Néztem, ahogy Harry elment. Leugrott az ablakpárkányról, anélkül, hogy visszanézett volna rám.

Összezavarodtam, ahogy újragondoltam az eseményeket, amik az imént történtek. Harry furcsán nyugodt volt, és ahogy elment minden szó nélkül. Megengedtem, azt mondtam neki, hogy menjen el, igaza volt, mindent egybevetve. Egyikünk számára sem végződhetett volna jól, ha tovább segítek neki kideríteni az igazságot.

Minden érzés elszállt belőlem egyet kivéve: a harag. Vak és forró düh árasztotta el a mellkasomat és sugárzott ki az ujjaimba és lábujjaimba is, testhőmérsékletem tovább nőtt, ahogy arra gondoltam, ami mondott.

"Nem érted. Nem akarom többé, hogy segíts nekem."

Mitől félt? Ha tudta, hogy nem végződhet jól, akkor miért kérte a segítségem az elején?

Majd felrobbantam, amikor átgondoltam mindent, amit mondott. Nem várhatja el, hogy csak úgy elengedjem az egészet, igaz? Csak mert ő azt gondolja, hogy "túl sokká" vált?

Kerestem valamit a szobámba, amin le tudtam vezetni az idegességet. Ledobáltam az összes kispárnát az ágyamról és megrugdostam őket, de nem volt elég. A szekrénybe mentem és megtaláltam a dobozt Harry régi cuccaival volt tele. Mindet a szobám közepére dobáltam, mindenhová szóródtak, színes cuccok szálltak mindenfelé. Megakadt a szemem az Arctic Monkeys-os pólón és belerúgtam majd az ajtómnak dobtam. Felvettem és újra eldobtam, ereimben száguldott az adrenalin. Forró, dühös könnyeim elködösítették látásom, ahogy lerogytam és a pólót a kezeim közé vettem, próbáltam megnyugtatni magam.

Próbáltam magam Harry helyébe képzelni és próbáltam megérteni miért tette ezt, de nem tudtam. A dolgok olyan jól mentek, főleg a múlt éjszaka után azt éreztem, hogy közelebb vagyok a válaszhoz, amihez Harrynek szüksége van az átkeléshez- miért tette tönkre az egészet?

Ez úgy hangzik, mintha együtt lettünk volna, de nem. Csak segítettem neki megtalálni a gyilkosát, még akkor is, ha gyengédebb érzelmek kötöttek hozzá. Semmi nem tartott volna köztünk örökké- mert, Roberts Frost szavai szerint, semmi jó nem maradhat meg.

A földre dobtam a pólót, ahogy próbáltam kitalálni az okot, ami miatt Harry elvágta a köztünk lévő kapcsolatot. Egyre idegesebb lettem, ahogy arra gondoltam, hogy beszélt az anyukájával a videókban és ahogy egyáltalán nem érdekelte, mintha szellem lett volna.

"Mondtam, hogy önző voltam és arrogáns, nem tudom mivel másabb, ha látod egy felvételen."

"Soha nem állítottam, hogy angyal lettem volna, vagy akármi, amikor éltem, szóval nem értem miért lepett meg, amikor a saját szemeddel láttad."

Arra gondoltam, amikor apa azt mondta, hogy az emberek változnak, de nem alakulnak át. Most már látom, hogy igaza van. Még, ha a halál meg is változtatta Harryt az egocentriku, önközpontú személyiségét, ami volt, egy kis része megmaradt benne. Változott, de nem tudott átalakulni.

Mérges voltam és szomorú és reménytelen, és meggyőztem magam, hogy utóbbi kettő az döh mellékhatása. Az eméke annak, hogy Harry bezárja maga mögött az ablakot felidéződött bennem és haragom életre kelt.

Az asztal felé nyúltam, hogy valamit találjak eldobni és megtaláltam a kis fekete dobozt, ami felbukkant a szekrényemben az első nap, amikor beköltöztünk, ami Harryé és benne volt a polaroid kép róla. Mielőtt leállíthattam volna az idegességem felülkerekedett rajtam, olyan erősen bobtam el a dobozt, ahogy csak tudtam, szemeimet becsuktam, ahogy hallottam az összetörést és a puffanást.

Tudtam mielőtt kinyitottam volna a szemem, hogy nem akarom látni. Végül amikor felnéztem, a doboz a földön volt, a teteje felnyitódott és a képe Harryről a szétszórt ruhákra esett. A tükör, ami a falamon lógott összetört, üvegdarabok voltak mindenhol, a doboz becsapódása miatt.

Istenem.

A rendetlenséget néztem magam körül, dühöm elszállt és átvette helyét a félelem. A szüleim élve eltemetnek, ha haza jönnek és ezt látják. Fel kell takarítanom.

Vigyáztam, hogy kikerüljem a szilánk darabokat a földön, a földszintre mentem seprűért és lapátért. Hogy fogom ezt megmagyarázni?

Átkoztam magam, hogy ilyen óvatlan és hülye voltam, felsepertem az üvegszilánkokat (ami nehéz volt a padlószőnyegről) és a végére megvágtam az ujjamat egy szilánkkal. Szitkozódtam az orrom alatt és egy pólót tekertem köré, mielőtt felszedtem Harry régi pólóit, összehajtottam őket és visszatettem a dobozban.

Levettem a tükör keretét és óvatosan az ágyamra tettem. Ez a tükör a házban volt, Harry családjához tartozik. Rossz érzésem volt ezzel kapcsolatban.

A tükör keretét vizsgáltam. Sötét fa volt, szépen kifaragva.  Határozottan régimódinak és antiknak tűnt. Az alaplapja, amin a tükör volt, most üres volt, az összes szilánk a lapáton volt összeseperve.

Hirtelen a szemem megakadt valamin az tükör alaplapján.  Ráhunyorítottam és közelebb hajolva megnéztem.

És rájöttem mi az.

"Istenem." Mondtam kiegyenesedve. A szívem dörömbölni kezdett, ahogy az alaplapot bámultam és a szemeim kitágultak a sokkhatástól.

Ez eltéveszthetetlen. A tükör alaplapján vér volt.

Harry boncolásának leletére gondoltam:

"A test állapota: a test hátsófelén szilánkdarabokat találtak, az agykoponyát ütés érte, ami traumát okozott."

Hezitálva léptem közelebb a tükörhöz. Megfordítottam, hogy a hátulját lássam a keretnek, és egészen biztos, hogy az alaplap gyengéden horpadt volt, szinte észrevehetetlenül.

Értelmet nyert számomra- Harryt ennek a tükörnek lökték, az üveg összetört és a keret behorpadt. A szilánk megvághatta  Harry bőrét és ha nem is vérzett, de ez megmagyarázza a darab üveget, amit rajta találtak a boncolás során.

De az üveget kicserélték, ha összetört Harry által és mielőtt én összetörtem ma. Az alaplap hátulján kerestem egy címkét, ami a javítü cégtől származik, és megtaláltam a sarkán.

Clyde Ablakok és több

Castle Hill, W.A.

2013. június 9.

Az üveget kicserélték június kilencedikén, tehát ez azt jelenti, hogy Harry szülei nem cseréltethették ki az üveget mialatt távol voltak a várostól. Ami egy dolgot jelenthet: az üveg valaki olyan által lett kicserélve, aki részt vett Harry meggyilkolásában vagy ő maga követte el.

Elhatároztam, ott és akkor, hogy nem adom fel. Rá fogok jönni, hogy ki ölte meg, akár akarja, akár nem., főleg a felismerésem miatt, hogy szerelmes vagyok belé. Szerelmes vagyok belé, és el fogok menni a Clyde Ablakok és több üzletébe, hogy kitaláljam ki javíttatta meg azt a francos tükröt.

-

A bolt ajtaja feletti csengő megszólalt, ahogy beléptem, a nehéz keretet vittem magammal. A vörös hajú nő mosolyogva nézett rám a pult mögül.

"Isten hozta a Clyde Ablakok és több üzletben, miben segíthetek?" Kérdezte, és letette a keresztrejtvényes újságját a pultra, ahogy közeledtem felé.

"Nos, Van ez a tükröm.... nos, ami már többé nem tükör, mert eltört." Mondtam. "És szeretném tudni, ha ezelőtt javították-e a tükröt, mert a hátulján láttam a cég címkéjét."

A hölgy utalt rá, hogy tegyem a tükröt a pultra és én odatettem, a hátára fordítva, ahol a címke volt. Bólintott.

"Igen, már javítottuk ezelőtt." Mondta. "Akarja, hogy ma újra megjavítsuk?"

Hezitáltam. "Talán nem ma, csak lenne pár kérdésem." Mondtam és a hölgy összepréselte ajkait.

"Rendben."

"Emlékszik, hogy javították volna?"

A hölgy félig mosolygott. "Kedvesem, sok tükröt javítunk." Mondta. A névkártyája szerint Nora.

"De ez....." Kezdtem, óvatosan arra az oldalára fordítottam a tükröt, ahol tisztán látszik a száradt vér. Próbáltam nem megborzongni.

Nora mosolya eltűnt, ahogy a foltot nézte. "Oh." Mondta. "Igen. Azt hiszem a férjem többet tud róla." Elsétált a pulttól és a hátsókijárathoz sétált. "Clyde!"

Egy morgás hallatszott. "Mi az?"

"Gyere ide!"

Csendesen álltam a pultnál az agyam forgott és a szívem vadul dobogott. Pár pillanattal később, egy magas férfi őszülő hajjal és szakállal lépett ki a hátsó szobából, barátságosan mosolygott rám.

"Hello." Üdvözölt. "Miben segíthetünk?"

"Javítottuk ezt a tükröt korábban." Mondta Nora a férjének. "Tudni akarja, hogy emlékszünk-e."

Clyde a tükörhöz lépett, hogy megnézze, egyik kezét állára tette. Egyértelmű, hogy észrevette a vérfoltot, mert szemei kitágultak és testsúlyát egyik lábáról a másikra helyezte.

"Ah." Mondta lassan. "Emlékszem. A gyerek rögtön nyitáskor hozta aznap, pontosan nyolckor. Sietősnek tűnt."

"Ki?" Kérdeztem, próbáltam figyelmen kívül hagyni az émelygésem. "Emlékszik, hogy ki hozta ide?"

Clyde homlokát ráncolva gondolkozott és és a pulzusom egyre nőtt. Ez az, Ez lehet az.

"Emlékszem ki volt az, " Mondta Nora Clyde mögül. "A nyomozó fia volt. Mi is a neve, Aidan?"

"Ian," Mondtam. "Ian Whitmore."

"Igen, Ian Whitmore." Mondta Clyde bólogatva. Aznap reggel korán hozta ide, ahol mondtam. Azt mondta olyan hamar kéne kicserélni az üveget, amilyen gyorsan csak lehet."

A nyomozó fia. Ian Whitmore.

Nora és Clyde tovább beszéltek, de elnémultak számomra, amikor eltértek Iantől. Ian a gyilkos? Ő a válasz erre az egészre?

"- Egyébként, szükséged van a javításra?" Kérdezte Clyde.

"Nem." Mondtam, felemeltem a a keretet és a hónam alá vettem. Furcsán néztek rám,  és rájöttem, hogy bejöttem a javító boltjukba, de nem kértem javítást.  "Úgy értem." Mondtam. "Nem most. Visszajövök máskor." Mosolyogtam, reméltem, hogy ez elrejti a magyarázatom hiányát.

"Természetesen." Mondta Clyde, mosolyogva. "Legyen szép napja."

Kiléptem az üzletből és a tükröt a csomagtartómba tettem. Beültem a kormány mögé  és pár másodpercig elgondolkoztam.

Hova menjek innen? Megkereshetem Harryt és elmondhatom neki? Keressem meg Iant és vonjam kérdőre? Beszéljek Detective Whitmoreral?

Erről gondolkozva az egész értelmet nyert. Ian azt mondta, az anyja úgy tekintett Harryre, mint a második fia. Ez megmagyarázza miért zárták le az ügyet olyan hamar- ha az anyja tudja, lezárhatta az ügyet, azért, hogy megvédje a fiát. Ian féltékeny lehetett? Ez elég motiváció volt, hogy megölje Harryt?

Azt hiszem, nem számít milyen nagy a motiváció. Ami megtörtént megtörtént, és most minden Ianra utal.

Beindítottam a kocsit és vezetni kezdtem.

-

"Hey."

Harry megfordult és megdöbbenve mért végig.  Próbáltam félretenni a mászás iszonyom, ahogy felnéztem rá.

"Mit csinálsz a tetőmön?" Kérdeztem.

"Elegem lett a temetőből, azt hiszem." Válaszolt.

Bólintottam, beharaptam alsó ajkam. Nem tudtam mit mondhatnék. Nem tudtam hol kezdjem.

"Harry, tudom, hogy azt mondtad, nem akarok, hogy továbbra is segítsek.."

"Jane, kérlek,ne-"

"Mi? Mi az? Mitől félsz?"

Bezárta száját, kezeit zsebébe dugta. A fejét rázta. "Attól félek beléd szerettem."

A szavak elhagyták száját és nem tudtam tényleg igazak voltak vagy csak képzeltem őket. Rendületlenül engem nézett, megerősítve kijelentését, míg én küzdöttem a válasszal.

"Te,,, én nem..." Próbáltam értelmesen beszélni, de nem tudtam. Tudom, hogy viszont szeretem- már rájöttem. A gondolataim és a hangom nem volt kapcsolatban, várakozó tekintete hatására.

"Várj," Mondta, felemelve kezét. "Engedd meg, hogy kijavítsam magam. Nem attól félek, hogy beléd szeretek- nem, ez már egy ideje elúszott- Attól félek, hogy beléd szerettem. Ez két különböző dolog, nézd. Az egyik változhat bármikor és a másik biztos- és én biztos vagyok benne, hogy szerelmes vagyok beléd."

Szavai olyan költőiek voltak és nem tudnám elmagyarázni a reakciómat. Zavarodottan néztem rá és próbáltam megtalálni a hangom.

"Sajnálom, hogy esetlen vagyok." Mondtam és ő nevetett, lenézett és rugdosta gyengéden a tetőt.

"Szeretem az esetlenséget."

Rá mosolyogtam és a lábaimat néztem, hajamat elsepertem arcomból. "Ez a dolog,Harry-"

"Istenem." Mondta viccesen, fél mosollyal. "Most jön az, hogy visszautasítasz?"

Lecsuktam a  szemem és nevettem a fejemet rázva. "Nem." Mondtam és kinyitva szemeimet ránéztem. "Nem, Ez csak... én is szerelmes vagyok beléd. És ez elszomorít, mert azt érzem, hogy minél jobban szeretlek, annál jobban elveszítelek."

"Mert az átkelésem elkerülhetetlen." Bólintott, megtörve a szemkontaktust.

"Rendben." Enyhe szél fújt körülöttünk.

"Ez gondolom én is," Mondta, leülve a tetőre. "És azt hiszem ez elkerülhetetlen, és utálom ezt. Át akarok kelni, de ugyanakkor nem akarlak elhagyni."

Leültem mellé. "Ezért mondtad, hogy nem akarod többé a segítségem?"

"Igen."

Hálás voltam az egyenes válaszáért, és a fejemet a vállára döntöttem, éreztem felsője anyagát arcomon és bőrömön hideg auráját. Átölelt és közelebb húzott.

"Amikor a végén átkelsz is  szeretni foglak." Mondtam. "És akkor is, ha elmentél. Az utóélet ezt nem változtathatja meg."

"Örülök, hogy ezt hallom." Mondta. "Istenem, nem tudod milyen boldog vagyok, hogy ezt hallom. De ne beszéljünk az elhagyásról, jó?"

Bólintottam. Megérintette államat és maga felé fordított, hogy ránézzek, szemei végigmérték arcomat mielőtt lehajolt és gyengéden megcsókolt. Azt kívánom bárcsak örökre csókolhatnám. Bárcsak soha nem menne el.

Egy ideig csendben voltunk, miután szétváltunk, néztük, ahogy a szél mozgatja a fák ágait. Tudom, hogy a szüleim hamarosan hazaérnek, de most nem foglalkoztam vele.

"Tudod mit gondolok," Mondtam. "Azt gondolom, hogy a 'szeretlek' szó néha túlhasznált. Nem igaz?"

Harry homlokát ráncolta, hogy koncentrált, a fákra nézett. "Talán egy kicsit." Mondta. "De egyike azon szavaknak, amik több féleképpen értelmezhetőek. Anya és fia között, barát és barát között és szerelmesek között."

"Igen," Mondtam. "De azt gondolom veszíteni kezd a jelentéséből, ha túl sokszor használjuk. Nem tudom. Talán ez hülyeség."

"Nem, nem az." Mondta. "Ez egy erős szó, de mint minden már ez is lehet elhasznált."

"Igen." Értettem egyet. "Erre gondoltam."

"És mi van ezzel." Mondta. "Ahelyett, hogy azt mondom szeretlek azt mondanám, hogy te vagy a hosszú távú és elsöprő imádatom tárgya?"

Mosolyogtam. "Ez tetszik." Mondtam.

"Nos, akkor. Te vagy a hosszú távú és elsöprő imádatom tárgya."

"És te vagy az én hosszú távú és elsöprő imádatom tárgya." Válaszoltam.

Egymásra néztünk és nevetni kezdtünk.  "Nem tudom, talán maradhatnánk a másiknál." Mondta.

"Igen." Értettem egyet még mindig nevetve. "Miért nem mindkettőnél?"

Harry magához húzott, így a fejem vállán maradt. Becsuktam a szemem és azt képzeltem ez a pillanat sosem ér véget.

De ez eszembe juttatta, amire ma jutottam. Nagyon úgy néz ki, hogy Ian ölte meg Harryt és ezt Harrynek tudnia kell. Megérdemli, hogy tudja. Nem titkolhatom el előle, akkor sem ha lerombolom a pillanatot. Elsősorban ezért jöttem fel. Levegőt vettem.

"Harry, van valami, amit el kell mondanom neked...."

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: