Harry elhúzódott tőlem, hogy az arcomat láthassa. "Mi a baj?" Kérdezte.

Kihúztam magam, bizonytalan voltam, hogy mit mondjak. Próbáltam a legjobb utat keresni, hogy felhozzam ezt az egészet. Megköszörültem a torkom. "Én.. oké, szóval miután elmentél, nagyon mérges voltam és totális káoszt csináltam a szobámból." Mondtam, egy hajtincsemet idegesen tekergettem az ujjamon. "És eltörtem a türköt a szobámba. Valamit neki dobtam és összetört. Szóval,,, megnéztem és......és......"

"Mi az?"

"Vér volt a szélén. És én a boncolási leletre gondoltam és ahogy azt mondták üveg szilánkok voltak a hátadon és traumát okozott..."

"Szóval a tükörnek löktek." Mondta lassan szemöldök ráncolva.

"Ige, úgy tűnik." Mondtam. "És megkerestem a hátulján a címkét, ami szerint június kilencedikén javították a Clyde és több üzletben. Szóval elmentem oda és ők emlékeztek a tükörre. És elmondták, hogy ki vitte oda." Hangom egyre halkult a végére közeledve. Harryt bámultam és vártam a válaszát.

"És az a személy, aki oda vitte lehetett a gyilkosom." Mondta lassan.

Az ölembe néztem és bólintottam.

"Oké," Mondta Harry. "Nem akarom, hogy elmond ki volt a gyilkosom, hacsak nem vagy teljesen biztos benne."

"Nos, nem. Nem teljesen."

"Rendben. Akkor ne mondd el."

Kiengedtem egy nagy levegőt, amit észre sem vettem, hogy bent tartottam.

Alattunk, láttam a szüleimet leparkolni a kocsibeállón. Felálltam és Harry is ezt tette.

"Olyan közel vagyok, hogy rájöjjek." Mondtam halkan.

"Tudom." Mosolygott féloldalasan Harry.

Tudtam, hogy mosolya mögött valóban vívódott- át akart kelni, de nem akart elhagyni engem. Önző dolog lenne tőlem, ha csak ezért nem segítenék neki többé. Vettem egy nagy levegőt.

Harry megölelt és röviden megcsókolt. Elhúzódott és lenézett rám.

"Légy óvatos." Suttogta. "Szeretlek."

Rögtön elpirultam és szemeimet lecsukva bólintottam. "Én is szeretlek."

"Jó. Most pedig irány lefelé mielőtt a szüleid aggódnának érted." Mosolygott és enyhén meglökött.

-

Leültem a kanapéra a nappaliban, miközben a szüleim bejöttek az ajtón keresztül. Beszélgettek, ahogy letették a zöldséges szatyrokat a konyhapultra.

"Hey." Mondtam felállva és a konyhába sétáltam.

"Szia, édesem." Mondta anya. "Pizzát hoztunk vacsorára. Éhes vagy?"

Bólintottam és elkezdtem kipakolni a szatyrot, amit apa a  kezembe nyomott az orrom alatt dörmögve.

Pár perccel később az ebédlő asztalnál ültünk, pizza volt a tányérunkon. Apa megköszörülte a torkát, ahogy a a szalvétáért nyúlt.

"Szóval, Jane." Mondta. "Jövő hétvégén anyád és én elutazunk Spokaneba LARP-ingolni.. Péntek este elmegyünk és vasárnap reggel jövünk vissza."

"LARPingolni?" Kérdeztem. "Mi az ördög az a LARPingolás?"

"Élő szerepjáték." Mondta anya mosolyogva. "Ezúttal a téma a Star Wars:A birodalom visszavág című része lesz."

"Várjunk,várjunk." Mondtam. "Szóval elmentem Spokanebe Star Wars szereplőknek öltözve, hogy eljátsszátok a filmet?"

"Igen." Mondta apa. "Én Dart Vader leszek és anyád pedig Padme lesz."

"Nem Padme hal meg ebben a részben?" Kérdeztem, és azon gondolkoztam, hogy miért is tudom én ezt.

"Igen, de egy párként akarunk menni, és Han Solo és Leia hercegnő már agyonhasználtak." Mondta anya.

"Oh! Jane, te lehetnél Leila hercegnő, mert Leila Padme és Vader lánya!" Magyarázta apa.

"Igen! Jane, van barátod, vagy valaki, aki lehetne Luke Skywalker?"

Belefulladtam a vizembe kis híján, szemeim kikerekedtek, ahogy letettem az asztalra. "Luke és Leila nem ikrek?"

"Ott a pont." Mondta apa.

"Akkor mi van Han Solóval?" Kérdezte anya.

"Nincs barátom anya," Mondtam a fejemet rázva. "És nem megyek veletek LARPingolni Spokaneba."

"Ugyan már." Mondta anya vigyorogva. "Nincsenek helyes fiúk a suliban?"

"Anya, a fiúk előbb halnak meg, minthogy randizzanak velem." Magamban nevettem az iróniámon.

"Nos, akkor." Mondta apa. "És aggódnom kell halott fiúk miatt?"

Az ebédlő elcsendesedett. "Nem." Mondtam és a poharamért nyúltam és remegve nevettem. "Ne legyél őrült apa."

A szüleim nevetni kezdtek és újra ettünk, apa egy újabb szelet pizzáért nyúlt.

"Rendben, akkor azt hiszem a ház a tiéd arra a hétvégére." Mondta apa.. "Biztos vagy benne, hogy nem jössz velünk Spokanebe? Nem kell LARPolnod."

"A LARP mióta ige?" Felhúztam egyik szemöldököm.

"A LARP mióta nem egy ige?" Válaszolt.

A szemeimet forgattam, ahogy a szüleim enyhén nevetni kezdtek.

"Jól meg leszek itt," Mondtam. " És ti élvezzétek a..... LARPingolást."

"Sokkal viccesebb lenne, ha a mi Leila hercegnőnk is velünk jönne!"

"Nem, azért hiszem Padme és Vader meglesznek nélküle is." Mondta mosolyogva és felálltam, hogy elmossam az edényeket.

A szüleim rám mosolyogtak és én hálás voltam nekik és az összes pozitivitásukért és a LARPingolásukért.

-

Kinyitottam  szemem és semmi sem láttam. Csak fehérséget- vakító és ragyogó volt, amíg ki nem tisztult látásom. Bármerre néztem, mérföldekre csak síkság volt, mindenhol fehér fény, ami elnyelt. Tettem pár lépést felé, de nem tudtam mozgok-e, mert a táj egységes volt.

Lépéseket hallottam és gyengéden megfordultam, szemem megakadt egy színfolton. Az erdő zöld tekinteten, amit már ismertem.

"Harry." Mondtam, és a kezéért nyúltam. Nem azt a ruházatot viselte, amit megszoktam rajta- a fehér felső helyett egy fekete inget viselt a könyökéig feltűrve. Nem mosolygott és amint ujjaink összeértek elrántotta kezét.

"Mi az?" Kérdezte, bosszúsnak és összezavarodottnak tűnt.

Oldalam mellé ejtettem kezemet. "Én vagyok," Mondtam. "Jane."

Továbbra is úgy nézett rám, mintha sosem találkoztunk volna. Fájdalmat éreztem a mellkasomban, ahogy rám nézett, homlok ráncolva és bosszúsan.

"Nem emlékszel rám?" Leheltem, hátra léptem.

"Kéne?"

Csak ezután jöttem rá, hogy - Harry nem olyan halvány, mint ahogy ismertem és mellkasa le-fel emelkedett. Ar arca egészséges színű volt és lélegzett.

"Élsz." Mondtam hitetlenkedve.

Felhúzta egyik szemöldökét. "Igen, élek." Mondta és úgy beszélt velem, mint egy gyerekkel. Homlokát ráncolta,  "És te?"

Ajkaim elnyíltak, kérdésére. "Igen." Mondtam.

"Biztos vagy benne?"

"Lélegzem, nem?"

"Lélegzel." Mondta bólintva. "De élsz?"

Torkom kiszárad,ahogy őt néztem és hirtelen további lépteket hallottam. Megfordulva Avát láttam, feketébe öltözve és sok sminkben. Lassan sétált, minden lépte visszhangzott.

"Nem létezel, meghaltál a számára." Mondta. Elém sétált és szemei a nyakamat nézték, és én éreztem az ismerős hideg érzést a nyaklánc miatt. Ava megfogta a medált, kitépte a nyakamból és tenyerébe zárta.

Ledöbbenve néztem, ahogy Harrynek adta a nyakláncot, aki gyengéden a nyaka köré kapcsolta, a csontváz és a koponya ismerősen esett a ruha szegélyéhez.

"Azt hitted szeretett valaha?" Kérdezte, ajkai halálos vigyorra húzódtak. "Ne verd át magad. Átnéz rajtad, mintha egy üvegdarab lennél."

Harry mellett állt és egyik karját vállán tartotta, gyengéden hozzábújt.

Felismertem szavait- ugyanezeket mondta nekem a parkolóban azon a napon suliban. Szájízem keserű volt, ahogy láttam kettőjüket egymás mellett- tökéletes kép, egymás mellett álltak, mint a babák.

"Hogy nem emlékszel rám?" Kérdeztem Harryt, hangomat felemelve. "Hogy nem emlékszel arra, hogy szeretlek? Te is szeretsz engem—"

"Ne hitegesd magad." Mondta újra Ava.

