Bármi van, szólsz, oké? – súgtam oda Edwinnek, aki elmosolyodott.

– De csak akkor, ha te is így teszel – felelte miközben aprót rázott a kézfején, mintha remegne, de csak megjátszotta mindezt, imitálta azt amit látott. Szóval észre vetted. Féloldalas mosolyra húztam a szám és bólintottam.

– Úgy lesz. Ne aggódj.