"Soha életemben nem ismertelek." Mondta Harry nekem.

"Pontosan." Mondta. "Mert csak szellemként ismertelek."

Harry és Ava egymásra néztek és nevetni kezdtek. Hangosan nevettek, szinte más fülsiketítően, a végtelen ködön, mint egy kísértő himnusz hangzott. Hallottam emberek régi sértéseit, amiknek hatására megszületett fejemben az öngyilkosság gondolata.

"Értéktelen."

"Semmi vagy."

"Csináld, miért ne? Öld meg magad."

Kezeimet fülemre szorítottam és próbáltam kizárni őket, de a fejemben visszhangzottak és minden érzékemet felfalva törtek össze.

Aztán vége lett.

Elvettem kezeimet a fülemről és kinyitottam a szemeimet. Ava és Harry engem néztek rémülten.

Úgy éreztem, mint akit egy méhraj csipked és kezeimre lenézve láttam, hogy a régi sebeim felnyitódtak és véreztek, sebeimből vörös vér spriccelt ezzel beszennyezve a fehér padlót.

Becsuktam a szemem és sikítottam.

-

A lámpa felkapcsolódott a szobámba és a szüleim futottak be, apa a szemüvege felvételével küzdött, és anya a ruháját igazgatta. Aggódva néztek le rám.

A bőröm hideg izzadságtól volt nedves az álom miatt és azonnal a csuklóimra néztem, ujjaimat végig simítottam a hegeimen. Zárva voltak és gyógyultak, ahogy előtte. Kiengedtem egy sóhajt, hajamat félresepertem arcomból és próbáltam megnyugodni.

"Mi történt? Rémálmod volt?" Kérdezte anya, leült az ágyam szélére és kezét homlokomra majd arcomra simítottam.

Bólintottam. "Igen, csak egy rémálom." Hangom elcsuklott.

"Akarsz róla beszélni?" Kérdezte apa.

A fejemet ráztam gyorsan. "Jól vagyok. Csak egy álom volt." Próbáltam magam nyugtatni és a szüleimet is.

"Istenem, vérfagyasztóan sikítottál." Mondta anya. "A szívrohamot hoztad rám." Ölelt meg és hallottam, hogy szíve gyorsan kalapált mellkasában. Apa kezét vállamra tette és az éjjeliszekrényemen lévő pohár vizemet a kezembe adta. Ittam egy nagy kortyot, de nem nyugtatott meg semmi. Az álom kísértett, a látvány olyan élethű volt és tisztán láttam a szemeim előtt.

"Szükséged van valamire?" Kérdezte apa.

A fejemet ráztam. "Menjetek aludni. Jól leszek." Az órára néztem- hajnal kettő múlt.

"Biztos?"

Bólintottam.

Anya felállt még mindig homlok ráncolva. A szüleim kimentek a szobámból, lekapcsolták a villanyt, ahogy kimentek.

Lassan újra lefeküdtem, félve attól, hogy elalszok.

"Lélegzel, de élsz?"

A percek teltek és én küzdöttem, hogy újra elaludjak, de az álom újra és újra lejátszódott a szemem előtt, mintha be akadt volna a lemez. Az órámra néztem és látta, hogy hajnal három múlt.

Már három napja, hogy találkoztam Harryvel a tetőn, és nem sok minden történt azóta. A suli elkezdődött és befejeződött, minden nap, semmi különös nem történt - nos, kivéve Avát.  Csendes volt és tartózkodó, elhanyagolta sok sminket és a szokásos ruháit néha. Karikák keletkeztek szeme alatt és kimerültnek tűnt.

Elfordultam és becsuktam a szemem, kötelezve magam, hogy aludjak.

És azután éreztem- a fantomszerű hideg megjelent. Kiszálltam az ágyból és éreztem a hideget bőrömnek csapódni, amitől kirázott a hideg.

A hideg fokozódott az előtérben és gyorsan lementem. Láttam, hogy az előtér közepén állt, karjait keresztbe fonta mellkasa előtt és felsőjét feltűrte könyökéig.

"Ez egy iroda volt." Mondta üresen bámulva a falat. "Apa régi dolgozószobája."

Megfordulva láttam, hogy a visszhangzó falnál állunk. Vészjósló volt a sötétben, elválasztott minket a titkoktól, amiket a szoba rejtett.  Az apja régi dolgozószobája.

Mindketten bámultuk.

"Hogy emlékszel?"

"Csak emlékszem." Nézett rám, homlok ráncolva.

"Be kell jutnunk abba a szobába." Mondtam, szemeimet a falra szegeztem.

"Tudom."

"De hogy? Nem törhetjük be,  a szüleim-"

"Majd megoldjuk."

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: